Filmtett-Duna Műhely AlkotótáborTavaly nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor, mely az erdélyi, magyarországi és határon túli magyar filmszakma egyik üde színfoltja. Fiatal rendezők, operatőrök, színészek, vágók, hangmérnökök, filmkritikusok és még sok egyéb érdeklődő gyűlik össze évről évre 10 napra, hogy különböző munkacsoportokban eszmét cseréljen, illetve filmeket készítsen, melyeket aztán a nagyérdemű is megtekinthet. Neves hazai és külföldi filmesek látogatnak el ide minden esztendőben és tanácsaikkal, javaslataikkal segítik a tanulni vágyó nebulókat. Az idei kilencedik tábor Homoródfürdőn lesz augusztus elején.
A rövid bevezető után bele is fogok a tavalyi alkotótábor értékelésébe. Kérdezhetnénk, lehet-e jövője a szakmában egy olyan fiatalnak, aki egy ilyen táborban teszi meg első szárnypróbálgatásait? A válaszom határozott igen, remek példa erre Bertóti Attila munkássága. A fiatal erdélyi filmes tavaly szerzett diplomát, és máris komoly sikerekkel büszkélkedhet. Ariadné fonala című animációjával fődíjat nyert rövidfilm kategóriában a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon; ugyanezen a fesztiválon volt látható a Kells titka című egészestés film is, melyet aztán Oscar-díjra jelöltek. Így talán nem meglepő, hogy a 2009-es Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor - véleményem szerint - legjobb alkotása is Bertóti Attila kezei közül került ki. A 44 pici pinty azzal emelkedik a többi film fölé, hogy nem akar nagyot mondani. Végig egyszerű marad, formanyelvében és vonalvezetésében hagyományos ívet követ. A helyenként felbukkanó stílusbeli váltások ugyan nem feltétlenül tesznek jót az alkotásnak, de nagyobb problémával nem is találkozunk. Kellemes meglepetésként emelném még ki a S(óh!)ajt és a Fürdés című filmeket is. Az összehangolt csapatmunka mindkét esetben átsüt az alkotásokon, s bár még akadnak döccenők a ritmus és a megvalósítás terén, az alkotók jó úton járnak. Nem véletlenül emeltem ki beszámolóm elején az egyszerűséget. Véleményem szerint azok az alkotók tudtak igazán maradandót alkotni, akik nem mentek bele az élet nagy kérdéseinek boncolgatásába, nem akarták megváltani a világot. Kísérletezgetni persze szabad, de még mindig soknak érzem egy kicsit a művészieskedést. Helyenként az öncélúság és néhány semmitmondó geg is előfordul. Igazán emberi, katarzist jelentő pillanatokba csak néha botlottam, azokba is inkább a fent említett filmekben. A történetek ugyanakkor változatosak, több esetben igen eredetiek, és kijelenthető, az alkotók egy része szép jövő előtt állhat. Említést érdemelnek még az általam is megtekintett további - az alkotótáborban készült - alkotások: Vakok, Second hand, Nincs mese, Cím nélkül, Ajándék, Variációk. Az interneten bárki számára elérhetőek. Az alkotóknak további jó munkát, a filmnézőknek pedig jó szórakozást kívánok!
A rövid bevezető után bele is fogok a tavalyi alkotótábor értékelésébe. Kérdezhetnénk, lehet-e jövője a szakmában egy olyan fiatalnak, aki egy ilyen táborban teszi meg első szárnypróbálgatásait? A válaszom határozott igen, remek példa erre Bertóti Attila munkássága. A fiatal erdélyi filmes tavaly szerzett diplomát, és máris komoly sikerekkel büszkélkedhet. Ariadné fonala című animációjával fődíjat nyert rövidfilm kategóriában a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon; ugyanezen a fesztiválon volt látható a Kells titka című egészestés film is, melyet aztán Oscar-díjra jelöltek. Így talán nem meglepő, hogy a 2009-es Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor - véleményem szerint - legjobb alkotása is Bertóti Attila kezei közül került ki. A 44 pici pinty azzal emelkedik a többi film fölé, hogy nem akar nagyot mondani. Végig egyszerű marad, formanyelvében és vonalvezetésében hagyományos ívet követ. A helyenként felbukkanó stílusbeli váltások ugyan nem feltétlenül tesznek jót az alkotásnak, de nagyobb problémával nem is találkozunk. Kellemes meglepetésként emelném még ki a S(óh!)ajt és a Fürdés című filmeket is. Az összehangolt csapatmunka mindkét esetben átsüt az alkotásokon, s bár még akadnak döccenők a ritmus és a megvalósítás terén, az alkotók jó úton járnak. Nem véletlenül emeltem ki beszámolóm elején az egyszerűséget. Véleményem szerint azok az alkotók tudtak igazán maradandót alkotni, akik nem mentek bele az élet nagy kérdéseinek boncolgatásába, nem akarták megváltani a világot. Kísérletezgetni persze szabad, de még mindig soknak érzem egy kicsit a művészieskedést. Helyenként az öncélúság és néhány semmitmondó geg is előfordul. Igazán emberi, katarzist jelentő pillanatokba csak néha botlottam, azokba is inkább a fent említett filmekben. A történetek ugyanakkor változatosak, több esetben igen eredetiek, és kijelenthető, az alkotók egy része szép jövő előtt állhat. Említést érdemelnek még az általam is megtekintett további - az alkotótáborban készült - alkotások: Vakok, Second hand, Nincs mese, Cím nélkül, Ajándék, Variációk. Az interneten bárki számára elérhetőek. Az alkotóknak további jó munkát, a filmnézőknek pedig jó szórakozást kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése