2014. április 15., kedd

Doktor Zsivágó




A líra diadala!(?)







ObjektívenOroszország a huszadik század első évtizedeiben. Jurij Zsivágó, az érzékeny lelkületű orvos és tehetséges költő mit sem ért abból, ami körülötte történik, tehetetlen bábúként sodorják magukkal az események. A tizenhét éves Larát Moszkvában pillantja meg, majd hosszú évekig nem látja viszont. Jurij orvosként szolgál az első világháborúban. Egy frontkórházban találkozik újra Larával, akibe beleszeret. A régi hatalmat elsöpri az 1917-es forradalom. Az orvos és szerelme megtapasztalja mindazt a szörnyűséget és megpróbáltatást, melyet az új idők hoznak. 

Szubjektíven: Megfilmesíthető? Kérdezte mindenki a hatvanas évek elején Hollywoodban Boris Pasternak regényével kapcsolatban. Doktor Zsivágó története nem csupán történelmi tablóként vagy hiteles kelet-európai krónikaként vált világszerte ismertté, benne a szabadság igénye olyan elemi erővel mutatkozik meg a karaktereken keresztül, ami nem hagyhatott hidegen egyetlen műértőt sem. Pasternak gyakorlatilag rekordidő alatt kapott Nobel-díjat munkájáért. 1955-ben lett kész a regénnyel, két év múlva sikerült nyugati országok kiadóihoz eljuttatnia, újabb egy év múlva már birtokosa volt a legnagyobb irodalmi elismerésnek. Alkotása 26 hétig vezette a New York Times bestseller listáját. A megfilmesítés ötlete szép lassan Robert Bolthoz és David Leanhez került, akik örömmel láttak munkához. Nem volt kétséges, ha Lean rendezőként hozni tudja az Arábiai Lawrence színvonalát, (megint) jönni fog az Oscar-eső. És hogy végül sikerült-e a bravúr? Szerintem nem, de érdemes róla hosszabban is beszélni/írni. A szovjet szocialista forradalom, a két világháború közötti időszak mindennapjai és az uráli vidék grandiózussága elementáris erővel köszönnek vissza, jelennek meg a vásznon. David Lean nagyon ért a képekhez, és ezt a "sajátos képességét" itt bőven kamatoztatni tudta. A lenyűgöző enyhe kifejezés és szinte jelentéktelen jelző a Doktor Zsivágó képsorait látva. A legapróbb beállítás is halálpontos, a plánok pedig inkább hasonlatosak egy-egy szépen komponált festményhez, mintsem átlagos celluloid képkockához. A problémák akkor kezdődnek, amikor a karakterek kerülnek a középpontba. Robert Bolt (akit elképesztő módon tisztelek és kedvelek) forgatókönyve precízen és hűen követi a regény vonalát, több mondatot, dialógust szó szerint átemelve. Itt azonban nem erre lett volna szükség. Pasternak regénye attól élő, hogy az érzelmi vonalat levelek, versek, visszaemlékezések (is) hangsúlyozzák, amelyek filmen nyilván nem tudnak annyira élőek lenni, mint a könyv lapjain. És itt érkezünk meg a leggyengébb ponthoz. A színészeknek - bár sokat szerepelnek - igen nehéz dolguk van karakterépítés szempontjából. Többnyire szépen kell nézniük, szenvedniük vagy sírniuk premier plánban. Omar Sharif nagyjeleneteit szinte kivétel nélkül mind a szemei "adják el", melyeket külön jelölni kellett volna valami díjra. Nem áll rosszabbul a másik főszereplő Julie Christie sem, neki valamivel hálásabb a karaktere; angyali tekintetébe és kék szemeibe feledkezhetünk bele. Geraldine Chaplin dolga talán a legnehezebb, akinek már Pasternak is "unalmas" figurát írt, nem is sikerül kiemelkednie a szürkeségből, pedig kulcsfontosságú a szerepe. Alec Guinness, Rod Steiger és a színészi gárdából egyedül Oscar-jelölésig jutó Tom Courtenay viszik a prímet, tehát a mellékszereplők hada. A nagy érzelmek és a nagy szenvedélyek mozija ez, s mint ilyet, sokan szeretik vagy fogják megszeretni. Hozzám most kevésbé sikerült közel kerülnie, főleg azért, mert a forgatókönyv szolgai másolása figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy ami Zsivágó lírájában - egy könyv hasábjain - élő, az nem biztos, hogy ugyanúgy tud működni egy 197 perces monumentális filmeposzban. Mindig rosszul érzem magam, ha egy klasszikust lepontozok, de most nem tudok mit tenni. 

Kiknek ajánlom?
Azoknak mindenképp, akik szeretik a nagyszabású történelmi filmeket, melyeket romantika fűszerez. Nem hiszem, hogy csalódni fognak.

Értékelésem: 65%

2014. április 7., hétfő

Akira




A 2000 oldalas manga alapján...







Objektíven: Évtizedek teltek el a Harmadik Világháború kitörése és a Tokiót romba döntő hatalmas robbanás óta. 2019-re a várost újjáépítették, de Neo Tokió gengszterek, terroristák, vallási fanatikusok és motoros bandák polgárháborúk dúlta városa lett. Egy ilyen banda, a Kapszulák vezetője a 16 éves Kaneda is. Csapatának legfiatalabb tagja Tetsuo, akit a többi bandatag állandóan ugrat. A fiú ezért folyton bizonyítani akarja bátorságát, s egy ilyen alkalommal fegyveresek fogságába kerül, akik egy laborba szállítják, ahol mindenféle vizsgálatnak vetik alá. Amikor kiengedik, Tetsuo megváltozik: agresszív lesz, fájdalmai és szörnyű látomásai vannak. Rájön, hogy újfajta képességekre tett szert, egyetlen kézmozdulattal könnyedén tud embereket ölni. S mindez valamiképpen kapcsolatban áll a misztériummal, amit Akirának hívnak.

Szubjektíven: A film Katsuhiro Otomo kétezer oldalas mangája alapján készült. Elképesztő vállalkozás volt mozivászonra vinni ezt a hatalmas terjedelmű művet, mely mai napig a cyberpunk műfaj legnépszerűbbjei közül való. A kilencvenes évek elején még az amerikai Sony filmstúdió is tervbe vette az élőszereplős verziót, ám hamarosan kiderült, hogyha hűek szeretnének maradni az eredeti műhöz, akkor a költségvetés legalább 300 millió dollárra rúgna, így elvetették az ötletet. Epikus, elképesztően hangulatos, elemi erővel bíró alkotás született meg, mely alaptétel a mangák rajongóinak széles köreiben. Brutális apokalipszis vízió, melynek részletgazdagságához páratlan fantáziája mérhető csupán. A tudományos-fantasztikus vonalhoz ugyan néha jobban fel kellene nőnie a drámai szálaknak, mégsem ez tölt el a leginkább hiányérzettel. Egyszerűen ötpercenként hasít belém az érzés a filmet látva, hogy ez bizony egy lerövidített verzió, mely sokszor kiegészítésre szorulna. Sokkal több rejlik a képek mögött, mint amit végül látunk. Így is kétórás, fékevesztett cyberpunk kalandot hozott össze a stáb, panaszra csak nagyon halkan lehet okunk. Kétezer oldalt így "összeollózni" emberfeletti teljesítményt kívánt. Így viszont kevesebb jutott karakterfejlődésből és drámából, melyeket a misztikus vonal próbál kiegészíteni - többnyire igen sikeresen. Érdekesség, hogy a film lehengerlő zenéje úgy született meg, hogy az alkotók egy képkockányit sem láttak a filmből, de még a forgatókönyvet sem olvashatták. Szintén említésre méltó, hogy az Akira ugyanazt az utat járta be a tengerentúlon, mint a hasonló stílusú filmek - először hatalmas bukás jutott neki osztályrészül, majd évekkel később felismerték nagyszerűségét és most páratlan kultusz övezi. Megérdemelten. Aztán, hogy melyik nagy stúdió mer majd hozzányúlni élőszereplős megfilmesítés szempontjából, az már egy másik kérdés... de az biztos, hogy hatalmas fába fogja vágni a fejszéjét.

Kiknek ajánlom?
Apokaliptikus víziók, Blade Runner típusú filmek, animék, kreatív akciófilmek rajongóinak mindenképp.

Értékelésem: 80%


OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...