A következő címkéjű bejegyzések mutatása: japán film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: japán film. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 28., csütörtök

A könyvek hercege

Objektíven: Shizuku egy álmodozó kamaszlány, aki hogy kiszakadjon a mindennapok szürkeségéből, szabadidejét a könyvtárban tölti. A kölcsönző-kártyákon különös dologra lesz figyelmes: az általa kivett könyveket egytől-egyig kikölcsönözte már előtte egy Amasawa Seiji nevű fiú. Shizuku kíváncsi lesz, hogy ki lehet a titokzatos olvasó, s kutatása közben nemcsak a szerelemre talál rá, de megvalósítja régi álmát, és ír egy történetet.

Szubjektíven: Kevésbé mágikus és varázslatos, mint Hayao Miyazaki művei, a nagy mester itt most "csak" forgatókönyvíróként volt jelen, de érezhető a munkássága. Hétköznapi, emberi alkotás A könyvek hercege, ami annak ellenére, hogy teljesen más kultúrában játszódik, iszonyúan ismerős mindannyiunknak. A felnőtté válás rögös útján való első lépések, az egyéni határok feszegetése, az ifjú szerelmek szenvedélye elemi erővel köszönnek vissza, nem lehet kitérni előlük, telitalálat. Csak azért szorul össze a szívem, mert Kondo Yoshifumi ígéretes karrier előtt állt, de végül ez lett az egyetlen egészestés animációs filmje. Csodálatos alkotót vesztettünk személyében, öröksége felejthetetlen. Take me home, country roads!


Értékelés:  90%


2014. április 7., hétfő

Akira




A 2000 oldalas manga alapján...







Objektíven: Évtizedek teltek el a Harmadik Világháború kitörése és a Tokiót romba döntő hatalmas robbanás óta. 2019-re a várost újjáépítették, de Neo Tokió gengszterek, terroristák, vallási fanatikusok és motoros bandák polgárháborúk dúlta városa lett. Egy ilyen banda, a Kapszulák vezetője a 16 éves Kaneda is. Csapatának legfiatalabb tagja Tetsuo, akit a többi bandatag állandóan ugrat. A fiú ezért folyton bizonyítani akarja bátorságát, s egy ilyen alkalommal fegyveresek fogságába kerül, akik egy laborba szállítják, ahol mindenféle vizsgálatnak vetik alá. Amikor kiengedik, Tetsuo megváltozik: agresszív lesz, fájdalmai és szörnyű látomásai vannak. Rájön, hogy újfajta képességekre tett szert, egyetlen kézmozdulattal könnyedén tud embereket ölni. S mindez valamiképpen kapcsolatban áll a misztériummal, amit Akirának hívnak.

Szubjektíven: A film Katsuhiro Otomo kétezer oldalas mangája alapján készült. Elképesztő vállalkozás volt mozivászonra vinni ezt a hatalmas terjedelmű művet, mely mai napig a cyberpunk műfaj legnépszerűbbjei közül való. A kilencvenes évek elején még az amerikai Sony filmstúdió is tervbe vette az élőszereplős verziót, ám hamarosan kiderült, hogyha hűek szeretnének maradni az eredeti műhöz, akkor a költségvetés legalább 300 millió dollárra rúgna, így elvetették az ötletet. Epikus, elképesztően hangulatos, elemi erővel bíró alkotás született meg, mely alaptétel a mangák rajongóinak széles köreiben. Brutális apokalipszis vízió, melynek részletgazdagságához páratlan fantáziája mérhető csupán. A tudományos-fantasztikus vonalhoz ugyan néha jobban fel kellene nőnie a drámai szálaknak, mégsem ez tölt el a leginkább hiányérzettel. Egyszerűen ötpercenként hasít belém az érzés a filmet látva, hogy ez bizony egy lerövidített verzió, mely sokszor kiegészítésre szorulna. Sokkal több rejlik a képek mögött, mint amit végül látunk. Így is kétórás, fékevesztett cyberpunk kalandot hozott össze a stáb, panaszra csak nagyon halkan lehet okunk. Kétezer oldalt így "összeollózni" emberfeletti teljesítményt kívánt. Így viszont kevesebb jutott karakterfejlődésből és drámából, melyeket a misztikus vonal próbál kiegészíteni - többnyire igen sikeresen. Érdekesség, hogy a film lehengerlő zenéje úgy született meg, hogy az alkotók egy képkockányit sem láttak a filmből, de még a forgatókönyvet sem olvashatták. Szintén említésre méltó, hogy az Akira ugyanazt az utat járta be a tengerentúlon, mint a hasonló stílusú filmek - először hatalmas bukás jutott neki osztályrészül, majd évekkel később felismerték nagyszerűségét és most páratlan kultusz övezi. Megérdemelten. Aztán, hogy melyik nagy stúdió mer majd hozzányúlni élőszereplős megfilmesítés szempontjából, az már egy másik kérdés... de az biztos, hogy hatalmas fába fogja vágni a fejszéjét.

Kiknek ajánlom?
Apokaliptikus víziók, Blade Runner típusú filmek, animék, kreatív akciófilmek rajongóinak mindenképp.

Értékelésem: 80%


2011. január 4., kedd

On Your Mark


Hayao Miyazaki nagyot alkot egész kicsiben.








Objektíven: A történet a jövőben játszódik. Két rendőr egy rajtaütés során talál egy titokzatos lányt, akinek szárnyai vannak, és elhatározzák, hogy bármi áron kiszabadítják.

Szubjektíven: Az On Your Mark tulajdonképpen egy zenei videoklip, Hayao Miyazaki egy japán együttes dalához készítette. Rendkívül intenzív 5 perc, felfedezhető benne az összes jellegzetesség Miyazakitól. Külön érdekes, hogy az amúgy nem túl acélos zene is mintha jobb lenne az animáció hatására. A film remekül dolgozik alá a zenének, így erősítik egymást. Remek munka.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik az egyik legnagyobb élő animációs-filmrendező kevésbé népszerű alkotásaira is kíváncsiak.

Értékelésem: 85%

2010. június 12., szombat

A Vándorló Palota


Hayao Miyazaki a történethez Diana Wynne Jones angol írónő 1986-os, Howl's Moving Castle című regényét vette alapul. Azt azonban Jones írónő sem gondolhatta, hogy ilyen csoda születik művéből.





Objektíven: Sophie dolgos hétköznapjai az édesapjától örökölt kalapboltban telnek. Fiatal korához képest csak ritkán engedheti meg magának, hogy a közeli városba menjen egy kicsit szórakozni; ám egyik kiruccanása alkalmával találkozik Howl-lal, az elképesztően sármos varázslóval. Kapcsolatukat félreértve az irigy Hangafüves puszta boszorkánya rettenetes átokkal sújtja Sophie-t; 90 éves öregasszonnyá változtatja.

Szubjektíven: A ’80-es években ismerhettük meg Hayao Miyazaki nevét. A nevet, mely az anime, az animáció új korszakát jelenti. Milliókat ejtett ámulatba a Vadon hercegnője, aztán a Chihiro Szellemországban című remekmű. 2004-ben elkészült alkotása, A Vándorló Palota sem okoz csalódást, sőt, az előzetes várakozásokat messze felülmúlja. Amikor az „esztéta” beül a moziba, hogy utána kritikát írjon, az egy természetes jelenség, semmi különös nincs benne. Megnézi, eldönti ajánlani fogja-e másnak is, avagy sem. Odafigyel a részletekre, próbálja „kritikus szemmel” nézni a dolgot. Ám amikor egy olyan filmre ül be, mint A Vándorló Palota, akkor belesüpped a bársonyszékbe, nekiszegeződik a vászonnak és már nem is kritikus, hanem egy sima mezei néző kötelezettségek nélkül, aki képtelen uralkodni magán, képtelen azzal a bizonyos „szemmel” szemlélődni, ehelyett egyszerűen csak a film része lesz, belefolyik a történetbe, és szinte szó szerint eltűnik két órára ebből a világból. Mert Hayao Miyazaki alkotása olyan hatással lesz ránk, mintha visszaváltoznánk gyermekké, aki minden csodában hisz.
A rendező teljesen klasszikus vonalvezetést használ mind a történetmesélésben, mind a forgatókönyv szövegében egyaránt, ezzel is hitelesebbé teszi a gyermekkorunk hangulatát, amikor még képesek voltunk kikapcsolódni olyan "hagyományos" meséken, mint az Alice csodaországban, vagy akár az Aladdin és az Oroszlánkirály.
A történet szerint ugyanis egy fiatal kalapkészítő lányt megment egy délceg idegen, a félreeső utcában garázdálkodó katonáktól és démonoktól, és hölgyünk eme gesztus hatására beleszeret a fiúba. Ám az ifjúnak van egy varázslónő rajongója is, aki látván a kis incidenst, vetélytársát átokkal sújtja, méghozzá nem is akármilyennel: 90 éves öregasszonyt csinál Sofi-ból. Sofi így ki is menekül a városból, fel a hegyekbe, a varázslók és démonok birodalmába. Menekülésének, bár nem derül ki, de valószínűleg két oka van: egyrészt nem szeretné, hogy ilyennek lássák az emberek, így elbujdokol, másrészt titkon bízik abban, hogy a varázslat megtörhető. Útja során találkozik szembe a négy lábon járó címszereplővel, vagyis a külön életet élő palotával, ahol barátokra lel, és végre a visszahúzódó lány is mer másmilyen lenni, mint amit elvárnak tőle, mer igazi szeretettel, törődéssel lenni mások felé. Többet azonban vétek lenne a történetről regélni, ezt a csodát hamar át kell élni.
Minden hős egyedi, összetéveszthetetlen, és szerethető. Ráadásul mindegyikük úgy van megalkotva, hogy képesek vagyunk beleélni magunkat vívódásaikba, örömükbe. És egy apróság: Sofi mindig azokban a pillanatokban fiatalodik, vagy nyeri vissza eredeti alakját, amikor éppen nem figyel oda magára, amikor kilép saját zárt világából és a többiek felé fordul. Gyönyörű a metafora: a film elején Sofi olyanná válik, amilyen a lelke, később ebből az „öregségből” fiatalodik meg. Mindenkinek kihagyhatatlan, aki szereti a rajzfilmeket, akinek van fantáziája, (és akinek nincs kőből a szíve.)

Kiknek ajánlom?
Tisztában vagyok vele, hogy Hayao Miyazaki munkássága nem örvend egyöntetű elismerésnek. Keleti motívumkészlete, sajátos világlátása nem könnyen emészthető. Az animék világát szerető és a színpompás, nagy igényeséggel megalkotott képsorokat kedvelő rajzfilm-rajongók számára mégis kötelező darab. Az okok feljebb olvashatóak.

Értékelésem: 100%

2010. május 17., hétfő

Ponyo a tengerparti sziklán


Mese, fantázia, képzelet, Miyazaki.








Objektíven: Hayao Miyazaki legújabb animéje Ponyóról az aranyhalról, aki ember akar lenni.

Szubjektíven: Volt már veletek úgy, hogy egy filmről kijövet, este fél 10-kor rádöbbentetek, hogy még nyolc óra sincs? Ha ismerős az érzés, biztosan nem Hayao Miyazaki alkotására ültetek be. Az anime koronázatlan királya kifogyhatatlan az ötletekből, s bár legújabb filmje speciálisan óvodások számára készült, garantálom, hogy aki szerette a Mester eddigi műveit (különösképpen a Totoro-t), azt most sem éri csalódás. A szemfülesek már megtekinthették tavaly novemberben, az Anilogue Fesztivál nyitófilmjeként. Nem akarom elárulni a történetet, egyébként is sokat töprengtem, mit is vethetnék papírra (képernyőre). Talán egy benyomást megengedtek: A nézőtér zsúfolásig megtelt, japánok, magyarok, mindenféle népek; hatalmas vetítővászon, gyönyörű díszterem, zsong az egész, mint egy méhkas; rövid megnyitóünnepség, majd gyors elcsendesülés. Már nem számolom, hányadszor ülök be egy filmszínházi előadásra, de ez a pillanat még mindig gyermeki rajongással tölt el: a fények lassan kialszanak. Izgalmat érzel, figyelmed a horizontra tapad. Sötétség és csend. Hamarosan megjelenik a Ghibli Stúdió emblémája (pont Totoro), és gyönyörű muzsika szólal meg. Szinte földöntúli. Színek, alakok, figurák jelennek meg a vásznon, és azonmód átröpítenek egy másik világba. Neked pedig nincs más dolgod, mint ennek az új világnak aktív befogadójaként élvezni az eléd táruló gyönyörűséget. Egyik ötlet követi a másikat, még fel sem ocsúdtál az előző képkocka keltette ámulatból, máris egy még szebb tárul eléd. Ezen a ponton a néző nem tehet mást, mint leborul a nemzet nagysága előtt, ahogy ezt már megtettük (-tettem) Howl Vándorló palotájánál. Ponyo ugyan nem tör sem Chihiro, sem a Palota, sem Nauszikaa babérjaira, de a maga bájával, gyermekiességével és végtelen emberszeretetével rabul ejti a fogékony mozilátogatót. Azt pedig csak sajnálni tudom, hogy a hírek szerint Hayao Miyazaki utolsó filmalkotásáról van szó, mivel látása végletesen meggyengült, s emiatt nem vállal újabb produkciókat. Ezzel együtt úgy gondolom, életműve teljes. Animációs berkekben egyedül Walt Disneyhez merik hasonlítani (mármint jelentőségét tekintve, ő nem szereti, ha bárkihez is hasonlítgatják). A Ponyo a tengerparti sziklán gyönyörű és méltó lezárása alkotói pályafutásának. Belőlem, egyszerű halandóból pedig csupán ennyi tör felszínre: Köszönjük!

Kiknek ajánlom?
Ugyanaz érvényes Ponyora is, mint Miyazaki többi filmjére. Aki nincs kibékülve a keleti kultúrával, ne tekintsen bele! Egyébként én kisiskolás kortól bátran merem ajánlani, nagyobbacska óvodások is megnézhetik, szülői felügyelettel persze. Hayao Miyazaki rajongóknak pedig ... erősen ajánlott.

Értékelésem: 100%

2010. május 16., vasárnap

Tsumiki no ie - The house of small cubes


12 perces csoda; az év legemberibb animációja embertelenül gyönyörű.







Objektíven: Ahogy a városát elárasztja a víz, egy öregember folyamatosan arra kényszerül, hogy téglákkal tovább építkezzen fölfelé. Ő maga szárazon marad, miközben alatta hol kisebb, hol nagyobb kockaépületek sorakoznak – életének egy-egy állomása. Egyik nap apró baleset történik, és az öregember a rég elfeledett terek felé veszi az irányt…

Szubjektíven: A japán Kunio Kato első filmjével jelentkezett a nemzetközi porondon. A 33 éves direktor animációs rövidfilmje The House of Small Cubes címmel látott napvilágot – az eredmény pedig minden képzeletet felülmúlt. Néhány hónapon belül ez a fiatal rendező már ott állt milliárdnyi tévénézővel szemben, kezében az Oscar-díjjal. Nem érdemtelenül. Alkotására valóban nehéz jelzőt találni. A csodálatos megvalósítás kellően erőteljes tartalmi mélységgel párosul, bár néha úgy éreztem nem sikerült minden lehetőséget kiaknázni, amit az alapötlet magában rejtett. Valószínűleg nem is volt cél. A motívumok közül néhány van csupán végigvezetve, a film ezzel is az egyszerűség mellett tör lándzsát, nem marad bennünk hiányérzet. A vizuális gyönyörködtetés véletlenül sem lesz öncélú, néhány jelenet pedig annyira csodálatos, hogy cserbenhagynak a szavak. Újabb bizonyítéka ez a kis rövidfilm annak, hogy előadni, tolmácsolni kell tudni egy történetet. Kíváncsian várjuk Kunio Kato úr következő remekét!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretnek elmerülni az emlékek birodalmában, szeretik a hangulatos, elmélkedős filmeket.

Értékelésem: 85%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...