A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lengyel film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lengyel film. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 6., vasárnap

II. János Pál - A fehér ruhás vándor



II. János Pál pápa életútja.







Objektíven: A produkció "a lengyel dokumentumfilm-gyártás legjelentősebb alkotása", mely a huszadik század egyik legfontosabb személyiségének életútját mutatja be. A 2005 tavaszán elhunyt, majd hat évvel később boldoggá avatott II. János Pál azon köztiszteletnek örvendő történelmi személyiségek sorába tartozott, akik egész életüket mások megsegítésének szentelték. Az alkotók a teljességre törekedve járták végig a legfontosabb állomásokat: kezdve a korai lengyel évektől, amikor Karol Wojtyla bíborosként egyre szélesebb körben vált ismertté, egészen halála percéig. A Michal Lorenc zenéjével aláfestett képsorok jóvoltából számos helyszínt bejárva ismerhetjük meg a pápai látogatások mindmáig tartó hatását, de szemtanúi lehetünk az ellene elkövetett merényletkísérletnek is. Fontos egyházi és közéleti személyiségek, filmesek, újságírók és sokan mások nyilatkoznak II. János Pálról, köztük a Dalai Láma, Tibet lelki vezetője, Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság volt elnöke és Plácido Domingo énekes. Segítségükkel közel kerülhetünk egy olyan nagyszerű egyéniséghez, aki üzenetével milliók életét változtatta meg, szavaival reményt adva még a legelkeseredettebbeknek is.

Szubjektíven: A film már 2011 márciusában készen volt, s bár a hangzatos: "lengyel dokumentumfilm-gyártás legjelentősebb alkotása" címszó alatt hirdeti a plakátja, mindezidáig csak két országban mutatták be. Igen-igen örülhetünk, hogy hazánk ezen országok sorát gyarapítja, még ha másfél évet is kellett rá várnunk. A 75 perces film minden képkockáján tisztelet és mérhetetlen szeretet érződik Karol Wojtyla felé. Fontos erénye Jaroslaw Szmidt alkotásának az is, hogy ügyesen osztja fel különböző tematikus blokkokra a játékidőt. A társadalmi, politikai életre gyakorolt hatástól kezdve a fiatalokkal való kapcsolatig és az ökumené ügyének előmozdításáig minden teret kap, miközben kidomborodnak II. János Pál jellegzetességei. Az utazó pápa, az emberközeli pápa, mindenki pápája... Az alkotók érezhetően lelki gondolatokkal is meg akarták támogatni filmjüket, melyek aláhúzzák Wojtyla pápaságának lényegét, ami a feltétel nélküli szeretet volt. Kicsit féltem a túlzott hatásvadászattól a képi anyag és a zene tekintetében, de szerencsére csalatkoznom kellett, csak néha tolakodó, amit a vásznon látunk. Ezen kívül csupán a film tempója kapcsán maradt bennem néni hiányérzet. Mintha a társadalomra gyakorolt hatás és a fiatalokkal való kommunikáció bemutatása után egy időre lendületet vesztene Szmidt filmje, a párbeszéd és az ökumené ügyénél. Amelyek ettől még ugyanolyan erősek, csak itt jobban kellett koncentrálnom, hogy figyelmem ne lankadjon egy pillanatra sem. Érdekesség, hogy Jaroslaw Szmidt egyszerre operatőre, írója és rendezője is A fehér ruhás vándornak. Ő egyébként alig fél éves volt, amikor Karol Wojtylát pápává választották. Tehát meglehetősen fiatal ember, de lelkesedése az ügy iránt mérhetetlen. Ezért pedig mi magunk csak hálásak lehetünk és kívánjuk, hogy még több országban sikerüljön forgalmazót találni filmjéhez.

Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik II. János Pál személye iránt, de azoknak is, akik lelki élményre vágynak.

Értékelésem: 80%

2012. január 23., hétfő

Az öldöklés istene


Roman Polanski nem felejtett el filmet rendezni.








Objektíven: Két házaspár találkozik, hogy megvitassák azt a kis incidenst, ami a gyermekeik között történt a játszótéren.

Szubjektíven: A Yasmina Reza tollából származó alapanyag nem szenved csorbát, korrekt adaptáció született. 80 perces kamaradráma egy helyszínen, négy szereplővel, gyakorlatilag komoly hiba nélkül levezényelve. Többen felrótták Roman Polanskinak, hogy nem húzott igazán merészet. Talán így van, de bizony ez még így is vastagon működik. Ami felróható, az a forgatókönyv néhány olyan húzása, ami némileg erőszakoltan tartja benne a négy szereplőt ebben a kényelmetlen helyzetben. Cserébe viszont kapunk remekül teljesítő színészeket, agytornáztató jeleneteket, pszichológiai jellemtanulmányokat, szociológiai helyzetelemzést és persze az elmaradhatatlan fricskát a végén Polanski-módra. Meglehetősen lassan indul be, de aztán egy pillanatra sem enged. Egyik kritikus kollégám szavaival zárva mondandómat: "Ez egy szemlélődő, bátran ironizáló, sziporkázó mozi. A film vége felé Kate Winslet karaktere szörnyetegnek titulálja az opponens házaspárt. Nagyvonalúan erre a megállapításra, mint végső konklúzióra is lehetne tekinteni. A lengyel-francia direktor új filmje első ránézésre ezt is adja; hétköznapi, metropolita házasokat tol a néző elé, mint két pár gusztusos pitét, de a kezdeti rokonszenv után, a személyiségek körvonalazódásával egyenes út vezet a "hányingerhez". Tömény, megkapó látlelet, brillírozó sztárokkal, s nagy erénye, hogy bravúrosan kerüli el, hogy közhelyessé váljon."

2011. április 18., hétfő

A zongorista


100 éve született Wladyslaw Szpilman. Harca a túlélésért örökre beírta magát nemcsak a zeneművészet, de a film nagykönyvébe is.






Objektíven: 1939, Varsó. Wladyslaw Szpilman zongoraművész egy lemezstúdióban dolgozik, amikor bombázni kezdik a várost. A felvétel félbeszakad... Minden zsidót deportálnak, kivéve Wladyslawot, akit kirángatnak a sorból. A zongorista a föld alatti mozgalomnál keres segítséget, amely különböző védett házakba bújtatja el őt, ahol nincs más dolga, mint kibámulni az ablakon. A varsói gettó 1943-as felkelését követően Wladyslaw megint önmaga lehet. Dorota és mások, többek között a német Wilm Hosenfeld százados segítségével a zongorista megpróbálkozik a túléléssel, amíg véget nem ér a háború.

Szubjektíven: Władysław Szpilman 1945-ben, a háború vége után írta meg túlélésének történetét. A könyvet önerőből adta ki Lengyelországban, A város halála címmel. A kommunista hatalom igen erősen cenzúrázta a könyvet, ugyanis nem tetszett nekik a háború ilyenfajta értelmezése; csak kis példányszámban jelenhetett meg a mű. Szpilman életrajzi munkája 50 évig nem is került újra kiadásra, mígnem 1998-ban először angol fordításban, majd számos más nyelven láthatott napvilágot. A címben fontos változás történt. A városról az egyénre helyeződött a hangsúly; így született meg A zongorista. A könyvből Ronald Harwood készített forgatókönyvet és Roman Polanski rendezésében került nagyvászonra. Elmondható, hogy kevés film mutatott eddig ennyire hiteles, húsbavágó és átérezhető foglalatot egy ember harcáról a túlélésért. Megdöbbentő erejű mozgóképes élmény. A film első harminc perce a varsói gettó mindennapjait vázolja elénk, Polanski kamerája semmit sem takargat, nyers, naturális képsorok váltakoznak drámai párbeszédekkel. Kényelmetlen, de egyhangú zsidófilmnek mondanánk A zongoristát, ha nem következne ezek után éles váltás. Pont a legjobbkor, a bevezető így remekül ágyaz meg a maradék két órás játékidőnek. Figyelmet érdemel a remek rendezés, hiszen innentől kezdődően egyetlen karakterre összpontosít a film, ami embert próbáló feladat figyelemkoncentrálás szempontjából. A stáb több mint remek munkát végzett, mégis ki kell emelni valakit. Meggyőződésem, hogy Adrien Brody a filmtörténelem egyik legerősebb alakítását nyújtja. Küzdelme az életben maradásért a klasszikusok sorába emeli A zongoristát. Egyes jeleneteknél egy emberként hőkölt meg, sóhajtott fel vagy esett ámulatba a mozi közönsége. Azelőtt sosem volt még hasonló élményem. Több tucat ember szurkolt annak az embernek. A konzerv felnyitása, a zene a német tisztnek, az első kilépés az utcára a szabadság reményében - mind-mind felejthetetlen momentumok, nagyszerűségükben őrizve egyszerűségüket. Rendkívül emberi film. Azon kevés alkotások egyike, melyet brutális, olykor naturalista képsorai ellenére mindenkinek látnia kell. Ilyen az ember küzdelme az életért.

Kiknek ajánlom?
Gimnáziumok negyedik osztályában tananyaggá kéne tenni. Életkorban 18 alatt semmiképp, felette viszont szinte kötelező.

Értékelésem: 100%

2010. augusztus 31., kedd

Arka


Mestermunka hét percben. Sztori, látvány, zene, csavar.








Objektíven: Egy ismeretlen vírus majdnem az egész emberiséget elpusztítja. Maroknyi túlélő csapat indul egy sziget felé, mely nem fertőzött. De odaérhetnek-e?

Szubjektíven: A kortárs lengyel filmgyártás egyik tehetséges alkotója Grzegorz Jonkajtys. A 2000-es évek elején jelentkezett Mantis című rövidfilmjével, melyben már megmutatta kivételes érzékét az animáció műfajában. Most még magasabbra helyezte a lécet. Az Arka vagy magyarul Bárka hangulatteremtésével, lenyűgöző látványvilágával, végig feszült atmoszférájával rabul ejti a nézőt. A film végi drámai fordulat pedig felteszi a pontot az i-re. Félelemmel teli, csúnya világ ez, mely a képek által mégis valahogy megszépül. A lezárás bátor rendezőre és forgatókönyvíróra vall, hiszen egyaránt lehet szomorú és boldog végként értelmezni. Nem rossz egy olyan lengyeltől, aki világ életében vizuális effektusokra specializálódott. Olyan filmek trükkjeiben van benne a keze, mint a Star Trek, a Transformers, a Vasember 2 vagy a Sin City. Most más területen is bizonyított. Megtudtuk róla, hogy remek rendező.

Kiknek ajánlom?
Erős vizuális élményre vágyóknak. A tartalom és a hangulat miatt inkább idősebbeknek.

Értékelésem: 85%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...