A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek film. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 11., hétfő

A tenger dala

Objektíven: A fókatündérek a vízben fókaként, a szárazföldön emberként élnek. Bennek és Saoirse-nak a fiatal testvérpárnak ősi titkokat kell feltárniuk, miközben édesanyjuk elvesztésével, mogorva nagymamájukkal, távoli otthonuk hiányával és az őket üldöző rémekkel is meg kell küzdeniük.

Szubjektíven: Hol lehetne kezdeni? Bruno Coulais varázslatos zenéjénél, a páratlanul szép animációnál vagy a megható történetnél? Azt hiszem a második megtekintés után egyértelműen a film gondolati gazdagságát tudnám kiemelni. Egészen úttörő módon forrasztja eggyé a tisztelettudó hagyománykövetést, a gyermekkori traumák világát, a mitológiával áthatott modernséget, a családi élet szépségét és kihívásait. A rendező előző filmje (Kells titka) bizonyos szempontból eredetibb és bátrabb alkotás, ezt viszont - főleg gondolati szempontból - érettebbnek, kimunkáltabbnak tartom. Egy normális világban minimum három kategóriában lenne Oscar-esélyes, de azt hiszem Tomm Moore-t ez a legkevésbé sem izgatja. És neki van igaza. Nekünk pedig szerencsénk van, hogy ilyen tehetséges filmes munkáit láthatjuk gyöngyvásznon.


Értékelés: 90%


2013. szeptember 20., péntek

A róka és a kutya




"Nálunk csak az ülhet előre, aki már megszolgálta a helyét."






Objektíven: A film egy különös barátság történetét meséli el. Tod, egy kis róka, aki elvesztette a szüleit. A sors egy vadászkutya-kölyökkel, Copperrel hozza össze, majd vidám kalandok során át igaz barátságot kötnek. A kutya azonban lassan megtanulja gazdájától, hogy az ő feladata a vadászat. Kiképzése után indul a rókavadászat. Coppernek választania kell a kötelesség és a barátság között.

Szubjektíven: A film Daniel P. Mannix azonos című regénye alapján készült, jelentős változtatásokkal, mely során egyszerűbbé, gyerekek számára érthetőbbé tették az eredeti történetet. Az első fele inkább ennek az egyszerűségnek a jegyében telik, majd jön a stílusváltás és egy jóval komolyabb film. A képi világra egy szavunk sem lehet, Burtonék szép munkát végeztek. Bizony, a Disney animátorai között felfedezhetjük a stáblistán a később legendává váló Tim Burton rendezőt. Ezen kívül már ott van a rajzolók között Ron Clements és John Musker is, akik leraktak az asztalra néhány csodát a következő két évtizedben. A Disney-reneszánsz legnagyobb nevei tán pont evvel a filmmel tették le először névjegyüket az Egérbirodalomnál. A film eleje lassú, a finálé előtti felvezetés már-már érdektelen, de még ezek a ritmusbeli akadozások sem tompítják a film legnagyobb erősségét, a komolyabb téma választását. Meglepően drámai jelenetek és erőteljes képi világot hozó filmes megoldások tarkítják a játékidő döntő részét. A felvezetés az egyik legkedvesebb Disney-filmet sejteti, hogy aztán az egész elgondolkodtató, drámai tartalommal telítődjön, persze szigorúan a jó öreg Walt nyomdokain haladva. Az inflációt is számítva 160 millió dollár körül jövedelmezett a film, ami az évtized számadatait nézve kifejezetten jó eredménynek számít. Még egy újrabemutatót is megélt 1988-ban. Méltatlanul feledett rajzfilm a '80-as évek elejéről, annak az évtizednek az elejéről, melyben a Disney folyamatosan a nézők felé szólás módját, formáját és mikéntjét kereste.

Kiknek ajánlom?
Családi program, vitán felül.

Értékelésem: 80%


2013. szeptember 17., kedd

Olivér és társai





New York és állatkái.







Objektíven: Olivér, egy vörös cica New York forgatagában próbál otthonra találni. Felfedező útja során találkozik Dodgerrel, a kutyával és csapatával, akik befogadják és szívükbe zárják a cicát. Életük szép és nyugodt lehetne, ha nem lépne közbe a rosszindulatú gazember, Sykes úr...

Szubjektíven: Nem érzem véletlennek, hogy George Scribnert nem tartották meg sokáig a rendezői székben az Egérbirodalomnál. Neki sokkal jobban ment, amíg a rajzolók között tüskénkedett, esetleg sztorikat készített elő. Az Olivér és társaiban (is) sokkal több volt. Gyengén hajaz az eredeti Twist Olivérre, de bőven többet érdemelne... 
...a sztori: ami valóban remek, csak 65 percben ezt nem lehetett elmesélni, helyenként összecsapottnak hat.
...a karakterábrázolás: főleg főgonoszból kéne több, de Faginból is.
...a főszereplő: a legerősebb alakítást a filmbéli New York nyújtja, elképesztően hangulatos. Olivér karaktere kicsit semmilyen marad.
...a zene: jó aláfestő zenéhez ezúttal elmaradnak a fülbemászó dalok. Szerencsére a következő filmhez már Alan Menken szolgáltatta a muzsikát. Jött is nyolc darab aranyszobor...
Pedig milyen pillanatai vannak az Olivérnek! Ahogy már írtam, New York ábrázolása telitalálat, nincs mit hozzáfűzni. A Fagin-tanyán játszódó jelenetek csodálatosak, meghittek. Nem hiányzik a humor és az animáció is szép. A mellékszereplők armadája pedig kitesz magáért. Viccesek, bájosak, szerethetőek. Összességében jó film, de ugyanakkor azt is sietve hozzáteszem, kár érte. A Disney ennél sokkal többet tud. Érdekesség, hogy ez után indult be az Egérbirodalom reneszánsza. A '90-es évek olyan animációs filmeket hoztak, melyek visszahozták, sőt, némely esetben még túl is szárnyalták a régi idők dicsőségét.


Kiknek ajánlom?
Családi programnak minden további nélkül megfelelő. Még az sem kizárt, hogy egyes lurkóknak a kedvencük lesz...

Értékelésem: 70%


2012. április 23., hétfő

A párizsi mumus



A franciáknak is lehet rossz napjuk








Objektíven: 1910, Párizs. Emile, a félénk filmvetítő és Raoul, a színes feltaláló beszállnak a párizsi mumus felkutatásába. Egyesítik erejüket Lucille-lal, a nagylelkű kabaré sztárral, egy szeszélyes tudóssal és robbanékony természetű majmával, hogy megmentsék a mumust, mert a kiderül, hogy valójában csak egy nagyra méretezett, de ártatlan bolha.

Szubjektíven: Talán nem is a rossz nap a legjobb kifejezés, hiszen nem tartozik a gyenge eresztések közé A párizsi mumus. Inkább csak fájóan közepes, melynek köszönhetően évek múlva csak egy valóban figyelemre méltó betétdal fog minket arra emlékeztetni, 2012. január 26-án bemutattak valamit a mozikban. És ha már nem a hangulatra, hanem a zenére helyezték a főbb hangsúlyt, illett volna a művet olyan karakterekkel megtámogatni, akik otthonosan mozognak egy fantasyba hajló zenés vígjátékban. Azonban az ellenszenves és kidolgozatlan karakterek csetlése-botlása gyorsan elveszi a kedvünket attól, hogy reménykedjünk. Nem értem, mintha mostanában felesküdtek volna az animációs filmek alkotói, hogy lehetőleg minél több antipatikus karakterrel tömik tele a meséket. Ez lenne az új trend? Bár ha a produceri szék felé pillantok, nem lepődöm meg. Az a Luc Besson csücsül ott, aki lassan teljesen hazavágja a 2000-es évek előtt szerzett reputációját. Ennél már csak az meglepőbb, hogy a tengerentúlon igen magas kritikai átlaggal köszöntötték Besson újabb kitörési kísérletét. Állapodjunk meg abban, hogy most (sem) sikerült. Pedig nem kellett volna sok hozzá. A teljesen átlagos történetvezetést kellett volna felturbózni némi párizsi atmoszférával és néhány szerethető animációs szereplővel. Egyszer nézhető.

Kiknek ajánlom?
Mindent faló animációs ínyenceknek és azoknak, akik kíváncsiak arra, hogyan énekel Vanessa Paradis.

Értékelésem: 50% 


2012. március 28., szerda

Szájkosaras kosaras


Az emlék régi, de szép.








Objektíven: A 12 éves Josh Framm apja váratlan halála után egy kisvárosba költözik a családjával. Mivel új fiú a városban, és túl félénk ahhoz, hogy jelentkezzen az iskola kosárcsapatába, egyedül gyakorol egy elhagyott pályán. Ott ismerkedik meg Buddy-val, aki amellett, hogy nagyon barátságos kutyus, hatalmas kosárlabda-tehetségnek bizonyul. Gyorsan hírnévre tesz szert a szokatlan, de annál ügyesebb páros, azonban sajnos felbukkan a kutya előző gazdája...

Szubjektíven: Charles Martin Smith érdekes figura, hiszen a filmezés területén belül már szinte mindent kipróbált. Legnagyobb sikereit színészként könyvelhette el, olyan alkotásokban játszott szerepeket, mint az Aki legyőzte Al Caponét, az Amerikai Graffiti vagy a Csillagember. Rendezőként először a '80-as években próbálkozott, majd később egyre többször találhattuk őt a direktori székben. Négy éve BAFTA-ra jelölték, úgyhogy köszöni, megvan. Ahogy 1997-ben készült filmje is. Megvan, és jó, hogy megvan. Aranyos, kedves film lett a Szájkosaras kosaras, mely nagy szívével bizonyítja, hogy helye van a mozipalettán. A történettől és a színészi játéktól ne várjunk világmegváltást, ahogy az se zavarjon minket, ha esetleg az első öt perc után merő véletlenségből fel tudjuk sorolni a várható fordulatokat és a szereplők jellemfejlődésének irányait. Ez egy egyszerű film, amit családilag, zsenge gyerkőcökkel jó nézni. A varázs valószínűleg így sem fog sokáig tartani, az eredetinek látszó ötletek csak egy bizonyos pontig bírnak majd rá az újranézésre, mégsem kell aggódni. Ha másért nem, hát azért, hogy gyermekünk ne otthon tespedjen, hanem sporttal, állatokkal foglalkozzon, már megéri megnézni Charles Martin Smith filmjét. Hajrá Szájkosaras kosaras!

Kiknek ajánlom?
Családi film. Családoknak.

Értékelésem: 65%

2012. március 1., csütörtök

Verdák


"Tudja, az út nem szelt át mindent nyílegyenesen. Követte a tájat. Emelkedett, lejtett. Az autók nem letudni akarták az utat, hanem jól érezni magukat közben."






Objektíven: Villám McQueen, a becsvágyó ifjú versenyverda egy szép napon szedi a dísztárcsáit és felkerekedik diadalmas versenygyőzelmek felé. Padlógázzal tart Kaliforniába, ahol örök hírnévre tehetne szert, ha sikerülne legyőznie a két legnagyobb ászt a mezőnyben. Játékok, bogarak, szörnyek, halak és szuperhősök után itt a Pixar legújabb kalandja, ezúttal beszélő autók világába helyezve. Humor, akció, szívbemarkoló dráma, hihetetlen technikai effektusok.

Szubjektíven: Féltem tőle. Hosszú ideig haboztam, megnézzem-e egyáltalán. Más Pixar filmekhez képest kifejezetten gyenge a kritikai átlaga... Aztán egyik este már éjfél felé járt az idő, amikor egy igen fárasztó nap után úgy döntöttem, belenézek és adok neki fél órát, mielőtt nyugovóra térnék. Két óra múlva egy csodálatos élménnyel gazdagabban már a Verdák-kisfilmeket böngésztem és a legkevésbé sem voltam fáradt! - Bármennyire is pezsdítő élmény, azt már az elején jó leszögezni, hogy nem a karakterek miatt fogunk emlékezni a Verdák első epizódjára, csak egy-két figura marad igazán emlékezetes. A dramaturgia szintén veszélytelen, a sztori érthető marad a kisebbek számára (de az idősebbeknek sem kell unatkozniuk). A Pixar eddig nem erről volt híres, de most azt kell mondjam, a tálaláson van a hangsúly. Az pedig első osztályú, és sikerrel javítja fel a szerény sztorit és a fordulatok kiszámíthatóságát is. Kifejezetten örültem a sokak által kritizált morális tanmesének. Nagy szükség van ilyenekre, nemcsak a gyerkőcök épülnek belőle, hanem én magam is! Egyáltalán nem éreztem erőszakoltnak ezt a vonalat, nem volt arcba mászó. A film második fele minden szempontból erősebb, bár azon is lehet vitatkozni, hogy meg kellett-e tartani a közel 2 órás játékidőt... Az atmoszférára, a hangulatra, a zenékre, az Amerika-érzésre, viszont nincs szavam, se több szóból álló kifejezésem! Ilyen szempontból nézve úgy gondolom remekmű született. Magával ragad és rajongóvá tesz. Meg is kértem édesapámat, hogy egyik bakonyi kiruccanásunk után ne az autópályán, hanem a kis mellékutakon haladva érkezzünk vissza a fővárosba. Leírhatatlan élmény volt... Úgyhogy köszönöm John Lasseternek, hogy nem hagyta parlagon heverni a 66-os út történetét. Jó lett a második rész is, tűkön ülve várom az újabb folytatás(oka)t!

Kiknek ajánlom?
Autó rajongók, Pixar rajongók (plusz az összes fiú, aki él és mozog) hajrá! Azok is nézzék meg, akik úgy érzik, a mindennapok sodrása elveszi a figyelmüket a természetes és elemi dolgok szépségétől.

Értékelésem: 85%

2010. május 23., vasárnap

Egon és Dönci


Egy animációs film, mely egy pillanatra felidézi azokat az időket, amikor a magyar rajzfilm még a világ élmezőnyéhez tartozott.






Objektíven: Egy szép napon Dönciék hajléka mellett ismeretlen eredetű űrhajó landol. A két jóbarát elhatározza, kiderítik, honnan érkezett ez a különös égi jármű, így felkerekednek a világűr meghódítására. Bolygóról bolygóra járnak, míg végül megérkeznek a célhoz. A célhoz, ahol azonban mintha nem minden lenne rendben…

Szubjektíven: Íme az első magyar egész estét betöltő számítógépes animációs alkotás! Mindjárt az elején nagy dicséret az alkotóknak! Úgy látszik ők - hála Istennek - nem jártak azon a bizonyos közgyűlésen a Modern Művészetek Házában. Filmjük mindazt nyújtja, amit hiába vártunk a Kis Vuktól. Két kedves karakter, egyszerű történet, helyzetkomikumok, remek zene és szemkápráztató animáció. A dolog azért is érdekes, mert az Egon és Dönci alkotói körülbelül harmadannyi pénzből gazdálkodhattak, mint a pixelróka animátorai. A végeredmény ugyanakkor nem háromszor, hanem legalább harmincháromszor szebb. Ismét beigazolódott: nem minden a pénz. Ötletek kellenek, kreativitás, bátorság, merész próbálkozások. Itt egyikből sincs hiány, sőt néha még sok is a film látvány része. A kameramozgások több esetben inkább szédítőleg hatnak, kis magamutogatás is megfigyelhető az operatőri munkában. Egon és macskája Dönci hangját alig-alig halljuk, kommunikációjuk beszéd nélkül történik. Az alkotás tehát szituációkra, némajátékra épít, s bár derekasan állja a sarat, 80 percnyi játékidőt kitölteni újabb és újabb ötletekkel embert próbáló feladat. Nem is sikerül maradéktalanul. Egy-egy ásítás, karórára-pillantás könnyen előfordulhat, ez már csak azért sem szerencsés, mivel gyermekeknek szóló filmről van szó. És ha ők elkezdenek unatkozni… De talán nem fognak. Mindig lesz egy UFO, egy nagyszerű zenei betét, egy mosolygós cica, egy bátor űrhajós és nem utolsósorban egy profi filmalkotó stáb, hogy túllendüljünk az esetleges nehézségeken. Mialatt a mozikban vetítették méltatlanul kevés figyelmet kapott Egon és Dönci. Most pótolhatjuk!

Kiknek ajánlom?
Bárkinek, aki a bejegyzés alapján kedvet kapott a film megtekintéséhez.

Értékelésem: 70%

2010. május 17., hétfő

Ponyo a tengerparti sziklán


Mese, fantázia, képzelet, Miyazaki.








Objektíven: Hayao Miyazaki legújabb animéje Ponyóról az aranyhalról, aki ember akar lenni.

Szubjektíven: Volt már veletek úgy, hogy egy filmről kijövet, este fél 10-kor rádöbbentetek, hogy még nyolc óra sincs? Ha ismerős az érzés, biztosan nem Hayao Miyazaki alkotására ültetek be. Az anime koronázatlan királya kifogyhatatlan az ötletekből, s bár legújabb filmje speciálisan óvodások számára készült, garantálom, hogy aki szerette a Mester eddigi műveit (különösképpen a Totoro-t), azt most sem éri csalódás. A szemfülesek már megtekinthették tavaly novemberben, az Anilogue Fesztivál nyitófilmjeként. Nem akarom elárulni a történetet, egyébként is sokat töprengtem, mit is vethetnék papírra (képernyőre). Talán egy benyomást megengedtek: A nézőtér zsúfolásig megtelt, japánok, magyarok, mindenféle népek; hatalmas vetítővászon, gyönyörű díszterem, zsong az egész, mint egy méhkas; rövid megnyitóünnepség, majd gyors elcsendesülés. Már nem számolom, hányadszor ülök be egy filmszínházi előadásra, de ez a pillanat még mindig gyermeki rajongással tölt el: a fények lassan kialszanak. Izgalmat érzel, figyelmed a horizontra tapad. Sötétség és csend. Hamarosan megjelenik a Ghibli Stúdió emblémája (pont Totoro), és gyönyörű muzsika szólal meg. Szinte földöntúli. Színek, alakok, figurák jelennek meg a vásznon, és azonmód átröpítenek egy másik világba. Neked pedig nincs más dolgod, mint ennek az új világnak aktív befogadójaként élvezni az eléd táruló gyönyörűséget. Egyik ötlet követi a másikat, még fel sem ocsúdtál az előző képkocka keltette ámulatból, máris egy még szebb tárul eléd. Ezen a ponton a néző nem tehet mást, mint leborul a nemzet nagysága előtt, ahogy ezt már megtettük (-tettem) Howl Vándorló palotájánál. Ponyo ugyan nem tör sem Chihiro, sem a Palota, sem Nauszikaa babérjaira, de a maga bájával, gyermekiességével és végtelen emberszeretetével rabul ejti a fogékony mozilátogatót. Azt pedig csak sajnálni tudom, hogy a hírek szerint Hayao Miyazaki utolsó filmalkotásáról van szó, mivel látása végletesen meggyengült, s emiatt nem vállal újabb produkciókat. Ezzel együtt úgy gondolom, életműve teljes. Animációs berkekben egyedül Walt Disneyhez merik hasonlítani (mármint jelentőségét tekintve, ő nem szereti, ha bárkihez is hasonlítgatják). A Ponyo a tengerparti sziklán gyönyörű és méltó lezárása alkotói pályafutásának. Belőlem, egyszerű halandóból pedig csupán ennyi tör felszínre: Köszönjük!

Kiknek ajánlom?
Ugyanaz érvényes Ponyora is, mint Miyazaki többi filmjére. Aki nincs kibékülve a keleti kultúrával, ne tekintsen bele! Egyébként én kisiskolás kortól bátran merem ajánlani, nagyobbacska óvodások is megnézhetik, szülői felügyelettel persze. Hayao Miyazaki rajongóknak pedig ... erősen ajánlott.

Értékelésem: 100%

2010. május 16., vasárnap

Csiribiri


Minden felnőtt volt egyszer gyerek!








Objektíven: Tizennyolc megjelent lemez után egész estés film készült a gyerekek és a felnőttek nagy kedvencéről, Halász Juditról. Nekünk. Mindannyiunknak.

Szubjektíven: Nehéz bármit is írni. Az első számot kitörő örömmel, a másodikat könnyes szemmel hallgattam végig, hogy aztán felváltva legyen részem bennük a film 75 perce alatt. Csodálatos életmű – a gyermekekért, a bennünk élő gyermekért. Előkerülnek a nagy kedvencek. Csiribiri, Micimackó, a Panda dal, és még sok más ismerős sláger. A film hosszúsága garantálja, hogy még a legkisebbek is végigülik. Az ötletes vágások, animációk pedig a technikai rész szerelmeseinek nyújtanak felejthetetlen perceket. A dalok mellé szociográfiai összképet is kapunk a hazai viszonyokról; nem szívderítő a helyzet, de pontosan ebben a szituációban segíthetnek sokat ezek a dalok, melyek hivatkozási alappá, kultúránk kincseivé váltak. Kapcsolatok épülnek gyermekek, fiatalok és felnőttek között – néhány dallamnak köszönhetően. Megidézünk egy sort, és máris sok csillogó szempár néz össze; ezt ismerjük! Reméljük, hogy még sokáig körünkben tudhatjuk Halász Juditot, a Mosoly Rend lovagját, aki minden egyes fellépésével reményt, örömöt ajándékoz a számunkra. Köszönjük!

Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki szereti Halász Juditot és dalait. Mindenkinek, aki szeret 5-6 évesekkel együtt énekelni. És persze mindenek előtt a gyerekeknek.

Értékelésem: 100%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...