A következő címkéjű bejegyzések mutatása: animációs film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: animációs film. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 28., csütörtök

A könyvek hercege

Objektíven: Shizuku egy álmodozó kamaszlány, aki hogy kiszakadjon a mindennapok szürkeségéből, szabadidejét a könyvtárban tölti. A kölcsönző-kártyákon különös dologra lesz figyelmes: az általa kivett könyveket egytől-egyig kikölcsönözte már előtte egy Amasawa Seiji nevű fiú. Shizuku kíváncsi lesz, hogy ki lehet a titokzatos olvasó, s kutatása közben nemcsak a szerelemre talál rá, de megvalósítja régi álmát, és ír egy történetet.

Szubjektíven: Kevésbé mágikus és varázslatos, mint Hayao Miyazaki művei, a nagy mester itt most "csak" forgatókönyvíróként volt jelen, de érezhető a munkássága. Hétköznapi, emberi alkotás A könyvek hercege, ami annak ellenére, hogy teljesen más kultúrában játszódik, iszonyúan ismerős mindannyiunknak. A felnőtté válás rögös útján való első lépések, az egyéni határok feszegetése, az ifjú szerelmek szenvedélye elemi erővel köszönnek vissza, nem lehet kitérni előlük, telitalálat. Csak azért szorul össze a szívem, mert Kondo Yoshifumi ígéretes karrier előtt állt, de végül ez lett az egyetlen egészestés animációs filmje. Csodálatos alkotót vesztettünk személyében, öröksége felejthetetlen. Take me home, country roads!


Értékelés:  90%


2015. május 11., hétfő

A tenger dala

Objektíven: A fókatündérek a vízben fókaként, a szárazföldön emberként élnek. Bennek és Saoirse-nak a fiatal testvérpárnak ősi titkokat kell feltárniuk, miközben édesanyjuk elvesztésével, mogorva nagymamájukkal, távoli otthonuk hiányával és az őket üldöző rémekkel is meg kell küzdeniük.

Szubjektíven: Hol lehetne kezdeni? Bruno Coulais varázslatos zenéjénél, a páratlanul szép animációnál vagy a megható történetnél? Azt hiszem a második megtekintés után egyértelműen a film gondolati gazdagságát tudnám kiemelni. Egészen úttörő módon forrasztja eggyé a tisztelettudó hagyománykövetést, a gyermekkori traumák világát, a mitológiával áthatott modernséget, a családi élet szépségét és kihívásait. A rendező előző filmje (Kells titka) bizonyos szempontból eredetibb és bátrabb alkotás, ezt viszont - főleg gondolati szempontból - érettebbnek, kimunkáltabbnak tartom. Egy normális világban minimum három kategóriában lenne Oscar-esélyes, de azt hiszem Tomm Moore-t ez a legkevésbé sem izgatja. És neki van igaza. Nekünk pedig szerencsénk van, hogy ilyen tehetséges filmes munkáit láthatjuk gyöngyvásznon.


Értékelés: 90%


2014. április 7., hétfő

Akira




A 2000 oldalas manga alapján...







Objektíven: Évtizedek teltek el a Harmadik Világháború kitörése és a Tokiót romba döntő hatalmas robbanás óta. 2019-re a várost újjáépítették, de Neo Tokió gengszterek, terroristák, vallási fanatikusok és motoros bandák polgárháborúk dúlta városa lett. Egy ilyen banda, a Kapszulák vezetője a 16 éves Kaneda is. Csapatának legfiatalabb tagja Tetsuo, akit a többi bandatag állandóan ugrat. A fiú ezért folyton bizonyítani akarja bátorságát, s egy ilyen alkalommal fegyveresek fogságába kerül, akik egy laborba szállítják, ahol mindenféle vizsgálatnak vetik alá. Amikor kiengedik, Tetsuo megváltozik: agresszív lesz, fájdalmai és szörnyű látomásai vannak. Rájön, hogy újfajta képességekre tett szert, egyetlen kézmozdulattal könnyedén tud embereket ölni. S mindez valamiképpen kapcsolatban áll a misztériummal, amit Akirának hívnak.

Szubjektíven: A film Katsuhiro Otomo kétezer oldalas mangája alapján készült. Elképesztő vállalkozás volt mozivászonra vinni ezt a hatalmas terjedelmű művet, mely mai napig a cyberpunk műfaj legnépszerűbbjei közül való. A kilencvenes évek elején még az amerikai Sony filmstúdió is tervbe vette az élőszereplős verziót, ám hamarosan kiderült, hogyha hűek szeretnének maradni az eredeti műhöz, akkor a költségvetés legalább 300 millió dollárra rúgna, így elvetették az ötletet. Epikus, elképesztően hangulatos, elemi erővel bíró alkotás született meg, mely alaptétel a mangák rajongóinak széles köreiben. Brutális apokalipszis vízió, melynek részletgazdagságához páratlan fantáziája mérhető csupán. A tudományos-fantasztikus vonalhoz ugyan néha jobban fel kellene nőnie a drámai szálaknak, mégsem ez tölt el a leginkább hiányérzettel. Egyszerűen ötpercenként hasít belém az érzés a filmet látva, hogy ez bizony egy lerövidített verzió, mely sokszor kiegészítésre szorulna. Sokkal több rejlik a képek mögött, mint amit végül látunk. Így is kétórás, fékevesztett cyberpunk kalandot hozott össze a stáb, panaszra csak nagyon halkan lehet okunk. Kétezer oldalt így "összeollózni" emberfeletti teljesítményt kívánt. Így viszont kevesebb jutott karakterfejlődésből és drámából, melyeket a misztikus vonal próbál kiegészíteni - többnyire igen sikeresen. Érdekesség, hogy a film lehengerlő zenéje úgy született meg, hogy az alkotók egy képkockányit sem láttak a filmből, de még a forgatókönyvet sem olvashatták. Szintén említésre méltó, hogy az Akira ugyanazt az utat járta be a tengerentúlon, mint a hasonló stílusú filmek - először hatalmas bukás jutott neki osztályrészül, majd évekkel később felismerték nagyszerűségét és most páratlan kultusz övezi. Megérdemelten. Aztán, hogy melyik nagy stúdió mer majd hozzányúlni élőszereplős megfilmesítés szempontjából, az már egy másik kérdés... de az biztos, hogy hatalmas fába fogja vágni a fejszéjét.

Kiknek ajánlom?
Apokaliptikus víziók, Blade Runner típusú filmek, animék, kreatív akciófilmek rajongóinak mindenképp.

Értékelésem: 80%


2014. február 3., hétfő

Asterix, a gall




Az utat jelzik a légiósok, lesz arrafelé még jó sok...







Objektíven: Krisztus születése előtt ötvenben a franciák őseit, a gallokat hosszú harcok után legyőzték a rómaiak. Egész Galliát elfoglalták, pontosabban nem is az egészet, mivel hogy egyetlen tartomány győzedelmesen ellenáll a hódítók támadásainak. E kicsiny falucskában - amelyet a rómaiak erődrendszere vesz körül - él Asterix harcos és bátor hadviselt társa, Obelix, és a csodavarázsló, Panoramix. Asterix vadászat előtt-közben, hogy-hogy nem, mindig római szagot érez. Olyan időket élnek, mikorra már a rómaiak latinul is elfelejtettek. A nagysikerű képregény egyik első, rajzfilmes feldolgozása.

Szubjektíven: Érdekesség, hogy ez a film - mely kezdő pontnak tekinthető az egész estés Asterix-alkotások tekintetében - az eredeti képregény szerzőinek beleegyezése, tudta és közreműködése nélkül készült el. René Goscinny és Albert Uderzo később kísérletet is tettek rá, hogy leállítsák a film gyártási folyamatait, de azok már annyira előrehaladott állapotban voltak, hogy nem jártak sikerrel. Az alkotópáros a képregények és a filmek jogaival kapcsolatban azonban elérték, hogy ezentúl ők rendezhessenek Asterix-mozikat. És valljuk be, jobb is lett így, hiszen a sorozat legsikerültebb darabjai az ő kezük munkái (Asterix 12 próbája, Asterix és Kleopátra). Ezzel az 1967-ben készült darabbal sincs semmi baj, csak még érezhetően keresgéli önmagát. Keres egy stílust, keresi a humor átadásának módjait... de már így is rendkívül szórakoztató. Ray Goossens rendező összességében jó munkát végzett és nem utolsósorban útjára indított egy máig hatalmas népszerűségnek örvendő sorozatot. Goosens ezt követően visszatért a televíziózás és a dokumentumfilmek világába, de azt hiszem ezzel az alkotásával örök érvényű lenyomatot hagyott az utókornak animációs szempontból. Ilyen kalandorokra van szüksége a filmvilágnak!

Kiknek ajánlom?
Asterix és Obelix rajongóinak feltétlenül, de bárki tehet vele egy próbát. Hogy aztán később 12-t tegyen.

Értékelésem: 70%


2013. december 5., csütörtök

Turbo



Amikor már kezdenénk reménykedni, a Dreamworks Animation produkál egy újabb gyenge évet. Talán majd az Így neveld a sárkányodat 2. jövőre bizonyít...






Objektíven: Minden álom valóra válhat. Minden álmodozó elérheti, amiről álmodik. Csak nagyon gyorsnak kell lennie. Turbo hisz a saját vágyai megvalósulásában: a sebesség megszállottja, a száguldás szerelmese, és tudja, hogy a versenypályán a helye. Még akkor is, ha a csigák nem a gyorsaságukról híresek, és a többnyire lassú és visszahúzódó csiga-társadalom nem is nagyon érti pörgős csigatársát. Ő azonban nem adja fel, és amikor egy furcsa baleset még jobban felgyorsítja, nekifut élete - és minden csiga - legnagyobb vállalkozásának: indulni akar az Indianapolis 500-on. Esélytelennek látszik, mégis a győzelem felé száguld.

Szubjektíven: Nem azzal van bajom, hogy veretes tanulságokat akarnak lenyomni, nem azzal, hogy már megint akciófilmes jelleggel viszik vászonra a gyerekeknek szánt kalandokat, és nem is csak azzal, hogy fikarcnyi eredetiség sem szorult bele. Egyszerűen az a bajom, hogy érdektelen. Már az elejétől kezdve nem tudott érdekelni, pedig az első fele az erősebb. Verdák-paródiának indul, aztán hamar kiderül, hogy nem képes parodizálni a nagy elődöt, éppen csak egy gyenge lenyúlásra futotta az alkotók erejéből. Számtalan remek lehetőség lenne arra, hogy a történetet érdekesebb mederbe tereljék, de nem és nem. Minden ilyen kanyarnál megbicsaklik a szerkezet. Mondhatnánk: de hát az álmok... igen, pont az álmok érdemelnének ennél jóval többet. Nem annyit, hogy benned van, oszt kész, majd úgyis sikerülni fog. Bár mire is számítsunk a tehetségkutatók instant örömöket kereső világában? Abba ez tökéletesen beleillik. Ahogy a képi világ is. Színes, szagos, látványos. Tényleg profin kivitelezett. Baj, hogy én ennél többet szeretnék?

Kiknek ajánlom?
Ha van másik animációs film, amit megnéznétek, akkor inkább azt...

Értékelésem: 35%

2013. szeptember 20., péntek

A róka és a kutya




"Nálunk csak az ülhet előre, aki már megszolgálta a helyét."






Objektíven: A film egy különös barátság történetét meséli el. Tod, egy kis róka, aki elvesztette a szüleit. A sors egy vadászkutya-kölyökkel, Copperrel hozza össze, majd vidám kalandok során át igaz barátságot kötnek. A kutya azonban lassan megtanulja gazdájától, hogy az ő feladata a vadászat. Kiképzése után indul a rókavadászat. Coppernek választania kell a kötelesség és a barátság között.

Szubjektíven: A film Daniel P. Mannix azonos című regénye alapján készült, jelentős változtatásokkal, mely során egyszerűbbé, gyerekek számára érthetőbbé tették az eredeti történetet. Az első fele inkább ennek az egyszerűségnek a jegyében telik, majd jön a stílusváltás és egy jóval komolyabb film. A képi világra egy szavunk sem lehet, Burtonék szép munkát végeztek. Bizony, a Disney animátorai között felfedezhetjük a stáblistán a később legendává váló Tim Burton rendezőt. Ezen kívül már ott van a rajzolók között Ron Clements és John Musker is, akik leraktak az asztalra néhány csodát a következő két évtizedben. A Disney-reneszánsz legnagyobb nevei tán pont evvel a filmmel tették le először névjegyüket az Egérbirodalomnál. A film eleje lassú, a finálé előtti felvezetés már-már érdektelen, de még ezek a ritmusbeli akadozások sem tompítják a film legnagyobb erősségét, a komolyabb téma választását. Meglepően drámai jelenetek és erőteljes képi világot hozó filmes megoldások tarkítják a játékidő döntő részét. A felvezetés az egyik legkedvesebb Disney-filmet sejteti, hogy aztán az egész elgondolkodtató, drámai tartalommal telítődjön, persze szigorúan a jó öreg Walt nyomdokain haladva. Az inflációt is számítva 160 millió dollár körül jövedelmezett a film, ami az évtized számadatait nézve kifejezetten jó eredménynek számít. Még egy újrabemutatót is megélt 1988-ban. Méltatlanul feledett rajzfilm a '80-as évek elejéről, annak az évtizednek az elejéről, melyben a Disney folyamatosan a nézők felé szólás módját, formáját és mikéntjét kereste.

Kiknek ajánlom?
Családi program, vitán felül.

Értékelésem: 80%


2013. szeptember 19., csütörtök

Basil, a híres egér detektív




I think this is the beginning...








Objektíven: Basil a Baker Streeten él, pontosan Sherlock Holmes házának aljában. Basil egér detektív, aki szeret hegedülni, lövöldözni otthonában, kiválóan ért a kémiához, álruhákat ölt, és őrület fogja el, ha egyedülálló nyomozási technikáját hasznosíthatja. Basil mellé társként szegődik Dr. Dawson, aki a kalandok hevében rendszerint igazi hűségről tesz tanúbizonyságot. Legújabb ügyük egy ködös, sötét éjszakán veszi kezdetét. A kis Olívia papáját elrabolják, ezért a kislány felkeresi a híres detektívet. Basil nagy nehezen nyomozásba kezd, és hamar kideríti, hogy az ügy jóval jelentősebb, mint elsőre gondolta...

Szubjektíven: Végre. A Disney itt kezdte megtalálni a sikerhez vezető utat, annyi év próbálkozás után. Végre érezhető, hogy egy legendás rendezőpáros keze van a dologban. John Musker és Ron Clements már itt megcsillogtattak valamit abból, amit a következő évtizedekben vittek tökélyre. Bár azt, hogy minek kellett négy rendezőt rászabadítani a projektre, azt a mai napig nem értem. Néha tényleg az az érzése a nézőnek, hogy ezt a jelenetet mintha más rendezte volna, mint az előzőt. De ez még mind semmi ahhoz képest, hogy összesen 12(!) ember dolgozott a forgatókönyvön! Már majdnem élvezhetőek dalok, nagyobb a hangsúly a karaktereken és a sztori is jó. Itt-ott előbukkan a musical-jelleg is, ami a '90-es években szabályos tartozéka lett az Egérbirodalom rajzfilmjeinek. Egy kritikus így fogalmazott a Basillal kapcsolatban: "Még nem klasszikus, de valami nagyon jónak a kezdete." - Abszolút igazat adok neki. Számtalan pozitívum itt szökkent szárba. Először kapott rendezői feladatot Musker és Clements, a Disney először használt számítógépes animációt, a zenei részleg vezetését pedig nem lelkes kezdőre, hanem sokat próbált, négyszeres Oscar-díjasra bízta. Elkezdett beérni egy csapat. Még nem klasszikus, de...

Kiknek ajánlom?
Egy izgalmas családi kalandfilmre vágyóknak.

Értékelésem: 80%

2013. szeptember 18., szerda

A fekete üst




Kizárólag szülői felügyelettel!







Objektíven: A történet középpontjában a határtalanul gonosz Kétszarvú Király áll, akit annak idején elevenen dobtak bele egy olvasztókamrába. A kegyetlen gonoszság megtestesítője ettől kezdve az évszázadokon át elrejtett Fekete Üstöt kereste, hogy segítségével feltámaszthassa halottaiból hadseregét, s ez által a világ uralkodója lehessen. Útját állja azonban egy lovagnak készülő fiatal gyermek, Szigma és a hozzácsapódó baráti társaság...

Szubjektíven: Ismeretlen vidékekre kalandozott a Disney 1985-ben. Kísérletezős évtizedük közepén olyan dologba fogtak, melyet megemleget minden suhanc, aki akkor élte gyermekéveit, illetve minden szülő, aki gyanútlanul jegyet váltott egy délutáni matinénak ígérkező előadásra. Korhatáros besorolás? Vér egy Disney filmben? Horrorelemek az Egérbirodalom meséjében? Mi történik még itt? - hogy Palik László szavaival éljünk. Talán nem véletlen, hogy A fekete üst az egyetlen olyan Disney klasszikus, melyet nem mutattak be a hazai mozik. De mi is áll ennek hátterében? A sztori alapját képező eredeti történet elképesztően félelmetes, még egy nagyobbacska gyermek számára is. Kalandnak és izgalomnak tehát nem vagyunk híján. A legnagyobb pozitívum azonban valahol összefügg a legnagyobb negatívummal is. A bátor témaválasztás nemcsak a vizuális megvalósításban kellett volna visszaköszönjön. Az alaptörténet már-már horrorba nyúló jellegét a karakterek és a sztori lebutításával, egyszerűbbé tételével próbálták meg ellensúlyozni. Sajnos túl nagy sikerrel tették ezt. Elképesztő ellentét feszül a klisés, néhol egészen jellegtelen figurák (a főhős önmegvalósítási szála döbbenetesen erőtlen) és az atmoszféra között, de a hangulat, a látvány, a zene és az izgalom-faktor még ezzel együtt is elviszik hátukon A fekete üstöt. Ismét azt tudom mondani, amit a Disney '80-as évekbeli rajzfilmjeire általában mondok: több volt benne.

Kiknek ajánlom?
Ez most nehéz ügy. Nagy Disney-fanatikusoknak, akik egyetlen rajzfilmjüket sem akarják kihagyni. Vagy azoknak, akiknek felkeltette az érdeklődését a cikk.

Értékelésem: 70%


2013. szeptember 17., kedd

Olivér és társai





New York és állatkái.







Objektíven: Olivér, egy vörös cica New York forgatagában próbál otthonra találni. Felfedező útja során találkozik Dodgerrel, a kutyával és csapatával, akik befogadják és szívükbe zárják a cicát. Életük szép és nyugodt lehetne, ha nem lépne közbe a rosszindulatú gazember, Sykes úr...

Szubjektíven: Nem érzem véletlennek, hogy George Scribnert nem tartották meg sokáig a rendezői székben az Egérbirodalomnál. Neki sokkal jobban ment, amíg a rajzolók között tüskénkedett, esetleg sztorikat készített elő. Az Olivér és társaiban (is) sokkal több volt. Gyengén hajaz az eredeti Twist Olivérre, de bőven többet érdemelne... 
...a sztori: ami valóban remek, csak 65 percben ezt nem lehetett elmesélni, helyenként összecsapottnak hat.
...a karakterábrázolás: főleg főgonoszból kéne több, de Faginból is.
...a főszereplő: a legerősebb alakítást a filmbéli New York nyújtja, elképesztően hangulatos. Olivér karaktere kicsit semmilyen marad.
...a zene: jó aláfestő zenéhez ezúttal elmaradnak a fülbemászó dalok. Szerencsére a következő filmhez már Alan Menken szolgáltatta a muzsikát. Jött is nyolc darab aranyszobor...
Pedig milyen pillanatai vannak az Olivérnek! Ahogy már írtam, New York ábrázolása telitalálat, nincs mit hozzáfűzni. A Fagin-tanyán játszódó jelenetek csodálatosak, meghittek. Nem hiányzik a humor és az animáció is szép. A mellékszereplők armadája pedig kitesz magáért. Viccesek, bájosak, szerethetőek. Összességében jó film, de ugyanakkor azt is sietve hozzáteszem, kár érte. A Disney ennél sokkal többet tud. Érdekesség, hogy ez után indult be az Egérbirodalom reneszánsza. A '90-es évek olyan animációs filmeket hoztak, melyek visszahozták, sőt, némely esetben még túl is szárnyalták a régi idők dicsőségét.


Kiknek ajánlom?
Családi programnak minden további nélkül megfelelő. Még az sem kizárt, hogy egyes lurkóknak a kedvencük lesz...

Értékelésem: 70%


2013. február 22., péntek

Rontó Ralph



Egy kiváló mese nekünk, a '80-as években születetteknek...







Objektíven: Rontó Ralph nem elégedett saját sorsával játékában. Szeretné, ha őt is úgy körberajonganák, ahogy a játék Jófiúját, Fix-It Felixet. A probléma csak annyi, hogy a Rosszfiút senki sem szereti, ám a hősöket annál inkább így, amikor egy modern, fps videojáték érkezik, élén a kőkemény Calhoun őrmesterrel, Ralph meglátja a lehetőséget, amely talán a hősiességhez és a boldogsághoz vezet... 

Szubjektíven: Kezdjük ott, hogy az elmúlt évtizedben egyetlen Disney film sem volt, amelyet ennyire élveztem volna. Ennek oka a rendkívül magas prezentálási szinten kívül egyértelműen az, hogy a célközönség itt nem napjaink 'Zs-generációs' bandája, hanem mi, akik a nyolcvanas évek gyermekeiként kerestük a játéktermi hangulatot a legújabb számítógépes játékokkal játszva és tátott szájjal bámultuk a színesebbnél színesebb pixelhalmokat. Sugar Rush, PacMan, Hero's Duty, Kano... csak néhány a legendás játékok közül, melyek megelevenednek. Merész és egyedi alkotást pakolt le a Disney stúdió égisze alatt Rich Moore, aki először próbálkozott egészestés animációs filmmel, eddig a Simpson család egyik direktoraként tekintettünk rá. Isten tartsa meg jó szokását. Fantáziadús, végig izgalmas történettel szórakoztatja a nagyérdeműt, olyan zenével megtámogatva (respect Henry Jackman!), hogy az összes retro rajongó megnyalja mind a tíz ujját. További erény, hogy az alkotók érezhetően tisztelik az alapanyagot és tisztelik a '80-as, '90-es évek világát, amikor ezek a játékok uralták az elménket. Ennek csupán annyi a hátulütője, hogy a mai gyerekek értetlenül fognak állni/ülni a film poénjai előtt, a helyenként akciófilmes jelleg sem lesz kedvükre. Tehát őket most célszerű lesz otthon hagyni vagy bekapcsolni nekik egy magyar népmesék részt. A másfél órás önfeledt kikapcsolódás végére persze a Disney visszatalál saját magához, de ez még sosem volt ennyire jó és jogos. Igazi katarzis. Nagybetűs. A 3D felesleges, csak ront az élményen. Az ilyen ötletes, eredeti filmeknek van legkevésbé szükségük a feltuningolásra. Az elmúlt évek egyik animációs csúcsteljesítménye született meg. Wreck it Ralph! We are ready!

Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, akit lenyűgözött a játéktermi hangulat a '80-as, '90-es években. És még most is oda van érte.

Értékelésem: 95%


2012. december 31., hétfő

Merida, a bátor



Az ugráló asztali lámpa vidéke és az egér birodalma között valahol félúton.







Objektíven: Ősidők óta hősi csaták történetei és misztikus legendák járják be a titokzatos és zordon Skót- felföldet, mely történetek generációról generációra szállnak. A bátor skót hercegkisasszony, Merida szembeszáll tradícióval, végzettel és egy ismeretlen fenevaddal, hogy bátorságával példát mutasson népének és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb hősök között.

Szubjektíven: Egy mozifilm - kevés kivételtől eltekintve - nehezen tud jól kijönni egy rendezőváltásból. A Pixar "kreatív nézetkülönbségek" címen vált meg a projektet sokáig vezető Brenda Chapmantől és tette be helyére Az utcai zenész című nagysikerű rövidfilmet levezénylő Mark Andrews-t. A Meridáról egyértelműen lerí, hogy az első felét más készítette, mint a másodikat. Az expozíció túl hosszú a teljes játékidőhöz képest, és kicsit másmilyen filmet ígér, mint amilyen végül lesz belőle. A cselekmény kibontása túl hamar, szinte montázsszerűen történik meg; igazán rápakolhatott volna még 10 percet a stáb, hogy kidolgozottabbak legyenek a karakterfejlődések. Azért kár a dologért, mert láthatóan a Disney és a Pixar itt szeretett volna valamiféle konzorciális remekművet létrehozni, mely magán hordozza a két animációs cég jellegzetességeit. Én magam is kíváncsi voltam, hogy Merida alapvetően Disney hercegnő lesz, Pixaros kikacsintásokkal, vagy Pixar hősnő, családi Disney-s beütéssel. A végeredményt látva azt tudom megállapítani, hogy bár a megvalósításban tetten érhető az ugráló asztali lámpa csapatának szellemessége és ötletessége, ez mégiscsak egy Disney-film, benne az egyik legvagányabb és leginkább szerethető női főhőssel. Nem csak Meridáról mondható el, hogy remek karakter, tulajdonképpen valamennyi figura remekül ellenpontozza a helyenként csapongó történetvezetést. Látványban, zenében ezúttal is csodálatos élményben lehet részünk és végre a családok is kapnak ízletes csontokat tanulságok tekintetében, amelyek el-elmaradoztak az utóbbi évek produktumaiban. A Merida, a bátor a leggyengébb Pixar film a Verdák második része mellett, de még így is sokkal jobb, mint más stúdiók legszínvonalasabb munkái. 

Kiknek ajánlom?
Végre egy animációs film, melyet bátran tudok ajánlani kiskamaszokat, kisiskolásokat felvonultató családoknak. Akik viszont egy Pixar-film sziporkázását várják tőle, inkább ne fizessenek be rá.

Értékelésem: 80%

2012. december 28., péntek

Partysaurus Rex



A Pixar ismét a csúcson.








Objektíven: A Toy Story közönségkedvenc lomha játékdinója hirtelen a fürdőszobai játékok legmenőbb partifigurája lesz, mert kis gazdája ottfelejti őt a kádban.

Szubjektíven: Szóban forgó animációs rövidfilmünk Mark A. Walsh rendezői bemutatkozása, aki korábban animátorként dolgozott az ugráló asztalilámpás csapatnál. Olyan sikerekben volt elévülhetetlen része, mint a Toy Story 2, a Hihetetlen család vagy a L'ecsó. A Partysaurus Rex című csúcstermékével bebizonyította, hogy érett direktor és nagyon remélem, hogy hallani fogunk még róla a közeljövőben. Walsh csapata ugyanis elképesztő könnyedséggel vegyíti a trash szörnyfilmek világát a buliközpontú vígjátékokkal, miközben arra is ügyelnek, hogy a Toy Story-rajzfilmek sava-borsát adó báj és szellemesség is megmaradjon. Annyi vizuális humort és kikacsintást pakoltak filmjükbe a készítők, hogy minden másodperce aranyat ér. Az némileg rossz döntés volt, hogy szélesvásznon csak azok láthatták, akik be tudtak ülni a felújított, háromdimenziós Némó nyomábanra. Kár, mert zenéstül, mindenestül fantasztikus alkotás a Partysaurus Rex. Már nem is számolom, hányadszor nézem meg. What up fishes?!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik a Toy Story világát.

Értékelésem: 100%


2012. december 17., hétfő

Shrekből az angyal



Ami a pingvinekkel sikerült, az a zöld ogréval már nem.







Objektíven: Shrek ismét visszatért, ám ezúttal nem egy egészestés filmben láthatjuk viszont, hanem rövid időre bepillanthatunk az otthonába a karácsonyi ünnepek közeledtével. Kedvenceink most is, mint mindig mulatságos helyzetekbe keverednek és szívet melengető párbeszédeket folytatnak, s természetesen az összes eddigi szereplő is kivétel nélkül felbukkan. A félórás film Shrek és Fiona karácsonyi készülődését, és az ünnepet mutatja be - amolyan ogre-módra.

Szubjektíven: Szólhattak volna előre, hogy ezek a karácsonyi rövidfilmek nem igazán ütik meg a nézhető színvonalat. Üdítő kivételt a Madagaszkár pingvinjeinek karácsonyi küldetése jelentett, így az azt levezénylő Gary Trousdale-t leszerződtették ide is, hogy valami maradandót alkosson Szamárékkal. Jogos a kérdés... kisülhet valami jó abból, ha A szépség és a szörnyeteg rendezőjét rászabadítjuk a Shrek-sorozatra? Szerintem sem. Kár, mert erős kezdés után a zöld ogre lassan elvész a folytatások tengerében. Ez már nagyon nem az a széria, melynek nyitódarabját még a Cannes-i Filmfesztiválra(!) is nevezték anno. Régen rossz, ha erőlködést, izzadságszagot érezni a képkockák mögül, miközben tökéletesen semmitmondó frázisok puffognak a szeretet ünnepéről. Egynek tulajdonképpen elmegy és a látvány is szemrevaló, de régen rossz, ha csupán emiatt kell felfigyelnünk egy mozgóképes termékre. A biztonság kedvéért azóta még csináltak két epizódot, amelyek megint nem sokat tettek hozzá az alkotók kreatív művészetéhez, de legalább a dollármilliók ezúttal is a zsebükben landoltak. Be kéne már fejezni (ezt is).

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik még mindig nem unták meg kedves zöld szörnyünket.

Értékelésem: 40%


2012. december 16., vasárnap

MadagaszKarácsony



De ki beszél itt a karácsonyról?








Objektíven: Ezúttal az állatkerti baráti csapatnak kell megmentenie a Karácsonyt, miután a Mikulás kényszerleszállást hajt végre a szigetükön és még az emlékezetét is elveszíti. Nincs más hátra, pingvineket a szán-fogatba és kezdődhet az őrült utazás!

Szubjektíven: Valahogy nem érzem véletlennek, hogy David Sorent nem engedték a rendezői szék közelébe ezt a filmet követően négy évig. Ha már a Madagaszkár-sorozat legnagyobb ütőkártyáinak számító pingvineket sem sikerül úgy a történet részeivé tenni, hogy az szórakoztató legyen, ott komoly bajok vannak. Azon már fenn sem akadok, hogy karácsony címszó alatt összehadoválnak mindenfélét, ami még véletlenül sem karácsony - ebben és minőség tekintetében is simán versenyre kelhetnek a Jégkorszak ünnepi kiadásával. Nem tudnék dönteni, melyik gyengébb. Persze azt is célszerű megjegyezni, ha valaki szerette a mozifilmeket, akkor nyugodtan tehet egy próbát ezzel is. A Jégkorszak esetében mérgem azért volt határtalan, mert egyik kedvenc sorozatomról volt szó. De itt? Talán bennem van a hiba, de sosem sikerült megszeretnem ezeket a (minden szempontból) szögletes karaktereket. Arról már nem is beszélve, hogy a Gary Trousdale rendezte előző karácsonyi Madagaszkár-epizód pont attól volt zseniális, hogy kiemelte a leghasználhatóbb karaktereket (pingvinek) és rájuk épített egy átélhető sztorit. Meg aztán Gary Trousdale (A szépség és a szörnyeteg, Atlantisz, A Notre Dame-i toronyőr) nem egy David Soren kategória. David barátunk első rendezésén van túl és szívből reméljük, hogy filmográfiája innentől kezdve csak jobb filmekkel bővül majd.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik végképp semmivel sem tudják eltölteni a szabadidejüket december végén és szembe jön velük egy színes tévé.

Értékelésem: 35%

2012. december 15., szombat

Jégkorszak: Állati nagy karácsony



Merénylet kategória








Objektíven: Sid, a megállíthatatlan dumagép szokásához híven nagy galibát okoz, és ezzel nemcsak Mani barátjának a karácsonyát teszi tönkre, de még a Mikulás is a rosszcsontok közé sorolja. Ő persze azon nyomban szeretné kiköszörülni a csorbát, és megindul az Északi-sark felé. A helyzet odáig fajul, hogy barátainak már nemcsak Siden kell segíteniük: az egész világ karácsonya a tét.

Szubjektíven: Nem tudok rá jobb szót, ez katasztrófa. Szerintem Karen Dishert el kellene kergetni a Jégkorszak-filmek közeléből, mert nem tesz jót a sorozattal. Már az előző eresztése is gyengére sikeredett. Jelen karácsonyi rövidfilmünk pedig a 'lelombozóan kiszámítható' kategória népes táborát gyarapítja innentől kezdve; a sorozat többi részéhez képest ötlettelen és kevésbé humoros. Pedig csupán A dinók hajnala szellemességét, frissességét kellett volna megőrizni. Nem sikerült. Azon már fenn sem akadok, hogy karácsony címszó alatt miket hordanak össze a karakterek... Hagyjuk is. Tiszta szerencse, hogy a negyedik egészestés epizódra Mike Thurmeiert kérték fel Steve Martino mellé és nem Dishert, akit szeretnék tisztes távolban tudni egyik kedvenc sorozatomtól. Csakhogy amíg a Jégkorszak-filmeket ekkora sikerrel játsszák a mozik, addig nem valószínű, hogy lecserélik az alkotógárdát. Pedig én javallanám...nem árt néha a vérfrissítés.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik a karácsonyt idegeskedéssel kívánják tölteni.

Értékelésem: 35%

2012. május 5., szombat

Az illuzionista



Animációs csoda a Belleville randevú rendezőjétől.







Objektíven: Az illuzionista egyike az előadóművészet kihalóban levő fajából. Feltörekvő rock sztárok aratják le babérjait, így arra kényszerül, hogy egyre kétesebb megbízásokat vállaljon alternatív színházakban, kerti partikon, bárokban és kávézókban. Egészen addig, amíg Skócia nyugati partján egy falusi kocsmában nem találkozik Alice-szel, az ártatlan kislánnyal, aki örökre megváltoztatja életét. Alice-t teljesen lenyűgözik hősünk trükkjei, és azt hiszi ez igazi varázslat, látva a falusiak izgatottságát amikor azt ünneplik, hogy bevezetik az áramot távoli szigetükre. Követi őt Edinburgh-ba, vezeti, amíg a bűvész egy kis helyi színházban dolgozik. A lány rajongása lenyűgözi, jutalmul pazar ajándékokat "varázsol" neki elő. Félve attól, hogy csalódást okoz neki, nem tudja magát rávenni, hogy felfedje a valóságot...

Szubjektíven: Nehéz elkezdeni, nehéz bármit írni. Az bizonyos, hogy az igen tetszetős külcsín alól egy mély és drámai filmalkotás tör felszínre. Olyannyira, hogy több kritika is szóvá teszi a "túlontúl drámai és szomorú" történetet. Megvan ennek az oka. Sylvain Chomet precíz rendező, műveit alaposan átgondolja, nem véletlen, hogy csak ritkán ül a rendezői székbe. Legfrissebb filmjében a művészetről, az emberi kapcsolatokról mesél és bizony egy világ haláláról is. Főhősünk öregedő bűvész, aki fölött eljárt az idő. Közönsége teljesen érdektelen produkciói iránt, és hamar világossá válik, hogy mesterségének a beatkorszak hajnalán már leáldozott. Reménysugár vagy az utolsó tőrdöfés a rajongó skót munkáslány? Ahogy Chomet-től megszokhattuk a mellékszereplők egytől egyig szórakoztató, jól megírt figurák. Vizuálisan sem lehet panaszunk a filmre. Talán a Suszter, szabó, baka, kém nyűgözött le utoljára ennyire képeivel és hangulatával, de talán még az sem. Varázslatos, gyönyörű, amit a filmvásznon látunk. Szükségünk is van rá, mert súlyos történetet hordoz Az illuzionista. A bűvész a végére megtanulja, hogy nem kell színlelnie, megtanulja a lány is. Kicsit talán "visszanyerik az életüket", különösen az öregember. Zseniális az utolsó vonatos jelenet, ahol a bűvész először dönt úgy, hogy a varázslatot nem használja "átverésre", hanem ajándékként közelít hozzá. Ezáltal bölcsebb emberré válik. Nekünk filmnézőknek ugyan addigra már megszakadt a szívünk, de ez most jóleső fájdalom. Letűnt az öreg bűvész világa, tovább kell hát létezni, de bölcsebben és tapasztaltabban tesszük. Ugyanis az illuzionista igazi csodája a fejlődő emberi lélek.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik bírják a majd' másfél órás lassú tempójú némafilmeket.

Értékelésem: 90%


2012. április 23., hétfő

A párizsi mumus



A franciáknak is lehet rossz napjuk








Objektíven: 1910, Párizs. Emile, a félénk filmvetítő és Raoul, a színes feltaláló beszállnak a párizsi mumus felkutatásába. Egyesítik erejüket Lucille-lal, a nagylelkű kabaré sztárral, egy szeszélyes tudóssal és robbanékony természetű majmával, hogy megmentsék a mumust, mert a kiderül, hogy valójában csak egy nagyra méretezett, de ártatlan bolha.

Szubjektíven: Talán nem is a rossz nap a legjobb kifejezés, hiszen nem tartozik a gyenge eresztések közé A párizsi mumus. Inkább csak fájóan közepes, melynek köszönhetően évek múlva csak egy valóban figyelemre méltó betétdal fog minket arra emlékeztetni, 2012. január 26-án bemutattak valamit a mozikban. És ha már nem a hangulatra, hanem a zenére helyezték a főbb hangsúlyt, illett volna a művet olyan karakterekkel megtámogatni, akik otthonosan mozognak egy fantasyba hajló zenés vígjátékban. Azonban az ellenszenves és kidolgozatlan karakterek csetlése-botlása gyorsan elveszi a kedvünket attól, hogy reménykedjünk. Nem értem, mintha mostanában felesküdtek volna az animációs filmek alkotói, hogy lehetőleg minél több antipatikus karakterrel tömik tele a meséket. Ez lenne az új trend? Bár ha a produceri szék felé pillantok, nem lepődöm meg. Az a Luc Besson csücsül ott, aki lassan teljesen hazavágja a 2000-es évek előtt szerzett reputációját. Ennél már csak az meglepőbb, hogy a tengerentúlon igen magas kritikai átlaggal köszöntötték Besson újabb kitörési kísérletét. Állapodjunk meg abban, hogy most (sem) sikerült. Pedig nem kellett volna sok hozzá. A teljesen átlagos történetvezetést kellett volna felturbózni némi párizsi atmoszférával és néhány szerethető animációs szereplővel. Egyszer nézhető.

Kiknek ajánlom?
Mindent faló animációs ínyenceknek és azoknak, akik kíváncsiak arra, hogyan énekel Vanessa Paradis.

Értékelésem: 50% 


2012. április 15., vasárnap

Animátrix



Ismerd meg a Mátrixot avagy ami az élőszereplős filmekből kimaradt.







Objektíven: Mi történt a Mátrix előtt? Milyen esemény előzte meg a Mátrix - Újratöltve epizódot? Hogyan bukott el az emberiség? Hogyan zajlott a háború? - mind-mind kiderül az Animátrixból.

Szubjektíven: 9 rövidfilm, 7 rendező, 89 percnyi játékidő. Remekül kivitelezett animációs filmek, amelyeket a kortárs animáció tehetséges művészei álmodtak meg. Mind vizuálisan, mind a történeteket tekintve illeszkednek a Mátrix-univerzumba, mégis megtartják sokszínűségüket. Ahogy azonban egy rövidfilm gyűjteménynél lenni szokott, színvonal tekintetében nem tud egyenletesen teljesíteni az Animátrix. A két Reneszánsz epizód megvalósítása történetileg rendben van, de képi síkon behoz olyan elemeket, melyek széttartóvá, nehezen értelmezhetővé teszik. A lezáró animáció teljes kudarc, a művészieskedés iskolapéldája, igen sokat ront az összképen. Piros pont jár viszont a Mátrix világát kreatívan felhasználó részeknek, a Világrekord, a Program, a Hiba a rendszerben nagyszerűen hangolják össze az univerzum világát az újító ötletekkel. Személyes kedvenc a '30-as évek film noirjait idéző Detektívtörténet, melyben egy magándetektívet felbérelnek, hogy találja meg azt a számítógépes heckert, akit mindenki csak Trinity néven emleget. Az ügy felgöngyölítése közben nem várt fordulat következik... Érdekesség, hogy a Mátrix közvetlen előzménytörténetének megírásában (és persze a film produceri munkáiban) a trilógia rendezői, Andy és Lana Wachowski is komoly szerepet vállaltak. Bár maga a trilógia csúfos véget ért - főleg kritikai szempontból, ez a rövidfilm gyűjtemény sokat jóvátesz az elődök hibáiból és bizonyítja, hogy a Wachowski-fivérek alkotása igen is méltó volt arra a hihetetlen méreteket öltő felbuzdulásra, amiben az ezredfordulón részesítette a világ.

Kiknek ajánlom?
Akiknek nem tetszett a Mátrix-trilógia zárása és hiányérzetük maradt.

Értékelésem: 70%

2012. április 7., szombat

The Fantastic flying books of Mr. Morris Lessmore

 

De régen vártam már egy ilyen filmre! Szívvel-lélekkel teli csoda!







Objektíven: Buster Keaton, az Óz, a csodák csodája és a könyvek ihlették William Joyce és Brandon Oldenburg filmjét.

Szubjektíven: Az elején még nehezen lehet eldönteni, hogy mi lesz ez, merre tart, mi a műfaja... de aztán... valami egészen páratlan élmény kerekedik ki belőle. Csodálatos, páratlan szépségű munka. Rég vártam már egy olyan filmre, amely után örömmel emelek le a polcról egy könyvet. Ez a film nemcsak elérte ezt, de nem szégyellem bevallani, hogy megkönnyeztem a végét. Ilyen pedig már évek óta nem fordult elő velem. Lenyűgöző animáció, nagyszerű zenei aláfestéssel. Az az érzésem, még sokszor vissza fogok térni Mr. Morris Lessmore könyveihez... a legjobb helyre ment az Oscar! Egyszerűen cserben hagynak a szavak...

Kiknek ajánlom?
Ezt minden embernek látnia kell! Az origo meg menjen a fenébe a vállalhatatlan véleményével.

Értékelésem: 95%

2012. április 4., szerda

Táncoló talpak


A közhiedelemmel ellentétben nem a zöld-propagandával van itt a legnagyobb baj.







Objektíven: A császárpingvinek hazájában, az Antarktiszon senki vagy, ha nem tudsz énekelni. Ám mit tegyen a kis Topi, akinek semmi hangja? Szívhez szóló dal nélkül sosem élhet boldog szerelemben. Nem mentség számára, hogy a jégparkett ördöge, lévén a kis pingvin táncra született. Kiközösítik a pingvintársadalomból. Miután életében először távol kerül az otthonától, Topi találkozik egy csapat másfajta pingvinnel. Ramont és társait lenyűgözik a kis pingvin tánclépései, és meghívják, hogy bulizzon velük. Az új barátainak segítségével azután Topi végre megtalálja helyét a világban.

Szubjektíven: Az elmúlt évtized második felében rendkívül kelendőek voltak a sarki pingvinek. Nem egy, nem két alkotás foglalkozott velük, hétköznapjaikkal, vándorlásaikkal, családi életükkel. Hétköznapjaikkal, bizony! Hisz minden kis pingvin iskolába jár, énekelni tanul… Már akinek sikerül. Van, akinek ez nem jön össze, és inkább táncolásra adja a fejét, hogy aztán sok-sok kalandon és új baráton keresztül elfogadtassa magát a „társadalommal”. Azt, hogy a 2007-es díjátadón George Miller animációs alkotását tüntették ki Oscar-szobrocskával a Verdák helyett, azóta sem bocsátottam meg az Amerikai Filmakadémiának. De hát mire is számíthatunk? „Végre” egy animációs film, amely bátran szembe megy a hagyományos értékekkel, a családdal, mindenféle hierarchikus intézményrendszerrel... Érthető karikírozás, meg kell hagyni, csak sablonos és többnyire ötlettelen. „Végre” egy animációs film, melyben az alkotók nem bajlódtak a dalok feliratozásával, hadd okuljon a magyar kisgyermek a számára érthetetlen angol szövegből. És „végre” egy animációs film, melyben egyik mellékszereplő sem okoz különösebb meglepetést, a nagydumás, a végletekig gonosz, a pancser banda és a szimpatikus, önmagát kereső főhős egyaránt megtalálható benne. Kivétel talán az apuka-pingvin. Figurája és karaktere átélhetőre és hitelesre sikerült. Az akciók többségének konkrét szerepe nincs, csak a látvány és a történet továbblendítése végett kerültek a filmbe. A Táncoló talpak – mint arra címe is utal – akkor működik a legjobban, amikor éppen táncos betét következik, akkor igazán magával ragadó. Szerencsére ilyenben nem szűkölködünk a másfél órás játékidő alatt, így mégsem kell csalódottan elhagynunk a mozitermet. A keserű szájíz azért marad meg, mert egy kedves, humoros film ígérete van benne az első félórában, hogy aztán a színvonal egyre lejjebb kússzon. Kár érte. Második rész persze ebből is van...

Kiknek ajánlom?
Szerintem nem családi film, bármilyen sokan szeretik is. Én még nem ajánlottam jó szívvel senkinek. Egyszer nézhető kategória.

Értékelésem: 50%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...