2012. december 31., hétfő

Merida, a bátor



Az ugráló asztali lámpa vidéke és az egér birodalma között valahol félúton.







Objektíven: Ősidők óta hősi csaták történetei és misztikus legendák járják be a titokzatos és zordon Skót- felföldet, mely történetek generációról generációra szállnak. A bátor skót hercegkisasszony, Merida szembeszáll tradícióval, végzettel és egy ismeretlen fenevaddal, hogy bátorságával példát mutasson népének és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb hősök között.

Szubjektíven: Egy mozifilm - kevés kivételtől eltekintve - nehezen tud jól kijönni egy rendezőváltásból. A Pixar "kreatív nézetkülönbségek" címen vált meg a projektet sokáig vezető Brenda Chapmantől és tette be helyére Az utcai zenész című nagysikerű rövidfilmet levezénylő Mark Andrews-t. A Meridáról egyértelműen lerí, hogy az első felét más készítette, mint a másodikat. Az expozíció túl hosszú a teljes játékidőhöz képest, és kicsit másmilyen filmet ígér, mint amilyen végül lesz belőle. A cselekmény kibontása túl hamar, szinte montázsszerűen történik meg; igazán rápakolhatott volna még 10 percet a stáb, hogy kidolgozottabbak legyenek a karakterfejlődések. Azért kár a dologért, mert láthatóan a Disney és a Pixar itt szeretett volna valamiféle konzorciális remekművet létrehozni, mely magán hordozza a két animációs cég jellegzetességeit. Én magam is kíváncsi voltam, hogy Merida alapvetően Disney hercegnő lesz, Pixaros kikacsintásokkal, vagy Pixar hősnő, családi Disney-s beütéssel. A végeredményt látva azt tudom megállapítani, hogy bár a megvalósításban tetten érhető az ugráló asztali lámpa csapatának szellemessége és ötletessége, ez mégiscsak egy Disney-film, benne az egyik legvagányabb és leginkább szerethető női főhőssel. Nem csak Meridáról mondható el, hogy remek karakter, tulajdonképpen valamennyi figura remekül ellenpontozza a helyenként csapongó történetvezetést. Látványban, zenében ezúttal is csodálatos élményben lehet részünk és végre a családok is kapnak ízletes csontokat tanulságok tekintetében, amelyek el-elmaradoztak az utóbbi évek produktumaiban. A Merida, a bátor a leggyengébb Pixar film a Verdák második része mellett, de még így is sokkal jobb, mint más stúdiók legszínvonalasabb munkái. 

Kiknek ajánlom?
Végre egy animációs film, melyet bátran tudok ajánlani kiskamaszokat, kisiskolásokat felvonultató családoknak. Akik viszont egy Pixar-film sziporkázását várják tőle, inkább ne fizessenek be rá.

Értékelésem: 80%

2012. december 30., vasárnap

Skyfall



Lezárul a 007-es ügynök teremtésmítosza. Nem akárhogyan.







Objektíven: M-et sötét múltja kísérti, Bondnak pedig bizonyítania kell felé tanúsított lojalitását. Az ügy miatt az MI6 titkosszolgálat komoly bajba kerül, így a 007-es ügynöknek fel kell kutatnia és el kell pusztítania a fenyegető veszélyt - bármi áron.

Szubjektíven: Daniel Craig véglegesen meggyőzött minden kétkedőt, köztük engem is, hogy helye van a 007-es filmográfiában, James Bonddá érett a többször buldogképűnek csúfolt brit színész. Mindehhez kapott egy remek rendezőt (Sam Mendes), akivel szerencsére már dolgoztak együtt korábban is, így pontosan tudták, mire számíthatnak egymástól. Mendes összeszedte a régi, jól bevált Bond tartozékokat és stílusosan modernné avanzsálta őket mindenféle erőlködés nélkül. Vétek lenne többet elárulni erről, inkább nézzük tovább a megvalósítás elemeit. Az 2005 óta tudható, hogy az alkotók (és a producerek) már a Casino Royale-al egy új Bondot igyekeztek vászonra vinni, melynek eleddig nem sok köze volt Ian Fleming elegáns, sármos angol ügynökéhez. A Skyfall a "régebbi Bondok" kedvelőinek is ízletes csontokat dob és végre igazi kémthrillerként viselkedik, nemcsak akciófilmként akar nagyot szólni. Sebezhetetlen ügynökünk jelleme fejlődik, többször elverik, az is előfordul, hogy mások segítségével tud megmenekülni. Craig nem okoz csalódást a deheroizált hős szerepében, bár nem állom meg, hogy leírjam, az öltönyös, hölgyvadász ügynök karakterében még mindig nem képes igazán hiteles lenni (arra ott volt Brosnan). Neki a verekedés, a falon való átrohanás és a lövöldözés áll igazán jól. S örülhetünk, hogy most a drámai vonalt is megfelelően átélhetővé teszi. Ebben segítségére van a megfelelően sötét tónusú történet, valamint a Bond történelem egyik legjobb főgonosza, akit sokáig gondosan titokban tartanak a cselekmény során (ez már a Dr.No esetében is bejött). Javier Bardem szenzációs és nem véletlen, hogy elismerések és díjak tekintetében ő vitte eddig legtöbbre az egész stábból. Messze kerüli a ripacskodást és biztosan hozza az ördögi pszichopata figuráját. A tökéletes tervbe az utolsó pillanatban becsúszó hiba kliséjétől ugyan már valószínűleg soha nem fognak megmenekülni az amerikai filmek, de efölött most elegánsan hunyjunk szemet. Sokat elmond a Bond-lányokról, hogy most magasan M a legjobb közülük. A többiek mintha kiegészítő elemként működnének, s bár kétségtelenül megvan a történetben a megfelelő funkciójuk, hús-vér figurává egyedül az MI6 vezetője érik, aki megmutatkozik előttünk esendőségében, valamint végre megkapja a legfontosabb történetszálat. Az utolsó fél óra pedig tömör gyönyörűség. Nagy ötlet volt így lezárni a Bond-univerzum teremtéstörténetét. Rögtön hozzá kell azonban tenni, hogy a nagyszerű rendezésen túl Roger Deakins operatőri munkája is rengeteget ad hozzá az élményhez. Bond film nem volt még ilyen szépen fényképezve, már ezért megéri jegyet váltani a Skyfall-ra. Kétségtelenül a legerősebb ügynökös mozik között van a helye James Bond új kalandjának, mely olyan magasra tette a lécet, hogy kétséges, lesz-e innen tovább. Én bízom benne, hogy mindig lehetséges tanulni a hibákból és nem lehetetlen még jobb filmekkel előállni. Gyerünk 007-es!

Kiknek ajánlom?
James Bond rajongóinak és azoknak, akik vevők egy minőségi ügynökös akcióthrillerre.

Értékelésem: 80%

2012. december 29., szombat

A hobbit: Váratlan utazás



Többet kevesebből?








Objektíven: Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. A békésen éldegélő Zsákos Bilbó akaratlan kalandba kényszerül: Szürke Gandalf tűnik elő a semmiből, s szervezi be őt egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Utazásuk temérdek veszélyes földön át vezet, találkoznak koboldokkal, orkokkal, halálos vargokkal, óriáspókokkal, alakváltókkal és mágusokkal. S noha végső céljuk a keletre fekvő Magányos Hegyet övező sivár vidék, előbb ki kell menekülniük a kobold alagutakból, ahol Bilbó találkozik azzal a lénnyel, aki örökre megváltoztatja az életét - Gollammal. Itt, a földalatti tó partján, egyedül Gollammal, a szerény Bilbó nemcsak arra jön rá, hogy bátorsága és furfangja még őt magát is meglepi, egyszersmind megszállottjává válik Gollam "drágaszágának", a titokzatos gyűrűnek, amely kiszámíthatatlan és hasznos tulajdonságokkal bír.

Szubjektíven: Nehéz elvonatkoztatni A Gyűrűk Urától és Peter Jackson láthatóan nem is akarja, hogy elvonatkoztassunk, hisz minduntalan érzékelteti, ez egy bevezető történet a klasszikus trilógiához. A probléma ott jelentkezik, hogy alapvetően A hobbit mesésebb, gyermekibb a gyűrű sztorijánál, kevésbé epikus... vagyis nem probléma ez, csak így Jackson és alkotógárdája egyre-másra emelni igyekszik a tétet. Hogy aztán a harmadik hobbit-epizód végén összekapcsolhassák a szálakat és ugyanolyan komoly trilógia benyomását keltse most megindult sorozatunk is. A felszín alól azonban igen sokszor kitűnik, hogy ez bizony mese a javából és kell hozzá némi filmes erőszak, hogy igazán grandiózusnak hasson. A gyűrű történeténél a forgatókönyvírók úgy jártak el, hogy kihagyták a kevésbé izgalmas részeket és összeállítottak egy ütős megfilmesítendő anyagot. Ezúttal más a helyzet. Peter Jackson mindent(!) megfilmesített a könyvből és még költöttek is hozzá, hogy emeljék a tétet. Itt valószínűleg a kisebbséghez tartozom, de szerintem ezek a hozzátoldások pont jól jöttek ki, még ha lassítják az amúgy is lassan kibontakozó cselekményt. Egyszerűen muszáj volt foglalkozni olyan veszedelmekkel is, melyekről A gyűrű szövetsége kapcsán értesültünk annak idején. Így alkot majd koherens egészt a hat epizód. Azt is fontos megemlíteni, hogy A hobbit bővelkedik emlékezetes jelenetekben. A törpök érkezése és dala, a fehér tanács jelenete, Gollam felbukkanása... Mindez szemkápráztató, mégsem hivalkodó köntösben. Gyönyörű film lett az első hobbit-rész, melynek minden képkockáján érezhető, hogy mire ment el a gyártási költségvetés. Bár technikailag a Bosszúállókat erősebbnek érzem, a látványt tekintve veri a 2012-es mezőnyt. Hosszan lehetne még sorolni erényeit, gyengeségeit, én érdeklődve várom a folytatást és legfőképpen azt, hogy mivel fogják feldúsítani a játékidőt. Szurkolok a feszesebb epizódokért és a további varázslatos kalandokért.

Kiknek ajánlom?
Nehéz mit írni erre. Úgy vélem, egy próbát mindenképp megér, de ha valakinek eddig nem jött meg a kedve hozzá, vagy fanatikus rajongója a könyvnek, talán jobban jár, ha kihagyja.

Értékelésem: 75%


2012. december 28., péntek

Partysaurus Rex



A Pixar ismét a csúcson.








Objektíven: A Toy Story közönségkedvenc lomha játékdinója hirtelen a fürdőszobai játékok legmenőbb partifigurája lesz, mert kis gazdája ottfelejti őt a kádban.

Szubjektíven: Szóban forgó animációs rövidfilmünk Mark A. Walsh rendezői bemutatkozása, aki korábban animátorként dolgozott az ugráló asztalilámpás csapatnál. Olyan sikerekben volt elévülhetetlen része, mint a Toy Story 2, a Hihetetlen család vagy a L'ecsó. A Partysaurus Rex című csúcstermékével bebizonyította, hogy érett direktor és nagyon remélem, hogy hallani fogunk még róla a közeljövőben. Walsh csapata ugyanis elképesztő könnyedséggel vegyíti a trash szörnyfilmek világát a buliközpontú vígjátékokkal, miközben arra is ügyelnek, hogy a Toy Story-rajzfilmek sava-borsát adó báj és szellemesség is megmaradjon. Annyi vizuális humort és kikacsintást pakoltak filmjükbe a készítők, hogy minden másodperce aranyat ér. Az némileg rossz döntés volt, hogy szélesvásznon csak azok láthatták, akik be tudtak ülni a felújított, háromdimenziós Némó nyomábanra. Kár, mert zenéstül, mindenestül fantasztikus alkotás a Partysaurus Rex. Már nem is számolom, hányadszor nézem meg. What up fishes?!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik a Toy Story világát.

Értékelésem: 100%


2012. december 27., csütörtök

A nyomorultak



A BBC filmek, a zenés és a színpadi előadások erényeit ötvöző mozi A király beszéde rendezőjétől.







Objektíven: A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól - az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma. Jean Valjeant, az egykori elítéltet évtizedeken át üldözi a könyörtelen Javert felügyelő, miután megszegi a próbaidejét. Amikor Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine, a munkásnő leányáról, Cosette-ről, az életük örökre megváltozik. Victor Hugo klasszikus regényének filmmusical-változata.

Szubjektíven: Szinte minden igaz, amit eddig leírtak róla a különböző recenziók és kritikák. A musical műfaját megszeretni nem ettől fogjuk, nem született klasszikus remekmű, többen bátrabb rendezésre számítottunk Tom Hoopertől, de még így is jóleső érzéssel sétálhat ki a moziteremből A nyomorultak filmmusical verzióját megtekintő, a könyvet és a színpadi előadást ismerő (és kedvelő) néző. Hooper mintha A király beszéde rendezői székéből dirigálta volna le ezt a filmet is. Ugyanazok a kamerabeállítások, ugyanazok a közelik, plánok, a szereplők mintha ugyanúgy egy BBC tévéfilmből pattantak volna elő. Különös volt ez az "angolos" stílus, de hamar hozzá lehetett szokni, jobban jártunk, mintha amerikaiak kezébe került volna az alapanyag. Bár nem hagy nyugodni, hogy Baz Luhrmann vajon milyen filmet rendezett volna ebből. Koncentráljunk inkább a szereplőkre, hisz nagyobbnál nagyobb nevek sorakoznak a stáblistán. Hugh Jackman több mint korrekt, keményen odatette magát, valószínűleg karrierjének eddigi legnagyobb sikereit könyvelheti majd el Jean Valjean szerepéért (elismerések tekintetében). Különös visszagondolni, hogy alig négy éve milyen furcsán mutatott az Oscar-gála jelöltjei között a neveletlen hercegnő, Anne Hathaway. Nos, pár év telt csak el és győztesként fogják szólítani a 2013-as ceremónián Fantine megformálásáért. A kritikai díjszezont utcahosszal vezeti és nem valószínű, hogy pont a szakma szavazna ellene. Ugyanebben a kategóriában (női mellékszereplő) Samatha Barks is szépen teljesít (Eponine), holott mindössze első mozifilmes munkáján van túl A nyomorultakkal. Csodálkozva állapítottam meg, hogy a musical több lapot oszt neki, mint Cosette-nek, aki az eddigi filmverziókban valahogy jobban reflektorfénybe került. Lényeg, hogy Amanda Seyfried abszolút korrekt, ahogy a szép színészi karrier elé néző Eddie Redmayne (Marius) is. Hosszan lehetne még sorolni a neveket és dicsérni a színészek kiváló munkáját. Hooper érezhetően inkább velük foglalkozott, minthogy újabb és újabb rendezési bravúrelemekkel villanyozza fel művét. Akivel többet sörözhetett volna, az a Javert felügyelőt alakító Russell Crowe, aki messze elmarad kollégáitól, egyszerűen nem illik hozzá a könyörtelen rendőr szerepe. Jackman extra dala viszont jelentem működik, bár nem annyira fülbemászó, hogy ezt kezdjük el dúdolgatni a kádban a "Look down" helyett. Összességében különleges és aprólékos műgonddal elkészített filmcsemegével van dolgunk, mely méltóvá válik a színpadi elődhöz. És hogy hány aranyszoborral távozik majd a február végi Oscar-gáláról? Nem tudom, de egyet már gyakorlatilag megszavazott neki a filmvilág, aztán ki tudja, mennyi jön még össze...

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik a musical műfaját és bírják, ha egy filmben 15-20 sort kivéve mindent énekelnek. Plusz nem árt ismerni az alapművet.

Értékelésem: 75%


2012. december 24., hétfő

2012 - összefoglaló


Ezeket a filmeket néztük a moziban 2012-ben. Nyolc pernyi mozgóképes felüdülés. Ezzel kívánok minden kedves olvasómnak szép ünnepet, boldog karácsonyt!







 

2012. december 18., kedd

A maflás



Maflás a nézőnek.








Objektíven: Egy középiskolai biológiatanár harcművésznek áll, hogy így szerezzen pénzt az intézmény tanterven kívüli tevékenységeinek megtartására.

Szubjektíven: Még nem tudtam megfejteni, hogy mi szükség van az ilyen típusú vígjátékokra. Hasonló érzésem van, mint évekkel korábban a Gulliver utazásai esetében volt, bár A maflás egy fokkal jobb film. Egyszerűen semmi másra nem lenne szükség, mint a veszélytelen középszerben tartva a film színvonalát és sztoriját, kihozni végeredménynek egy családi vígjátékot, melyre elmehet apuka, anyuka, gyerek... De nem, mert bele kell erőszakolni bárgyú logikátlanságokat, agyatlan idétlenkedéseket, humortalan dialógusokat. Több volt ebben. A színészek egytől-egyig szimpatikus karakterek lennének, de úgy tűnik Frank Coraci nem az a rendező, aki őket, illetve A maflást korrekt családi filmmé tudja összeállítani. Ha Amerikában ez családi film, akkor egyrészt szomorú vagyok, másrészt ideje lenne bizonyos témákon kicsit eltöprengeni. Sajnálom, mert kevés kellene, hogy nézhető alkotás legyen. Az legalább végérvényesen bebizonyosodott, hogy Kevin James egyedül is el tud vinni a vállán egy mozifilmet, és hogy Salma Hayek véglegesen megélhetési mellékszereplő lett. Reméljük, mindkettejüket láthatjuk még ütősebb produkciókban a közeljövőben.

Kiknek ajánlom?
Fogalmam sincs. Akinek a film előzetese bejön, az tehet vele egy próbát.

Értékelésem: 40%

2012. december 17., hétfő

Shrekből az angyal



Ami a pingvinekkel sikerült, az a zöld ogréval már nem.







Objektíven: Shrek ismét visszatért, ám ezúttal nem egy egészestés filmben láthatjuk viszont, hanem rövid időre bepillanthatunk az otthonába a karácsonyi ünnepek közeledtével. Kedvenceink most is, mint mindig mulatságos helyzetekbe keverednek és szívet melengető párbeszédeket folytatnak, s természetesen az összes eddigi szereplő is kivétel nélkül felbukkan. A félórás film Shrek és Fiona karácsonyi készülődését, és az ünnepet mutatja be - amolyan ogre-módra.

Szubjektíven: Szólhattak volna előre, hogy ezek a karácsonyi rövidfilmek nem igazán ütik meg a nézhető színvonalat. Üdítő kivételt a Madagaszkár pingvinjeinek karácsonyi küldetése jelentett, így az azt levezénylő Gary Trousdale-t leszerződtették ide is, hogy valami maradandót alkosson Szamárékkal. Jogos a kérdés... kisülhet valami jó abból, ha A szépség és a szörnyeteg rendezőjét rászabadítjuk a Shrek-sorozatra? Szerintem sem. Kár, mert erős kezdés után a zöld ogre lassan elvész a folytatások tengerében. Ez már nagyon nem az a széria, melynek nyitódarabját még a Cannes-i Filmfesztiválra(!) is nevezték anno. Régen rossz, ha erőlködést, izzadságszagot érezni a képkockák mögül, miközben tökéletesen semmitmondó frázisok puffognak a szeretet ünnepéről. Egynek tulajdonképpen elmegy és a látvány is szemrevaló, de régen rossz, ha csupán emiatt kell felfigyelnünk egy mozgóképes termékre. A biztonság kedvéért azóta még csináltak két epizódot, amelyek megint nem sokat tettek hozzá az alkotók kreatív művészetéhez, de legalább a dollármilliók ezúttal is a zsebükben landoltak. Be kéne már fejezni (ezt is).

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik még mindig nem unták meg kedves zöld szörnyünket.

Értékelésem: 40%


2012. december 16., vasárnap

MadagaszKarácsony



De ki beszél itt a karácsonyról?








Objektíven: Ezúttal az állatkerti baráti csapatnak kell megmentenie a Karácsonyt, miután a Mikulás kényszerleszállást hajt végre a szigetükön és még az emlékezetét is elveszíti. Nincs más hátra, pingvineket a szán-fogatba és kezdődhet az őrült utazás!

Szubjektíven: Valahogy nem érzem véletlennek, hogy David Sorent nem engedték a rendezői szék közelébe ezt a filmet követően négy évig. Ha már a Madagaszkár-sorozat legnagyobb ütőkártyáinak számító pingvineket sem sikerül úgy a történet részeivé tenni, hogy az szórakoztató legyen, ott komoly bajok vannak. Azon már fenn sem akadok, hogy karácsony címszó alatt összehadoválnak mindenfélét, ami még véletlenül sem karácsony - ebben és minőség tekintetében is simán versenyre kelhetnek a Jégkorszak ünnepi kiadásával. Nem tudnék dönteni, melyik gyengébb. Persze azt is célszerű megjegyezni, ha valaki szerette a mozifilmeket, akkor nyugodtan tehet egy próbát ezzel is. A Jégkorszak esetében mérgem azért volt határtalan, mert egyik kedvenc sorozatomról volt szó. De itt? Talán bennem van a hiba, de sosem sikerült megszeretnem ezeket a (minden szempontból) szögletes karaktereket. Arról már nem is beszélve, hogy a Gary Trousdale rendezte előző karácsonyi Madagaszkár-epizód pont attól volt zseniális, hogy kiemelte a leghasználhatóbb karaktereket (pingvinek) és rájuk épített egy átélhető sztorit. Meg aztán Gary Trousdale (A szépség és a szörnyeteg, Atlantisz, A Notre Dame-i toronyőr) nem egy David Soren kategória. David barátunk első rendezésén van túl és szívből reméljük, hogy filmográfiája innentől kezdve csak jobb filmekkel bővül majd.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik végképp semmivel sem tudják eltölteni a szabadidejüket december végén és szembe jön velük egy színes tévé.

Értékelésem: 35%

2012. december 15., szombat

Jégkorszak: Állati nagy karácsony



Merénylet kategória








Objektíven: Sid, a megállíthatatlan dumagép szokásához híven nagy galibát okoz, és ezzel nemcsak Mani barátjának a karácsonyát teszi tönkre, de még a Mikulás is a rosszcsontok közé sorolja. Ő persze azon nyomban szeretné kiköszörülni a csorbát, és megindul az Északi-sark felé. A helyzet odáig fajul, hogy barátainak már nemcsak Siden kell segíteniük: az egész világ karácsonya a tét.

Szubjektíven: Nem tudok rá jobb szót, ez katasztrófa. Szerintem Karen Dishert el kellene kergetni a Jégkorszak-filmek közeléből, mert nem tesz jót a sorozattal. Már az előző eresztése is gyengére sikeredett. Jelen karácsonyi rövidfilmünk pedig a 'lelombozóan kiszámítható' kategória népes táborát gyarapítja innentől kezdve; a sorozat többi részéhez képest ötlettelen és kevésbé humoros. Pedig csupán A dinók hajnala szellemességét, frissességét kellett volna megőrizni. Nem sikerült. Azon már fenn sem akadok, hogy karácsony címszó alatt miket hordanak össze a karakterek... Hagyjuk is. Tiszta szerencse, hogy a negyedik egészestés epizódra Mike Thurmeiert kérték fel Steve Martino mellé és nem Dishert, akit szeretnék tisztes távolban tudni egyik kedvenc sorozatomtól. Csakhogy amíg a Jégkorszak-filmeket ekkora sikerrel játsszák a mozik, addig nem valószínű, hogy lecserélik az alkotógárdát. Pedig én javallanám...nem árt néha a vérfrissítés.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik a karácsonyt idegeskedéssel kívánják tölteni.

Értékelésem: 35%

2012. december 14., péntek

500 nap (nyár)



"This is not a love story. This is a story about love."








Objektíven: A bájos Summer kiadja Tom útját. Ötszáz napot töltöttek együtt, a fiatalember azóta is képtelen felfogni, hogy a felhőtlen boldogságtól hogyan fajulhattak idáig a dolgok. A lány pedig nem érti, hogy a fiú mit nem ért ezen: ő nem vágyott sem házasságra, sem tartós kapcsolatra, számára pusztán csak egy hosszúra nyúlt kaland volt mindez. Tom megpróbálja végiggondolni a múltat, elemezni az együtt töltött időt, hátha megtalálja a szakítás okát, hol követett el hibát. Felidézi találkozásukat, amikor Summer belibbent az irodába, és ő első pillantásra fülig beleszeretett.

Szubjektíven: Egy fiú (Tom) és egy lány (Summer) ötszáz napja. Egy sztoriban, melyet mintha maga az élet vetett volna papírra, hogy aztán Marc Webb megrendezhesse. Kifejezetten jót tesz a romantikus filmek kelléktárának elhagyása, a megjelenő vizuális és nyelvi szellemesség és a hétköznapiság. Esetünkben egy fiú lesz halálosan szerelmes, és egy lány fog ragaszkodni függetlenségéhez. Persze ettől az állapottól a fiú pokolian szenved, a mi reszortunk nézőként pedig az, hogy vele szenvedjünk - vagy ne (nemünktől függően ez változhat). A film a srác szemszögéből közvetíti az eseményeket a boldog és boldogtalan időszakok között szabadon ugrándozva, aminek következtében az 500 nap (nyár) olyanná válik, mint egy ide-oda csapongó (néhol túlzottan is csapongó) emlékfolyam. Az emlékezést segítő zenei album kiötlőjének jár egy hatalmas piros pont, remekül megtámogatják a filmet a dalok. Zseniális pillanatok egész tárházát nyújtja az 500 nap (nyár), melynek megtekintését követően biztosan újabb és újabb szócsaták indulnak majd a szerelem természetéről, a sorsról, a hibázási lehetőségekről... A két főszereplő (Joseph Gordon-Levitt és Zooey Deschanel) parádésat játszanak. Nincs kölcsönös 'villámcsapás', sem lassan felengedő szív. A konfliktus mindössze annyi, hogy a fiú nagyon akarja a lányt, a lány viszont nem akarja eléggé a fiút. A miértre nincs válasz, csak nem és kész. Illetve mégis van, utolsó beszélgetésük ugyanis kiegyenesít néhány kérdőjelet, persze korán sem mindet. A legtöbbet a nézőre hagyja. És miért hívják a lányt Summernek? A film zárójelenetéből egyértelműen kiderül. A nézők bizonyára legalább annyira elégedettek lesznek a válasszal, mint hősünk. Köszönöm Marc Webb! Az 500 nap (nyár) a legjobb romantikus film nem is tudom mióta.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik voltak már szerelmesek az életben.

Értékelésem: 95%


2012. november 13., kedd

Édesek és mostohák



A Reszkessetek betörők! rendezőjének első próbálkozása a dráma műfajában.







Objektíven: Két asszony harcol egy családért. Az egyik szép, fiatal és öntudatos, a másik is öntudatos de kicsit már megkopott a hosszú minta anya szerepben. Kettejük között a hadszíntér a szeretett férfi, aki elvált az egyiktől, és feleségül akarja venni a másikat, valamint a felbomlott házasság gyümölcsei, két rosszcsont lurkó. Isabel próbál szerelme gyerekeinek jó anyja lenni, de képtelen fölvenni a versenyt a férfi exfeleségével, a gyerekek édesanyjával. Jackie jól ki is használja ezt a helyzetet, s amikor csak teheti, gyerekeit a csinos mostoha ellen uszítja. És ez így menne az idők végezetéig, ha a sors közbe nem szólna.

Szubjektíven: Ha bárki meghallja Chris Columbus nevét, biztosan egyből az amerikai direktor vígjátékaira, ifjúsági kalandfilmjeire fog gondolni. Reszkessetek, betörők!, Mrs. Doubtfire vagy a Harry Potter széria első két része... Most megpróbált valami komolyabbat készíteni, akármilyen különösen is hangzik, de a dráma műfaja felé mozdult el. Tette mindezt érezhető rutintalansággal, de annál nagyobb leleménnyel, hiszen amikor csak tudja, színészeivel igyekszik feledtetni velünk a bátortalan forgatókönyvet és direktori munkát. Susan Sarandon és Julia Roberts parádés játéka nélkül fabatkát sem érne az Édesek és mostohák. Kettejük jutalomjátéka ezen alkotás, mondhatni lubickolnak szerepükben. Isabel és Jackie tűz és víz, egyformán erős, független nők, de ellenfelek is. Mégis meg kell találniuk egymáshoz az utat, mert kiderül, hogy Jackie halálos beteg. Mindketten belátják, hogy félre kell tenni az indulatokat és az ellenségeskedést a család érdekében. De hogyan lehet megmenteni egy családot, ha nem számíthatnak többé arra az emberre, aki eddig összetartotta azt? Helyettesítheti-e bárki is az egyetlen személyt, akinek a vállán nyugodott az egész építmény, s aki élete középpontja volt? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a film, mely alapvetően keserű komédia akar lenni, de nincs elég bátorsága végigvinni alapötletét és inkább egy érzelmesebb végkifejlethez 'menekül'. Ami megint csak a nagyszerűen teljesítő színészek miatt nem törlődik rögtön emlékezetünkből. A felvetődő kérdések és a színészek munkája miatt már megéri megnézni.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kíváncsiak egy vígjáték-rendező másik oldalára és végig szeretnének ülni egy keserédes családi drámát.

Értékelésem: 65%

2012. november 12., hétfő

Scott Pilgrim a világ ellen



I lesbians it!








Objektíven: Scott Pilgrim egy átlagos garázsbandában, a Sex Bob-ban basszgitározik, 22 éves, és most ismerkedett meg álmai nőjével, szó szerint. Scott Pilgrimnek sosem volt gondja a becsajozással. A "kicsajozás" szokott nehéz lenni, vagyis nehezen rázza le a nőit. A szerelem folyton komplikált: onnantól kezdve, hogy egyszer egy lány telibe kapta a szívét - és most visszatért a városba - odáig, hogy valahogy le kéne rázni valahogy ezt a mostani tinit, amikor Ramona begörkorizik a fiú életébe. Scott azonban hamarosan rájön, hogy az új szerelem az eddigi legfurcsább koloncot hozta magával: alávaló ex-pasik csapata irányítja a lány szerelemi életét, és bármit megtesznek, hogy kicsinálják az új udvarlót. Ahogy Scott közelebb kerül Ramonához, egyre gonoszabb figurákkal kell szembenéznie a lány múltjából - a hírhedt deszkástól a vega rocksztáron át a félelmetesen egyforma ikrekig.

Szubjektíven: Komoly előnnyel indultam, hiszen még nem volt kezemben a képregény. Nincs összehasonlítási alapom. Amit viszont a vásznon láttam, az igen-igen tetszett. Olyan vizuális ötletorgiát hozott össze a Vaskabátokat rendező Edgar Wright, hogy más rendezők csak bámulnának. A többek által kritizált címszereplő Michael Cera is remek választás volt, játéka (és persze a többi karakteré is) megadja az alaphangot, hogy remek hangulatot élvezhessünk a teljes játékidő alatt. Meg kell említsem Jonathan Amos és Paul Machliss nevét is, akik vágói munkájukkal járultak hozzá a sikerhez. Persze nem lenne teljes a kép, ha csak a pozitívumokról szólnánk. A játékidő felénél már egyértelmű, hogy sokkal inkább a képi megoldások szolgáltatják a humort, mint a beszólások, szövegek. Így néhány vizuális ötlet túlhasznált lesz a végére, a forgatókönyv lehetett volna jóval erősebb. Sokaknak tetszett, nekem nem annyira jöttek be a zenék - bár kalapot kell emelnem az ikrekkel folytatott zenés csata miatt; az ugyanis hatalmas! Kieran Culkin remek játéka néhány homokos-pisis poént viccessé tesz, de akkor is soknak éreztem ezt a fajta "humort". A szőrözésből viszont most elég ennyi. Scott Pilgrim nagyot hasít és ezt bizony látni kell! Kár, hogy a világ ifjúsága hagyta, hogy Wright filmje hatalmasat zakózzon a jegypénztáraknál. Büdzséjének a felét is alig hozta be a Scott Pilgrim a világ ellen. Többet érdemel, lejátszóba vele!

Kiknek ajánlom?
A '90-es években felnőtt ifjúságnak, és azoknak is, akik szerették/szeretik a képregényt!

Értékelésem: 75%

2012. november 11., vasárnap

Pihenő

Újabb pihenőre és egy-két filmes hírre állunk meg.
(Ismét) elkezdődött a díjszezon. November közepétől március elejéig non-stop, a fesztiválokat nem is számolva. Úgyhogy gyakorlatilag állandóan díjakat osztanak valahol három hónapon keresztül...
Íme két link, ahol tájékozódni lehet majd az eseményekről:
Filmkritikusok - 2012 - ez saját lista, ahol rögzítem a konkrét eredményeket.

Most leginkább az év végi összefoglalók ideje közeleg.
De ne rohanjunk ennyire előre. Rohanjunk inkább sokkal előrébb.

Itt van néhány előzetes, kedvcsináló. Nektek melyik filmhez jött meg a kedvetek?
...
te mit vársz a legjobban?

2012. november 10., szombat

A király beszéde



"Zárjon ki mindent és mondja ide nekem!"








Objektíven: A király beszéde egy férfi története, aki VI. György brit királyként, II. Erzsébet királynő apjaként vonult be a világtörténelembe. Miután bátyja lemondott, George azaz Bertie foglalta el trónt - igen kelletlenül. A király nem érezte méltónak magát élete legfontosabb szerepére, mert borzalmas dadogása miatt képtelen volt nyilvánosan beszédet tartani. Számos eredménytelen beszédterápiás kezelés után találkozott a liberális szellemiségű Lionel Logue-gal, aki csöppet sem hagyományos ülésein nemcsak királya hangját, hanem bátorságát is segített visszaszerezni.

Szubjektíven: A moziteremben még a csillárról is lógtak. Örömmel töltött el, hogy az érdeklődés a film iránt ilyen nagy, még hónapokkal a premier után is. Örülök, bár bevallom én nagy bajban lettem volna, ha rám parancsolnak, hogy döntsem el; Fincher közösségi hálója vagy Hooper királyi kamaradrámája vigye-e haza az aranyszobrokat az Oscar-gáláról. Azóta már tudjuk, hogy végül testvériesnek kevéssé mondható 4:3-as győzelmet aratott a király, ráadásul vitte a fő kategóriákat is. Most már azt mondom: megérdemelten. Jellegéből fakadóan pozitívabb film, amire manapság nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Összességében a nagyszerű BBC filmek győzelmének tartom A király beszédét, amelyekből többet kéne filmszínházakban játszani, mert megtalálná a közönségét. Színészgárda zseniális, forgatókönyv szinte hibátlan, hagyományos a rendezés. Abszolút nem zavaró a film kiszámíthatósága a magas prezentálási szint miatt. Ami bajom volt vele, az részben dramaturgiai hiányosság, az első felében nem éreztem sorsdöntőnek a konfliktushelyzetet, az elég lassan éleződött ki. Cserébe ugyanakkor kapunk egy lehengerlő Geoffrey Rush-t és egy hibátlan Helena Bonham Carter-t. Hatalmas ötlet volt továbbá, hogy az elmúlt évtized tán legeredetibb zeneszerzőjét kérték fel a filmzenei album elkészítésére. Alexandre Desplat ebben a "szerepben" is lubickol egy abszolút (jó értelemben) visszafogott munkával, mely tökéletesen simul Tom Hooper rendező alkotásába. Nincs mit tenni, hibái ellenére is a 2010-es év egyik legjobbjával van dolgunk. A király beszéde nem hivalkodó film, pont ezért érdemli meg, hogy reflektorfénybe kerüljön.

Kiknek ajánlom?
Bárkinek, aki a 'történelmi' jelző okán nem vár rögtön pergő ritmust, hanem "kiegyezik" egy igényes, profi, karakterközpontú drámával.

Értékelésem: 85%


2012. november 9., péntek

Social Network - A közösségi háló



"Korának és helyének tökéletes szimbóluma."








Objektíven: 2003 egyik őszi éjszakáján a kollégiumi szobájában egy egyetemista új számítógépes programot tervezett - a haverjai közösségi életét áttette a netre, hogy megkönnyítse a kapcsolattartásukat. És ez bomba ötletnek bizonyult. Mark Zuckerberg nem sokkal később már a világ legfiatalabb milliárdosa volt... de ezzel alaposan felkavarta a magán- és szakmai életét is.

Szubjektíven: A mai napig újra és újra előveszem a filmzenei albumot, ami pont olyan, mint David Fincher alkotása. Vérprofi és szerethetetlen. A közösségi hálót szerintem nem lehet szeretni, ugyanis nem hagyja magát. Ez igaz a zenén át a karaktereken keresztül a rendezésig mindenre. Régen volt már 'szerencsém' olyan filmhez, ahol ennyit kellett olvasni a feliratokat, figyelni a szövegre. Aaron Sorkin annyi dumát írt, hogy az elképesztő. Meg is kapta érte az Oscar-díjat, de még véletlenül sem a mennyiség, sokkal inkább a minőség miatt. A sok beszédnek kevés alja-effektust a lehető legprofibb módon keltette életre és vetette papírra. Nincsenek mély kapcsolatok, csak felületes emberek és szövegelés, szövegelés. Jesse Eisenbergnek ez még testhez is áll, nagyon jól nyomja. Pozitívum még ezeken kívül: Az evezős jelenet azért ütős, mert pont olyan, mint egy megszerkesztett Facebook, Youtube vagy akármilyen videó, zenéstül mindenestül... Operatőri munkának repül a piros pont. A színészgárda olyan természetesen játszik, hogy már-már félelmetes. És igen, Justin "N'Sync" Timberlake is teljesen korrekt. A szereplők közül még talán Andrew Garfield karakterével lehetne leginkább szimpatizálni, de ő lesz az, aki elszúrja a dolgokat, és nem ér fel Zuckerberg zsenijéhez. A negatívumok listájára is felkerült egy s más. Néha túlontúl csapongó volt a történetvezetés és sok idő ment el a jogi procedúra bemutatására is. Bár ezt később megértettem, hisz David Fincher valószínűleg a jelenhez keresett fogódzót, ami gyakorlatilag így néz ki. Egyik perelési kísérlet éri a másikat... Aztán ott van még az én régi jó problémám. Értem, hogy elidegenítő effektus, ha senkivel sem tudsz azonosulni, de hogy tényleg senkivel?!?!?! Plusz itt van a film időzítése is. Szerintem néhány év múlva nem ért volna ennyit, mert eredetiségnek és újításnak híján van. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy divathullámot lovagol meg, mert pont nem a divatra, hanem örök érvényű dolgokra koncentrál. David Fincher akkor is megcsinálta volna, ha épp nincs Facebook-láz. Sokáig találgattam miről is akar szólni ez a film? Mert kicsit szól Zuckerbergről, kicsit a Facebook-ról, kicsit a kor (vagy inkább kór)jelenségről, kicsit a kommunikáció-képtelenségről, kicsit a Zuckerberg-Saverin szálról. Aztán arra eszméltem rá, hogy arról szól, ami ezekben közös. A modern kor "modern" magánya, a mély kapcsolatok hiánya, a "közel vagy - mégis távolinak érezlek". Még Facebook-eredetmítosznak se mondanám. Az biztos, hogy szabályosan rossz érzés nézni, annyira semmilyen világot mutat be. A mi világunkat... Kőkeményen szembesítő film. Van valakinek kedve változtatni?

Kiknek ajánlom?
Ezt (sajnos) nagyon sok embernek látnia kéne.

Értékelésem: 85%

2012. november 8., csütörtök

Lélektől lélekig



Szükség volt már egy ilyen filmre.








Objektíven: Jamie Dodd, a fiatal tudós az emberi faj titokzatos eredetét és a legendás pigmeusok életét vizsgálja az 1870-es évek Afrikájában. A vadonban kalandozva összetalálkozik egy titokzatos segítőtárssal, a gyönyörű Elenával, aki európai állatkertek számára ejt foglyul oroszlánokat. Egy veszélyes vadászat során oroszlánok helyett végül két fiatal pigmeust ejtenek csapdába. Jamie egyedülálló felfedezésre jut e két rabul ejtett lény magas szintű intelligenciájával és érzelmi gazdagságával kapcsolatban. Ez a felfedezés oda vezeti, hogy megvívja saját harcát az igazságáért és a pigmeus törzs szabadságáért.

Szubjektíven: A Lélektől lélekig jólesően hagyományőrző alkotás. Régis Wargnier meg sem kísérelt kilépni a jól bevált zsánerből, pigmeusos filmjét régimódi eleganciával helyezi a vászonra. Ennek következménye, hogy filmje kiszámítható, viszont végig megbízható minőséget szállít. "Nagyvonalú, okosan felépített orvos portré ez, némi kalandos felhanggal. A gondolkodó ember, a civilizáció és az ártatlan természet belső harca a századforduló idején. Rég nem látott kurrens darab." - írta Kostyál Andrea a film bemutatója alkalmával és úgy gondolom igaza van. Bátortalansága ellenére hiánypótló, magas színvonalú alkotás a Lélektől lélekig, melyben a brit - kissé színpadias, de még véletlenül sem ripacs - színész játékot ugyanúgy öröm nézni, mint Laurent Dailland operatőr művészi igényességgel filmvászonra vitt képeit. Joseph Fiennes pályája talán legérettebb, legjobb alakítását hozza a tudásvágytól vezérelt kutató szerepében. Túlzásoktól mentes játéka mindvégig működőképes. Kiegészíti őt Kristin Scott Thomas, aki érzéketlen karakterében remekel, még testhez is áll neki a szerep. A természetes közegéből erőszakkal kiemelt élőlény ismerős figura mindannyiunk számára. Nem is történik világmegváltás, meghökkentő rendezői megoldásokról sem számolhatok be. Régis Wargnier alkotása mégis példás történetté válik a humánus viselkedésről, s bizony ilyen filmhez régen volt szerencsénk. "Tiszteletreméltó filmalkotás." - írta a Variety magazin. Én még azt is hozzáteszem, hogy példamutató...

Kiknek ajánlom?
Kisgyermekeknek nem, de azon felül bárki tehet vele egy próbát.

Értékelésem: 75%


2012. november 7., szerda

Apa ég!



Vannak dolgok, amikre nehéz jelzőt találni...








Objektíven: Donny tizenévesen apa lett, és egyedül nevelte Toddot annak tizennyolcadik születésnapjáig. Azután évekig nem látták egymást, ám most Todd élete fenekestül felfordul, mikor Donny éppen az esküvője előtt állít be.

Szubjektíven: Legyen elég annyi, hogy kerek hét percig bírtam ezt a celluloid-hulladékot. A Ted-re jobban mérges vagyok, de azt legalább képes voltam végigülni. Ez semmi egyéb, mint a már szokásos Adam Sandler-bukta, amivel bizonyítja, hogy mindig képes lejjebb adni a színvonalból. A kritikai hasalás még csak hagyján, a közönség is távol maradt tőle. Nem tudom meddig lehet ezt így folytatni. Azt már meg sem kérdezem, hogy ilyen filmhez miért adja a nevét egy Susan Sarandon vagy egy James Caan. Nem hiszem, hogy ennyire rá lennének szorulva az anyagiakra. Sandlernek is jobb lenne, ha Spangol vagy Üres város kaliberű filmekkel próbálkozna. Azok jól állnak neki. Ez a humortalan idétlenkedés nem.

Kiknek ajánlom?
Senkinek.

Értékelésem: 0%

2012. november 6., kedd

RED



A Summit Entertainment csattanós válasza a Feláldozhatókra.







Objektíven: Frank, Joe, Marvin és Victoria a CIA legjobb ügynökei, ám a titkok, amiket ismernek, egyben az ügynökség első számú célpontjává is teszi őket. Mivel folyamatosan bérgyilkosok vadásznak rájuk, a túlélés érdekében minden ravaszságukat és tapasztalatukat bevetve csapatként kell dolgozniuk, ez az egyetlen módja, hogy mindig egy lépéssel üldözőik előtt járjanak. Hogy lekerüljenek a céltábláról, egy szinte lehetetlen küldetést kell végrehajtaniuk: betörni egy titkos CIA bázisra, és nyilvánosságra hozni a bizonyítékokat a kormány történelmének eddigi legnagyobb összeesküvéséről.

Szubjektíven: Kár, hogy a 2010-es bemutató alkalmával hagytam magam eltántorítani és nem néztem meg premieren. Végre egy igazán élvezetes akcióvígjáték remek színészekkel! A történetre persze ezúttal sem pazaroltak annyi időt, mint azt megérdemelte volna a gárda. A füst és a láng tipikus esete kerekedik ki a végére, de legalább szórakoztató. Nem is kicsit. Mirren, Malkovich, Freeman és persze Bruce apánk akciózását öröm nézni, beszólásaik közül több is esélyes a klasszikus címre. Mary-Louise Parker derekasan állja a sarat és képes egy szerethető figurát vászonra vinni, és ez igaz a többi nagy színészre is, akik a mellékszerepeket alakítják. Különösen Brian Cox van elemében. A nyugdíjas sztárparádé rendezése ugyan helyenként joggal vádolható némi erőlködéssel, de az összképet illetően nincs mitől tartani. S bár nem lett világraszóló siker Robert Schwentke rendező filmje, árát - főleg az alacsonyan tartott költségvetésnek köszönhetően - pont behozta, sőt, a 200 millás összbevételt látva már a második részt tervezgetik a producerek. Olyannyira, hogy állítólag Anthony Hopkins és Catherine Zeta-Jones is leszerződött a stábhoz. Ha olyan kellemes szórakozás lesz a második rész, mint ez az első volt, akkor biztosan teszek vele egy próbát. Hajrá 'taták!'

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretnék látni, milyen vígjátékot képes összehozni akciózás közben fél tucat remek színész.

Értékelésem: 75%


2012. november 5., hétfő

Hófehér és a vadász



Kövezzetek meg, de nekem tetszett...








Objektíven: A vadász azt a feladatot kapja, hogy az erdő sűrűjében végezzen Hófehérrel, aki veszélyt jelent a gonosz királyné szépségére. A férfi azonban nem hajtja végre a parancsot, ehelyett a lány védelmezője és mentora lesz.

Szubjektíven: Úgy tűnik, a 2012-es év minden kétséget kizáróan Hófehérkéé. Legalább négy feldolgozás készült (amikről tudunk), melyek a legkülönfélébb módokon nyúlnak hozzá a legendás meséhez. Az elsőfilmesnek számító Rupert Sanders is szerencsét próbált és rögtön olyan stábbal, sztárokkal, szakemberekkel dolgozhatott együtt, akik egy másik rendezőnek egy életen át nem adatnak meg. Sanders-re még az elmúlt évtized végén irányult rá a figyelem, amikor is kreatív reklámfilmjeivel keltett feltűnést. Meg is dobták egy ellenállhatatlan ajánlattal. Azóta - bár Hófehérkéjét miszlikbe szedték a kritikusok - már ki sem látszik az újabb projektek mögül. És meg kell mondjam, nem sajnálom tőle. Nem, mert ez több mint korrekt Hófehérke-feldolgozás lett; a remek középkori háttér és a dark fantasy-s hangulat olyan erős egységet alkot a vizuális megjelenítéssel, hogy csak a végén ocsúdtam fel. Elképesztő képi világ tárulkozik elénk, mely még hibákat is képes befedni. Hibákat, melyek egyrészt a rendezés tapasztalatlanságából, másrészt a forgatókönyv gyengeségéből adódnak. Sokszor nem sikerül eldönteni, hogy melyik korosztálynak kedvezzenek vagy éppen melyik karakterrel foglalkozzanak többet, melyik történetszálat bontsák ki, melyiket hagyják kidolgozatlanul. Hiányérzet tehát bőven maradhat, de érdemes a pozitívumokra koncentrálni. Az említetteken túl talán azt tartom a legnagyobb erénynek, hogy Sanders felismerte, hogy elsőfilmesként képtelen lesz úrrá lenni az írói munka trehányságán, így a sztorit híres, kipróbált színészekre bízta. Charlize Theron természetesen kiemelkedik gonosz királynőként, de élvezet látni a hét törpe között Bob Hoskins-t, Nick Frost-ot vagy épp Ray Winstone-t. És meg kell mondjam, szerintem Kristen Stewart teljesen korrekt Hófehérke. Csatába hívó nagymonológját ugyan elhagyhatták volna, de azon kívül hihető, amit látunk tőle. Úgyhogy számomra élmény volt. Csak azt nem értem, miért kezdtek el máris második részről beszélni... Második rész egy Hófehérke esetében?? Mégis miről szólna az? Nem támogatom a projektet, de ha Sandersnek oda is sikerül átmenteni az első rész atmoszféráját, talán kísérletet teszek vele.

Kiknek ajánlom?
Középkori, sötét fantasy-k kedvelőinek. Elsősorban fiataloknak, de még véletlenül sem gyerekeknek!

Értékelésem: 70%

OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...