2012. április 30., hétfő

Fogadom



Kiszámíthatóság, biztonsági rendezés... ezúttal ez mégsem jelent komoly problémát.







Objektíven: Az őrülten szerelmes ifjú házaspár, Paige és férje Leo éppen csak elkezdik élvezni közös életüket, amikor váratlan dolog történik. Egy autóbaleset következményeként az ifjú ara kómába esik, azonban miután felébred, amnéziába esik. Nagyon kevés emléke van az addigi életéről, így szerelméről sincsenek emlékképei. Leonak erősnek és kitartónak kell lennie, hogy élete párja újra beleszeressen.

Szubjektíven: Csodálkoztam, hogy a Két nő - Egy ház révén frissen hírnevet (és Golden Globe díjat) szerzett Michael Sucsy-t kérték fel a direktori munkálatokra, ám a film megtekintése után úgy érzem, nehezen kerülhetett volna jobb kezekbe a forgatókönyv. A producerek ugyanis láthatóan egy biztonsági hollywoodi romantikus komédiát akartak, amire könnyen be lehet csalni Valentin-nap környékén a népeket. Így minden eredetiség nélkülözésével a jól bevált panelekre kellett építeni. Félreértés ne essék, pontosan ez történik, csupán sikerült az alapanyagból (megtörtént események ihlették a forgatókönyvet) megfelelő mennyiségű gondolatot kiragadni ahhoz, hogy ne csupán egyszeri szórakozás legyen a Fogadom. Mélyen bevésődni ugyan nem fog, de műfajtársainál mindenképp többet nyújt. És hogy ez mihez elég? Pontosan ahhoz, hogy másfél órával tovább emlékezzünk rá, mint a Túl jó nő a csajomra vagy a Bérgyilkosékra. Az átlagnál tehát egy fokkal messzebb jut Sucsy filmje, csak az alapműfajt kellett volna megváltoztatni ahhoz, hogy valami maradandó szülessen. Ahogy egyik kollégám - szerintem rendkívül találóan - két mondatban megfogalmazta a Fogadom lényegét: "A klisék - amennyiben a hozzávalók összessége megfelelő arányú - biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtanak, a néző mégis várja, szinte vágyja a következő képkockát, hátha nem az történik, mint ami az ő fejében már 5 másodperce lepergett. Aztán rájön, hogy mégis, de ezúttal ez nem olyan rossz."

Kiknek ajánlom?
Romantikusoknak minden körülmények között, házaspárok is nyugodtan tehetnek vele egy próbát. Romantikus házaspárok meg főleg!

Értékelésem: 50%


2012. április 29., vasárnap

Az orvvadász



Egy figyelemre méltó film Ausztráliából.








Objektíven: Martin profi zsoldos, legújabb megbízatását egy rejtélyes, biotechnikával foglalkozó cégtől kapja. Az egyre fogyó, mégis elképesztő szépségű tasmán vadonba kell utaznia, hogy a kihaltnak hitt erszényesfarkasok ismét látni vélt példányaiból hozzon egyet. Martin fedő sztorival fog hozzá feladatához: a helyiek körében tudósként jár-kel, egy család farmjának közelében telepedik le. Miközben egyre mélyebbre jut a vadonban, akaratlanul is egyre közelebb kerül a székhelye mellett élőkhöz.

Szubjektíven: Az ember elsőre nem is gondolná, hogy a forgatókönyv alapanyagául annak a Julia Leigh-nek az írásműve szolgál, aki néhány hónapja dobott a mozikba egy saját filmet (a Sleeping Beauty-t inkább jobb szó nélkül hagyni). Érdekes, mert a két alkotás egyáltalán nem hasonló és én örülök, hogy inkább erre tettem a voksom. Figyelemre méltó film Az orvvadász, nem érezhető rajta, hogy egy mozivilágban járatlan, tévéfilmes direktor (Daniel Nettheim) műve. Tapasztalatlanságra utaló jelek persze érzékelhetők, hiszen Nettheim túl sokszor bízza magát operatőrére és zeneszerzőjére, hogy mentsék lassan csordogáló sztoriját. És igazán nem is azzal van a baj, hogy lassan csordogál, hanem hogy a környezetvédelmi krimi és a személyes drámai vonal is erősebb súlyt érdemelne. Inkább a címszerepet alakító Willem Dafoe-n múlik, hogy végül elégedetten állunk fel a székből és kevésbé az őt dirigáló rendezőn. Dafoe végérvényesen bizonyítja, hogy bármilyen szerepet eljátszik. Az előzetest olvasva nem hittem volna, hogy egy ilyen történetet is képes katarzisra kifuttatni, de végül láss csodát, bejött. Nem mehetünk el Robert Humphreys munkája mellett sem, aki bámulatos képeivel olyan hangulatot varázsol elénk, mintha magunk is a tasmán vadonban kutatnánk egy elveszettnek hitt faj után. Ebben a szintén pazarul teljesítő zeneszerzői hármas, Andrew Lancester, Michael Lira és Matteo Zingales vannak segítségére - a filmzenei anyag önálló lábon is abszolút megáll, a film közben sem hivalkodó. További sok sikert kívánunk a fiatal ausztrál direktornak, akinek reméljük meghozta a kedvét ez a mozi. Legközelebb még jobban fog sikerülni, de ez már így is igen jó...

Kiknek ajánlom?
Természetfilmek világát is kedvelő mozibarátoknak, akik kaland és dráma mellé a lassú tempót is bevállalják.

Értékelésem: 70%


2012. április 28., szombat

Rém hangosan és irtó közel



Gyermeki harc a gyásszal jó érzékkel (és érzéssel) prezentálva. - Daldrynak meg van bocsátva A felolvasó.






Objektíven: Jonathan Safran Foer magyar nyelven Rém hangosan és irtó közel címmel megjelent regényén alapuló Extremely Loud and Incredibly Close középpontjában Oskar Schell egy 11 éves New York-i srác áll, aki a szeptember 11-én bekövetkezett tragédia alatt elveszti édesapját. Oskar-nak semmi más nem marad apja után, mint egy telefonhívás az üzenetrögzítőn, valamint egy titokzatos boríték, amiben egy kulcs és egy papírcetli lapul egy névvel: Black. Oskar egyedül, minden segítség nélkül nekivág a hatalmas metropolisznak, hogy megkeresse a zárat, amit a kulcs nyit – és utazása során egyedülálló tapasztalatot szerez az túlélőktől, megismeri az könyörületet és a feltétel nélküli szeretetet…

Szubjektíven: Adott egy film, amelyet szereplőgárdája, témája, rendezője és forgatókönyvének alapanyaga okán kitüntetett figyelemmel várt (különösen az amerikai) filmszakma. Jonathan Safran Foer azonos című regényének főhőse a Manhattanben élő kilencéves Oskar Schell, akinek édesapja 2001. szeptember 11-én, a terrortámadás idején éppen az ikertornyok egyikében tárgyal, s a romok között leli halálát, mert sok más áldozathoz hasonlóan az ő holttestét sem találják meg. Fiát lelkileg nagyon megviselik a történtek, hiszen a kiskamaszt rendkívül szoros érzelmi kapcsolat fűzte az apjához. Oskar ugyanis nem tipikus kisgyerek, nem az iskolatársaival játszik, nincsenek haverjai, a szabadidejét nem korabeli társaival, hanem édesapjával tölti. Elképesztő intelligenciája, érzékenysége, képzelőereje van, nemcsak kreatív, de különc is, aki folyton újabb és újabb ötletekkel áll elő. - Ideális anyag egy jó filmhez, semmi kétség. Stephen Daldry (Billy Elliott, Az órák, A felolvasó) rendező munkáját azonban szétcincálta a kritika. A filmszakma viszont pártjára kelt, s véget nem érő vita bontakozott ki a két fél között, melynek eredménye többek között az, hogy hosszú évek óta a Rém hangosan és irtó közel lett az első olyan film, amely bukott kritikai átlaggal (Rottentomatoes: 47%, Metacritic: 46%) került be az év legjobb filmjei közé az Oscar-gálán. De mi is a helyzet valójában? Nem tudom, csak azt tudom leírni, hogy bennem milyen nyomott hagyott Daldry adaptációja. Mélyet. Én magam is csodálkoztam rajta. Kevésbé a 9/11 utáni társadalmi helyzetre, inkább a személyes vonalra koncentráló dráma, mely végig érzelemgazdag, tartalmas és érdekfeszítő tud maradni. A giccs határát nem lépi át, ellenben sokszor megható, felemelő, ahogy a kis Oskar lassanként megbirkózik gyászával. A film szerkezete világos ívet követ, egyedül az elején lévő idősík-variálással nem tudtam teljesen kibékülni, érdemes lett volna ezt egyszerűbben rendezni. De így volt hatásosabb. És ha már a hatásosságnál tartunk, Daldry filmje sem kerüli el, hogy néha a dramaturgiailag fontosabb elemek helyett a dramaturgiailag hatásosabbakra fókuszáljon. Ahogy például a filmzene is csak néha sok. Szerencsénkre legtöbbször belesimul a filmbe, kiegészíti azt. - A témát ismerve nem kis bravúr volt úgy összerakni ezt a mozit, hogy ne essen a könnycsalogatás csapdájába. Jelentem, szerintem nem esett és ezért a rendezés mellett a színészek játéka is "felelős". Thomas Horn bámulatos alakításával az év egyik nagy felfedezettje lett, Tom Hanks, Sandra Bullock, Viola Davis és többi világsztár hozza a kötelező szintet, a színészlegenda Max von Sydow pedig eszköztelen, szótlan játékkal brillírozik Thomas Schell Sr. szerepében (jogos volt az Oscar-jelölés). Köszönet az élményért, a gondolatokban, érzelmekben gazdag két óráért. Bármikor szívesen újranézem.

Kiknek ajánlom?
Érzelmes drámákat kedvelőknek. Hanula Zsolt írását is érdemes elolvasni megtekintés előtt. Világossá teszi a "veszélyeket".

Értékelésem: 80%

 

2012. április 27., péntek

Borotvaélen



Nem reformálja meg a thriller műfajt, de egynek minden további nélkül elmegy.







Objektíven: Nick Cassidy volt New York-i rendőrtiszt börtönbüntetését tölti, miután a méregdrága gyémánt, amelynek biztonságos szállításáért ő felelt, eltűnt. A gyémánt tulajdonosa, David Englander Cassidyt tette felelőssé az esetért, és ezért Cassidyt 25 év börtönre ítélték, Englander pedig felvette a kártérítés díját.
A volt rendőrtiszt megszökik, majd váratlan döntést hoz: kilép egy New York-i szálloda 20. emeleti szobájának ablakán. A szálloda alig arasznyi párkányán egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer tárgyalót az ártatlanságáról. A kibontakozó cselekmény során kiderül, hogy sokkal több forog kockán annál, mint hogy egy ember elvesztheti az egyensúlyát.

Szubjektíven: Cseppnyi eredetiséget se várjunk tőle, de legalább kellően intenzív és pörgős ahhoz, hogy egy másfél órás kikapcsolódáshoz tökéletes legyen. De nem tudom háttérbe szorítani filmbarát énemet... roppant sajnálatosnak érzem, hogy manapság mindent feláldoznak a töménység, a feszesség és a csavarosság oltárán. Mintha ez bármi mentséget jelentene a kreativitást nélkülöző, színtelen-szagtalan sablonokra. Sajnos nem. Ez is tipikus "korunk terméke" - vedd meg, használd, dobd el! A feszültségkeltés helyenként megsüvegelendően jól működik, a zene abszolút passzol a filmhez, ahogy a színészi teljesítmények is illenek a film színvonalához. Ed Harris persze -szokásához híven- felfelé lóg ki. Egyszerűen lubickol a velejéig gonosz üzletember szerepében. Mindezekkel együtt úgy gondolom, a Borotvaélen-t a kelleténél erősebben támadta a kritika. A rendkívül gyengének számító 23%-os rottenes átlag csak a kezdet volt más portálokhoz képest. Ennyire tényleg nem rossz. Csak talán többen besokalltak a hasonszőrű alkotásoktól, melyek egy kaptafára készülve behálózzák az amerikai filmipart. A Borotvaélen élvezhető, intenzív, lendületes kikapcsolódást nyújt, melynek következtében a rendező (Asger Leth) máris olyan nagyságokkal dolgozik együtt, mint Mads Mikkelsen vagy Matt Greenhalgh. Sokan örülnének ilyen pályakezdésnek, de azt is hozzá kell tenni, hogy remélhetőleg csak felfelé vezet az út innen. Szívből kívánjuk.

Kiknek ajánlom?
Nehéz nap után ellazulni vágyóknak, pörgős akcióra számító fiataloknak.

Értékelésem: 60%

2012. április 26., csütörtök

A bosszú jogán



Szórakoztatásra elég. Csakhogy Roger Donaldsontól nem ezt vártuk.







Objektíven: A lelkes angoltanár, Will Gerard boldogan él zenész feleségével, Laurával. Nyugodt családi életüket koncertek, kerti sütögetések töltik ki, és Will kedvenc hobbija, sakkpartik főnökével, az iskolaigazgatóval. Egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a próbáról hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét. Az összezavarodott Will elfogadja az ajánlatot, nem is sejtve, hogy ezzel egy önbíráskodó földalatti szervezet hálójába kerül. Ijesztő és veszélyes játszma veszi kezdetét.

Szubjektíven: Roger Donaldson mindenáron el akarja érni, hogy ne vegyük komolyan. Gyakorlatilag felváltva jelentkezik emlékezetes és ködszürke darabokkal. Legújabb műve -bár a vállalható kategóriába tartozik- inkább az utóbbiak csapatát erősíti. Semmi meglepővel nem tud előállni, iparosmunka a tévéfilmes fajtából. Bár ne vegyük el érdemeit, izgalommal és némi feszültséggel van megspékelve. Ezen felül örvendetes, hogy Nicolas Cage abszolút vállalható alakítást nyújt, őt már csak Guy Pearce körözi le, akinek úgy tűnik bármilyen karakter eljátszásához komoly karizmája van. Kár, hogy January Jones nem kapott nagyobb szerepet, bár a forgatókönyv eleve a mellékesek közé száműzi őt. A bátortalan marketing után A bosszú jogán szinte predesztinálva volt a kritikai mellett az anyagi bukásra is. A nézők sem fogadták kegyeikbe. Ezek után kétszer is meg fogják gondolni a producerek, hogy milyen munkát dobnak oda Roger Donaldsonnak. Kár, mert ő jó rendező. Elsősorban neki köszönhető, amit a Newsday vezető kritikusa is ír... nevezetesen, hogy egy nézhető thriller született, amit élvezni fogsz, ha a valóságra való vonatkoztatást kikapcsolod egy időre az agyadban. Én pedig valóban nézem és valóban szórakoztatónak tartom, csak közben próbálom elfelejteni, hogy ez a direktor egykor olyan filmekhez adta a nevét, mint a Bounty, A leggyorsabb Indian, vagy a Tizenhárom nap - Az idegháború.

Kiknek ajánlom?
Hétvégi kikapcsolódáshoz tökéletes. Egyszer.

Értékelésem: 60%

2012. április 25., szerda

Project X - A buli elszabadul



Ko(ó)rkép








Objektíven: Három végzős középiskolás születésnapi bulit szervez, hogy növeljék népszerűségüket. Ahogy a buli híre terjed, úgy csúszik ki fokozatosan az irányítás kezeik közül.
 
Szubjektíven: Akármilyen hihetetlen, de erősen gondolkodtam egy magasabb osztályzaton. Hogy miért? Azért, mert a Project X egyértelmű hibái ellenére olyan ijesztő és valóságos korképet ad, hogy az döbbenettel tölti el a nézőt. Nincs történetmesélés, videoklipszerű megvalósítás van, a reality-k világának kamerakezelésével. És amíg az van, azt kell mondjam, működik is a kimondhatatlan nevű Nima Nourizadeh mozija. Amint azonban karakterépítéssel vagy sztorival kezdene foglalkozni, hamvába hal a jelenet. Nem tesz jót tehát neki semmi, amitől normális film lehetne, azt viszont az alkotók is érezhették, hogy önmagában egy buli bemutatása kevés. Kell hozzá szerelmi szál, szülőkkel való kapcsolat és a többi. Egyszerűen nem illenek ide. Elég lett volna a buli eldurvulására koncentrálni felesleges kitérők nélkül. Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy a "görbe tükör" effektus miatt készült ez a mozi. Bár úgy lenne... Még a műfajnál maradva, a vígjátéki besorolás enyhén túlzó, miután egyszer sem sikerült mosolyognom a történéseken. Ezzel együtt ott volt a lehetősége egy jobb alkotásnak, de a lezárás végül teljesen meggyőz arról, hogy ez egy gyenge próbálkozás csupán. Persze mozgásban lévő női mellekkel nehéz mellé nyúlni, az anyagi siker most is megvolt. 100 milliót hozott. Remélem nem itták el a pénzt...

Kiknek ajánlom?
Őszintén szólva senkinek néhány szociológuson kívül... 

Értékelésem: 40%

2012. április 24., kedd

Fehér pokol



"Francba a hittel! Mutasd magad, bizonyíts! Érdemeld ki!"







Objektíven: Repülőgép-szerencsétlenség következtében egy olajfúrótorony személyzete az alaszkai vadonban találja magát. Túlélésüket nehezíti egy farkasfalka, amely prédának szemeli ki a betolakodókat.

Szubjektíven: A Fehér pokol arra lehetne iskolapélda, hogyan tudnak egy rendkívül erős filmet apróbb hibák a középszer felé taszítani. Mert hogy ebben lórúgásnyi erő van, abban egy percig se kételkedjünk. Pokoljárás ez a javából, olyan csontig hatoló pillanatokkal, amelyek évekre emlékezetünkbe vésődnek. Pont ezért sajnálatos, hogy mindig az utolsó pillanatban nyúl mellé a rendezés, így a kívánt hatás nem tudott számomra megszületni. Elég egy CGI farkas, egy szégyentelenül lenyúlt zenei főtéma, néhány végletesen kiszámítható jelenet, kevés logikai bukfenc és máris oda az erő. Pedig a film nagy része hibátlan, biztos kézzel dirigált vérbeli, férfias túlélőtúra. Ezek a bosszantó hibák azonban késleltetik a történetbe való belépést, minduntalan kizökkentenek vagy a hangulatot gyengítik. A szereplők személyes sorsának bemutatását a pozitívumok közé jegyezhetjük fel, szerencsénkre kellően árnyalt színészi játékot is kapunk ezekhez. Liam Neeson ismét bizonyítja, hogy helye van az "akciószereplők" széles palettáján. A drámai töltethez pedig mindig is nagyon értett, most is rutinból hozza az elvárhatót. Kevésbé ismert színészkollégáira sem lehet panasz. Panasz maximum a bátortalan írói munkát és rendezést érheti. Kár, kár, hess madár!

Kiknek ajánlom?
Férfias film férfiaknak.

Értékelésem: 60%

2012. április 23., hétfő

A párizsi mumus



A franciáknak is lehet rossz napjuk








Objektíven: 1910, Párizs. Emile, a félénk filmvetítő és Raoul, a színes feltaláló beszállnak a párizsi mumus felkutatásába. Egyesítik erejüket Lucille-lal, a nagylelkű kabaré sztárral, egy szeszélyes tudóssal és robbanékony természetű majmával, hogy megmentsék a mumust, mert a kiderül, hogy valójában csak egy nagyra méretezett, de ártatlan bolha.

Szubjektíven: Talán nem is a rossz nap a legjobb kifejezés, hiszen nem tartozik a gyenge eresztések közé A párizsi mumus. Inkább csak fájóan közepes, melynek köszönhetően évek múlva csak egy valóban figyelemre méltó betétdal fog minket arra emlékeztetni, 2012. január 26-án bemutattak valamit a mozikban. És ha már nem a hangulatra, hanem a zenére helyezték a főbb hangsúlyt, illett volna a művet olyan karakterekkel megtámogatni, akik otthonosan mozognak egy fantasyba hajló zenés vígjátékban. Azonban az ellenszenves és kidolgozatlan karakterek csetlése-botlása gyorsan elveszi a kedvünket attól, hogy reménykedjünk. Nem értem, mintha mostanában felesküdtek volna az animációs filmek alkotói, hogy lehetőleg minél több antipatikus karakterrel tömik tele a meséket. Ez lenne az új trend? Bár ha a produceri szék felé pillantok, nem lepődöm meg. Az a Luc Besson csücsül ott, aki lassan teljesen hazavágja a 2000-es évek előtt szerzett reputációját. Ennél már csak az meglepőbb, hogy a tengerentúlon igen magas kritikai átlaggal köszöntötték Besson újabb kitörési kísérletét. Állapodjunk meg abban, hogy most (sem) sikerült. Pedig nem kellett volna sok hozzá. A teljesen átlagos történetvezetést kellett volna felturbózni némi párizsi atmoszférával és néhány szerethető animációs szereplővel. Egyszer nézhető.

Kiknek ajánlom?
Mindent faló animációs ínyenceknek és azoknak, akik kíváncsiak arra, hogyan énekel Vanessa Paradis.

Értékelésem: 50% 


2012. április 22., vasárnap

Hasta la Vista!



Életigenlésből ötös, a többi már döcögősebb...







Objektíven: Lars, Philip és Jozef három flamand jóbarát, akik a többi fiatalhoz hasonlóan egyetlen dolgot szeretnének: minél előbb elveszíteni a szüzességüket. Csakhogy testi fogyatékaik korlátozzák őket a csajozásban: Jozef szeme annyira gyenge, hogy csak nagyítóval lát rendesen, Philip csak fejét és egyik kezét tudja mozgatni, Lars-nak pedig gyógyíthatatlan daganata van, ami Philip-hez hasonlóan tolószékbe kényszeríti. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntenek, Spanyolországba utaznak, ahol van egy speciális bordélyház. Szüleiknek nem merik elmondani az igazságot, ezért azt hazudják, hogy borkóstoló túrára készülnek, így elengedik őket. Lars állapota azonban hirtelen rosszabbra fordul, így az orvos ellenjavallja az utazást. A fiúk végül titokban szöknek külföldre, amihez a zsémbes, túlsúlyos vallon asszonyt, Claude-ot tudják megszerezni ápolónak és túravezetőnek. Együtt egy kis mikrobuszban vágnak neki az életre szóló kalandnak.

Szubjektíven: A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíjasa hozzánk is behajózott. A belgáktól jön, így különösen örülhetünk neki, nem sok filmet hoznak be tőlük. Nem véletlen a sokszoros fesztiválsiker, és az sem, hogy többnyire a közönségdíjjal megy haza a Hasta la Vista! Életigenlő, humoros, ironikus mű, mellyel kapcsolatban azt hiszem igaza van egyik kollégámnak, aki a film vezérgondolatát a vaksága ellenére mindenkinél tisztábban látó Jozefnek tulajdonítja. Egy mondat ez, melyet az ápolónőnek szán: "Claude, a Te fogyatékosságod a hűtlen férjed volt." Mindannyiunknak megvan a maga fogyatékossága. Geoffrey Enthoven filmje nem a mozgássérültek életéről, hanem az életről általában szól. Üzenete, hogy ne csak leéljük a Földön eltöltött rövidke időt, hanem éljük is meg, annak minden felhőtlen és felhős pillanatát, hiszen lehet, hogy az lesz az utolsó. Teljesen mindegy, hogy reggel bal lábbal, vagy láb nélkül kelünk fel. Ha elhisszük, hogy van értelme felkelnünk, már nyertünk. A problémák ott kezdődnek, amikor a film attól való félelmében, hogy túlságosan szájbarágós lesz, bátortalanul nyúl a kapcsolat témaköréhez és rossz helyre teszi a hangsúlyokat. Mert mit ér a mediterrán tengerpart, mit ér a csillagos ég, a gyönyörű tábortűz, egy szép lány társasága, ha közben kapcsolataink csorbát szenvednek... Mintha minduntalan visszakozna a film. Á, én nem vagyok dráma, kezeljetek komoly témájú vígjátékként. Talán ez az oka, hogy a forgatókönyv addigi koncepciójához képest egy csöppet túlcsordul a hatásvadászat-faktor a zárlatnál. Nem lenne rá szükség, ha az alkotók bátran tudnák kifejezésre juttatni, amiben hisznek. Életigenlés, kapcsolatok, barátság. Nem sok hiányzott. A jó szándék és a filmes tudás megvan, megvannak a profi szereplők is. Bátrabb írói és rendezői munka kell helyenként. De ez már így is elismerésre méltó.

Kiknek ajánlom?
Az európai stílusú tragikomikus játékfilmek szerelmeseinek.

Értékelésem: 65%

2012. április 21., szombat

A bűn hálójában



A stílus maga a film?










Objektíven: Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldetésén.

Szubjektíven: Érdekes fickó ez a Steven Soderbergh. Az utóbbi időben viszonylag sok filmmel jelentkezett (5 év alatt 9 alkotás!), mégis valahogy képes megtartani rendezői jellegzetességeit. Már csak arra várunk, hogy ezen jellegzetességek közé vegye vissza a részletekre történő ügyelést, mert az nagyon hiányzik, a gyors munkatempó ilyen módon bosszulja meg magát. A bűn hálójában hozza az elvárható szintet - főképp egyedi képi világával, realista hangulatával, telitalálat zenéivel és ritmusával. A karakterek motivációi kidolgozatlannak, gyengén megírtnak hatnak - ezt Soderbergh nyilvánvalóan a kisebb sztárparádét felvonultató színészgárdával próbálta egyensúlyozni. Ám csodára korunk kiemelkedő színészei sem képesek, ha nincsenek jól megírt szerepeik. Azonosulás, belépés a történetbe, szinte kizárva. Kapunk viszont cserébe egy oly mértékben stílusos akciófilmet, hogy még évek múlva is kellemes szájízzel gondolok majd rá. Videoklipként silány, önállóan a zene szinte hallgathatatlan, a tempó zavaróan kusza, a képi világ túlságosan vegytisztának tűnik, az egész egyben viszont egységes egészt ad, jófajta stílust és hangulatot, ami abszolút passzol a muszklis Gina Calano színészi debütálásához. Már akinek... A film ugyanis szinte predesztinálva volt a bukásra, a kritika a középszerbe süllyesztette, a nézők nem voltak rá kíváncsiak. Soderbegh-et ez persze a legkevésbé sem zavarta, megtartotta Channing Tatum-ot következő filmjéhez is, amit már jóval nagyobb érdeklődés övezett (Magic Mike). Visszatérve A bűn hálójában-ra megállapíthatjuk, hogy bár a stílus el tud vinni a hátán egy filmet, önmagában kevés az üdvösséghez. Hajrá Steven! Szeretnénk újra Traffic-szintű alkotásokat látni tőled!

Kiknek ajánlom?
A stílusos akciófilmeket kedvelőknek.

Értékelésem: 65%
 

2012. április 20., péntek

Hadak útján



Hova lettél drága lovunk?








Objektíven: A Hadak útján egy Albert nevű fiú és Joey névre hallgató lovának elsöprő erejű története. Nehéz idők járnak, nemsokára kitör az I. világháború. Albert édesapja eladja Joey-t a brit lovasságnak, akik rögtön be is vetik őt a frontvonalakon túl - így megkezdődik Joey kalandos utazása, háttérben az első világháborúval. A temérdek akadály ellenére Joey mindig bátran szembenéz a veszéllyel, megérinti az embereket, és megváltoztatja mindenkinek az életét, akivel útközben találkozik. Albert azonban képtelen elfelejteni hű hátasát és egyben legjobb barátját, így hátrahagyva otthonát, a francia harcmezőket veszi célba, hogy megtalálja, és hazavigye csatalovát.

Szubjektíven: Technikailag kiváló, büszkén szentimentális és szégyentelenül régimódi. A Hadak útján egy érzelmes dráma, melyben a szív húrjait a megszokott Spielberg-hangulattal pengeti a nagyszerű rendező. Már A muzsika hangja és az Elfújta a szél című klasszikusokat idéző nyitány gyanússá válhat a rutinos filmbarátoknak... itt bizony kőkeményen az érzelmi vonalra megy rá a paci története. Mert akármilyen furcsán is hangzik, egy ló a főszereplő. És ami még különösebb, hogy viszi is a filmet "alakításával", nagyszerűen teljesít mint címszereplő. A probléma ott kezdődik, hogy a régimódi mozifilmeket idéző történetkezelés és fényképezés kapcsán kicsit elfelejt saját maga lenni Spielberg mozija. Bár végig megbízható szintet tart a rendezés, a Schindler listája direktora csak néha köszön be valami igazán emlékezetes megoldással. Ezek általában a harcmezőhöz és a francia szereplőkhöz köthetőek, összességében kevés egy igazán ütős filmhez. Nehezen indul be a történet, de aztán mind jobban felkelti az érdeklődést Joey, akinek díszletesek, hangmérnökök és egy legendás zeneszerző is besegít a vásznon túlról, hogy a hadak útján célba érjen. A záró szcéna talán a leginkább hatásvadász jelenet, amit Spielberg valaha leforgatott, de egyszerűen nincs mit tenni, illik ehhez a filmhez. Ehhez az érzelemdús, helyenként könnycsalogató filmhez. Kevés embertől viselünk el manapság ilyet, Spielberg közéjük tartozik. Profin vezényli le a Hova lettél drága lovunk?-at, s bár most nem gyarapodott filmográfiája egy újabb klasszikussal, nem kell szégyenkeznie a Texasi Filmkritikusok Szövetségétől a 2011-es év legjobb filmjéért járó díjat besöprő műért.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik az érzelmes, háborús témájú filmeket és a lovakat.

Értékelésem: 70%
 

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...