A következő címkéjű bejegyzések mutatása: horror. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: horror. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 2., hétfő

Z világháború



A 2013-as nyári moziszezon egyetlen valamirevaló sikere, ami nem folytatás volt.







Objektíven: Az ENSZ egyik alkalmazottja Gerry Lane, átszeli a világot az idővel versenyezve, hogy módot találjon egy olyan zombijárvány megállítására, ami kormányokat és hadseregeket kényszerített térdre, s magának az emberiségnek a megtizedelésével fenyeget.

Szubjektíven: Marc Forsternek volt mit bizonyítania. Az elmúlt öt évben korán sem úgy sikerültek filmjei, mint azt szerette volna. A Z világháborúval érkezett az új esély, s a fiatal svájci direktor élt is a lehetőséggel. Katasztrófafilm és thriller keveréke, pont annyi családi drámával, amennyit elbírunk. A hét perces extra változat persze jóval véresebb, a horror vonalra fekszik rá, így a hagyományosabb zombifilmek rajongói is elégedettek lehetnek. Plusz úgy általában mindenki. Szórakoztató filmecske lett Brad Pitt menekülése a zombihordák elől, nem váltja meg a világot, de olyan apró utalások, gegek, momentumok tarkítják, melyek mellett nem lehet jó szó nélkül elmenni. Az amerikai elnök ilyenfajta szerepeltetése, az izraeli hozzáállásról kialakított summás vélemény, a számtalan levegőben hagyott kérdés a vírus terjedéséről vagy pusztán az a tény, hogy egy laboratórium négy fala közé viszik a finálét egy gigantikus kaszabolás helyett, mind-mind szimpatikussá teszik a Z világháborút. A karakterek nagyobb szerepet kapnak, mint egy átlagos blockbusterben, de persze megmaradnak kétdimenziósnak, hadd kapjon helyet a katasztrófa. Helyenként abszolút logikátlan, helyenként kifejezetten érdekes zombiapokalipszis született, mely teljességgel méltó akár két-három megtekintésre is. Az pedig, hogy ez a film 2013-ban ekkora sikert tudott elérni világszinten és már a folytatásáról találgatnak mindenféle filmes fórumokon, a silány nyári moziszezont minősíti, mely bár rekordbevételt hozott Hollywoodnak, de csak két-három komoly sikerű folytatás miatt. Eredetiséggel régóta nem tud előrukkolni a 100 éve útnak indult álomgyár.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akiket nem tántorít el se a "zombi", se a "világháború" kifejezés. Magyarul, akik a cím olvasása után kedvet kapnak a filmhez.

Értékelésem: 65%

2012. március 4., vasárnap

The Sandman


Rettegés és zsigeri félelem a '90-es évek elejének egyik leghangulatosabb angol rövidfilmjében.







Objektíven: Egy kisgyerek készül lefeküdni a szobájában egy sötét éjszakán - de nincs egyedül...

Szubjektíven: A Homokember az angolszász folklór egyik mitikus alakja, aki - miközben a gyerekek éjszaka alszanak - mágikus homokot szór az alvók szemére, hogy szépet álmodjanak. A mítosz alapja megmarad, a Homokember tényleg megérkezik, de érezhetően nem annyira barátságos szándékkal. Paul Berry stop-motion technikával készült filmje E.T.A. Hoffmann romantikus verzióját vette alapul a népmesei elődhöz képest. Így több borzongás, félelem költözik a történetbe. A nyolcvanas évek stílusát idéző megvalósítás kicsit furcsa lehet, de ha túltesszük magunkat ezen, elképesztően erős filmet kapunk. A feszültség lassan és megfelelően adagolt, a hangulatról már nem is beszélve. Régi idők rettegése tér vissza, amikor megrémültünk a furcsa zajoktól és a sötét árnyaktól az ágyunkban fekve. Paul Berry - bár szegény nem érte meg a negyvenet - kiváló munkákat tett le az asztalra. Kár, hogy nem próbálkozott többször rendezéssel.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretnének egyet borzongani lefekvés előtt.

Értékelésem: 90%

2012. február 13., hétfő

Anakonda 4. – Vérvonal


Lehúzni a negyedik bőrt valamiről, amiről talán már az elsőt sem kellett volna.







Objektíven: Egy haldokló iparmágnás felfogad egy orvost, hogy véres orchideával egy kígyócsemetén genetikai kísérleteket végezzen. Azonban az ivadék hatalmasra nő és étvágya már-már elviselhetetlenné válik.

Szubjektíven: A trash műfajnak van valami egész különleges bája. A vérciki ötleteket végiggondolatlan jelenetsorokban prezentálják, melyekben a színészi munka általában konvergál a nullához. Rendezésről, igényes forgatókönyvről már ne is essék szó. Mégis mi az, ami sokakat a tévé vagy a mozivászon elé vonz, hogy újabb és újabb adagokat termeljenek be a filmgyártás salakjából? Pontosan ezeknek a filmeknek igénytelensége, ez a különleges báj. Minimál költségvetésből megoldott „trükkök” és paródiába hajló futkorászás a „rosszak” és a gyilkos elől. Kaland, ketchup, bábuhulla. És persze szállóigévé váló komoly lélektani monológok. Mielőtt ezek után azt hinnénk, hogy a trash műfajt nem lehet rosszul csinálni, máris kiemelném az Anakonda negyedik részét elrettentő példaként. David „Májkül” Hasselhoff még valahogy csak-csak helyrerázta a harmadik epizódot – mely többek szerint a tetralógia legsikerültebb darabja – de a negyedik részre elfogyott minden szufla. Kezdjük mindjárt kedves címszereplő állatkánknál. Ilyen rondán megcsinált hüllőt még nem sokat láttam, és ha arra gondolok, Barry Levinson 1986-ban (!) hitelesebben kinéző CGI figurákat pakolt Sherlock Holmes-filmjébe, sírhatnékom támad. A hagyományos történeti elemeket csak nyomokban tartalmazó film minden másodpercén látszik, hogy csupán üzleti érdekek motiválták az alkotókat. Az egész tulajdonképpen semmi más, mint egy vég nélküli hajsza, melyben már az elején megjósolható ki marad életben és ki végzi az óriás anakonda gyomrában. A szórakoztatási szintről pedig úgy gondolom elég, ha annyit árulok el, hogy nem sikerült végignéznem a Vérvonalat. Hangulat nincs, az effektek élvezhetőségi szintjéről már ne is beszéljünk. Pontosan az a bátorság, azok a merész húzások hiányoznak, amelyek a múlt század közepén (és különösen a ’80-as években) oly sokakkal megszerettették a műfajt. Nagy kár, hogy a trancsírozós horrorvonal kiszorította a kalandos, jó dumákra és karakterekre építő alkotásokat. Ki emlékszik már Herkules legendás küzdelmére a kézi munkával megépített, vízgőzt kiokádó, félelmetes sárkánnyal? Én azt mondom, ideje elővenni ezeket a régi filmeket. A mai trash-rendezőknek meg kötelezővé tenném.

Kiknek ajánlom?
Szigorúan csak azoknak, akik minden egyes trash-filmet megnéznek.

Értékelésem: 5%

2011. szeptember 21., szerda

The Backwater Gospel


Valahogy sosem tudtam megbarátkozni az északiak filmművészetével.







Objektíven: Mióta az emberek az eszüket tudják, az Undertaker (rejtélyes temetkezési vállalkozó) sötét alakjának feltűnése azt jelenti, hogy aznap meghal valaki. Mikor egy nap megjelenik Backwaterban, a kisváros istenfélő polgárai pánikba esnek és várják, hogy valaki meghaljon, titkon remélve, hogy nem ők lesznek azok. De amikor több napon át sem történik semmi a passzív halálvárás átmegy aktív cselekvésbe, hiszen kell találni egy bűnbakot, aki felelős az Undertaker megjelenéséért …

Szubjektíven: Valahogy nem az én világom a dán filmművészet. Pontosabban az északi filmkultúra. Zsigeri élményük, hogy valami alapvetően nincs rendben a világgal, hogy valami nagyon el van rontva egészen a kezdeteknél. Erre épül legtöbb mozgóképes alkotásuk és ez az, ami annyira nehézzé teszi befogadásukat. Mert értem én és józan ésszel fel is fogom, hogy a maga nemében egyedülálló filmmel van dolgunk. Olyan képi hatást, zenei aláfestést és egyáltalán olyan hangulatot kapunk az arcunkba, hogy évekre a retinánkba és érzékszerveinkbe vésődik. Számomra azonban nem tudott zseniális, de még elviselhető magasságokba sem emelkedni. A brutálisan erős első fele után valami csattanós lezárást vártam, de semmiképp sem ilyen végkifejletet. Ez számomra nem hogy megalapozatlan volt, de egyenesen hatásvadásznak éreztem egy idő után az újabb és újabb horrorisztikus elemeket. De hát mit várjon az ember egy horrorfilmtől? Valószínűleg a párosítás volt rossz: egy dán horror és én? Ugyan már...

Kiknek ajánlom?
Akiket érdekel egy dán animációs horror.

Értékelésem: 45%

2010. december 22., szerda

Alien-sorozat

Az első film gyökerei egészen 1974-re nyúlnak vissza. Ekkor John Carpenter rendezett egy sci-fi thrillert, Dark Star címmel. Kis költségvetésű alkotás volt, a benne szereplő Idegen pedig elég kezdetlegesen nézett ki. Egy bizonyos Dan O'Bannon nevű úriember - ki szereplője és társírója is volt a filmnek - nem volt elégedett a látottakkal, úgy találta, hogy sokkal nagyobb lehetőség lakozik ebben a műfajban. Egy meggyőzőbb és erősebb sztorit szeretett volna, és ezért a téma élénk tanulmányozásába kezdett. Dan O'Bannon segítséget vett maga mellé és a forgatókönyv kidolgozásába fogott Ronald Shusett-el. Az általuk összeállított szkript még jópár változtatáson ment keresztül a megfilmesítésig. Például egyikük sem gondolta, hogy Ripley karakterét nő fogja játszani. Mégis így lett, és megszületett az egyik legismertebb női akcióhős-ikon. A következő probléma a konkrét megvalósítás volt. Eredetileg egyik filmvállalat sem akarta a filmet elkészíteni. A Fox is tovább passzolta az ötletet. Különféle okokat hoztak fel indokul, többek közt azt, hogy elcsépelt ötlet "a földönkívüli rémisztget embereket" elképzelés. Csak egy producer látott fantáziát benne (Roger Corman), majd megjelent a fedélzeten Walter Hill, aki végül meggyőzte a Fox-ot, és zöld utat kapott a projekt.

1. Alien - A nyolcadik utas: A Halál

Végtelen, sötét, csendes világűr, a csillagok hidegen ragyognak. Lassan és komoran haladva egy hatalmas űrhajó szeli ketté a világegyetemet. Több mint öt percen keresztül nincs is párbeszéd, a kísérteties hangulat fokozatosan ránk telepszik és uralkodóvá válik a filmben. Vadregényes tájakon vág át a Nostromo egy ismeretlen bolygó felszínére érve. Egyszer csak egy homályba burkolódzó, óriási, idegen űrhajó komor roncsa bontakozik ki a ködből. Behatolnak a hajóba, mivel korábban jeleket fogtak ebből a körzetből. Ridley Scott rendezőnek mindig is erőssége volt a művészeti rendezés, a kiváló látványvilág, de itt aztán olyan mesteri munkát végzett, melyet pályafutása során csak igen kevés alkalommal tudott megismételni. A lény megalkotása egyedülálló fantáziára vall, nem véletlen, hogy H. G. Giger díszlettervező civilben szürrealista festő. Az ismeretlen bolygón készült felvételek, az űrhajó, a díszletek, a kosztümök szinte művészfilmmé emelik az Alien-t, olyannyira erős a vizuális hatás. A legénység tagjai a szörny után erednek, innentől kezdve a hangulaté és a látványelemeké a főszerep. Viszik is a filmet, bár a hajsza kezdetétől kezdve sok minden borítékolható a történet alakulásában és ez némileg gyengítheti az élményt. A vége véleményem szerint erősebb lenne, ha időben be tudták volna fejezni és nem akarták volna még az utolsó utáni lovat is megülni. Az összhatás így is elképesztően profi és magával ragadó, de nálam mégsem ér klasszikus-i magasságokba. Kezdetnek kiváló, vérfagyasztó és klausztrofób kaland, melynek rendezői változata talán még erősebb is az eredetinél, mert a drámai szálra erősít rá. Így kap tőlem egy igen jó osztályzatot.
Értékelésem: 80%-eredeti; 85%-rendezői

2. Aliens - A bolygó neve: halál

Kedvenc epizód. Művészi horror-thrillerből bitang erős akció-horrorba vált át, máig etalon sci-fi élményt nyújtva. Ebben a filmben hangzik el először a démoni Társaság neve: Weyland Yutani. A név jól olvasható a falakon és a berendezési tárgyakon a rendezői változat azon jelenetében, amely az LV–426-on játszódik az idegen lények megjelenése előtt. A varázspálcát James Cameron vette át, és valami olyat hozott ki a sztoriból, amire az első részt rendező Ridley Scott is méltán lenne büszke. Cameron több szálat kibont, amibe az első rész szándékosan nem ment bele. Az első órát gyakorlatilag párbeszédek, utalások, karakterjellemzések, és a történet lassú felvezetése teszi ki. Az adrenalin és a feszültség pontosan és hibátlanul adagolva érkezik a vásznon keresztül, hogy aztán jöjjön valami olyasmi, amire a legkevésbé sem számít a néző. Az idegen lények fészkében elképesztő pokoljárás veszi kezdetét. Cameron a kellő mennyiségű akciót adagolva nem felejtkezik el a személyes szálakról sem, Ripley anya szerepe remekül lett kibontva, ebben nagy érdemeket szerez a Newt-ot játszó kislány, kinek alakítása elképesztően hiteles. Érdekesség, hogy Carrie Henn mindenféle színészi tapasztalat nélkül kapta meg Newt szerepét, és más filmben azóta se játszott. Sigourney Weaver ezúttal is nagyot alakít, mint félelmet nem ismerő akcióhősnő - ő vitte a legtöbbre, Oscarra jelölték és Saturn-díjat kapott. A film miattuk és Cameron akció-bombája miatt marad emlékezetes. A hangulat itt is első osztályú, bár az atmoszféra erősebb volt az első rész esetében. A szórakoztatási faktor tízes skálán tizenegyes, a technikai és vizuális megvalósítás pedig a nyolcvanas évek csúcsteljesítményeit idézi. Az a fajta film ez, melynél mégha ki is találod, hogy mi következik a következő másodpercben, nem zavar, mert már teljesen magával szippantott minden idők egyik legerősebb horror-kalandjába.
Értékelésem: 90%

3. Alien3 - A végső megoldás: halál

Fincher jött, látott és fityiszt mutatott a trilógiává bővülő Alien sorozat első két részének. Több dologgal szakít, talán túlontúl sokkal. A történetet más irányba tereli, ez még nem lenne baj, ha az új környezet végig egyenletesen le tudná kötni a figyelmünket. A karakterek többsége remek, az egyediségre törekvés megsüvegelendő és át is jön a képeken. Fincher lecsupaszítja a filmet, mindent kíméletlenül elvág és lemetsz, ami szerinte felesleges. A nézői igényekre nagy ívben tesz, amint megkedvelnénk egy karaktert, biztosak lehetünk benne, hogy öt percen belül halott. Még kevesebb díszlettel és még kevesebb látványelemmel építkezik, mint az előző részek, az összhatást így is eléri. Belekerültek azonban felesleges dolgok is. A romantikus vonal egyáltalán nem hiányzott, bár meg kell jegyezni, Charles Dance kiváló alakítást nyújt, egy-egy jelenetben még Weavert is lenyomja. A vége pedig inkább káoszos mintsem félelmet keltő. Itt kivételesen szerintem nem volt jó ötlet a lény szemszögéből mutatni az eseményeket. Az előző részek egyik nagy fegyverténye volt az alien titokzatossága, hogy csak apránként bújt elő, apránként ismertük meg. A legőrültebb börtönlakó vonala pedig a kiszámíthatónál is kiszámíthatóbb, szinte kiált a forgatókönyv valami csavarért vele kapcsolatban. Ezen kívül engedtessék meg még egy apróságot megjegyezni, ha már annyit írtunk a vizualitásról az Alien esetében. Itt kifejezetten csúnya volt a lény. Na, nem Giger munkáját szapulom, hanem a számítógépes animációt. Véleményem szerint hiba volt ehhez az eszközhöz nyúlni, mert néhány jelenetben komolytalanná teszi a lény jelenlétét, aminél nagyobb hiba nem létezik egy ilyen sorozat esetében. Összességében igen jó, komolyabb hibák nélküli filmet kapunk, mely nagyszerű rendezői bemutatkozás ugyan, de talán pont ott bukik, hogy túlzottan egyedi és újító akart lenni két kiváló - a maga nemében szintén egyedi - epizód után.
Értékelésem: 70%

4. Alien: Resurrection / Alien 4 - Feltámad a halál

Pedig Jean-Pierre Jeunet jó rendező! Az Amelie-t és a Hosszú jegyességet például kifejezetten szerettem tőle. Ezt azonban nehezen lehet szeretni. Érdekesség, hogy Jeunet azt hitte, a harmadik résszel véget ért a történet és ő is rossz ötletnek tartotta a folytatást. Végül mégis elfogadta a 70 millió dollár költségvetésű projektet. A koncepció tulajdonképpen érdekes és sokat ígérő, az elején jól is indul a science-fiction vonal felélesztésével. Kísérletezgetés, tanító-tanítvány, alkotó-teremtmény viszony. És szerencsénk is lenne, ha ez végig vinné a filmet, ám nem tudja. Nem kapunk igazán feszült hangulatot, nem kapunk olyan látványelemeket mint az előző részekben, Ripley visszahozása is kicsit erőltetett. Az emberi természet rejtelmeiben kíván barangolni ez a Jeunet-mozi, teszi ezt több-kevesebb sikerrel. Ez a több-kevesebb siker tulajdonképpen az alkotás minden elemére elmondható. Akad egy-két ötletesen megvalósított szcéna, de legalább ennyi igen kellemetlen, már-már paródiába hajló epizód is fellelhető. A film nagyon vegyes visszajelzéseket kapott a kritikai oldalról, a közönség pedig csak igen mérsékelten kedvelte. A felhajtás persze óriási volt, mint az eddigi részek esetében is. Azonban csak annyit sikerült elérni, hogy néhány hétre fellendüljön az Alien-ipar. A filmművészetnek nem sikerült használni, pedig az első két rész és némi jóindulattal a harmadik is igencsak sokat tett érte. Azóta két elkeserítő mellékfilm született, melyek még a név használatára sem méltóak. Ridley Scott talán éppen ezért vállalta el az Alien 5-öt, mely a tervek szerint néhány év múlva került volna a mozikba. Azért "volna", mert néhány hete alkotói összeférhetetlenség miatt szakított a stúdió és Scott. Reméljük nem véglegesen. Szükségünk lenne kiváló Alien-filmekre, és ezt ki tudná jobban prezentálni, mint az, aki először adott löketet ennek a nagyszerű sci-fi sorozatnak?
Értékelésem: 55%

2010. december 16., csütörtök


Érkezik az első bejegyzés Gergő bátyámtól:

Alien -sorozat


Bepótoltam régi hiányosságom és végre meglestem az alieneket. Mivel minden epizód más jellemzőket hordoz magában a cím mellett százalékos arányban feltüntetem a szerintem jellemző stílust.


1. Alien (1979, Ridley Scott, 80% horror, 10% thriller, 10% sci-fi)


Oh, CGI –mentes, és 3D nélküli, IMAX-free világ! Mennyire hülyén nézheted a mai sci-fi, horror felhozatalt? Mert szerinted nem kell csilli-villi külső, dolby super extra 11.1 surround a nézőnek. Az igényes nézőnek. Neki horror kell, így, ahogy írom. Scott megalkotta a sci-fi horrort, a klausztrofób rettegést. Kevés helyszín, - a kor miatt is nyilván – minimális effektparádé. Csupaszon és védtelenül talál minket, mintha szégyellenünk kéne, hogy eddig bármely más filmre ráhúztuk a „félelem” bélyegét. A félelmünket viszont nem kell szégyellni, már ez elejétől kezdve baljóslat, beszéd- és életnélküli hangulat a Nostromo-n. De behoznak egy bolygón talált másik életet, és ezzel heten önmagukat tették el láb alól. Az a másik élet a Halál. A végén egy az egy elleni küzdelem marad, és szurkolhatunk azért az Ellen Ripley-ért, akinek életesélye nevetség tárgya az aliennel szemben…

Értékelésem: 90%


2. Aliens (1986, James Cameron, 70% akció, 10% sci-fi, 20% horror)


Ripleynek nem hiszik el az alient. Már elkezdték benépesíteni az LV-246 –os bolygót, ahol a Nostromot tönkretette egy gyilkos organizmus. Egy ideje azonban nem kaptak hírt a kolóniától… Cameron megalkotott egy női Rambot - ez lenne Ripley -, és vele együtt ütős akciófilmet tett le az asztalra. Aki tehát az első rész reszketős nihiljét, baljós félelmeit szeretné átélni és képeit látni, kicsit csalódni fog. A cselekményvezetés egyszerűbb, sokkal készebb karaktereket is kapunk az első résznél, akikkel könnyen azonosulhatunk, vagy épp megvethetjük őket. Ripley új oldaláról is bemutatkozik: Newt-al közeli kapcsolatát szépen mutatja be Cameron, és kvázi-romantikus oldalát is Hicksel. Sokkal direktebb értelmezés, kevesebbet bíz és ad a nézőnek érzelmekben (=rettegésben), de a feszültség folyamatos. Olyan, mint egy számítógépes játék, ahol folyamatosan írtjuk az ellent és a pályákon lévő főellenségek után jöhet az „abszolút” főellenség… Nálam rossz pont ez a rendezői készen-tálalás, ez a direktség: főleg az alienek gyilkos-mítoszának lerombolása, de az is igaz másrészről: ennyire végig lüktető és izgalmas akciófilmet azelőtt, és azóta sem sokan készítettek.

Értékelésem: 80%


3. Alien 3 (1992, David Fincher, 80% thriller, 20% horror)


Sok rajongó szerint a lejtőt Fincher kezdte az Alien sorozatban. Számomra meglepő módon a csúcspontot jelenti az ő rendezése. Szürkés és barnás fakó tónusaival ennek az egyébként sem barátságos helyszínnek is tovább tudja süllyeszteni a szintjét. Börtönbolygón vagyunk, ahol a hiperaktív férfibűnözők tengetik életüket a saját törvényeik szerint. Ők találják meg Ellen Ripleyt a lezuhant űrhajóban. A filmnek az alábbi mellékcímet adtam volna: Fincher, a néző és az érzelmek. Mégpedig ezért: bár egy horror elemekre épülő univerzumban vagyunk, a nézőnek mégis vannak bizonyos elvárásai a szereplőkkel kapcsolatban: ha valakit megszeretnek, nehéz tőle megválni; ezért a kevésbé kidolgozott karaktereket vetik oda az aliennek. De. Fincher nem így. Első 5 percben meghal minden szerethető karakter az előző részből a zseniálisan intenzív képsorváltások közepette. Folytatódik ez a későbbiekben is? Naná! Nem mondhatni, hogy váratlan helyzetekben, de haláli könyörtelenséggel és agresszióval szedi áldozatait az alien. Mert visszatértünk az együldözős játékhoz, ezáltal a bújócskázás sejtelmességét és hangjait is jobban ki lehet használni. Az üldözötteknek a sorozatban először pedig semmilyen fegyverük nincs ellene, ami tovább lehetetleníti helyzetüket. Fincher rendezése már előremutató későbbi munkáihoz (Se7en, Fight club), ahol ugyanolyan merész karaktereivel, mint ebben a filmben.

Értékelésem: 95%


4. Alien: Resurrection (1997, Jean-Pierre Jeunet, 60% sci-fi, 10% akció, 10% horror, 20% butaság)


Az eddigi utolsó darabra azt lehetne mondani, hogy felesleges, és sok fórumon meg is kapja ezt az állítást. Én is beállok a sorba. Fincher befejezése után izzadságszagú folytatás… lenne, ha Jeunet nem kreált volna olyan briliáns ürügyet hátteret a folytatáshoz. Egy francia rendezőtől mindenképp más megközelítést vártunk, úgy is lehetne fogalmazni, az a leginkább humanista része a sorozatnak. Véleményem szerint itt Ripley kapcsolatát az alienekkel és saját identitásának megtalálását (?) piszkálgatja a film, és közben lövöldöznek. Sajnos ezen felül nem sok mindent kapunk: az emberekkel cinikus Ellen és hozzá senki - talán még Ron Pearlman szerepét találtam testhezállónak. Winona Rydertől viszont kirázott a hideg, őt egyből az alienek elé dobtam volna; látszik, hogy Jeunet őt szerette volna középpontba állítani Ripley mellett (előtt?). Ez a próbálkozása fals volt, a vele kapcsolatos „csattanó” sem üt akkorát, mert nem annyira érdekli a nézőt. A sztori pedig: kíséreteznek az alieneken a világűrben, de persze valami balul üt ki, és elszabadulnak a mészárosok… Scott, Cameron, hol vagytok? Ebből ti micsoda jóságot hoztatok volna ki…!

Értékelésem: 55%

2010. június 26., szombat

A faun labirintusa


Egy film, melyről még véletlenül sem tudom elképzelni, hogyan kerülhetett művészmozik mellett plázákba. A mesés történet mögött minden idők egyik leghatásosabb háborúellenes filmje bújik meg.





Objektíven: Spanyolország, 1944. A polgárháború véget ért, de a hegyekben még harcolnak a gerillák. Carmen (Ariadna Gil) kislányával, Oféliával (Ivana Baquero) új férjéhez, a hideg, kegyetlen és autoriter Vidal (Sergi López) kapitányhoz költözik, aki Franco seregében szolgál. Ofélia nem szenvedheti az új életét, így a ház mögött felfedezett rejtélyes labirintusba menekül. Pán - védelmezője és vezetője - egy mesebeli figura meggyőzi, hogy a kislány egy mágikus királyság rég elveszett hercegnője. Hogy az elveszett igazságot megtalálja, Oféliának három próbát kell kiállnia, olyanokat, melyekre senki nem készítette fel.

Szubjektíven: Sok mindent elmondtak már róla. Minden idők egyik legerőteljesebb háborúellenes filmje, azonnali klasszikus, a mexikói filmgyártás eddigi csúcsa, a mese, a fantázia és a horror különleges egysége, és még sorolhatnánk. Ki is jár a figyelem ennek a rendkívüli alkotásnak. Ha egy film ezernyi másik filmélmény után is képes újraértelmezni a félelem és a rettegés fogalmát, az nyilván tudhat valamit. Az első másodperctől az utolsóig fogva tart és nem enged, szinte mi magunk is aktív részesei leszünk a filmvásznon látottaknak - A valóság poklából elszakadást remélő, a Grimm testvéreket megszégyenítően iszonytató mesevilágba menekülő csemete kalandos históriája. "Célja, hogy mindvégig a szárnyaló képzelet és a lecsupaszított rideg való között, a gyomorban oldódó frászt hozva veszejtse el a labirintusába betévedt, tízéves kora óta először őszintén ámuló felnőtt sereget." - írja Balázs Áron kritikus. Remekül működik a két világ összehangolása, számmisztika és különböző kulturális hagyományok segítségével. A rendezés vérprofi, egyedüli hibaként talán annyi róható fel, hogy keveset bíz a néző fantáziájára. Persze a sokk így is embert próbáló. Láthatunk itt arcszétszabdalást, szájösszevarrást, mindezt ráadásul premier plánban. Az évtized egyik legbrutálisabb, legfelkavaróbb, ugyanakkor legfantasztikusabb élménye! Mese és valóság talán még soha nem keveredett így egymással. A zene, a fényképezés, a színészi játék mind csodálatos. Itt az idő, hogy féljünk egy kicsit a sötétben…

Kiknek ajánlom?
Gyenge idegzetűek, gyenge gyomrúak messze kerüljék el a filmet! Azon kevés alkotások egyike ez, melyekre még a 18-as karikát is keveslem. Egy-két művészmoziban X-es besorolással ment (kizárólag erős idegzetű felnőtt nézőknek), ami jobban fedi a valóságot. Aki azonban a cikket olvasva kedvet kapott, ne habozzon, mert páratlan élménnyel lehet gazdagabb!

Értékelésem: 90%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...