2012. április 30., hétfő

Fogadom



Kiszámíthatóság, biztonsági rendezés... ezúttal ez mégsem jelent komoly problémát.







Objektíven: Az őrülten szerelmes ifjú házaspár, Paige és férje Leo éppen csak elkezdik élvezni közös életüket, amikor váratlan dolog történik. Egy autóbaleset következményeként az ifjú ara kómába esik, azonban miután felébred, amnéziába esik. Nagyon kevés emléke van az addigi életéről, így szerelméről sincsenek emlékképei. Leonak erősnek és kitartónak kell lennie, hogy élete párja újra beleszeressen.

Szubjektíven: Csodálkoztam, hogy a Két nő - Egy ház révén frissen hírnevet (és Golden Globe díjat) szerzett Michael Sucsy-t kérték fel a direktori munkálatokra, ám a film megtekintése után úgy érzem, nehezen kerülhetett volna jobb kezekbe a forgatókönyv. A producerek ugyanis láthatóan egy biztonsági hollywoodi romantikus komédiát akartak, amire könnyen be lehet csalni Valentin-nap környékén a népeket. Így minden eredetiség nélkülözésével a jól bevált panelekre kellett építeni. Félreértés ne essék, pontosan ez történik, csupán sikerült az alapanyagból (megtörtént események ihlették a forgatókönyvet) megfelelő mennyiségű gondolatot kiragadni ahhoz, hogy ne csupán egyszeri szórakozás legyen a Fogadom. Mélyen bevésődni ugyan nem fog, de műfajtársainál mindenképp többet nyújt. És hogy ez mihez elég? Pontosan ahhoz, hogy másfél órával tovább emlékezzünk rá, mint a Túl jó nő a csajomra vagy a Bérgyilkosékra. Az átlagnál tehát egy fokkal messzebb jut Sucsy filmje, csak az alapműfajt kellett volna megváltoztatni ahhoz, hogy valami maradandó szülessen. Ahogy egyik kollégám - szerintem rendkívül találóan - két mondatban megfogalmazta a Fogadom lényegét: "A klisék - amennyiben a hozzávalók összessége megfelelő arányú - biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtanak, a néző mégis várja, szinte vágyja a következő képkockát, hátha nem az történik, mint ami az ő fejében már 5 másodperce lepergett. Aztán rájön, hogy mégis, de ezúttal ez nem olyan rossz."

Kiknek ajánlom?
Romantikusoknak minden körülmények között, házaspárok is nyugodtan tehetnek vele egy próbát. Romantikus házaspárok meg főleg!

Értékelésem: 50%


2012. április 29., vasárnap

Az orvvadász



Egy figyelemre méltó film Ausztráliából.








Objektíven: Martin profi zsoldos, legújabb megbízatását egy rejtélyes, biotechnikával foglalkozó cégtől kapja. Az egyre fogyó, mégis elképesztő szépségű tasmán vadonba kell utaznia, hogy a kihaltnak hitt erszényesfarkasok ismét látni vélt példányaiból hozzon egyet. Martin fedő sztorival fog hozzá feladatához: a helyiek körében tudósként jár-kel, egy család farmjának közelében telepedik le. Miközben egyre mélyebbre jut a vadonban, akaratlanul is egyre közelebb kerül a székhelye mellett élőkhöz.

Szubjektíven: Az ember elsőre nem is gondolná, hogy a forgatókönyv alapanyagául annak a Julia Leigh-nek az írásműve szolgál, aki néhány hónapja dobott a mozikba egy saját filmet (a Sleeping Beauty-t inkább jobb szó nélkül hagyni). Érdekes, mert a két alkotás egyáltalán nem hasonló és én örülök, hogy inkább erre tettem a voksom. Figyelemre méltó film Az orvvadász, nem érezhető rajta, hogy egy mozivilágban járatlan, tévéfilmes direktor (Daniel Nettheim) műve. Tapasztalatlanságra utaló jelek persze érzékelhetők, hiszen Nettheim túl sokszor bízza magát operatőrére és zeneszerzőjére, hogy mentsék lassan csordogáló sztoriját. És igazán nem is azzal van a baj, hogy lassan csordogál, hanem hogy a környezetvédelmi krimi és a személyes drámai vonal is erősebb súlyt érdemelne. Inkább a címszerepet alakító Willem Dafoe-n múlik, hogy végül elégedetten állunk fel a székből és kevésbé az őt dirigáló rendezőn. Dafoe végérvényesen bizonyítja, hogy bármilyen szerepet eljátszik. Az előzetest olvasva nem hittem volna, hogy egy ilyen történetet is képes katarzisra kifuttatni, de végül láss csodát, bejött. Nem mehetünk el Robert Humphreys munkája mellett sem, aki bámulatos képeivel olyan hangulatot varázsol elénk, mintha magunk is a tasmán vadonban kutatnánk egy elveszettnek hitt faj után. Ebben a szintén pazarul teljesítő zeneszerzői hármas, Andrew Lancester, Michael Lira és Matteo Zingales vannak segítségére - a filmzenei anyag önálló lábon is abszolút megáll, a film közben sem hivalkodó. További sok sikert kívánunk a fiatal ausztrál direktornak, akinek reméljük meghozta a kedvét ez a mozi. Legközelebb még jobban fog sikerülni, de ez már így is igen jó...

Kiknek ajánlom?
Természetfilmek világát is kedvelő mozibarátoknak, akik kaland és dráma mellé a lassú tempót is bevállalják.

Értékelésem: 70%


2012. április 28., szombat

Rém hangosan és irtó közel



Gyermeki harc a gyásszal jó érzékkel (és érzéssel) prezentálva. - Daldrynak meg van bocsátva A felolvasó.






Objektíven: Jonathan Safran Foer magyar nyelven Rém hangosan és irtó közel címmel megjelent regényén alapuló Extremely Loud and Incredibly Close középpontjában Oskar Schell egy 11 éves New York-i srác áll, aki a szeptember 11-én bekövetkezett tragédia alatt elveszti édesapját. Oskar-nak semmi más nem marad apja után, mint egy telefonhívás az üzenetrögzítőn, valamint egy titokzatos boríték, amiben egy kulcs és egy papírcetli lapul egy névvel: Black. Oskar egyedül, minden segítség nélkül nekivág a hatalmas metropolisznak, hogy megkeresse a zárat, amit a kulcs nyit – és utazása során egyedülálló tapasztalatot szerez az túlélőktől, megismeri az könyörületet és a feltétel nélküli szeretetet…

Szubjektíven: Adott egy film, amelyet szereplőgárdája, témája, rendezője és forgatókönyvének alapanyaga okán kitüntetett figyelemmel várt (különösen az amerikai) filmszakma. Jonathan Safran Foer azonos című regényének főhőse a Manhattanben élő kilencéves Oskar Schell, akinek édesapja 2001. szeptember 11-én, a terrortámadás idején éppen az ikertornyok egyikében tárgyal, s a romok között leli halálát, mert sok más áldozathoz hasonlóan az ő holttestét sem találják meg. Fiát lelkileg nagyon megviselik a történtek, hiszen a kiskamaszt rendkívül szoros érzelmi kapcsolat fűzte az apjához. Oskar ugyanis nem tipikus kisgyerek, nem az iskolatársaival játszik, nincsenek haverjai, a szabadidejét nem korabeli társaival, hanem édesapjával tölti. Elképesztő intelligenciája, érzékenysége, képzelőereje van, nemcsak kreatív, de különc is, aki folyton újabb és újabb ötletekkel áll elő. - Ideális anyag egy jó filmhez, semmi kétség. Stephen Daldry (Billy Elliott, Az órák, A felolvasó) rendező munkáját azonban szétcincálta a kritika. A filmszakma viszont pártjára kelt, s véget nem érő vita bontakozott ki a két fél között, melynek eredménye többek között az, hogy hosszú évek óta a Rém hangosan és irtó közel lett az első olyan film, amely bukott kritikai átlaggal (Rottentomatoes: 47%, Metacritic: 46%) került be az év legjobb filmjei közé az Oscar-gálán. De mi is a helyzet valójában? Nem tudom, csak azt tudom leírni, hogy bennem milyen nyomott hagyott Daldry adaptációja. Mélyet. Én magam is csodálkoztam rajta. Kevésbé a 9/11 utáni társadalmi helyzetre, inkább a személyes vonalra koncentráló dráma, mely végig érzelemgazdag, tartalmas és érdekfeszítő tud maradni. A giccs határát nem lépi át, ellenben sokszor megható, felemelő, ahogy a kis Oskar lassanként megbirkózik gyászával. A film szerkezete világos ívet követ, egyedül az elején lévő idősík-variálással nem tudtam teljesen kibékülni, érdemes lett volna ezt egyszerűbben rendezni. De így volt hatásosabb. És ha már a hatásosságnál tartunk, Daldry filmje sem kerüli el, hogy néha a dramaturgiailag fontosabb elemek helyett a dramaturgiailag hatásosabbakra fókuszáljon. Ahogy például a filmzene is csak néha sok. Szerencsénkre legtöbbször belesimul a filmbe, kiegészíti azt. - A témát ismerve nem kis bravúr volt úgy összerakni ezt a mozit, hogy ne essen a könnycsalogatás csapdájába. Jelentem, szerintem nem esett és ezért a rendezés mellett a színészek játéka is "felelős". Thomas Horn bámulatos alakításával az év egyik nagy felfedezettje lett, Tom Hanks, Sandra Bullock, Viola Davis és többi világsztár hozza a kötelező szintet, a színészlegenda Max von Sydow pedig eszköztelen, szótlan játékkal brillírozik Thomas Schell Sr. szerepében (jogos volt az Oscar-jelölés). Köszönet az élményért, a gondolatokban, érzelmekben gazdag két óráért. Bármikor szívesen újranézem.

Kiknek ajánlom?
Érzelmes drámákat kedvelőknek. Hanula Zsolt írását is érdemes elolvasni megtekintés előtt. Világossá teszi a "veszélyeket".

Értékelésem: 80%

 

2012. április 27., péntek

Borotvaélen



Nem reformálja meg a thriller műfajt, de egynek minden további nélkül elmegy.







Objektíven: Nick Cassidy volt New York-i rendőrtiszt börtönbüntetését tölti, miután a méregdrága gyémánt, amelynek biztonságos szállításáért ő felelt, eltűnt. A gyémánt tulajdonosa, David Englander Cassidyt tette felelőssé az esetért, és ezért Cassidyt 25 év börtönre ítélték, Englander pedig felvette a kártérítés díját.
A volt rendőrtiszt megszökik, majd váratlan döntést hoz: kilép egy New York-i szálloda 20. emeleti szobájának ablakán. A szálloda alig arasznyi párkányán egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer tárgyalót az ártatlanságáról. A kibontakozó cselekmény során kiderül, hogy sokkal több forog kockán annál, mint hogy egy ember elvesztheti az egyensúlyát.

Szubjektíven: Cseppnyi eredetiséget se várjunk tőle, de legalább kellően intenzív és pörgős ahhoz, hogy egy másfél órás kikapcsolódáshoz tökéletes legyen. De nem tudom háttérbe szorítani filmbarát énemet... roppant sajnálatosnak érzem, hogy manapság mindent feláldoznak a töménység, a feszesség és a csavarosság oltárán. Mintha ez bármi mentséget jelentene a kreativitást nélkülöző, színtelen-szagtalan sablonokra. Sajnos nem. Ez is tipikus "korunk terméke" - vedd meg, használd, dobd el! A feszültségkeltés helyenként megsüvegelendően jól működik, a zene abszolút passzol a filmhez, ahogy a színészi teljesítmények is illenek a film színvonalához. Ed Harris persze -szokásához híven- felfelé lóg ki. Egyszerűen lubickol a velejéig gonosz üzletember szerepében. Mindezekkel együtt úgy gondolom, a Borotvaélen-t a kelleténél erősebben támadta a kritika. A rendkívül gyengének számító 23%-os rottenes átlag csak a kezdet volt más portálokhoz képest. Ennyire tényleg nem rossz. Csak talán többen besokalltak a hasonszőrű alkotásoktól, melyek egy kaptafára készülve behálózzák az amerikai filmipart. A Borotvaélen élvezhető, intenzív, lendületes kikapcsolódást nyújt, melynek következtében a rendező (Asger Leth) máris olyan nagyságokkal dolgozik együtt, mint Mads Mikkelsen vagy Matt Greenhalgh. Sokan örülnének ilyen pályakezdésnek, de azt is hozzá kell tenni, hogy remélhetőleg csak felfelé vezet az út innen. Szívből kívánjuk.

Kiknek ajánlom?
Nehéz nap után ellazulni vágyóknak, pörgős akcióra számító fiataloknak.

Értékelésem: 60%

2012. április 26., csütörtök

A bosszú jogán



Szórakoztatásra elég. Csakhogy Roger Donaldsontól nem ezt vártuk.







Objektíven: A lelkes angoltanár, Will Gerard boldogan él zenész feleségével, Laurával. Nyugodt családi életüket koncertek, kerti sütögetések töltik ki, és Will kedvenc hobbija, sakkpartik főnökével, az iskolaigazgatóval. Egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a próbáról hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét. Az összezavarodott Will elfogadja az ajánlatot, nem is sejtve, hogy ezzel egy önbíráskodó földalatti szervezet hálójába kerül. Ijesztő és veszélyes játszma veszi kezdetét.

Szubjektíven: Roger Donaldson mindenáron el akarja érni, hogy ne vegyük komolyan. Gyakorlatilag felváltva jelentkezik emlékezetes és ködszürke darabokkal. Legújabb műve -bár a vállalható kategóriába tartozik- inkább az utóbbiak csapatát erősíti. Semmi meglepővel nem tud előállni, iparosmunka a tévéfilmes fajtából. Bár ne vegyük el érdemeit, izgalommal és némi feszültséggel van megspékelve. Ezen felül örvendetes, hogy Nicolas Cage abszolút vállalható alakítást nyújt, őt már csak Guy Pearce körözi le, akinek úgy tűnik bármilyen karakter eljátszásához komoly karizmája van. Kár, hogy January Jones nem kapott nagyobb szerepet, bár a forgatókönyv eleve a mellékesek közé száműzi őt. A bátortalan marketing után A bosszú jogán szinte predesztinálva volt a kritikai mellett az anyagi bukásra is. A nézők sem fogadták kegyeikbe. Ezek után kétszer is meg fogják gondolni a producerek, hogy milyen munkát dobnak oda Roger Donaldsonnak. Kár, mert ő jó rendező. Elsősorban neki köszönhető, amit a Newsday vezető kritikusa is ír... nevezetesen, hogy egy nézhető thriller született, amit élvezni fogsz, ha a valóságra való vonatkoztatást kikapcsolod egy időre az agyadban. Én pedig valóban nézem és valóban szórakoztatónak tartom, csak közben próbálom elfelejteni, hogy ez a direktor egykor olyan filmekhez adta a nevét, mint a Bounty, A leggyorsabb Indian, vagy a Tizenhárom nap - Az idegháború.

Kiknek ajánlom?
Hétvégi kikapcsolódáshoz tökéletes. Egyszer.

Értékelésem: 60%

2012. április 25., szerda

Project X - A buli elszabadul



Ko(ó)rkép








Objektíven: Három végzős középiskolás születésnapi bulit szervez, hogy növeljék népszerűségüket. Ahogy a buli híre terjed, úgy csúszik ki fokozatosan az irányítás kezeik közül.
 
Szubjektíven: Akármilyen hihetetlen, de erősen gondolkodtam egy magasabb osztályzaton. Hogy miért? Azért, mert a Project X egyértelmű hibái ellenére olyan ijesztő és valóságos korképet ad, hogy az döbbenettel tölti el a nézőt. Nincs történetmesélés, videoklipszerű megvalósítás van, a reality-k világának kamerakezelésével. És amíg az van, azt kell mondjam, működik is a kimondhatatlan nevű Nima Nourizadeh mozija. Amint azonban karakterépítéssel vagy sztorival kezdene foglalkozni, hamvába hal a jelenet. Nem tesz jót tehát neki semmi, amitől normális film lehetne, azt viszont az alkotók is érezhették, hogy önmagában egy buli bemutatása kevés. Kell hozzá szerelmi szál, szülőkkel való kapcsolat és a többi. Egyszerűen nem illenek ide. Elég lett volna a buli eldurvulására koncentrálni felesleges kitérők nélkül. Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy a "görbe tükör" effektus miatt készült ez a mozi. Bár úgy lenne... Még a műfajnál maradva, a vígjátéki besorolás enyhén túlzó, miután egyszer sem sikerült mosolyognom a történéseken. Ezzel együtt ott volt a lehetősége egy jobb alkotásnak, de a lezárás végül teljesen meggyőz arról, hogy ez egy gyenge próbálkozás csupán. Persze mozgásban lévő női mellekkel nehéz mellé nyúlni, az anyagi siker most is megvolt. 100 milliót hozott. Remélem nem itták el a pénzt...

Kiknek ajánlom?
Őszintén szólva senkinek néhány szociológuson kívül... 

Értékelésem: 40%

2012. április 24., kedd

Fehér pokol



"Francba a hittel! Mutasd magad, bizonyíts! Érdemeld ki!"







Objektíven: Repülőgép-szerencsétlenség következtében egy olajfúrótorony személyzete az alaszkai vadonban találja magát. Túlélésüket nehezíti egy farkasfalka, amely prédának szemeli ki a betolakodókat.

Szubjektíven: A Fehér pokol arra lehetne iskolapélda, hogyan tudnak egy rendkívül erős filmet apróbb hibák a középszer felé taszítani. Mert hogy ebben lórúgásnyi erő van, abban egy percig se kételkedjünk. Pokoljárás ez a javából, olyan csontig hatoló pillanatokkal, amelyek évekre emlékezetünkbe vésődnek. Pont ezért sajnálatos, hogy mindig az utolsó pillanatban nyúl mellé a rendezés, így a kívánt hatás nem tudott számomra megszületni. Elég egy CGI farkas, egy szégyentelenül lenyúlt zenei főtéma, néhány végletesen kiszámítható jelenet, kevés logikai bukfenc és máris oda az erő. Pedig a film nagy része hibátlan, biztos kézzel dirigált vérbeli, férfias túlélőtúra. Ezek a bosszantó hibák azonban késleltetik a történetbe való belépést, minduntalan kizökkentenek vagy a hangulatot gyengítik. A szereplők személyes sorsának bemutatását a pozitívumok közé jegyezhetjük fel, szerencsénkre kellően árnyalt színészi játékot is kapunk ezekhez. Liam Neeson ismét bizonyítja, hogy helye van az "akciószereplők" széles palettáján. A drámai töltethez pedig mindig is nagyon értett, most is rutinból hozza az elvárhatót. Kevésbé ismert színészkollégáira sem lehet panasz. Panasz maximum a bátortalan írói munkát és rendezést érheti. Kár, kár, hess madár!

Kiknek ajánlom?
Férfias film férfiaknak.

Értékelésem: 60%

2012. április 23., hétfő

A párizsi mumus



A franciáknak is lehet rossz napjuk








Objektíven: 1910, Párizs. Emile, a félénk filmvetítő és Raoul, a színes feltaláló beszállnak a párizsi mumus felkutatásába. Egyesítik erejüket Lucille-lal, a nagylelkű kabaré sztárral, egy szeszélyes tudóssal és robbanékony természetű majmával, hogy megmentsék a mumust, mert a kiderül, hogy valójában csak egy nagyra méretezett, de ártatlan bolha.

Szubjektíven: Talán nem is a rossz nap a legjobb kifejezés, hiszen nem tartozik a gyenge eresztések közé A párizsi mumus. Inkább csak fájóan közepes, melynek köszönhetően évek múlva csak egy valóban figyelemre méltó betétdal fog minket arra emlékeztetni, 2012. január 26-án bemutattak valamit a mozikban. És ha már nem a hangulatra, hanem a zenére helyezték a főbb hangsúlyt, illett volna a művet olyan karakterekkel megtámogatni, akik otthonosan mozognak egy fantasyba hajló zenés vígjátékban. Azonban az ellenszenves és kidolgozatlan karakterek csetlése-botlása gyorsan elveszi a kedvünket attól, hogy reménykedjünk. Nem értem, mintha mostanában felesküdtek volna az animációs filmek alkotói, hogy lehetőleg minél több antipatikus karakterrel tömik tele a meséket. Ez lenne az új trend? Bár ha a produceri szék felé pillantok, nem lepődöm meg. Az a Luc Besson csücsül ott, aki lassan teljesen hazavágja a 2000-es évek előtt szerzett reputációját. Ennél már csak az meglepőbb, hogy a tengerentúlon igen magas kritikai átlaggal köszöntötték Besson újabb kitörési kísérletét. Állapodjunk meg abban, hogy most (sem) sikerült. Pedig nem kellett volna sok hozzá. A teljesen átlagos történetvezetést kellett volna felturbózni némi párizsi atmoszférával és néhány szerethető animációs szereplővel. Egyszer nézhető.

Kiknek ajánlom?
Mindent faló animációs ínyenceknek és azoknak, akik kíváncsiak arra, hogyan énekel Vanessa Paradis.

Értékelésem: 50% 


2012. április 22., vasárnap

Hasta la Vista!



Életigenlésből ötös, a többi már döcögősebb...







Objektíven: Lars, Philip és Jozef három flamand jóbarát, akik a többi fiatalhoz hasonlóan egyetlen dolgot szeretnének: minél előbb elveszíteni a szüzességüket. Csakhogy testi fogyatékaik korlátozzák őket a csajozásban: Jozef szeme annyira gyenge, hogy csak nagyítóval lát rendesen, Philip csak fejét és egyik kezét tudja mozgatni, Lars-nak pedig gyógyíthatatlan daganata van, ami Philip-hez hasonlóan tolószékbe kényszeríti. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntenek, Spanyolországba utaznak, ahol van egy speciális bordélyház. Szüleiknek nem merik elmondani az igazságot, ezért azt hazudják, hogy borkóstoló túrára készülnek, így elengedik őket. Lars állapota azonban hirtelen rosszabbra fordul, így az orvos ellenjavallja az utazást. A fiúk végül titokban szöknek külföldre, amihez a zsémbes, túlsúlyos vallon asszonyt, Claude-ot tudják megszerezni ápolónak és túravezetőnek. Együtt egy kis mikrobuszban vágnak neki az életre szóló kalandnak.

Szubjektíven: A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíjasa hozzánk is behajózott. A belgáktól jön, így különösen örülhetünk neki, nem sok filmet hoznak be tőlük. Nem véletlen a sokszoros fesztiválsiker, és az sem, hogy többnyire a közönségdíjjal megy haza a Hasta la Vista! Életigenlő, humoros, ironikus mű, mellyel kapcsolatban azt hiszem igaza van egyik kollégámnak, aki a film vezérgondolatát a vaksága ellenére mindenkinél tisztábban látó Jozefnek tulajdonítja. Egy mondat ez, melyet az ápolónőnek szán: "Claude, a Te fogyatékosságod a hűtlen férjed volt." Mindannyiunknak megvan a maga fogyatékossága. Geoffrey Enthoven filmje nem a mozgássérültek életéről, hanem az életről általában szól. Üzenete, hogy ne csak leéljük a Földön eltöltött rövidke időt, hanem éljük is meg, annak minden felhőtlen és felhős pillanatát, hiszen lehet, hogy az lesz az utolsó. Teljesen mindegy, hogy reggel bal lábbal, vagy láb nélkül kelünk fel. Ha elhisszük, hogy van értelme felkelnünk, már nyertünk. A problémák ott kezdődnek, amikor a film attól való félelmében, hogy túlságosan szájbarágós lesz, bátortalanul nyúl a kapcsolat témaköréhez és rossz helyre teszi a hangsúlyokat. Mert mit ér a mediterrán tengerpart, mit ér a csillagos ég, a gyönyörű tábortűz, egy szép lány társasága, ha közben kapcsolataink csorbát szenvednek... Mintha minduntalan visszakozna a film. Á, én nem vagyok dráma, kezeljetek komoly témájú vígjátékként. Talán ez az oka, hogy a forgatókönyv addigi koncepciójához képest egy csöppet túlcsordul a hatásvadászat-faktor a zárlatnál. Nem lenne rá szükség, ha az alkotók bátran tudnák kifejezésre juttatni, amiben hisznek. Életigenlés, kapcsolatok, barátság. Nem sok hiányzott. A jó szándék és a filmes tudás megvan, megvannak a profi szereplők is. Bátrabb írói és rendezői munka kell helyenként. De ez már így is elismerésre méltó.

Kiknek ajánlom?
Az európai stílusú tragikomikus játékfilmek szerelmeseinek.

Értékelésem: 65%

2012. április 21., szombat

A bűn hálójában



A stílus maga a film?










Objektíven: Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldetésén.

Szubjektíven: Érdekes fickó ez a Steven Soderbergh. Az utóbbi időben viszonylag sok filmmel jelentkezett (5 év alatt 9 alkotás!), mégis valahogy képes megtartani rendezői jellegzetességeit. Már csak arra várunk, hogy ezen jellegzetességek közé vegye vissza a részletekre történő ügyelést, mert az nagyon hiányzik, a gyors munkatempó ilyen módon bosszulja meg magát. A bűn hálójában hozza az elvárható szintet - főképp egyedi képi világával, realista hangulatával, telitalálat zenéivel és ritmusával. A karakterek motivációi kidolgozatlannak, gyengén megírtnak hatnak - ezt Soderbergh nyilvánvalóan a kisebb sztárparádét felvonultató színészgárdával próbálta egyensúlyozni. Ám csodára korunk kiemelkedő színészei sem képesek, ha nincsenek jól megírt szerepeik. Azonosulás, belépés a történetbe, szinte kizárva. Kapunk viszont cserébe egy oly mértékben stílusos akciófilmet, hogy még évek múlva is kellemes szájízzel gondolok majd rá. Videoklipként silány, önállóan a zene szinte hallgathatatlan, a tempó zavaróan kusza, a képi világ túlságosan vegytisztának tűnik, az egész egyben viszont egységes egészt ad, jófajta stílust és hangulatot, ami abszolút passzol a muszklis Gina Calano színészi debütálásához. Már akinek... A film ugyanis szinte predesztinálva volt a bukásra, a kritika a középszerbe süllyesztette, a nézők nem voltak rá kíváncsiak. Soderbegh-et ez persze a legkevésbé sem zavarta, megtartotta Channing Tatum-ot következő filmjéhez is, amit már jóval nagyobb érdeklődés övezett (Magic Mike). Visszatérve A bűn hálójában-ra megállapíthatjuk, hogy bár a stílus el tud vinni a hátán egy filmet, önmagában kevés az üdvösséghez. Hajrá Steven! Szeretnénk újra Traffic-szintű alkotásokat látni tőled!

Kiknek ajánlom?
A stílusos akciófilmeket kedvelőknek.

Értékelésem: 65%
 

2012. április 20., péntek

Hadak útján



Hova lettél drága lovunk?








Objektíven: A Hadak útján egy Albert nevű fiú és Joey névre hallgató lovának elsöprő erejű története. Nehéz idők járnak, nemsokára kitör az I. világháború. Albert édesapja eladja Joey-t a brit lovasságnak, akik rögtön be is vetik őt a frontvonalakon túl - így megkezdődik Joey kalandos utazása, háttérben az első világháborúval. A temérdek akadály ellenére Joey mindig bátran szembenéz a veszéllyel, megérinti az embereket, és megváltoztatja mindenkinek az életét, akivel útközben találkozik. Albert azonban képtelen elfelejteni hű hátasát és egyben legjobb barátját, így hátrahagyva otthonát, a francia harcmezőket veszi célba, hogy megtalálja, és hazavigye csatalovát.

Szubjektíven: Technikailag kiváló, büszkén szentimentális és szégyentelenül régimódi. A Hadak útján egy érzelmes dráma, melyben a szív húrjait a megszokott Spielberg-hangulattal pengeti a nagyszerű rendező. Már A muzsika hangja és az Elfújta a szél című klasszikusokat idéző nyitány gyanússá válhat a rutinos filmbarátoknak... itt bizony kőkeményen az érzelmi vonalra megy rá a paci története. Mert akármilyen furcsán is hangzik, egy ló a főszereplő. És ami még különösebb, hogy viszi is a filmet "alakításával", nagyszerűen teljesít mint címszereplő. A probléma ott kezdődik, hogy a régimódi mozifilmeket idéző történetkezelés és fényképezés kapcsán kicsit elfelejt saját maga lenni Spielberg mozija. Bár végig megbízható szintet tart a rendezés, a Schindler listája direktora csak néha köszön be valami igazán emlékezetes megoldással. Ezek általában a harcmezőhöz és a francia szereplőkhöz köthetőek, összességében kevés egy igazán ütős filmhez. Nehezen indul be a történet, de aztán mind jobban felkelti az érdeklődést Joey, akinek díszletesek, hangmérnökök és egy legendás zeneszerző is besegít a vásznon túlról, hogy a hadak útján célba érjen. A záró szcéna talán a leginkább hatásvadász jelenet, amit Spielberg valaha leforgatott, de egyszerűen nincs mit tenni, illik ehhez a filmhez. Ehhez az érzelemdús, helyenként könnycsalogató filmhez. Kevés embertől viselünk el manapság ilyet, Spielberg közéjük tartozik. Profin vezényli le a Hova lettél drága lovunk?-at, s bár most nem gyarapodott filmográfiája egy újabb klasszikussal, nem kell szégyenkeznie a Texasi Filmkritikusok Szövetségétől a 2011-es év legjobb filmjéért járó díjat besöprő műért.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik az érzelmes, háborús témájú filmeket és a lovakat.

Értékelésem: 70%
 

2012. április 19., csütörtök

A Vaslady



A film, melyben gyakorlatilag mindent Oscar-díjjal jutalmaztak, ami értékelhető volt benne.







Objektíven: Margaret Thatcher, az egykori brit miniszterelnök története.

Szubjektíven: Portréfilm? Talán. Bár inkább elolvasok Thatcherről egy jó könyvet, akkor többet megtudok róla. A magánemberi vonal csak néha működik, bár akkor is igen felületes. Történelmi dráma? Esélytelen. A forgatókönyv nem sok sanszot ad a történelmi tényeknek, inkább csak felvillant egyet-kettőt és az egykori miniszterelnök közvetlen környezete is megsínyli a slendrián írói munkát. Inkább ajánlom a címszereplő wikipédia oldalát, mely sok szempontból hasznosabb, mint ez a film. Mert mit is akart Phyllida Lloyd? Nyilván bemutatni Margaret Thatcher korszakalkotó személyiségét, hatását a XX. század világára. Ennek az lett a vége, hogy egy kusza, érdektelen, sehova sem tartó mű született, mely egyedül Meryl Streep bámulatos játéka és az igen figyelemre méltó sminkes/maszkos munkának köszönhetően harcolja ki, hogy megmaradjon bennem némi kíváncsiság minden egyes másodpercben... Aztán csalódnom kell, mert a Mamma Mia! musicalt jegyző Lloyd bizonyítja, hogy nem nőtt fel egy életrajzi film elkészítéséhez. A visszaemlékezős technika állandóan kizökkent, nem hagy belépni a történetbe (talán mert nincs is), nem hagy azonosulni a karakterekkel. Kívülállóként nézem végig, ahogy egy idős hölgy elveszíti élete szerelmét. Ráadásul egy olyan módon megrendezett csúcsjelenettel, mely inkább illene fantasyba, musicalbe, mint ide. Ha egy korszakos brit politikusról szóló film egyik legnagyobb érdeme egy olyan szcéna, mely a címszereplő mosogatását járja körbe, azon úgy gondolom lemérhető a film sikere (vagy inkább mélységes kudarca). Azért persze bocsánatot kérek, hogy nem foglalkoztam írásomban jobban Meryl Streep-el, aki tulajdonképpen egyedül menti a mozit nézhető szintre. Játéka hibátlan és csodálatos. Megérdemli a legkiválóbb jelzőket. Kár, hogy nem kapott maga mellé egy normális rendezőt és stábot. Bár becsületére legyen mondva, hogy ő még a szemétből is képes volt katedrálist építeni, már ami az alakítását illeti. Mert hogy a többi nehezen értékelhető.

Kiknek ajánlom?
Őszintén szólva nem tudom. Akiket érdekel Thatcher és a kicsit dokumentarista stílus, az próbálkozhat vele. Nagyon nem fog pórul járni. De nem árt óvatosnak lenni.

Értékelésem: 40% 

2012. április 18., szerda

Horrorra akadva 1-4.



Hogy is mondta Puzsér Róbert? Szellemi kútmérgezés?







Objektíven: Horrorparódia. Az elmúlt évek legsikeresebb horrorfilmjeit parodizálja Keenen Ivory Wayans és a szebb napokat megélt David Zucker.

Szubjektíven: Nem véletlenül vettem egy kalap alá ezt a kalap sz...-t. Zuckernek soha nem bocsátom meg, hogy a zseniális Airplane! után képes volt ilyen alapanyaghoz nyúlni, de valamiből úgy tűnik meg kell élnie. Keenen Ivory Wayans-től megszoktuk az igénytelenséget, tőle ez nem volt újdonság. Az első három rész szimplán ízléstelen és csöppet sem vicces, a negyedik epizód pedig egyszerűen unalmas. Már amennyit végig tudtam szenvedni belőlük. Ez a négy rész nálam emberiség elleni bűntett kategóriába sorolt, s mint ilyen, messze kerülendő anyag. Sajnálom, hogy ebben ma nagy pénz van.

Kiknek ajánlom?
Senkinek.

Értékelésem: 0%


2012. április 17., kedd

A miskolci boniésklájd


Rosszabbra számítana az ember, de ettől ez még messze nem jó.








Objektíven: A bankrablás után Lili és Pali először a hegyekben, majd Miskolcon bujkál. Az újságokból tudják meg, hogy ők a magyar Bonnie és Clyde. Fogy a pénzük, és Pali előhozakodik egy pénzszállító autó kirablásának ötletével. Bár a tervet tökéletesen kidolgozzák, a kitűzött pillanatban megijednek és hagyják, hogy a kiszemelt autó elhaladjon előttük. Egy járőrkocsi azonban kiszúrja, majd üldözőbe veszi őket. A lövöldözésben sikerül elmenekülniük, ám Pali megsebesít egy rendőrt. Az egész város őket keresi, mígnem csapdába kerülnek. A film megtörtént eseményen alapszik.

Szubjektíven: Hosszú idő után szántam rá magam ismét egy magyar film megtekintésére, s bár a totális csalódás elkerült, nem sok biztatót tudok írni. Kezdjük ott, hogy ugyan egyáltalán nem régi Deák Krisztina mozija, mégis abból az időből való, amikor még nem létezett magyar forgatókönyvírás - vagy legalábbis mély válságát élte. Ez tetten érhető a kusza történetvezetésben, az időbeli ugrálások esetében, az erőtlen párbeszédeknél. A legtöbben a két ifjú főszereplőtől féltek, pedig talán velük van legkevésbé baj. Mi suhanc miskolci gimnazisták is eszméletlen büszkék voltunk Ráczkevy Ildikóra, akit a szomszédos gimiből választottak ki 600 jelentkező közül Lili (alias Bonnie) szerepére. Karalyos Gáborral jó párost alkotnak, a kémia működik, láthatóan jelentős rész jutott a felkészülés során a címszereplőkkel való foglalkozásnak, a karakterek mélyítésének. Melyek ugyan végül nem lettek mélyek, de egy érzelmi azonosulásra még így is bőven elég, amit adnak. A hatásmechanizmus olajozott működéséért persze az alkotói stáb változtatott az eredeti regényhez képest, ahol az nem volt kellően filmszerű vagy érdekes - nem zavaró mértékben, a csúcsjelenetet viszont talán jobb lett volna az eredeti történet szerint meghagyni, mert így kicsit esetlenné vált. És ha már az "esetlen" kifejezés szóba került, talán ez vagy valami hasonló jelző illene leginkább a filmzenére is, mely egy '70-es évekbeli romantikus krimihez talán még fogcsikorgatva passzolt volna, de itt nagyon nincs a helyén. Úgyhogy a magyar boniésklájd ha nem is bukott meg, de kitörni sem tudott az átlag magyar színvonalból.

Kiknek ajánlom?
Az egynek elmegy magyar filmek kedvelőinek, és azoknak, akik percenként rá kívánnak csodálkozni az ismerős miskolci és borsodi forgatási helyszínekre.

Értékelésem: 45%

2012. április 16., hétfő

Csupasz pisztoly a (z)űrben



Erre nincs mentség...








Objektíven: A Vegan bolygó gonosz kutatói elrabolják az Egyesült Államok elnökét és a helyére saját klónjukat ültetik. Ugyanezt tervezik a többi ország vezetőjével is, mellyel az a céljuk, hogy átvegyék az irányítást a Föld felett. Ám nem számolnak Richard Dickkel (Leslie Nielsen), a bolygóközi ügynökkel, aki szép társa, Cassandra segítségével kiszabadítja az elnököt és egy gigantikus koncert keretében alaposan alápirít a csalárd űrlényeknek...

Szubjektíven: Férfiasan bevallom, hogy nem bírtam végignézni. Általában úgy vagyok a filmekkel, hogy nem tudnak akkora szellemi hulladékok lenni, nem tudnak annyira gyengék lenni, hogy ne találnék bennük valami értékelhetőt. Egy jól eltalált dallamot a zenében, egy átlagon felüli alakítást, egy meghökkentő rendezői fogást, egy bravúros díszlettervezői munkát. De nem. Allan A. Goldstein "filmjét" látva az az érzésem támad, hogy merényletet követek el a hetedik művészet ellen, ha ezt most azonnal nem nyomom ki. Egyszerűen értékelhetetlen. Csőd. Az ember még nézi egy darabig, hátha jobb lesz, de csak a keserű kiábrándulás jut osztályrészéül. Hátha csak az elejét baltázták el, hátha csak nem jött össze a felütés, hátha jobb irányba kanyarodik a történet... de nem. Erre a filmre nincs szó, se több szóból álló kifejezés. A legfájóbb mégis az, hogy ennek a mozinak semmi köze sincs a Csupasz pisztoly filmekhez. A magyar címadók okosan úgy gondolták, hátha népszerűbb lesz a film, ha a Csupasz Pisztoly címet adják neki. Nagy kár volt így lejáratni a nagy elődöt. Fölösleges is szaporítani a szaporíthatatlant. Ez bizony egy marha nagy karó. Leülhet.

Kiknek ajánlom?
Senkinek.

Értékelésem: 0%



2012. április 15., vasárnap

Animátrix



Ismerd meg a Mátrixot avagy ami az élőszereplős filmekből kimaradt.







Objektíven: Mi történt a Mátrix előtt? Milyen esemény előzte meg a Mátrix - Újratöltve epizódot? Hogyan bukott el az emberiség? Hogyan zajlott a háború? - mind-mind kiderül az Animátrixból.

Szubjektíven: 9 rövidfilm, 7 rendező, 89 percnyi játékidő. Remekül kivitelezett animációs filmek, amelyeket a kortárs animáció tehetséges művészei álmodtak meg. Mind vizuálisan, mind a történeteket tekintve illeszkednek a Mátrix-univerzumba, mégis megtartják sokszínűségüket. Ahogy azonban egy rövidfilm gyűjteménynél lenni szokott, színvonal tekintetében nem tud egyenletesen teljesíteni az Animátrix. A két Reneszánsz epizód megvalósítása történetileg rendben van, de képi síkon behoz olyan elemeket, melyek széttartóvá, nehezen értelmezhetővé teszik. A lezáró animáció teljes kudarc, a művészieskedés iskolapéldája, igen sokat ront az összképen. Piros pont jár viszont a Mátrix világát kreatívan felhasználó részeknek, a Világrekord, a Program, a Hiba a rendszerben nagyszerűen hangolják össze az univerzum világát az újító ötletekkel. Személyes kedvenc a '30-as évek film noirjait idéző Detektívtörténet, melyben egy magándetektívet felbérelnek, hogy találja meg azt a számítógépes heckert, akit mindenki csak Trinity néven emleget. Az ügy felgöngyölítése közben nem várt fordulat következik... Érdekesség, hogy a Mátrix közvetlen előzménytörténetének megírásában (és persze a film produceri munkáiban) a trilógia rendezői, Andy és Lana Wachowski is komoly szerepet vállaltak. Bár maga a trilógia csúfos véget ért - főleg kritikai szempontból, ez a rövidfilm gyűjtemény sokat jóvátesz az elődök hibáiból és bizonyítja, hogy a Wachowski-fivérek alkotása igen is méltó volt arra a hihetetlen méreteket öltő felbuzdulásra, amiben az ezredfordulón részesítette a világ.

Kiknek ajánlom?
Akiknek nem tetszett a Mátrix-trilógia zárása és hiányérzetük maradt.

Értékelésem: 70%

2012. április 14., szombat

Bosszúállók


Erőlködés nélkül zseniális.









Objektíven: A S.H.I.E.L.D. nemzetközi ügynöksége, élén Nick Furyvel, összetoborozza a szuperhősöket, hogy megmentsék a Földet Lokitól és seregétől.

Szubjektíven: Olyan mértékű várakozás előzte meg a Marvel hősök egyesülését, ami eddig talán csak egyszer-kétszer adódott a képregényfilmek történetében. Nem is csoda. Thor kalapácsot ragad, Vasember magára ölti a páncélruhát, Amerika Kapitány pajzzsal szerelkezik fel, Hulk dühös lesz, Sólyomszem nyílért nyúl, Fekete Özvegy edzésbe áll, Fury összeszedi a csapatot, Loki pedig mindent bevet ellenük. Joss Wheldontól -eddigi munkássága alapján- méltán vártuk el, hogy olyan akciómozit rendezzen, melyért akár többször is kifizetjük a mozibelépő árát. S lőn világosság. A bevezető epizódok szálai összeállnak és az írói munkának hála akadálymentesen gördül tovább a cselekmény, miközben jut idő a karakterekre és az akciókra is. Érdekesség, hogy eredetileg ismét Edward Norton játszotta volna Hulk szerepét, ám a közte és a Marvel Studió között zajló tárgyalások végül kudarcba fulladtak. Szóba került Joaquin Phoenix is, de végül Mark Ruffalo formálta meg a dühös zöld izomkolosszust, s hozta ki belőle azt, amit az eredetfilmek nem tudtak. A poénok ülnek, az akciók ütnek, különösen a film végi zúzda, aminek egyetlen hátránya, hogy egy idő után semmi tétje nincs. Akármilyen nagy ellenfél jön, fél percen belül legyakják a Bosszúállók, Hulkon pedig még a legdurvább lövések sem fognak, sokkal inkább ő fogja be valamennyi ellenfelének száját egy-két jól irányzott ütéssel. Jól működnek a dialógusok, a szereplők közti rivalizálások is, bár a csapategység a vártnál talán hamarabb születik meg. Annyi baj legyen. A kiváló popcorn mozik egyik újabb darabjával van dolgunk, s bizony örülnünk kell neki, nem kényeztetnek el bennünket ezen a fronton - bár kétségtelen, most már évente akad egy-egy remek darab. A Bosszúállók szórakoztató jellegének, frissességének köszönheti azt a másfél milliárd(!) dollárnyi bevételt, mellyel eddig megdobták a moziba járók. És a Japán bemutató még csak most jön augusztusban... Nem véletlen a siker, ennek hála már úton van a második rész. De nem csupán az. A Marvel hősök sikerén felbuzdulva elkezdődött az Igazság Ligája film előkészítése is (DC Comics), melyet az első információk alapján 2015-re várhatunk. Sólyomszemék után Batman és csapata következhet, hogy odacsapjon a világot fenyegető ellenségnek. Csak remélni tudjuk, hogy az is ilyen jól sikerül majd.

Kiknek ajánlom?
Bárkinek, aki szereti a kiváló akciókat, zúzásokat, mindezt jól megírt karakterekkel és szövegekkel fűszerezve.

Értékelésem: 85%

2012. április 13., péntek

Amerika Kapitány - Az első bosszúálló


A leginkább átlagos Marvel film, de ez most kifejezetten dicséret.







Objektíven: Steve Rogers akárhogy is próbálkozik, mindig alkalmatlannak találják a sorkatonaságra, ám a sokadik elutasítás után végül beválasztják egy titkos kísérletbe, melynek során szuperkatonává alakítják...

Szubjektíven: A legjobb hír máris az, hogy Amerika Kapitány figuráját sikerült korrektül megírt, szimpatikus karakterré formálni. Nem volt könnyű, hisz egy kívülálló számára talán ő a leginkább ódivatú, leginkább nevetségesnek tűnő csapattag a Bosszúállók gárdájában. Másik jó hír, hogy a Hollywoodban korrekt iparosmunkáiról ismert Joe Johnston a '90-es évek óta nem készített ennyire jó filmet. Persze ez most még így is csak egy erős közepeshez elég, de ne legyünk telhetetlenek. Az Amerika Kapitány ugyanis még mindig szenved néhány gyerekbetegségtől, melyek nagy része a forgatókönyv hiányosságaira vezethető vissza. A szerelmi szál vagy alaposabb kidolgozásra vagy kivágásra várt volna, kevés az igazán kreatív akció, Hugo Weaving pedig félelmetesebb Johann Schmidtként, mint amikor Vörös Koponyát formálja meg. Főgonoszok területén nem áll valami jól a Marvel, ezt már sokadszorra kell megállapítsuk. A DC Comics ilyen szempontból erősebb mezőnyt tud felmutatni. Talán a leginkább fájó pont, hogy a film első fele egyértelműen erősebb, pedig a második felében van a csihi-puhi. Ettől függetlenül kellemes perceket szerez nekünk a pajzsával hadonászó Kapitány, aki barátaival együtt remek zenékkel, hangulatos kalandokkal megtámogatva foglalja el méltó helyét a Bosszúállók között. Soha rosszabb szuperhős filmet!

Kiknek ajánlom?
Szuperhős filmek, akció- és kalandfilmek kedvelőinek. Szórakoztató kikapcsolódás, melyet akár többször is elő lehet venni.

Értékelésem: 65%

2012. április 12., csütörtök

Thor


A Shakespeare rendező sikerre viszi a kalapácsos szuperhőst.








Objektíven: Thor nagyszabású kalandja kitágítja a Marvel univerzumot a jelenkori Földtől Asgard misztikus birodalmáig. A történet középpontjában a hatalmas Thor áll, az erős, de gőgös harcos, akinek vakmerő tettei miatt újra fellángol egy ősi háború. Ezért Thort száműzik a Földre, ahol az emberek között kell élnie. Amikor világának legveszélyesebb gonosztevője a legsötétebb erőket küldi a Föld ellen, Thor megtudja, mit jelent igazi hősnek lenni.

Szubjektíven: Kezd összeállni a banda. Kalapácsos barátunk Asgard birodalmából érkezik a Földre. Persze nem önszántából. Megismerve az itteni világot - érthető módon - kötődése alakul ki. Összegezve a látottakat, nagyon nehezen vehető komolyan Thor története, de rendkívül szórakoztatóra sikerült. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Kenneth Branagh rendezőnek, aki fantáziával és kreativitással állt hozzá a feladathoz, remek színészeket mozgatott értő módon. Igaz, hogy a némileg vérszegény szerelmi szállal ő sem nagyon tudott mit kezdeni, de a többi elem a helyén van. A mondavilág változtatásaihoz nem tudok hozzászólni, engem nem zavart, ahogy "politikailag korrektté" tették a filmet. Thor testvére Loki már itt is a legjobb Marvel-főgonosz, a fondorlatos családi ügyekhez pedig jól jött Branagh királydrámás múltja. Számtalan ponton bele lehet kötni, de nincs rá jobb kifejezés, piszkosul szórakoztató mozi ez. A karakterek fejlődéseire most ugyan nem jutott hangsúly, de legalább semmi izzadságszag nem érezhető ezen a téren, ami nagy szó egy képregényfilmnél. Megfelelt. Leülhet.

Kiknek ajánlom?
Szórakoztató, agykikapcsolós kalandfilmre vágyóknak.

Értékelésem: 70%


2012. április 11., szerda

A hihetetlen Hulk



Sokkal több van ebben a karakterben.








Objektíven: Bruce Banner tovább keresi az ellenszert "betegségére", ami időről időre óriási zöld szörnyeteggé változtatja őt. A férfi, nyomában a hadsereggel egyre közelebb jut a megoldáshoz, ám ekkor feltűnik a színen egy új, rettenetes ellenfél...

Szubjektíven: Szerencse, hogy a Bosszúállók moziban már kihozták Bruce Bannerből, ami benne rejlik. Félreértés ne essék, nem Edward Nortont hibáztatom, ő nagyszerű színész, most is hoz egy abszolút vállalható szintet, ami Liv Tyler és William Hurt "játékát" látva kész felüdülés. Maradjunk annyiban, hogy a film eleje és vége jó. A közepére nem maradt fantáziája a forgatókönyvírónak, pedig Agatha Christie óta tudjuk, hogy az író számára legnehezebb elkezdeni és lezárni egy történetet, a többi -elméletileg- rutinmunka. A profiknak bizonyosan. Lehet azon is tépelődni, hogy talán nem a Szállító második epizódjának direktorát kellett volna ide szalajtani, de nem vagyok benne biztos, hogy mondjuk egy Ang Lee kaliberű rendező sikerrel jár egy ilyen szinten sablonokra és klisékre épülő sztorival. A végén Blonsky és Banner ugyan gyönyörűen lelakják Harlem utcáit, de csak sikerül annyi giccset összehordani a zárlatra (is), hogy rossz szájízzel keljünk fel a székből. Pedig milyen jó lenne csak arra a végső nagy zúzásra emlékezni, a hangulatos dél-amerikai nyomornegyedek világára és Norton zöld szemeire. De nem. Mert az akciójelenetek köré nem sikerült filmet írni. Kár érte.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik abszolút képregényfilm-fanatikusok. Ők még talán ebben sem fognak csalódni.

Értékelésem: 45%

OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...