2010. december 31., péntek

A légy


Rófusz Ferencet telefonon értesítették arról, hogy alkotása Oscar-díjat nyert.





Objektíven: A légy egy napja, avagy világunk légy szemszögből.

Szubjektíven: Egyszerű történet, zseniális kivitelezés. Erős technikai demonstráció hazánkfiától, aki így nyilatkozott: "Legelőször Ottawában mutatták be nemzetközi fesztiválon. Ez a kanadai fesztivál a nagyon rangos találkozók közé tartozik. Aki ott nyer, az már elért valamit. Az első perc után számomra rémületes nagy kiabálás tört ki a teremben. Mint később kiderült, ez az elismerés hangja volt..." A légy meg sem állt az Oscarig. Érdekesség, hogy egy év múlva a magyar filmgyártás újabb aranyszobrot ünnepelhetett. Szabó István Mephisto-ja nyert a legjobb nem angol nyelvű film kategóriában.

Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki kíváncsi a magyar filmművészet egyik legelismertebb gyöngyszemére.

Értékelésem: 90%

2010. december 22., szerda

Karácsony este


The night before Christmas.








Objektíven: Tom és Jerry szenteste is kergetőznek.

Szubjektíven: Minden idők egyik legismertebb és leginkább szeretetre méltó animációs rövidfilmjében a sok ellenségeskedés után végül békében telik az ünnep a két vetélytárs számára. A gyönyörűen kivitelezett animáció öröm a szemnek, az ötletparádé pedig mosolyt csal nem csak a gyermekek, de régebb óta gyermekek arcára is. Karácsonykor kihagyhatatlan!

Kiknek ajánlom?
Szép ünnepet, boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Tom és Jerry

Értékelésem: 100%
BURN-E


WALL-E kistesója is kiveszi a maga részét a reflektorfényből.







Objektíven: Animációs kisfilm a WALL-E című filmből megismert hegesztődroidról.

Szubjektíven: Különösen aktív év lehetett 2008 Pixaréknál. Ebben az esztendőben az ugráló asztali lámpa csapata a világűrbe helyezte főhadiszállását, hogy aztán visszatérhessen a Földre. Azok után, hogy a Wall-E című remeket négy nagy kritikusi szervezet is a 2008-as év legjobb filmjének választotta (hihetetlen bravúr egy animációs filmtől, utoljára Az Oroszlánkirálynak sikerült hasonló), a BURN-E –t nagyon elrontani nem lehetett. Igaz ugyan, hogy jelen esetben az ötletorgia nem áll össze olyan szerves egésszé, mint eddigi filmjeik esetében, de kit érdekel, ha ilyen magas színvonalon szórakoztatnak minket! Egy éltesebb kritikus minden bizonnyal így fogalmazna: Na, így kell eladni a "semmit" valamiként! Bravó! Gyönyörű munka!

Kiknek ajánlom?
Akiknek tetszett a WALL-E, ezt ki ne hagyják!

Értékelésem: 80%
Big Buck Bunny


A nyúl visszavág 4.








Objektíven: Történet egy óriási nyusziról, akit mindenki csak bánt... aztán egyszer betelik a pohár.

Szubjektíven: Adott egy nagy darab nyuszi, aki megelégelvén az őt érő sorozatos sérelmeket és támadásokat, úgy határoz, hogy saját kezébe veszi az irányítást… Újabb animációs filmcsemege, ezúttal a rövidebb fajtából. A kimondhatatlan nevű holland rendező, Sacha Goedegebure filmje a klasszikus bosszúfilmek hagyományaiból építkezik, legtöbbet a Rambo-szériából merít, hozzáadva jó adag humort és iróniát. Lassanként kritériummá válik az ilyen jellegű alkotások esetében a gyönyörű animáció, így már meg sem lepődünk, ha kiváló színvonalú munkákat látunk. Sokkal inkább azok tűnnek fel, amelyek nem ugorják meg a kívánt magasságot, a léc pedig magasan van; a Big Buck Bunny magasan át is viszi. A karakterek egyaránt hajaznak régi, klasszikus rajzfilmek és nagyszabású gengsztereposzok hőseire. S bár a sok másolás jól működik, az mindenképpen feltűnő, hogy a Big Buck Bunny nem tud eredetiséget csempészni sorai közé. A látszólag aranyos figurák ellenére gyermekeknek semmiképp sem mutogatnám, a paródiára éhes fiatalok viszont jól fognak szórakozni.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik a cikket olvasva kedvet kaptak megnézni.

Értékelésem: 75%
Muto


Filmművészet, egy kicsit máshogy.








Objektíven: Erről nehéz objektíven nyilatkozni. Ezt meg kell nézni.

Szubjektíven: A 2008-as év egyik különleges gyöngyszemét szolgáltatja a Blu számítógépes csapata a formabontó művészetek kedvelőinek. A Muto ugyanis egyedi technikával: falfirkák, graffitik digitalizálásával és a stop-motion továbbfejlesztésével válik nyolcpercnyi valódi filmes élménnyé. Ennyi kreativitás akár egy egészestés játékfilmet is elvinne a hátán, s bár maradnak kiaknázatlan lehetőségek, nem kell attól félni, hogy üresjáratokba botlanánk. A filmkészítés új formája? Kíváncsian várom a hasonszőrű alkotásokat.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kedvelik a formabontó megoldásokat.

Értékelésem: 75%
Reach

If I can reach…





Objektíven: Ausztrál animáció a Kiwi! alapötletére.

Szubjektíven: Ha nem láttam volna a Kiwi!-t talán még tetszene is ez a pofás kis animáció, de így nem több számomra, mint egy nézhető próbálkozás szép grafikával és némi tartalmi mélységgel. Mi következik ebből? Hogy akik nem látták a kis madár szívbemarkoló történetét, feltétlenül nézzék meg a Reach című animációs rövidfilmet, mert igazán hasznos és értékes pár percnek örülhetnek majd. Én pedig csendben maradok, mert általában igyekszem függetleníteni magam az előző filmélményektől, de itt most oly mértékű volt a hasonlóság, hogy nem sikerült.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik nem látták a Kiwit.

Értékelésem: 65%

Csak röviden

Az Alien-filmek után következzen néhány rövidfilm, köztük egy-két ajánlat a karácsonyi ünnepekre. Kellemes mozizást, filmnézést!
Alien-sorozat

Az első film gyökerei egészen 1974-re nyúlnak vissza. Ekkor John Carpenter rendezett egy sci-fi thrillert, Dark Star címmel. Kis költségvetésű alkotás volt, a benne szereplő Idegen pedig elég kezdetlegesen nézett ki. Egy bizonyos Dan O'Bannon nevű úriember - ki szereplője és társírója is volt a filmnek - nem volt elégedett a látottakkal, úgy találta, hogy sokkal nagyobb lehetőség lakozik ebben a műfajban. Egy meggyőzőbb és erősebb sztorit szeretett volna, és ezért a téma élénk tanulmányozásába kezdett. Dan O'Bannon segítséget vett maga mellé és a forgatókönyv kidolgozásába fogott Ronald Shusett-el. Az általuk összeállított szkript még jópár változtatáson ment keresztül a megfilmesítésig. Például egyikük sem gondolta, hogy Ripley karakterét nő fogja játszani. Mégis így lett, és megszületett az egyik legismertebb női akcióhős-ikon. A következő probléma a konkrét megvalósítás volt. Eredetileg egyik filmvállalat sem akarta a filmet elkészíteni. A Fox is tovább passzolta az ötletet. Különféle okokat hoztak fel indokul, többek közt azt, hogy elcsépelt ötlet "a földönkívüli rémisztget embereket" elképzelés. Csak egy producer látott fantáziát benne (Roger Corman), majd megjelent a fedélzeten Walter Hill, aki végül meggyőzte a Fox-ot, és zöld utat kapott a projekt.

1. Alien - A nyolcadik utas: A Halál

Végtelen, sötét, csendes világűr, a csillagok hidegen ragyognak. Lassan és komoran haladva egy hatalmas űrhajó szeli ketté a világegyetemet. Több mint öt percen keresztül nincs is párbeszéd, a kísérteties hangulat fokozatosan ránk telepszik és uralkodóvá válik a filmben. Vadregényes tájakon vág át a Nostromo egy ismeretlen bolygó felszínére érve. Egyszer csak egy homályba burkolódzó, óriási, idegen űrhajó komor roncsa bontakozik ki a ködből. Behatolnak a hajóba, mivel korábban jeleket fogtak ebből a körzetből. Ridley Scott rendezőnek mindig is erőssége volt a művészeti rendezés, a kiváló látványvilág, de itt aztán olyan mesteri munkát végzett, melyet pályafutása során csak igen kevés alkalommal tudott megismételni. A lény megalkotása egyedülálló fantáziára vall, nem véletlen, hogy H. G. Giger díszlettervező civilben szürrealista festő. Az ismeretlen bolygón készült felvételek, az űrhajó, a díszletek, a kosztümök szinte művészfilmmé emelik az Alien-t, olyannyira erős a vizuális hatás. A legénység tagjai a szörny után erednek, innentől kezdve a hangulaté és a látványelemeké a főszerep. Viszik is a filmet, bár a hajsza kezdetétől kezdve sok minden borítékolható a történet alakulásában és ez némileg gyengítheti az élményt. A vége véleményem szerint erősebb lenne, ha időben be tudták volna fejezni és nem akarták volna még az utolsó utáni lovat is megülni. Az összhatás így is elképesztően profi és magával ragadó, de nálam mégsem ér klasszikus-i magasságokba. Kezdetnek kiváló, vérfagyasztó és klausztrofób kaland, melynek rendezői változata talán még erősebb is az eredetinél, mert a drámai szálra erősít rá. Így kap tőlem egy igen jó osztályzatot.
Értékelésem: 80%-eredeti; 85%-rendezői

2. Aliens - A bolygó neve: halál

Kedvenc epizód. Művészi horror-thrillerből bitang erős akció-horrorba vált át, máig etalon sci-fi élményt nyújtva. Ebben a filmben hangzik el először a démoni Társaság neve: Weyland Yutani. A név jól olvasható a falakon és a berendezési tárgyakon a rendezői változat azon jelenetében, amely az LV–426-on játszódik az idegen lények megjelenése előtt. A varázspálcát James Cameron vette át, és valami olyat hozott ki a sztoriból, amire az első részt rendező Ridley Scott is méltán lenne büszke. Cameron több szálat kibont, amibe az első rész szándékosan nem ment bele. Az első órát gyakorlatilag párbeszédek, utalások, karakterjellemzések, és a történet lassú felvezetése teszi ki. Az adrenalin és a feszültség pontosan és hibátlanul adagolva érkezik a vásznon keresztül, hogy aztán jöjjön valami olyasmi, amire a legkevésbé sem számít a néző. Az idegen lények fészkében elképesztő pokoljárás veszi kezdetét. Cameron a kellő mennyiségű akciót adagolva nem felejtkezik el a személyes szálakról sem, Ripley anya szerepe remekül lett kibontva, ebben nagy érdemeket szerez a Newt-ot játszó kislány, kinek alakítása elképesztően hiteles. Érdekesség, hogy Carrie Henn mindenféle színészi tapasztalat nélkül kapta meg Newt szerepét, és más filmben azóta se játszott. Sigourney Weaver ezúttal is nagyot alakít, mint félelmet nem ismerő akcióhősnő - ő vitte a legtöbbre, Oscarra jelölték és Saturn-díjat kapott. A film miattuk és Cameron akció-bombája miatt marad emlékezetes. A hangulat itt is első osztályú, bár az atmoszféra erősebb volt az első rész esetében. A szórakoztatási faktor tízes skálán tizenegyes, a technikai és vizuális megvalósítás pedig a nyolcvanas évek csúcsteljesítményeit idézi. Az a fajta film ez, melynél mégha ki is találod, hogy mi következik a következő másodpercben, nem zavar, mert már teljesen magával szippantott minden idők egyik legerősebb horror-kalandjába.
Értékelésem: 90%

3. Alien3 - A végső megoldás: halál

Fincher jött, látott és fityiszt mutatott a trilógiává bővülő Alien sorozat első két részének. Több dologgal szakít, talán túlontúl sokkal. A történetet más irányba tereli, ez még nem lenne baj, ha az új környezet végig egyenletesen le tudná kötni a figyelmünket. A karakterek többsége remek, az egyediségre törekvés megsüvegelendő és át is jön a képeken. Fincher lecsupaszítja a filmet, mindent kíméletlenül elvág és lemetsz, ami szerinte felesleges. A nézői igényekre nagy ívben tesz, amint megkedvelnénk egy karaktert, biztosak lehetünk benne, hogy öt percen belül halott. Még kevesebb díszlettel és még kevesebb látványelemmel építkezik, mint az előző részek, az összhatást így is eléri. Belekerültek azonban felesleges dolgok is. A romantikus vonal egyáltalán nem hiányzott, bár meg kell jegyezni, Charles Dance kiváló alakítást nyújt, egy-egy jelenetben még Weavert is lenyomja. A vége pedig inkább káoszos mintsem félelmet keltő. Itt kivételesen szerintem nem volt jó ötlet a lény szemszögéből mutatni az eseményeket. Az előző részek egyik nagy fegyverténye volt az alien titokzatossága, hogy csak apránként bújt elő, apránként ismertük meg. A legőrültebb börtönlakó vonala pedig a kiszámíthatónál is kiszámíthatóbb, szinte kiált a forgatókönyv valami csavarért vele kapcsolatban. Ezen kívül engedtessék meg még egy apróságot megjegyezni, ha már annyit írtunk a vizualitásról az Alien esetében. Itt kifejezetten csúnya volt a lény. Na, nem Giger munkáját szapulom, hanem a számítógépes animációt. Véleményem szerint hiba volt ehhez az eszközhöz nyúlni, mert néhány jelenetben komolytalanná teszi a lény jelenlétét, aminél nagyobb hiba nem létezik egy ilyen sorozat esetében. Összességében igen jó, komolyabb hibák nélküli filmet kapunk, mely nagyszerű rendezői bemutatkozás ugyan, de talán pont ott bukik, hogy túlzottan egyedi és újító akart lenni két kiváló - a maga nemében szintén egyedi - epizód után.
Értékelésem: 70%

4. Alien: Resurrection / Alien 4 - Feltámad a halál

Pedig Jean-Pierre Jeunet jó rendező! Az Amelie-t és a Hosszú jegyességet például kifejezetten szerettem tőle. Ezt azonban nehezen lehet szeretni. Érdekesség, hogy Jeunet azt hitte, a harmadik résszel véget ért a történet és ő is rossz ötletnek tartotta a folytatást. Végül mégis elfogadta a 70 millió dollár költségvetésű projektet. A koncepció tulajdonképpen érdekes és sokat ígérő, az elején jól is indul a science-fiction vonal felélesztésével. Kísérletezgetés, tanító-tanítvány, alkotó-teremtmény viszony. És szerencsénk is lenne, ha ez végig vinné a filmet, ám nem tudja. Nem kapunk igazán feszült hangulatot, nem kapunk olyan látványelemeket mint az előző részekben, Ripley visszahozása is kicsit erőltetett. Az emberi természet rejtelmeiben kíván barangolni ez a Jeunet-mozi, teszi ezt több-kevesebb sikerrel. Ez a több-kevesebb siker tulajdonképpen az alkotás minden elemére elmondható. Akad egy-két ötletesen megvalósított szcéna, de legalább ennyi igen kellemetlen, már-már paródiába hajló epizód is fellelhető. A film nagyon vegyes visszajelzéseket kapott a kritikai oldalról, a közönség pedig csak igen mérsékelten kedvelte. A felhajtás persze óriási volt, mint az eddigi részek esetében is. Azonban csak annyit sikerült elérni, hogy néhány hétre fellendüljön az Alien-ipar. A filmművészetnek nem sikerült használni, pedig az első két rész és némi jóindulattal a harmadik is igencsak sokat tett érte. Azóta két elkeserítő mellékfilm született, melyek még a név használatára sem méltóak. Ridley Scott talán éppen ezért vállalta el az Alien 5-öt, mely a tervek szerint néhány év múlva került volna a mozikba. Azért "volna", mert néhány hete alkotói összeférhetetlenség miatt szakított a stúdió és Scott. Reméljük nem véglegesen. Szükségünk lenne kiváló Alien-filmekre, és ezt ki tudná jobban prezentálni, mint az, aki először adott löketet ennek a nagyszerű sci-fi sorozatnak?
Értékelésem: 55%

2010. december 16., csütörtök


Érkezik az első bejegyzés Gergő bátyámtól:

Alien -sorozat


Bepótoltam régi hiányosságom és végre meglestem az alieneket. Mivel minden epizód más jellemzőket hordoz magában a cím mellett százalékos arányban feltüntetem a szerintem jellemző stílust.


1. Alien (1979, Ridley Scott, 80% horror, 10% thriller, 10% sci-fi)


Oh, CGI –mentes, és 3D nélküli, IMAX-free világ! Mennyire hülyén nézheted a mai sci-fi, horror felhozatalt? Mert szerinted nem kell csilli-villi külső, dolby super extra 11.1 surround a nézőnek. Az igényes nézőnek. Neki horror kell, így, ahogy írom. Scott megalkotta a sci-fi horrort, a klausztrofób rettegést. Kevés helyszín, - a kor miatt is nyilván – minimális effektparádé. Csupaszon és védtelenül talál minket, mintha szégyellenünk kéne, hogy eddig bármely más filmre ráhúztuk a „félelem” bélyegét. A félelmünket viszont nem kell szégyellni, már ez elejétől kezdve baljóslat, beszéd- és életnélküli hangulat a Nostromo-n. De behoznak egy bolygón talált másik életet, és ezzel heten önmagukat tették el láb alól. Az a másik élet a Halál. A végén egy az egy elleni küzdelem marad, és szurkolhatunk azért az Ellen Ripley-ért, akinek életesélye nevetség tárgya az aliennel szemben…

Értékelésem: 90%


2. Aliens (1986, James Cameron, 70% akció, 10% sci-fi, 20% horror)


Ripleynek nem hiszik el az alient. Már elkezdték benépesíteni az LV-246 –os bolygót, ahol a Nostromot tönkretette egy gyilkos organizmus. Egy ideje azonban nem kaptak hírt a kolóniától… Cameron megalkotott egy női Rambot - ez lenne Ripley -, és vele együtt ütős akciófilmet tett le az asztalra. Aki tehát az első rész reszketős nihiljét, baljós félelmeit szeretné átélni és képeit látni, kicsit csalódni fog. A cselekményvezetés egyszerűbb, sokkal készebb karaktereket is kapunk az első résznél, akikkel könnyen azonosulhatunk, vagy épp megvethetjük őket. Ripley új oldaláról is bemutatkozik: Newt-al közeli kapcsolatát szépen mutatja be Cameron, és kvázi-romantikus oldalát is Hicksel. Sokkal direktebb értelmezés, kevesebbet bíz és ad a nézőnek érzelmekben (=rettegésben), de a feszültség folyamatos. Olyan, mint egy számítógépes játék, ahol folyamatosan írtjuk az ellent és a pályákon lévő főellenségek után jöhet az „abszolút” főellenség… Nálam rossz pont ez a rendezői készen-tálalás, ez a direktség: főleg az alienek gyilkos-mítoszának lerombolása, de az is igaz másrészről: ennyire végig lüktető és izgalmas akciófilmet azelőtt, és azóta sem sokan készítettek.

Értékelésem: 80%


3. Alien 3 (1992, David Fincher, 80% thriller, 20% horror)


Sok rajongó szerint a lejtőt Fincher kezdte az Alien sorozatban. Számomra meglepő módon a csúcspontot jelenti az ő rendezése. Szürkés és barnás fakó tónusaival ennek az egyébként sem barátságos helyszínnek is tovább tudja süllyeszteni a szintjét. Börtönbolygón vagyunk, ahol a hiperaktív férfibűnözők tengetik életüket a saját törvényeik szerint. Ők találják meg Ellen Ripleyt a lezuhant űrhajóban. A filmnek az alábbi mellékcímet adtam volna: Fincher, a néző és az érzelmek. Mégpedig ezért: bár egy horror elemekre épülő univerzumban vagyunk, a nézőnek mégis vannak bizonyos elvárásai a szereplőkkel kapcsolatban: ha valakit megszeretnek, nehéz tőle megválni; ezért a kevésbé kidolgozott karaktereket vetik oda az aliennek. De. Fincher nem így. Első 5 percben meghal minden szerethető karakter az előző részből a zseniálisan intenzív képsorváltások közepette. Folytatódik ez a későbbiekben is? Naná! Nem mondhatni, hogy váratlan helyzetekben, de haláli könyörtelenséggel és agresszióval szedi áldozatait az alien. Mert visszatértünk az együldözős játékhoz, ezáltal a bújócskázás sejtelmességét és hangjait is jobban ki lehet használni. Az üldözötteknek a sorozatban először pedig semmilyen fegyverük nincs ellene, ami tovább lehetetleníti helyzetüket. Fincher rendezése már előremutató későbbi munkáihoz (Se7en, Fight club), ahol ugyanolyan merész karaktereivel, mint ebben a filmben.

Értékelésem: 95%


4. Alien: Resurrection (1997, Jean-Pierre Jeunet, 60% sci-fi, 10% akció, 10% horror, 20% butaság)


Az eddigi utolsó darabra azt lehetne mondani, hogy felesleges, és sok fórumon meg is kapja ezt az állítást. Én is beállok a sorba. Fincher befejezése után izzadságszagú folytatás… lenne, ha Jeunet nem kreált volna olyan briliáns ürügyet hátteret a folytatáshoz. Egy francia rendezőtől mindenképp más megközelítést vártunk, úgy is lehetne fogalmazni, az a leginkább humanista része a sorozatnak. Véleményem szerint itt Ripley kapcsolatát az alienekkel és saját identitásának megtalálását (?) piszkálgatja a film, és közben lövöldöznek. Sajnos ezen felül nem sok mindent kapunk: az emberekkel cinikus Ellen és hozzá senki - talán még Ron Pearlman szerepét találtam testhezállónak. Winona Rydertől viszont kirázott a hideg, őt egyből az alienek elé dobtam volna; látszik, hogy Jeunet őt szerette volna középpontba állítani Ripley mellett (előtt?). Ez a próbálkozása fals volt, a vele kapcsolatos „csattanó” sem üt akkorát, mert nem annyira érdekli a nézőt. A sztori pedig: kíséreteznek az alieneken a világűrben, de persze valami balul üt ki, és elszabadulnak a mészárosok… Scott, Cameron, hol vagytok? Ebből ti micsoda jóságot hoztatok volna ki…!

Értékelésem: 55%

2010. december 10., péntek

Mert a Földön nem él ilyen...

Kedves Utazók!
Mielőtt továbblépünk (hajózunk) engedtessék meg egy korábbi adósság törlesztése. Ezt szeretném még Karácsony előtt letudni, hogy ne húzzuk a horrortémát az ünnepekig. Egész pontosan az Alien tetra-kvadro(?)lógiáról van szó, mely megkerülhetetlen darabjává vált a modern űrlényes moziknak, behozta a kemény akcióhősnő figuráját a köztudatba, és jópár remek filmmel ajándékozott meg minket. Több rendező is bizonyíthatta rátermettségét, Sigourney Weaver karaktere (Ripley) pedig ikonná vált a filmtörténelemben: a világűrben szolgálatot teljesítő Nostromo űrhajó a hazatérés helyett a képernyőn villogó ismeretlen eredetű pont nyomába ered. Váratlan küldetésük egy kihalt bolygóra vezeti őket, ahol egy elhagyott űrhajót találnak, belsejében számtalan, tojás alakú kapszulával. A pokol pedig hamarosan elszabadul... Jöjjön egy kis adrenalinbomba a nyugalmasabb filmek előtt. Érkezik a nyolcadik utas, a bolygó, a végső megoldás és a feltámadás! Stílszerűen: mellbevágó élmény vár ránk.

Szeretettel hívom fel a figyelmet, hogy várom a különböző írásokat a témával kapcsolatban. Egyet nemsokára közzé is fogok tenni. Hajrá, buzdítok minden vállalkozó szelleműt a hozzászólásra!

2010. december 9., csütörtök

A függetlenség napja


A függetlenség napja überkirály film! Kiszámítható, helyenként idióta, néhol kínos, forgatókönyv nem sok van, de olyan pokolian szórakoztató, amilyet nem mindennap tesznek le az asztalra. Akárhányszor megnézős popcorn-movie a legjavából!




Objektíven: Hatalmas űrhajók jelennek meg a semmiből és borítják árnyékba a világ fővárosait. Az emberiség örömünnepre készül, de az idegeneknek más szándékai vannak: elsöprő túlerejükkel és lenyűgöző technikai fölényükkel mindenestül el akarják pusztítani a földi civilizációt. Kíméletlenül, válogatás nélkül rombolnak és gyilkolnak. Csupán a túlélők egy kis csoportja veszi fel ellenük a harcot: köztük egy vakmerő pilóta, egy tévénél dolgozó technikus és az Egyesült Államok elnöke. Rajtuk múlik a világ sorsa...

Szubjektíven: Ha már szóba került a Titanic, akkor nem mehetünk el német barátunk (a Godzillát is jegyző Roland Emmerich) rendkívül jelentős szerepe mellett. Abban ugyanis, hogy elkészülhetett James Cameron filmcsodája, elévülhetetlen érdemeket szerzett egy évvel korábban A függetlenség napja rendezője, illetve maga az Independence Day. A világraszóló kasszasiker 811 millió dollárt eredményezett a mozipénztáraknál, amiből futotta a Titanic pontos másának elkészítésére és a szereplők gázsijára. A szálak tehát összeérnek. A kommunikációra szükség is van, hiszen a stúdiók és a filmek szimbiózisban élnek, nem is beszélve az alkotókról és a stábtagokról. Ha pedig a számoknál tartunk, fontosnak tartom kiemelni Emmerich filmje esetében, hogy nagyjából feleannyiból készült, mint a mai szuperprodukciók. Az eredmény ugyanakkor lélegzetelállító, és közel 15 év távlatából is simán megállja a helyét. Üresjárat nincs, a film végig pörög; kapunk itt patriotizmust, légi ütközetet, speciális effektet és idegen lények által precízen végrehajtott városrendezési eljárást. Közben fény derül néhány karakter egy-két jellemvonására is, ami jól jön, ha már emberek a film tényleges főszereplői. Nem hiányzik a humor, a logikátlanság és az infantilizmus sem, úgyhogy az agyunkat nyugodtan csökkentett üzemmódba kapcsolhatjuk. A film kisebb földönkívüli-láz elindítója volt 1996-ban, melynek hullámai az új évtizedben csökkenni látszottak, így Steven Spielberg is felhatalmazva érezte magát, hogy mozikba dobja űrlényes filmjét, mely nem is sikerült rosszul (Világok harca), de A függetlenség napja szórakoztatási faktorszintjét nem érhette el. Mert mi is a recept az említett dolgokon kívül? Az emberiség összefogása (ezúttal is) Amerikából indul ki! A trükk - szemben más, "hagyományos" rossz oroszok (v. németek) - jó amerikaiak felállással szemben - az, hogy itt nincs helye az ellenségeskedésnek, a gyűlöletnek. Fajunk védekezésre kényszerül, unokáink, lányaink-fiaink élete forog kockán! Éppen ezért jól falhoz kenjük, összebombázzuk, lelövöldözzük az idegeneket, meg minden. Így még az afrikai szerengetin is vígan üvöltözik a bennszülött törzstag. Plusz mindezt egy német rendező csinálta. Nem kell meglepődni, emlékszünk még azokra az időkre, amikor az olaszok sokkal jobb cowboyfilmeket csináltak, mint az amik? Most is valami hasonló a helyzet. Szerintem simán Emmerich legjobb filmje, bár még be kell pótolnom a Csillagkaput.

Kiknek ajánlom?
Ön fáradt? Elege van? Kedvetlen? Kimerítik a hétköznapi teendők? Ki kívánja kapcsolni egy időre a szürkeállományát? - Ha igennel válaszolt az előbbi kérdésekre, akkor tudok egy filmet estére a lejátszóba...

Értékelésem: 80%

2010. december 6., hétfő

Titanic


1997-ben egy film magával ragadta az egész világot. Minden idők leghíresebb hajókatasztrófája egy romantikus történetben kel új életre a mozivásznon.






Objektíven: Egy kutatóhajó horgonyoz az Atlanti-óceán közepén. Fedélzetén óriási a sürgés-forgás. Brock Lovett, az expedíció vezetője a tenger mélyén dolgozó robot „szemén“ keresztül úgy látja, hogy több hónapos munkájának gyümölcse végre beérik. Alattuk egy igazi legenda, az 1912-ben tragikus körülmények között elsüllyedt Titanic roncsa fekszik, és a távirányítású robot most úgy tűnik, megtalálta azt, amiért „gazdái“ küldték: egy széfet, amely reményeik szerint felbecsülhetetlen kincseket rejt. A páncélszekrényben azonban - értéktelen, szétmállott papírbankókon kívül - nem találnak mást, csak egy mappát, benne egy gyönyörű fiatal nőről készült rajzzal. A „leletről“ a televízió is beszámol, és az egyik néző, a 101 éves Rose Calvert könnyező szemekkel fedezi fel a lányban saját fiatalkori énjét. Az idős hölgy a kutatóhajóra érkezik, és mesélni kezd. Egy történetet ad elő, amelynek főszereplője a határtalan és fékezhetetlen szenvedély, a szerelem, a halál és egy eget-földet megrengető katasztrófa, amely egyetlen pillanat alatt gyökeresen megváltoztatott több száz életutat.

Szubjektíven: Két ember a hajó orránál, repülés a szélben... Nem kell többet mondani, igaz? Különösen emlékezetünkbe vésődött ez a kép, Jack és Rose első csókjához a naplemente és az óceán szolgáltatnak tökéletes hátteret. Mindezt a korláton állva, hasonló mozdulattal, mint ami a régmúlt időkben a hajókat óvó faragott női alakokra volt jellemző, akik (szintén) az orr résznél védelmezték az utazókat, ugyanakkor szépségükkel eleganciát és erőt is sugároztak. Már ezért a rendezői húzásért járt volna az aranyszobor, az akadémia ráadásul ezen kívül még 10-et ítélt meg a stábnak, máig nem szűnő viták sokaságát generálva. Cameron sokat nem foglalkozott ezzel, inkább élvezte kicsit a dicsőséget, majd újabb munkái felé fordult. Az ugyanis többnyire egyáltalán nem a filmet minősíti, ha agyondíjazzák. Az legyen az aktuális kritikai, filmesztétikai vagy bármilyen más társaság baja, ők ítélik oda díjaikat. Felesleges egy filmre azért haragudni, mert bőven részesül elismerésben. De beszéljünk inkább James Cameron mozijáról, mert igencsak megérdemli a szót. A grandiózus látvány, a gigantikus költségvetés ellenére úgy gondolom, itt egy olyan eszme viszi a filmet, melyet ilyen elemi erővel kevés amerikai film tudott megragadni. A pillanat adta lehetőségek kihasználása, a pillanat szépsége, egyáltalán maga a pillanat, a most. "Minden perc számít!" "Az élet nagy ajándék, ezért nem áll szándékomban elpazarolni." - mondja Jack az első osztályon, miközben asztaltársasága méregeti a harmadosztályról érkezett jövevényt. Ő, aki előző nap még egy híd alatt aludt, most itt van a világ legnagyobb luxushajóján, a világ legbefolyásosabb embereinek társaságában iszik méregdrága pezsgőt. Mennyi minden múlik egy-egy pillanaton, egy-egy percen. Életek fordulnak meg, siklanak ki, jönnek egyenesbe. Jack meg akarja osztani életét; a kelepcében vergődő Rose azonban nehezen áll kötélnek, majd felismeri, pont a fiú a kulcs a hőn áhított szabadsághoz. Szerelmük végül kiteljesedhet, de a sors egy jéghegyet állít a hajó és a boldogság útjába. A többi pedig már történelem. Cameron ügyesen hidalta át a történelmi hűség kérdését, filmjében nagyjából fele-fele arányban vannak valóban létezett és fiktív szereplők. És ha már itt tartunk, a hajó piros pontot érdemel, tökéletes mása lett az eredetinek. Ilyen körülmények között csak csúcsteljesítmény születhetett. A Titanic rekordjai pedig nem is maradtak el. Néhány hónapja megdöntött párat valami Avatar nevezetű akciómozi - nem mellesleg szintén James Cameron munkája, de a gigászi hajó dicsősége immáron örök. A végére pedig ismét egy személyes adalék. Mozikedvelő embernek tartom magam, nagyon szeretek filmszínházba járni, pont azokért a percekért, melyekről a Titanic is szól. A számtalan ragyogó filmélmény ellenére egyetlen egy alkotás volt eddig csupán, mely másodszor is visszacsábított a sötét moziterembe, melyért másodszor is nyugodt szívvel fizettem ki a jegy árát. A Titanic volt az. És harmadszor is befizetnék rá.

Kiknek ajánlom?
Romantikus hajlamúaknak mindenképp, főleg hölgyek fogják élvezni, de mint látható, egynémely úr sem veti meg az ilyenfajta szórakozást.

Értékelésem: 100%

Godzilla


Kis csalással került a '98-as lista élére. Az ugyanakkor kétségtelen, hogy abban az évben semmi nem volt ennyire hatalmas, mint ez a mutáns lény.






Objektíven: A francia titkosszolgálat az egyik polinéziai szigeten atomrobbantást hajt végre, melynek hatására a sziget állatvilágában mutáció következik be. A kísérlet következtében gigantikusra nőtt, agresszív hüllő, Godzilla az éhségtől és dühtől hajtva megtámadja New Yorkot. A várost romba döntő szörnyeteget képtelenek a hadsereg csapatai megfékezni, s hamarosan kitör a pánik. Egy atomtudós (Matthew Broderick) és egy különös francia férfi (Jean Reno) közös erővel próbálják megfejteni az irtózatos méretű lény rejtélyét és megállítani a pusztítást, amíg nem késő...

Szubjektíven: Nem utoljára kerül a listára Roland Emmerich-film. A német filmrendező messze földön híres megalomániájáról, látványcentrikusságáról. Elég annyit mondani, hogy Holnapután, 2012, Csillagkapu, máris tudjuk, mire számítsunk. Hétvégére való, agymosós, fékevesztett kalandbomba. Helyesebb lenne talán a katasztrófa-bomba kifejezést használni, hiszen Emmerich ebben a műfajban nyújtott emlékezeteset az elmúlt két évtizedben. A Godzilla megfilmesítési jogait 1992-ben szerezte be a TriStar Pictures, azonban hosszú és viszontagságos út vezetett odáig, hogy hat évvel később mozibemutató lett belőle. Ahogy némileg viszontagságos óriásszörnyetegünk amerikai kiruccanása is. Rögtön adná magát, hogy belekössünk a franciák jelenlétébe, mivel egyes magyarázatok szerint azért vannak ott, mert lelkiismeret fordulásuk van a szörny miatt. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ők hozzák a legtöbb színt a filmbe, különösen kiemelkedik Jean Reno alakítása. A többi színész nagyjából a forgatókönyv (volt olyan?) visszamondására törekszik, mindenféle fantázia nélkül. Pedig ha tudnák, mekkora becsben tartják Japánban Godzillát! Igazi nemzeti kincs, kalandjairól filmek tucatjai szólnak. Hollywood ezt is besöpörte magának, szükség volt egy amerikai változatra is az óriási gyíkról. Az meg plusz alkotói kedvet adott az egészhez, hogy le lehetett rombolni azt a várost, amely soha nem alszik. Popcorn-mozi a javából! Ennek megfelelően szolgáltatja mindazt, amit egy ilyen filmtől elvárunk. A méret a lényeg, hirdette a produkció szlogenje. Robbanás, üldözés, akció, izgalom, némi humor és persze harc a gigantikus méretű lény ellen. Logika, értelmes dialógusok kizárva. Hiányérzet akkor marad, ha valódi történetre, valódi karakterekre számítunk. Ne tegyük. Dőljünk hátra, aztán hadd szóljon! "Aha! Yeah!"

Kiknek ajánlom?
Az imdb honlap statisztikái alapján legjobban a 18 év alatti fiúknak, legkevésbé a 18 év alatti (és feletti) lányoknak tetszik a film. Mindenki ehhez mérje magát. Jó szórakozást!

Értékelésem: 60%

Mátrix


"Mi az a valóság? Erre a kérdésre valószínűleg igen nehéz lenne pontos, találó választ adni. Az 1999-es Mátrix című film az ezredfordulón, a modern korban ismét fellendítette a filmes filozófiát. Az alkotás legendává vált." - HL





Objektíven: Két valóság létezik. Az egyik mindennapi életünk - a másik az, ami mögötte van. Az egyik álom. A másik a mátrix. Neo kétségbeesetten kutatja az igazságot a mátrixról. Erről a titokzatos és ismeretlen valamiről. Neo csak mendemondákból hallott - de biztos benne, hogy ez az elképzelhetetlen dolog rosszindulatú, és titokban irányítja az életét. Neo úgy véli, Morpheus, ez a legendák övezte férfi, akit a világ legveszélyesebb emberének tartanak, megmutatja neki az igazságot. Egy éjszaka Neo találkozik egy gyönyörű ismeretlennel, Trinityvel, aki elvezeti őt egy másik világba, ahol Neo találkozik Morpheusszal és személyesen megtapasztalja az igazságot a mátrixról. Neónak egy kérdésre is választ kell találnia, amely ugyanolyan mellbevágó, mint az első. Vajon ő a kiválasztott? Még mielőtt felfoghatná, miről van szó, Neo biztos abban, hogy a kérdésre nem a válasz. Mások, mint Morpheus társa, Cypher egyetértenek. Ám akadnak olyanok is, akik nem egészen biztosak ebben. A mátrixnak védelmezői is vannak. Vezetőjük a könyörtelen és szó szerint fékezhetetlen Smith ügynök. A mátrix őreinek módszerei egyszerre ámulatba ejtőek és rémisztőek. Neo, Morpheus és Trinity élethalálharcot folytat a mátrix gonosz és szinte legyőzhetetlen őrei ellen, hogy választ találjanak kérdéseikre, ráeszméljenek valódi erejükre, és megismerjék sorsukat. Minden mozdulat, minden másodperc, minden gondolat döntő jelentőségre tesz szert, ha ki akarnak szabadulni a mátrix rabságából, és elpusztítani mindazt, amit képvisel.

Szubjektíven: A Mátrixot 1999. március 31-én mutatták be, és néhány hónap alatt megkerülhetetlen ikonjává vált a science-fiction műfajnak. A filmet rendező Wachowski-testvérek valószínűleg megunták, hogy a legmerészebb sci-fik sem hoznak nagyobb újítást a mozikba egy-két járműnél, fegyvernél, esetleg más galaxisból érkezett idegen lénynél. Ezért bedobták a köztudatba az ötleteikből összetákolt filmecskét, melyhez előzőleg hosszan vadásztak támogatókat. És lett olyan világosság és felbuzdulás, mint csak kevésszer a sci-fi történelemben. A Mátrix azért az utóbbi évtizedek egyik legjobb filmje, mert mindenki azt találhatja benne, amit akar: a sci-fi rajongók érdekes jövőképet, az akció-orientáltak zseniálisan megkoreografált akciójeleneteket, a filozofálgatásra hajlamosak pedig egy-két érdekes dilemmát. Nem hiányoznak a filozófiai és vallási gondolatok, a platóni, szókratészi vagy éppen orwelli elméletek. Mindez olyan képi világgal körítve, melyhez még csak hasonlót sem láttunk 1999-ig. Három éven belül több mint 20 moziban használták fel a film forradalmi trükkjét, a bullet-time-ot. A szintén abban az évben bemutatott Csillagok Háborúja - Baljós árnyak című film 95%-ban digitális trükkökre épült, (ami egyébként a mai napig rekord), míg a Mátrix jóval kevesebb trükkel felvértezve vágott neki a moziforgalmazásnak. A világ mégis úgy hasra esett - vagy inkább térdre -, hogy egyszeriben 4 technikai kategória Oscarja vándorolt a készítők zsebébe. Ennyit a külsőségről. A film alapkérdése az, hogy jobb-e magunkat boldognak képzelve, de a minket körülvevő világról semmit sem tudva élni, vagy feltétlenül meg kell tudnunk az igazságot, még ha ez az életünkbe is kerül. “A tudatlanság hatalom”, mondja az egyik szereplő. Sokan egyetértenének az előző állítással, de főszereplőinknek nincs és nem is lehet választása, harcolniuk kell. Az akciójelenetek pedig egész egyszerűen óriásiak, legyen szó tűzpárbajról, vagy közelharcról. Az alkotók a komoly témát olyan egyedi stílusban forgatott, szédítő összecsapások közé helyezték, amelyek egyedülállóak vizualitásukban, ugyanakkor a humort sem nélkülözik. Keanu Reeves pedig pályafutásának legjobb alakítását nyújtja (bár ezzel nem mondtunk sokat), sőt, tökéletesen testhezálló neki ez a szerep. Nekem személyesen pedig életem eddigi legnagyobb filmes élményét nyújtotta a movie minden más elemével együtt. Hatalmas film a Mátrix, melyet lehet utálni, kedvelni, de megkerülhetetlen részévé vált a modern kori tömegkultúrának és a sci-fi műfajának is.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik a cikk alapján kedvet kaptak megnézni a filmet. :)

Értékelésem: 100%

2010. december 3., péntek

Mission: Impossible II


De nagy kár volt ilyen folytatással rontani a '90-es évek egyik legjobb akciófilmjének nimbuszát.







Objektíven: Ethan Hunt különleges ügynök új missziója semmivel sem könnyebb, mint az előző: egy genetikai laborban kikísérletezett biológiai fegyvert kell visszaszereznie. A Chimera nevezetű vírusra más is szemet vetett már. Sean Ambrose régen együtt dolgozott Hunt ügynökkel, de világuralomra törő tervei eltávolították a jó útról. Ambrose-nak megvan a vírus egyetlen hatékony ellenszere, a Bellerophon. Ha megszerzi mindkettőt, senki sem állíthatja meg! Hunt ügynök egyetlen reménye a szépséges Nyah, aki egykor Ambrose szeretője volt. A hölgyet Hunt fel akarja használni, hogy tőrbe csalja riválisát, csakhogy beleszeret a gyönyörű nőbe. Nyah megfertőződik a vírustól: innentől kezdve pedig duplán létkérdés a lehetetlen megbízatás teljesítése.

Szubjektíven: Robert Towne forgatókönyvíró a rendező (John Woo) által megálmodott akciójelenetek köré írta a Mission: Impossible második részét. Ezt - látva a filmet - készséggel el is hiszem. Az akciójelenetek mutatósak, egyik-másik emlékezetes, pörgős és ütős. Azonban könnyen beleesnek abba a hibába, melybe a film többi része is. Újabb vizuális ötletek híján lassítások, stílusosnak szánt mozdulatok és koreográfiák veszik át a főszerepet, ez pedig nem visz jó irányba. Andrew Lesnie operatőr ott is hagyta a forgatást, mivel úgy gondolta, esztétikai értékítélet szempontjából nincsenek egy hullámhosszon a rendezővel. Lesnie inkább a Gyűrűk Urára koncentrált, mindannyiunk legnagyobb örömére. Nélküle azonban marad egy stílusosnak szánt magamutogató ál-thriller, amelyben rendkívüli módon érezhető, hogy mindent a látványra futtatnak ki. Némely dialógus még egy délutáni tévématinéban sem állná meg a helyét, nemhogy a 2000-es év legnagyobb szuperprodukciójában. A hongkongi akciók királyának számító John Woo amerikai kitérője itt vett negatív fordulatot. Hét év után talált vissza hazájába, ahol végre ismét remek mozikat készít. A Mission: Impossible II azonban mellényúlás a részéről. Néhány ötletet ellop az első részből, és megpróbálja őket más stílusban tálalni. Kevés az üdvösséghez. Dougray Scott karakteres gonosz ugyan, de nem tudja elvinni hátán a filmet. Tom Cruise nagyon él az akcióknál, jól áll neki Hunt ügynök szerepe, de a forgatókönyv neki sem kínál erős párbeszédeket. A szerelmi szál meg akár működhetne is, ha nem egy ezerszer lejátszott klisét lovagolna meg újból. A legnagyobb negatívumról pedig még nem is szóltam. Ez pedig a lassításokból, kameramozgásból fakadó művészkedés. Kórus kivégzéshez, belassítás szerelmes pillantásokhoz, laza kézmozdulat (lassítva persze) lövöldözéshez. Szinte a nevetségesség határán táncol a film. Pedig ilyen kiváló zenéje egyik epizódnak sincs, a Limp Bizkit dala pedig szétszaggatja a hangfalakat. Csak minek? Kérdem én... Bizakodjunk, hogy Brad Bird visszahozza az első rész színvonalát a néhány hónap múlva mozikba kerülő negyedik epizódban.

Kiknek ajánlom?
Elvakult Tom Cruise fanatikusoknak. Művészieskedő akciófilmeket kedvelőknek.

Értékelésem: 40%

OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...