A királynő „…és a szívek királynője” egy felejthetetlen filmalkotásban.
Objektíven: Az angol Diana hercegnő élete a tündérmese és a rémdráma keveréke, egy életút, mely csillogással és botrányokkal volt kikövezve. Az emberek szerint Diana mindig is szálka volt az angol királyi ház szemében. Nem véletlen, hogy a hercegnő tragikus halálát követően II. Erzsébet és a királyi család nem jelent meg a nép előtt. Anglia értetlenül állt királynője hallgatása előtt, mindenki elítélte a protokollhoz ragaszkodó királyi családot. A történet arról a feszültséggel és érzelmekkel teli hétről szól, amely a szívek hercegnőjének halála után megrendítette az angol monarchiát.
Szubjektíven: A film, melyben végre bepillanthatunk az angol királyi család életébe. A film, melyből végre megismerhetjük a brit politikai elit tagjait. A film, melyből végre megtudhatjuk, mennyire szereti II. Erzsébet a kutyáit. A film, mely mindezek ellenére mégsem fullad unalomba, sőt, a 2006-os év (bár inkább azt mondanám az évtized) egyik legfontosabb és legjobb filmjévé lép elő. Az angol királyi család egy hetét követhetjük figyelemmel. Ez a hét azonban messzemenően más, mint az eddigiek. 1997-et írunk ugyanis, Diana hercegnő balesetének és halálának napjai ezek. Az egész világ megrendül, minden szem a Buckhingham Palotára szegeződik. Gyászjelentés helyett azonban a királyi család vidéki birtokára távozik pihenni… Nem lehet elvárások nélkül beülni a filmre, mégsem okoz csalódást. (Nem véletlenül tartották műsoron a hazai mozik 90 hétig folyamatosan.) Valószínűleg még soha senki nem nyert annyi díjat, nem kapott annyi elismerést a filmtörténelemben egyetlen alakításért, mint a címszerepet játszó Helen Mirren. II. Erzsébet figuráját megeleveníteni a mozivásznon embert próbáló feladat, azonban rossz úton járunk, ha azt hisszük, ez az alkotás egyszemélyes produkció. Egyénieskedés helyett gyönyörű csapatmunka folyik, melyben nem csak a színészek, az egész stáb csúcsformában teszi a dolgát. A forgatókönyv szinte tökéletes, rég találkoztam hasonlóval. A dialógusok rendkívül életszerűek, messze kerülnek mindenfajta mesterkéltséget; ez már a témát tekintve is nagy szó. Ezernyi lehetőség lenne az elcsúszásra, ezeket gondosan kikerüli A királynő. A mellékszerepekben nagyszerű angol színészeket látunk, közülük a Tony Blair-t megformáló Michael Sheen emelkedik ki. Játéka egyszerűen fenomenális, méltó párja Helen Mirrennek, aki természetesen hibátlan a címszerepben. Stephen Frears filmjének talán legnagyobb érdeme, hogy közel hoz és életszerűvé tesz egy olyan világot, melyet mi többnyire roppant távolinak érzünk. Emléket állít egy elvhű embernek egy kihívásokkal teli korban. Még csak egy apróság a végére: Tony Blair első jelenése a királynőnél, szerintem a 2006-os év legviccesebb jelenete. Már csak ezért is érdemes megnézni A királynőt.
Kiknek ajánlom?
Azoknak ajánlom, akik bátran végigülnek egy alapvetően párbeszédekre, dialógusokra épülő filmet. Nem fogják megbánni.
Értékelésem: 95%
Objektíven: Az angol Diana hercegnő élete a tündérmese és a rémdráma keveréke, egy életút, mely csillogással és botrányokkal volt kikövezve. Az emberek szerint Diana mindig is szálka volt az angol királyi ház szemében. Nem véletlen, hogy a hercegnő tragikus halálát követően II. Erzsébet és a királyi család nem jelent meg a nép előtt. Anglia értetlenül állt királynője hallgatása előtt, mindenki elítélte a protokollhoz ragaszkodó királyi családot. A történet arról a feszültséggel és érzelmekkel teli hétről szól, amely a szívek hercegnőjének halála után megrendítette az angol monarchiát.
Szubjektíven: A film, melyben végre bepillanthatunk az angol királyi család életébe. A film, melyből végre megismerhetjük a brit politikai elit tagjait. A film, melyből végre megtudhatjuk, mennyire szereti II. Erzsébet a kutyáit. A film, mely mindezek ellenére mégsem fullad unalomba, sőt, a 2006-os év (bár inkább azt mondanám az évtized) egyik legfontosabb és legjobb filmjévé lép elő. Az angol királyi család egy hetét követhetjük figyelemmel. Ez a hét azonban messzemenően más, mint az eddigiek. 1997-et írunk ugyanis, Diana hercegnő balesetének és halálának napjai ezek. Az egész világ megrendül, minden szem a Buckhingham Palotára szegeződik. Gyászjelentés helyett azonban a királyi család vidéki birtokára távozik pihenni… Nem lehet elvárások nélkül beülni a filmre, mégsem okoz csalódást. (Nem véletlenül tartották műsoron a hazai mozik 90 hétig folyamatosan.) Valószínűleg még soha senki nem nyert annyi díjat, nem kapott annyi elismerést a filmtörténelemben egyetlen alakításért, mint a címszerepet játszó Helen Mirren. II. Erzsébet figuráját megeleveníteni a mozivásznon embert próbáló feladat, azonban rossz úton járunk, ha azt hisszük, ez az alkotás egyszemélyes produkció. Egyénieskedés helyett gyönyörű csapatmunka folyik, melyben nem csak a színészek, az egész stáb csúcsformában teszi a dolgát. A forgatókönyv szinte tökéletes, rég találkoztam hasonlóval. A dialógusok rendkívül életszerűek, messze kerülnek mindenfajta mesterkéltséget; ez már a témát tekintve is nagy szó. Ezernyi lehetőség lenne az elcsúszásra, ezeket gondosan kikerüli A királynő. A mellékszerepekben nagyszerű angol színészeket látunk, közülük a Tony Blair-t megformáló Michael Sheen emelkedik ki. Játéka egyszerűen fenomenális, méltó párja Helen Mirrennek, aki természetesen hibátlan a címszerepben. Stephen Frears filmjének talán legnagyobb érdeme, hogy közel hoz és életszerűvé tesz egy olyan világot, melyet mi többnyire roppant távolinak érzünk. Emléket állít egy elvhű embernek egy kihívásokkal teli korban. Még csak egy apróság a végére: Tony Blair első jelenése a királynőnél, szerintem a 2006-os év legviccesebb jelenete. Már csak ezért is érdemes megnézni A királynőt.
Kiknek ajánlom?
Azoknak ajánlom, akik bátran végigülnek egy alapvetően párbeszédekre, dialógusokra épülő filmet. Nem fogják megbánni.
Értékelésem: 95%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése