2010. június 12., szombat

Szikraváros


Kicsit félve ültem be a moziterembe, de egy ajándékot kaptam.







Objektíven: A csillogó Szikraváros már generációk óta virágkorát éli, ragyogó fényeinek köszönhetően lakói elégedettek és boldogok. Ám a földalatti város hatalmas generátora a meghibásodás határán áll, az utcákat és tereket megvilágító nagy lámpák mindenki megrökönyödésére vibrálni kezdenek. Két tinédzser vállalja magára a feladatot, hogy az idővel versenyre kelve szétnézzen Szikravárosban különböző nyomok utána kutatva, melyek tán segítenek megérteni a város létezésének misztériumát, és kimenekíteni a tisztes polgárokat, mielőtt az összes fény kihunyna…

Szubjektíven: A 2008-as karácsonyi időszak legkellemesebb filmes csemegéjének bizonyult ez a nagyszerű adaptáció, mely alaptalanul jutott a bukás sorsára. (Karácsony előtt két nappal zsúfolásig megtelt pláza, vásárlók hada, ehhez képest öten üldögéltünk a tágas multiplex teremben. Könyörgöm, mi van itt? A Földet hatan láttuk, a Szkafander és pillangót egyedül nekem (!) vetítették le, A királynőre hárman voltunk kíváncsiak. Nagy-nagy fekete pont! Tessenek moziba járni!) De térjünk vissza Gil Kenan rendező munkájához, mert megérdemli. A pazar díszletek rendkívül hangulatossá varázsolják ezt a kis települést, ahol a Generátor jelenti a túlélés egyetlen lehetőségét; a Generátor, mely egy ideje haldoklik, és hamarosan fel fogja mondani a szolgálatot. Ki kellene jutni a városból, fel a felszínre, de erre senki sem vállalkozik. Körös-körül a sötétség és rémisztő állatok hangjai. Végül két fiatal vállalja a lehetetlennek ígérkező küldetést, őket azonban szinte senki sem támogatja… Dacára az elképesztő látványvilágnak, úgy gondolom, ez az a film, ami a színészek varázslatos játéka nélkül fabatkát sem érne. Ők töltenek meg élettel, lendülettel minden egyes képkockát, miattuk válik maradandó élménnyé a Szikraváros. Öröm nézni a kedves nagyanyót, a nagyothalló szerelőt (Martin Landau szenzációs), a szkeptikus apukát, a generátor-szerelőnek vágyó srácot, a korrupt polgármestert és Lina Mayfleet talpig becsületes, jószívű figuráját. Szerencsére Gil Kenant sem hagyta cserben színészvezetési képessége, így remekül irányítja az egész csapatot. A logikai bukfencektől most tekintsünk el, és a helyenként elkapkodott epizódok felett is hunyjunk szemet (a vakondnak és a szarvasbogárnak nem nagyon van funkciójuk, de azért valahogy belekerültek - rémisztgetni). És hogy az irányítópulthoz miért nem nyúlt hozzá senki évek óta?… De inkább hagyjuk. Nem ez a lényeg. A film nagyszerű kikapcsolódást nyújt, és nem akarom elhinni, hogy ez az alkotás produkálta 2008 egyik legnagyobb pénzügyi hasalását. Jóval gyengébb alkotások meg kasszasikerek lettek (lásd.: Indiana Jones 4.rész). De hogy pozitívan zárjam soraimat: komolyan mondom, el fogom indítani az „Oscart Saoirse Ronannek!” -kampányt. Amit ez a 16 éves lány művel a filmvásznon, arra nehéz szavakat találni. A Vágy és vezeklés, az Egy varázslatos Karácsony és a Death Defying Acts neki köszönhetően váltak felejthetetlen filmélményekké, most pedig Lina Mayfleet-ként játszik hibátlanul. Nem csoda, hogy Peter Weir (Truman show, Holt költők társasága) és Peter Jackson (Gyűrűk Ura trilógia) is felfigyeltek rá, és szerződtették közelgő filmjeik szereplőgárdájába. Nem rossz pályakezdés…

Kiknek ajánlom?
Végre egy jó ifjúsági mozi tinédzsereknek!

Értékelésem: 75%

2 megjegyzés:

  1. Mikor írtad ezt a kritikát? :) Saoirse-t azóta láttad a The Lovely Bones-ban (Komfortos mennyország)? Nekem a kedvenc fiatal színésznőm :) A Szikraváros idején egyébként még csak 14 éves volt asszem, de az kétségtelen, hogy vászonra született! Benne vagyok az Oscaros projektben! :)

    VálaszTörlés
  2. :) Ezt a cikket még két éve írtam, csak kijavítottam benne az életkort. Örömmel veszem a csatlakozást. Már ketten vagyunk! Legközelebb Peter Weir filmjében játszik majd, októberben mutatják be a The way back című alkotást. Nagyon várom már!

    VálaszTörlés