A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orosz film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orosz film. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 1., kedd

2012



Mi mással lehetne kezdeni 2013-at?








Objektíven: A maják ősi naptára bonyolult csillagászati ismereteket és kifinomult matematikai számításokat igénylő tökéletes alkotás. Egy baj van vele: 2012-ben véget ér, és sokan úgy gondolják, nem véletlenül. A világ sem tarthat tovább, mint a misztikus tudást tartalmazó naptár. Néhány vezető tudós 2009-ben igazolta, hogy valóban közel a vég, és segítségükkel a világ leghatalmasabb államainak vezetői el is készítették a tervet, amelynek alapján sok ember megmenthető de távolról sem az összes. Jackson Curtis két gyerekével kirándul a Yellowstone Nemzeti Parkban, amikor véletlenül rátalál egy titkos kutatólaboratóriumra, és rájön, hogy a kormány hallgatott a közelgő apokalipszisről. Kétségbeesett versenyfutásba kezd az idővel, hogy megmentse a családját: földrengéseket, vulkánkitöréseket, szökőárakat kell túlélnie - mindazt, amit a Föld tartogat a halálra ítélt lakóinak.

Szubjektíven: Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, ezt a filmet nézték meg a legtöbben 2012. december 21-én. Állítólag erre a napra volt beígérve maja testvéreink által a világ pusztulása. A téma évek óta az asztalon hevert, arra várva, melyik amerikai producer lát benne elég fantáziát ahhoz, hogy belevágjon a megvalósításba. És persze rendezőnek ki mást kérhettek volna fel, mint kedvenc katasztrófa-felelősünket, azt a Roland Emmerich-et, aki már A Függetlenség napjával és a Holnaputánnal is bizonyította, ha le kell rombolni pár várost vagy nagyobb tájegységet, rá mindenképp lehet számítani. Ez eddig rendben is van, csak ne akarna folyton történetet is kreálni akcióbombái mellé. A 2012 látványos, fogyasztható film lenne a ráerőszakolt történet nélkül. Persze mondhatnánk, hogy az előbb említett filmjei sem voltak éppen acélosak ezen a vonalon, és ez igaz is. Az ID4 esetében viszont legalább voltak kikacsintások, működő poénok, nemcsak "műmájer hősködés" és erőltetett családi szál. A fizika törvényszerűségeit már a második percben cáfolja Emmerich mozija, ami abból a szempontból pozitívum, hogy ezután már nem nagyon vannak elvárásaink ezzel a területtel kapcsolatban és vígan tobzódhatunk a nagyvárosok és a gigantikus épületek pusztulásának látványától. Ami elég is lenne a film százhuszadik percéig, de az alkotók érthetetlen módon még egy fél órát és még több drámai szálat rápakoltak a végére. A politikusok bárkás nagyjelenete még csak kicsit, a családi zsilipzárás már nagyon ciki. Miközben a feszültség és a film tétje is jócskán lejjebb szökik, hogy aztán kapjunk egy no comment kategóriás végkifejletet. Kár érte, megnéztem volna, hogy Neill Blomkamp mit hoz ki ebből a témából. Roland Emmerich renoméja tulajdonképpen nem változott, továbbra is várat magára egy újabb Függetlenség napja-színvonalú szórakoztatás. Barátunk legközelebb 2013 júniusában hallat magáról, amikor egy számára új műfajban, az akciódrámában keresgél új utakat. Reméljük nagyobb sikerrel jár, mint a világ elpusztításával.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akiket nem annyira izgat, hogy egy látványos katasztrófafilm mellé kapnak egy semmitmondó drámainak szánt sztorit is.

Értékelésem: 40%


2012. február 16., csütörtök

Aztán mindennek vége


Egy újabb film, melyhez a remek színészek mellé hasonlóan kiváló forgatókönyvírót is szerezhettek volna.






Objektíven: Történelmi dráma Tolsztojról, aki meg akarta találni az egyensúlyt a hírnév, a gazdagság és a saját életfilozófiája között, amiben nem fontosak az anyagiak...

Szubjektíven: Nem kis feladatra vállalkozott 2009-ben Michael Hoffman amerikai rendező és szakmai stábja. A legendás író Lev Tolsztoj életének utolsó hónapjait dolgozták fel Jay Parini Egy élet végállomása című regénye alapján. A játékfilmet Magyarországon február 9-én kezdték vetíteni a mozitermekben, ezért aktuális véleményt formálnunk róla. A kiváló orosz alkotó új vallásos meggyőződése okán lemond nemesi címéről, birtokairól, vegetáriánus lesz és cölibátust fogad. Miután a végrendeletét is megváltoztatja, Tolsztoj közel ötven éve hűséges felesége harcra kel férje egyre szélsőségesebb természetével… Grandiózus, bátor vállalkozás volt mindezt filmvászonra vinni. Összességében a produkció nem vallott kudarcot, kevés hiányzott egy igazán emlékezetes alkotáshoz. Azt már az elején leszögezhetjük, a színészek teljesítménye kiváló: a világ legismertebb filmkritikusa Roger Ebert így nyilatkozott Michael Hoffman alkotásának megtekintése után: „A két főszereplő színész jóval nagyobb súlyt ad a filmnek, mint amit magadtól kinéznél egy történelmi drámából.” Csak már megint a forgatókönyv... Hoffman érdekes húzással helyezi elénk a nagy költőt. Úgy, hogy feleségét teszi meg főszereplőnek. És Sofija (Helen Mirren) nem is okoz csalódást, az összkép mégis meglehetősen homályos marad. A forgatókönyvíró-rendező nem él eléggé azzal a nyilvánvaló helyzettel, hogy a "mozgalom élete", a tolsztoji ideák pont az író saját otthonában nem jutnak érvényre. Ez Jay Parini alapművéből jobban kijön. Magáról Tolsztoj alakjáról, emberi karakteréről is csupán felszínesen, egy ismeretterjesztő film szintjén értesülünk. Aránytalanság, talán ez a legjobb szó. A regényhez képest máshova teszi a hangsúlyokat a film, s így valahogy kevésbé lesz érdekes. De hazudnánk, ha gyenge próbálkozásként állítanánk be az Aztán mindennek vége című filmet. Csodálatos színészek, csodálatos képek, tájak és egy visszafogott, mégis mély lezárás. A rendezésen is érezhető, hogy egy pillanatig sem kontár munka, de ha legközelebb filmet rendez, Michael Hoffmannak át kéne átengednie a forgatókönyv megírásának lehetőségét.

Kiknek ajánlom?
Azoknak mindenképp, akik nagy rajongói II.Erzsébet királynőnek és Von Trapp kapitánynak, azaz Helen Mirrennek és Christopher Plummernek. Csodálatosat játszanak együtt. Az orosz tájak kedvelői sem fognak rosszul járni, aki azonban irodalmi érdeklődésből nevezne be erre a filmre, inkább ne tegye.

Értékelésem: 70%

2010. szeptember 28., kedd

Rusalka


Színtiszta orosz képköltészet.





Objektíven: Különleges technikával készített animáció egy sellő, egy fiatal fiú és egy apa történetével.

Szubjektíven: Itt az idő, hogy tágabbra tekintsünk, egész pontosan a messzi orosz földek felé. Aleksandr Konstantinovich Petrov nem mai gyerek, de munkásságával bent tartja a nemzetközi filmes körforgásban a világ legnagyobb országát. Petrov szakmai igényességét az ilyen alkotásokkal csiszolja még fényesebbre. Egyedül rá jellemző technikai és vizuális megoldásai, mint sok-sok egymás mellé helyezett festmény állnak előttünk. Rusalka című munkájának alapja az orosz népi kultúra. Kevés helyszínen játszódik a cselekmény, mégis pontos körképet kapunk a távoli ország rideg tájairól, falusi szokásairól, életéről. Szívbemarkoló ballada ez, mely a műfaj valamennyi kritériumának megfelel. Karakterközpontú szemlélet, varázslatos hangulat, lírai hangvétel, a mindig sűrű balladai homályról nem is beszélve. Az orosz költészet nagyjait idézi a filmvászon, költészet, vizualitás, hangtechnika páratlan találkozása. 1989 óta várunk arra, hogy Aleksandr Petrov mellényúljon, mindezidáig hiába. Többször is nézhető, mélyebb elemzésre kiválóan alkalmas munka, a legnagyobbakra jellemző precizitással.

Kiknek ajánlom?
A ballada és az animáció műfaját kedvelő nézőknek, csodálatos és mély vizuális élményre vágyóknak, középiskolás korosztálytól felfelé. Nem tegnap és nem tegnapelőtt volt, hogy utoljára ennyit adtam valamire, de ez bizony most nálam:

Értékelésem: 100%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...