A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi film. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 8., vasárnap

Az utolsó császár




Efféle koprodukcióból szívesen vennénk többet. Jó érzés ilyen nagyszerű filmet látni, s írni róla.






Objektíven: 1950-ben a kínai-szovjet határállomásra beragasztott ablakú szerelvény gördül be: háborús bűnösöket szállítanak haza. Közöttük van Pu Ji, az utolsó kínai császár, aki uralkodói pályáját a japán bábállam, Mandzsuko névleges uraként fejezte be. Mivel kevés jóra számíthat, a mosdóban fölvágja az ereit - de megmentik, és egy ideológiai átnevelőtáborba viszik. Ott kezd neki önéletrajzának, amelyből kalandos és vadregényes életút rajzolódik ki. 1908-ban vitték a Tiltott Városba a haldokló császárné parancsára, s hamarosan - még kisgyermekként - ő lesz az új uralkodó. Eunuchok serege neveli, s mivel nem léphet ki a palotából, semmit nem tud a világról - arra is csak évek elmúltával jön rá, hogy becsapták: minden pompa és alázat ellenére Kínában már köztársaság van. Ettől fogva erőt vesz rajta a vágy, és mindenáron ki akar törni aranykalitkájából. Mikor a japánok felajánlják neki a megszállt Mandzsúria trónját, nincs ereje visszautasítani, s ezzel végképp tönkreteszi életét.

Szubjektíven: A film, melynek kapcsán rögtön mindenki értetlenkedésbe kezd a plakátokra írt kilenc Oscar-díj (és még számos egyéb díj) miatt. A téma rövidre zárható. 1987 talán a leggyengébb filmes év volt az utóbbi pár évtizedben, az akadémia jelöltjeit nézve mindenképp. Számtalan nagy rendező próbálkozott, de messze alulmaradtak legjobbjukon. Én külön örülök annak, hogy egy nem amerikai, több nemzetet érintő koprodukció volt képes beelőzni Hollywood nagyjait. Alapmű, kétségtelen. Amit Bernardo Bertolucci és filmes stábja véghezvitt, arról jó érzéssel tudok nyilatkozni. Elsősorban persze a rendező és a látványtervekért felelős emberek munkája nyomán jár a pacsi. Tanítanivaló, ahogy a díszletek és a kosztümök révén egy egész kultúra rajzolódik ki előttünk. Véletlenül sem öncélúan, a legkisebb epizódot is pontosan megrendezve a Tiltott Városban, mely először adott otthont filmforgató stábnak. Iskolapéldáját látjuk annak, amikor egy rendkívül látványos filmben a látvány nem csupán, sőt, elsősorban nem önmagáért van, hanem a történetért, mely szintén megérdemli, hogy szóljunk róla. Mark Peploe és Bertolucci már-már emberfeletti munkával rakták össze Pu Ji császár sztoriját az igaz történet alapján. Egyetlen komoly hibája, hogy a cselekményszövésnek és a történelmi jelleget erősítő látványvilágnak áldozatul esik a drámai vonal, a tragikus sorsú vezető benső kálváriája. Ugyan nem teljesen esik kútba, de nem bántam volna többet a személyes lelki vonalból, mely minden bizonnyal rendkívül gazdag lehetett. Az első felét inkább a Tiltott Város atmoszférája uralja egy zseniális Peter O'Toole-lal (aki nyilván nem jött rosszul a film ismertté válásához) és 19000(!) statisztával. A második fele erősen a történelmi szálra megy rá, aláhúzva a mindenkori vezetők csöppet sem könnyű sorsát. Mindezt olyan képekben, hogy még Zeffrirelli is elismerően csettintene. A filmvilágban alighanem az ilyen alkotásokra mondják, hogy epikus. Ennek megfelelő a hossza is, nem kétórás matinéra kell számítani, annál jóval többre. Nem véletlen, hogy Magyarországon is két részletben játszották. Komoly film, komoly tartalommal, lélekemelő zenével. Az utolsó jelenet pedig valahányszor nézem, óriási hatású. A maga bámulatos egyszerűségében.

Kiknek ajánlom?
A történelem iránt érdeklődő filmbarátoknak.

Értékelésem: 80%

2013. február 17., vasárnap

Az Argo-akció



For your consideration: Argo, f*ck yourself!








Objektíven: 1979. Irán forrong. Az utcákon hatalmas tömeg - a forradalom új, megjósolhatatlan változásokat ígér. November 4-én a feltüzelt tömeg megostromolja az Egyesült Államok teheráni követségét, és túszul ejti az ott dolgozó 52 amerikai diplomatát: az ő sorsuk, hosszú raboskodásuk és a megmentésükre szervezett katonai akció sokáig megtöltötte a világ újságjainak címlapjait. De valamiről senki nem beszél. A követség feldúlása során hat amerikainak sikerül megszöknie, és elrejtőznie. Ám ők is és az otthoniak is tudják: csupán napok, esetleg órák kérdése, hogy a nyomukra akadjanak, és talán végezzenek velük. Az ellenséges, paranoid országban reménytelen a helyzetük. A CIA egy "beszivárgási szakértője", Tony Mendez előáll egy mentőakció tervével. A terv kockázatos és végrehajthatatlannak tűnik.

Szubjektíven: Hogy miért Ben Affleck mozija fogja nyerni a legjobb filmnek járó Oscar-díjat? Nagyon egyszerű. Azért, mert komoly témája és feszültséggel teli története dacára a legveszélytelenebb mozi a jelöltek közül. Az Argo-akció ugyanis az a film, amivel mindenki jól elvolt. Minden szegmensében hoz egy stabil szintet, ezen kívül aktuális a téma, tisztességes a kivitelezés, remek a stáb (nincsenek benne megosztó elemek). Valószínűleg egyéni listákon nem ez fordulna elő legtöbbször az első helyen, de itt most nem ez számít és itt jön képbe az akadémia néhány évvel ezelőtti szabálymódosítása. Úgy, hogy minden akadémiai tag szavaz minden filmre és nemcsak egyet jelöl meg, nagyobb esélyük van nyerni a népszerű, profin kivitelezett, de alapvetően nem megosztó filmeknek. Kár lenne persze tagadni, hogy az internet és a sajtó szintén Ben Affleck malmára hajtotta a vizet. Túl volt lihegve mellőzése a legjobb rendező kategóriában és a Zero Dark Thirty-vel szemben indított ellenkampány is profitként jelentkezett az Argo-stábnál. Azt meg külön 'élmény' volt figyelni, hogy a magukat egyébként nem könnyen megadó kritikusok hogyan vándoroltak át Affleck mozijához, miközben erősödött a ZD30-el szembeni bojkott. De hogy magáról a filmről is ejtsünk szót: vérprofi munka. Két órára a székhez szögez, remekül idéz meg egy korszakot, ugyanakkor nagyon mai thriller. Persze Amerika megint kicsit túlhangsúlyozza szerepét és nézőpontja is megkérdőjelezhető, de ez mind a befogadhatóság miatt kellett. Aki keményebb filmre vágyik a témában, annak ajánlom Spielbergtől a Münchent. Affleck a megfelelő helyeken változtat az eredeti történeten, hogy mozija megfelelően hatásos legyen. Hatásos mozi, a profin vászonra vitt hatások kedvelőinek.

Kiknek ajánlom?
Történelmi thrillerek, az egyszerű, de feszültséggel teli drámák szerelmeseinek.

Értékelésem: 80%


2013. január 31., csütörtök

Lincoln



Fontos emberről fontos film, mely egyszerre tud életrajzi és kőkeményen politikai színezetű lenni.







Objektíven: 1865-ben az amerikai történelem legvéresebb háborúja a végéhez közeledik. Az újraválasztott elnök, Abraham Lincoln azonban nem hajlandó engedményekre: a megosztott kongresszust rá akarja kényszeríteni, hogy hozza meg addigi legfontosabb döntését: egészítse ki az Alkotmányt, és törölje el a rabszolgaságot. Az ellenállás hatalmas: az elnök azonban ravasz ember, jó stratéga és zseniális szónok. Van, akit meggyőz, van, akit megfélemlít, van, akit megveszteget; lavíroz, csapdákat állít, és semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy elérje célját - és új fejezetet nyisson a világtörténelemben.

Szubjektíven: Úgy érzem, most (is) eltér a véleményem a többségétől. A két és fél órás Lincoln visszafogott, lassú film, a kongresszusi vitákat leszámítva minden jelenetében 2-3 ember beszélget egymással erényekről, sorsokról, kapcsolatokról, hadi eseményekről. Rá kell hangolódni erre a stílusra és erre a tempóra. Amint ez sikerül, nagy élményben lesz részünk. Elképesztően profi a dramatizálás. Bár a címszereplő hosszú pályafutása során több sorsdöntő év is volt, a kiválasztott időtáv – 1865. januártól áprilisig – talán a legsűrűbb a nagy politikai csaták, a jövőre kiható döntések tekintetében. Már négy éve tart a véres polgárháború, melyben százezrek haltak meg, váltak földönfutóvá, s bár az ütközet Gettysburgnél fordulópontot hoz az unionistáknak, valójában csak 1865-ben válik véglegessé a győzelmük, amikor tavasszal Lee leteszi a fegyvert. A Sumter erődben, ahol minden elkezdődött, április 14-én húzzák fel újra az Unió zászlaját, ugyanazon a napon, amikor Lincoln halálos lövés kap a Ford Színházban. Látunk ugyan ádáz csatajelenetet a film legelején, mégis a legnagyobb drámák a Capitoliumban és az elnöki rezidencián zajlanak. A film az amerikai rabszolgaságot végképp eltörlő képviselőházi szavazást állítja a középpontba, miközben Abraham Lincolnról is pontos portréval szolgál. Egyszerűen lehengerlő, amit Tony Kushner forgatókönyvíró véghezvitt, úgy tartja kézben a történelmi, a politikai és a magánéleti vonalat az amerikai (és egyben a világtörténelem) egyik legjelentősebb eseményénél, hogy azért más írók a fél karjukat odaadnák. Nála már csak Daniel Day-Lewis bravúrosabb, aki egyszerűen tökéletes a címszerepben. Egy alapvetően tanulatlan, házassági problémákkal küzdő, megfáradt politikus új irányba próbálja terelni nemzete sorsát. Alakítása és emlékezetes beszédei nyomán bőven lehet majd azon vitatkozni, szabad-e erkölcstelen eszközökkel küzdeni az erkölcsért. Tommy Lee Jones és Sally Field is remekül játszanak, bár nekik láthatóan többet kellett erőlködniük a karakterükkel. A filmzene minimálisra szorítása jó ötlet volt, csak így kicsit visszásan sül el. Mert amikor mégis van, igen tolakodó tud lenni. Nélküle viszont mégiscsak szárazabb lenne a párbeszédekre építő történelmi film. Spielberg önmagához képest is visszafogott, látványelemei, képi megoldásai, operatőri munkája mind szolid stílusúak, ami remekül áll ehhez a témához. Arról a gyerekbetegségről viszont már igazán illene leszokni (visszafogottság ide vagy oda), hogy az ellenzők táborát antipatikusok gyülekezeteként ábrázoljuk. Ezt soha nem értettem és most sem értem. Az élményből viszont ez sem tud levonni. Fontos film született, melyet elsősorban a türelmes, történelmet szerető mozibarátoknak lehet jó szívvel ajánlani.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik 150 percet végigülnek úgy, hogy közben kamaradrámai jelleggel beszélgetnek történelmi alakok történelmi kérdésekről.

Értékelésem: 85%

2012. november 10., szombat

A király beszéde



"Zárjon ki mindent és mondja ide nekem!"








Objektíven: A király beszéde egy férfi története, aki VI. György brit királyként, II. Erzsébet királynő apjaként vonult be a világtörténelembe. Miután bátyja lemondott, George azaz Bertie foglalta el trónt - igen kelletlenül. A király nem érezte méltónak magát élete legfontosabb szerepére, mert borzalmas dadogása miatt képtelen volt nyilvánosan beszédet tartani. Számos eredménytelen beszédterápiás kezelés után találkozott a liberális szellemiségű Lionel Logue-gal, aki csöppet sem hagyományos ülésein nemcsak királya hangját, hanem bátorságát is segített visszaszerezni.

Szubjektíven: A moziteremben még a csillárról is lógtak. Örömmel töltött el, hogy az érdeklődés a film iránt ilyen nagy, még hónapokkal a premier után is. Örülök, bár bevallom én nagy bajban lettem volna, ha rám parancsolnak, hogy döntsem el; Fincher közösségi hálója vagy Hooper királyi kamaradrámája vigye-e haza az aranyszobrokat az Oscar-gáláról. Azóta már tudjuk, hogy végül testvériesnek kevéssé mondható 4:3-as győzelmet aratott a király, ráadásul vitte a fő kategóriákat is. Most már azt mondom: megérdemelten. Jellegéből fakadóan pozitívabb film, amire manapság nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Összességében a nagyszerű BBC filmek győzelmének tartom A király beszédét, amelyekből többet kéne filmszínházakban játszani, mert megtalálná a közönségét. Színészgárda zseniális, forgatókönyv szinte hibátlan, hagyományos a rendezés. Abszolút nem zavaró a film kiszámíthatósága a magas prezentálási szint miatt. Ami bajom volt vele, az részben dramaturgiai hiányosság, az első felében nem éreztem sorsdöntőnek a konfliktushelyzetet, az elég lassan éleződött ki. Cserébe ugyanakkor kapunk egy lehengerlő Geoffrey Rush-t és egy hibátlan Helena Bonham Carter-t. Hatalmas ötlet volt továbbá, hogy az elmúlt évtized tán legeredetibb zeneszerzőjét kérték fel a filmzenei album elkészítésére. Alexandre Desplat ebben a "szerepben" is lubickol egy abszolút (jó értelemben) visszafogott munkával, mely tökéletesen simul Tom Hooper rendező alkotásába. Nincs mit tenni, hibái ellenére is a 2010-es év egyik legjobbjával van dolgunk. A király beszéde nem hivalkodó film, pont ezért érdemli meg, hogy reflektorfénybe kerüljön.

Kiknek ajánlom?
Bárkinek, aki a 'történelmi' jelző okán nem vár rögtön pergő ritmust, hanem "kiegyezik" egy igényes, profi, karakterközpontú drámával.

Értékelésem: 85%


2012. április 20., péntek

Hadak útján



Hova lettél drága lovunk?








Objektíven: A Hadak útján egy Albert nevű fiú és Joey névre hallgató lovának elsöprő erejű története. Nehéz idők járnak, nemsokára kitör az I. világháború. Albert édesapja eladja Joey-t a brit lovasságnak, akik rögtön be is vetik őt a frontvonalakon túl - így megkezdődik Joey kalandos utazása, háttérben az első világháborúval. A temérdek akadály ellenére Joey mindig bátran szembenéz a veszéllyel, megérinti az embereket, és megváltoztatja mindenkinek az életét, akivel útközben találkozik. Albert azonban képtelen elfelejteni hű hátasát és egyben legjobb barátját, így hátrahagyva otthonát, a francia harcmezőket veszi célba, hogy megtalálja, és hazavigye csatalovát.

Szubjektíven: Technikailag kiváló, büszkén szentimentális és szégyentelenül régimódi. A Hadak útján egy érzelmes dráma, melyben a szív húrjait a megszokott Spielberg-hangulattal pengeti a nagyszerű rendező. Már A muzsika hangja és az Elfújta a szél című klasszikusokat idéző nyitány gyanússá válhat a rutinos filmbarátoknak... itt bizony kőkeményen az érzelmi vonalra megy rá a paci története. Mert akármilyen furcsán is hangzik, egy ló a főszereplő. És ami még különösebb, hogy viszi is a filmet "alakításával", nagyszerűen teljesít mint címszereplő. A probléma ott kezdődik, hogy a régimódi mozifilmeket idéző történetkezelés és fényképezés kapcsán kicsit elfelejt saját maga lenni Spielberg mozija. Bár végig megbízható szintet tart a rendezés, a Schindler listája direktora csak néha köszön be valami igazán emlékezetes megoldással. Ezek általában a harcmezőhöz és a francia szereplőkhöz köthetőek, összességében kevés egy igazán ütős filmhez. Nehezen indul be a történet, de aztán mind jobban felkelti az érdeklődést Joey, akinek díszletesek, hangmérnökök és egy legendás zeneszerző is besegít a vásznon túlról, hogy a hadak útján célba érjen. A záró szcéna talán a leginkább hatásvadász jelenet, amit Spielberg valaha leforgatott, de egyszerűen nincs mit tenni, illik ehhez a filmhez. Ehhez az érzelemdús, helyenként könnycsalogató filmhez. Kevés embertől viselünk el manapság ilyet, Spielberg közéjük tartozik. Profin vezényli le a Hova lettél drága lovunk?-at, s bár most nem gyarapodott filmográfiája egy újabb klasszikussal, nem kell szégyenkeznie a Texasi Filmkritikusok Szövetségétől a 2011-es év legjobb filmjéért járó díjat besöprő műért.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik az érzelmes, háborús témájú filmeket és a lovakat.

Értékelésem: 70%
 

2012. március 13., kedd

Tiltott föld


Ha valakinek bizonyítanom kéne, hogy mennyit tud emelni egy film színvonalán a színészi játék és jelenlét, akkor valószínűleg ezt mutatnám meg.






Objektíven: 1869-ben rejtélyes körülmények között eltűnik Afrika dzsungelének mélyén Dr. Livingstone, a híres tudós. Henry Morton Stanley a New York Herald Tribune megbízásából útnak indul, hogy felkutassa Afrika dzsungelében. A mostoha körülmények között gyakran korbáccsal és fegyverrel képes csak embereit továbbhaladásra bírni, de a legnagyobb küzdelmet mégis önmagával vívja. A Tanganyika tó festői partjainál a tudóson kívül a Nílus forrásvidékét is fel akarja kutatni, feltett szándéka, hogy addig nem utazik haza, amíg "a forrást, amelyből az igazság és az élet ered".

Szubjektíven: Nem véletlenül fog gyanút az olvasó. Ebből a történetből nehezen lehetne száműzni a hatásvadászatot és a sablonokat. Majdnem bele is törött a bicska, de Simon Langton rendező helyén kezelte a dolgokat. Két fokkal rutintalanabb stábbal elkészítve valószínűleg most valahol ismeretlen országok ismeretlen tévécsatornáin vetítenék, de megfelelő színészekkel és nem utolsó sorban Emmy-jelölésig jutó zenével megtámogatva igen tetszetős a végeredmény. Nigel Hawthorne alakja remek. Egy ideig krimiszerűen háttérben marad, majd amikor főszereplővé lép elő, egyszerűségével uralja a vásznat. Ugyanígy Aidan Quinn, korosztályának egyik legtehetségesebb színésze, aki hiteles tud maradni egy nagyon is amerikai típusúra megírt karakterben. Benső útkeresése átélhető, emberi. Párosuk nagyszerű, bár nem szerepelnek kimondottan sokat együtt - két különböző figura, két különböző embertípus, akik hatnak egymásra. A dramaturgia kiszámítható, minden eredetiséget nélkülöző, ahogy a fordulatok és a mondanivaló is klisékre épülnek. Az előadásmód viszont szimpatikus, helyenként ügyesen rendezett. Szerencsénkre egy amerikai szagú forgatókönyvet angol színészek játszanak el, angol rendezővel.

Kiknek ajánlom?
12 éven felül hasznos, építő kikapcsolódás lehet, különösen a téma iránt érdeklődők számára.

Értékelésem: 70%

2012. február 16., csütörtök

Aztán mindennek vége


Egy újabb film, melyhez a remek színészek mellé hasonlóan kiváló forgatókönyvírót is szerezhettek volna.






Objektíven: Történelmi dráma Tolsztojról, aki meg akarta találni az egyensúlyt a hírnév, a gazdagság és a saját életfilozófiája között, amiben nem fontosak az anyagiak...

Szubjektíven: Nem kis feladatra vállalkozott 2009-ben Michael Hoffman amerikai rendező és szakmai stábja. A legendás író Lev Tolsztoj életének utolsó hónapjait dolgozták fel Jay Parini Egy élet végállomása című regénye alapján. A játékfilmet Magyarországon február 9-én kezdték vetíteni a mozitermekben, ezért aktuális véleményt formálnunk róla. A kiváló orosz alkotó új vallásos meggyőződése okán lemond nemesi címéről, birtokairól, vegetáriánus lesz és cölibátust fogad. Miután a végrendeletét is megváltoztatja, Tolsztoj közel ötven éve hűséges felesége harcra kel férje egyre szélsőségesebb természetével… Grandiózus, bátor vállalkozás volt mindezt filmvászonra vinni. Összességében a produkció nem vallott kudarcot, kevés hiányzott egy igazán emlékezetes alkotáshoz. Azt már az elején leszögezhetjük, a színészek teljesítménye kiváló: a világ legismertebb filmkritikusa Roger Ebert így nyilatkozott Michael Hoffman alkotásának megtekintése után: „A két főszereplő színész jóval nagyobb súlyt ad a filmnek, mint amit magadtól kinéznél egy történelmi drámából.” Csak már megint a forgatókönyv... Hoffman érdekes húzással helyezi elénk a nagy költőt. Úgy, hogy feleségét teszi meg főszereplőnek. És Sofija (Helen Mirren) nem is okoz csalódást, az összkép mégis meglehetősen homályos marad. A forgatókönyvíró-rendező nem él eléggé azzal a nyilvánvaló helyzettel, hogy a "mozgalom élete", a tolsztoji ideák pont az író saját otthonában nem jutnak érvényre. Ez Jay Parini alapművéből jobban kijön. Magáról Tolsztoj alakjáról, emberi karakteréről is csupán felszínesen, egy ismeretterjesztő film szintjén értesülünk. Aránytalanság, talán ez a legjobb szó. A regényhez képest máshova teszi a hangsúlyokat a film, s így valahogy kevésbé lesz érdekes. De hazudnánk, ha gyenge próbálkozásként állítanánk be az Aztán mindennek vége című filmet. Csodálatos színészek, csodálatos képek, tájak és egy visszafogott, mégis mély lezárás. A rendezésen is érezhető, hogy egy pillanatig sem kontár munka, de ha legközelebb filmet rendez, Michael Hoffmannak át kéne átengednie a forgatókönyv megírásának lehetőségét.

Kiknek ajánlom?
Azoknak mindenképp, akik nagy rajongói II.Erzsébet királynőnek és Von Trapp kapitánynak, azaz Helen Mirrennek és Christopher Plummernek. Csodálatosat játszanak együtt. Az orosz tájak kedvelői sem fognak rosszul járni, aki azonban irodalmi érdeklődésből nevezne be erre a filmre, inkább ne tegye.

Értékelésem: 70%

2011. március 3., csütörtök

A misszió


A 2006-os Holiday című filmben, Miles felkapja A misszió kétlemezes DVD kiadását egy videotékában azt bizonygatva, hogy Irisnek meg kellene néznie csodálatos zenéje miatt. - Én csak annyit tennék hozzá, hogy nemcsak amiatt érdemes megnézni.



Objektíven: A tizennyolcadik században, az Amazonas esőerdejének mélyén Gabriel jezsuita atya missziós állomást alapít. Munkájában támogatja egy hajdani rabszolga-kereskedő, Rodrigo Mendoza, aki szakított korábbi életével és menedéket keresve a rendbe is belép. A bennszülöttek elfogadják a jezsuitákat és a készülő telepet. Ám a kapzsiság és a hatalomvágy sötét erői alattomos támadást indítanak a helybéliek ellen. Veszélybe kerül jóhiszeműségük, ártatlanságuk, tisztaságuk. Itt már kevés az ima ereje...

Szubjektíven: Ez a film sokkal többet érdemel, minthogy így emlékezzünk rá hosszú évek távlatából; "ez volt az az alkotás, amiért Ennio Morricone nem kapta meg az Oscart 1986-ban." Valóban fájó pont, de nemcsak ezen múlik a dicsőség. Az operatőri munka például megkapta az aranyszobrot. Golden Globe-díjas a forgatókönyv. És persze itt van az Arany Pálma is. Hagyjuk azonban a díjakat. Azok sok esetben nem a filmet, hanem a díjat átadókat minősítik. - Jelen esetben pozitívan. A misszió remekül szemlélteti a világi és az egyházi hatalom egymásnak feszülését, ahol fájdalmas kompromisszumokat kell hozni. A dúsgazdag európai uralkodócsaládok állnak az egyik oldalon, a másikon az egyház missziós tevékenysége. A két fél már többször keveredett összetűzésbe a történelem során, végül - általában - a pénz és a gazdasági érdekek győzedelmeskedtek a hit felett. "Ennek a harcnak az egyik színhelye a dél-amerikai gyarmatvilág, a telepesek és Isten szolgálóinak pártfogásába vett őslakosok harca. A történet középpontjában pedig Rodrigo Mendoza áll, aki a telepeseket kiszolgáló rabszolgavadászból a bűn-bűnhődés-megváltás útvonalon keresztül az Úr kegyelme által, az Ő szolgája és végül védelmező katonája lett." - És ha nem lenne elég, amiről az elején szóltunk, mindez fantasztikus képekben, remek színészi munka által kerül tolmácsolásra a néző számára. A vége erőteljes hatású, mégis De Niro intenzívebb játéka miatt mintha kicsit felborulna az egyensúly az ő javára. De egy újranézés után valószínűleg már nem gondolnám így, hisz azóta Jeremy Irons is bizonyította zsenijét, és itt is remekül játszik. Ray McAnally zseniális, de ugyanez elmondható az összes szereplőről. Lassan kibontakozó film, de aki nem sajnálja rá az időt, nagyon jól jár. Azt pedig csak sajnálni tudom, hogy Roland Joffe néhány nagyszerű film után (Play for today, Gyilkos mezők, A misszió) a kilencvenes évektől jócskán lejjebb vitte a színvonalat. Nagyon remélem, hogy hamarosan ismét magára talál, mert ez az elmúlt két évtizedben nem igazán sikerült.

Kiknek ajánlom?
Remek film, sok erős jelenettel. Mégis úgy gondolom, 16 éves kor felett minden embernek látnia kell(ene). - Köszönet osi az idézetért!

Értékelésem: 95%

2010. június 21., hétfő

München

Egy film, mely rácáfol előzetes várakozásainkra. És ettől válik egy nagyszerű rendező fontos alkotásává.








Objektíven
:
A megtörtént események alapján készült film azt a titkos izraeli különítményt követi nyomon, melynek feladata a müncheni mészárlással gyanúsított 11 palesztin felkutatása és likvidálása volt - valamint azt boncolgatja, milyen személyes áldozatokat követelt ez a bosszúakció a csapattól és annak vezetőjétől.

Szubjektíven
:
Steven Spielberg filmje duplán magyar vonatkozású! Egyrészt, mert filmjét nagyrészt nálunk forgatta, a magyar mozibarátok legnagyobb örömére. Másrészt, mert részben a magyar származású, Kanadában dolgozó publicista, Jónás György Bosszú című könyve szolgált alapul a forgatókönyv számára. A palesztin-izraeli kérdéskör előhúzása okán a vallási, etnikai, politikai állásfoglalás lehetősége szinte tálcán kínálja magát, Spielberg azonban inkább arra koncentrál, hogy ennek milyen befolyása lehet az egyén sorsára. Azt ecseteli, hogy meddig terjedhet az „erőszak erőszakot szül” örvénye. Remekül érzékelteti, milyen kihatásai lehetnek az erőszaknak az ember magánéletére, és bemutatja azt a kétségbeejtő állapotot, amikor egy kioltott emberélettel több vagy kevesebb már egyre megy. Bátor témaválasztáshoz érett megközelítés társul. Arról is szólnunk kell, hogy a filmet óriási érdeklődés övezte kezdve egészen az ötlettől a megvalósításon keresztül a bemutatóig, és mind a mai napig. Hiteltelennek és képmutatónak bélyegezték nem csak palesztin, de izraeli oldalról is. Spielberg egyetlen áldozat családját, egyetlen illetékest sem keresett meg, ami nagy botrányokat váltott ki. A film közben derül ki, hogy célja nem is egy minél hitelesebb kortörténeti dokumentum megrajzolása volt. Nagyobb kérdések foglalkoztatták, melyeket csak úgy tudott megfelelően vászonra vinni, ha nem ragaszkodik az eredeti történethez. Így azonban valóság és fikció, igazság és kitaláció összemosódnak. A profinak vélt ügynökök egymás után vétik a gyermeteg hibákat, egy-két mellékszál pedig talán túlontúl nagy figyelmet kap. Az összkép tehát nem makulátlan, de meg kell jegyezni, régen láttunk ilyen mesterien megvalósított történelmi filmet. A München elhozta a 2005-ös év legjobb filmjének járó díjat Washintonból, Austinból és Kansasből is. Az öt Oscar-jelölés szintén önmagáért beszél. A film végső csúcsjelenete pedig olyan mesterien vágott és rendezett, hogy komolyan mondom, ilyen percekért találták fel a mozit...

Kiknek ajánlom?
A rendkívül feszült atmoszféra és a vérben nem szűkölködő jelenetek miatt csakis erős idegzetűeknek és erős gyomrúaknak. Ők egy remek filmet kapnak majd az egyik legnagyobb élő filmrendezőtől.
Értékelésem: 85%

2010. június 10., csütörtök

A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója


"Csak az az egy... csak az tölt el undorral, hogy egyszer majd azok fognak rehabilitálni, akik most felakasztanak."






Objektíven: Nagy Imre élettörténete a XX. századi történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalom - az '56-os - jelképe, miniszterelnöke, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történt vele. Személyes okom is van arra, hogy ezt a filmet megcsináltam: gyerekkoromban ismertem meg Nagy Erzsébetet. Végigkövettem hányatott sorsát, amikor magányosan, kitaszítva élt, majd elszánt harcát az apja rehabilitálásáért. Nagy Imrével is többször találkoztam, máig emlékszem kedves, joviális alakjára. Nálam lehetett őt először nyilvánosan látni, a "Napló" filmsorozat második részében (Napló szerelmeimnek), emlékszem az euforikus fogadtatásra, amikor hajlott alakja föltűnt a vásznon. Régóta készülök arra, hogy filmet készítsek róla" - vallja Mészáros Márta.

Szubjektíven: Mészáros Márta és Pataki Éva négy éven át dolgozott a forgatókönyvön. Ez idő alatt korábban feltáratlan dokumentumforrásokat, szemtanúkat, dokumentum felvételeket kutattak fel. "A temetetlen halott" létrejöttében nagy szerepe volt annak is, hogy a rendezőnő annak idején személyesen is találkozhatott vele és ismerte családját, lánya és unokái véleményezték is a filmet. Az alkotók szerint még tíz évvel ezelőtt sem volt minden Nagy Imre dokumentum teljesen hozzáférhető. Végül olyan forrásokhoz jutottak hozzá, mint az eredeti börtönjegyzőkönyvek, Nagy Imre snagovi fogsága alatt írt önéletrajzi írásai, levelei, cikkei, orosz archív anyagok... A film legnagyobb érdeme pont ez. Úgy válik hiteles kortörténeti dokumentummá, hogy közben Nagy Imrére, az emberre koncentrál. A történet nem egy emberfeletti hősről szól, Nagy Imre nem a hagyományos történelemkönyvből előlépő, csatákat eldöntő figura, Jan Nowicki pedig egy percig sem tesz úgy, mint aki nem embert játszik. Komoly feladatot old meg, amikor a film jó részét kitevő, pár méteres cellában játszódó másfél éves fogságot képes kitölteni, nézhetővé tenni. Több mint nézhető, a film képkockái nyugodt szívvel nevezhetőek szépeknek is. A végeredmény ugyanakkor távolról sem tökéletes - bosszantó technikai hibák csúsznak be, ezek az archív felvételeknél és a tárgyalótermi jeleneteknél érezhetőek leginkább. A színészek közül Jan Nowicki, Mácsai Pál és a pályafutása egyik legjobbját hozó Cserhalmi György emelkednek ki, a többiek nem tudnak felzárkózni a színvonalhoz. Ugyanakkor úgy gondolom, Mészáros Márta filmje azért jó és fontos film, mert úgy képes történelemmé tenni valakit, hogy közben mégsem érezzük törikönyv-szagúnak.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kíváncsiak Nagy Imre életére az 1956-os periódusban. Mészáros Márta kimondottan fiataloknak készítette a filmet, de véleményem szerint azok is élvezhetik, akik nem tegnap voltak 20 esztendősek.

Értékelésem: 75%

2010. június 6., vasárnap

A Hídember


Történelmi film a legnagyobb magyarról, amely sajnos nem tud a gyenge középmezőnynél magasabbra emelkedni.






Objektíven: A film története 1820 és 1860 között játszódik a Habsburg Monarchiában, és egy különleges szellemi képességekkel és anyagi háttérrel született, magyar arisztokrata életét mutatja be. A Napóleon bukása utáni években az ifjú Széchenyi gróf könnyelműen elcsábítja bátyja feleségét, és az ezt követő botrány tönkreteszi tiszti karrierjét. A megszégyenített asszony hirtelen halála végzetesen megváltoztatja a léha fiatalembert, aki azontúl a felelősség megszállottja lesz, és nagy művek létrehozásával akar úrrá lenni sorsán. Egy nagyszabású barátság és egy különös, minden akadályokon felülemelkedő újabb szerelem segítségével a gróf a korszak híres politikusa lesz, a magyar ellenzék vezére - és ezzel szándékai és neveltetése ellenére a Habsburgok ellenfele. Felelősnek érezvén magát az elszabadult társadalmi indulatokért, az engesztelődést akarja szolgálni. Egy híd építésébe kezd a Dunán, mely a Nyugat és a Kelet közötti kapcsolat jelképe lenne a korabeli Európában. Hírneve és befolyása olyan méreteket ölt, hogy amikor az 1848-as forradalmak alapjaiban rázkódtatják meg a Monarchiát, beleőrül az önvádba. Amíg elborult elmével vegetál egy Bécs melletti magánszanatóriumban, rémlátomásai valóra válnak: a Monarchia különös kegyetlenséggel torolja meg a magyar provincia lázadását. Barátait kivégzik, és az engedetlen ország az övéhez hasonló apátiába süllyed. Ekkor a már öreg gróf csodás hirtelenséggel, visszanyerve régi képességeit és energiáját, úgy dönt, hogy felrázza hazáját és egy utolsó, nagy játszmába kezd a Birodalommal.

Szubjektíven: Nem véletlen a rendkívül hosszú bevezető, tartalomismertető rész. Kijár a figyelem Bereményi Géza filmjének. Bereményi Géza igényességéről híres; akár irodalomról, filmről, vagy dalról legyen szó, alkotásai élvezhetőek és maradandó értéket képviselnek. A kétkedőket már az elején meg tudom nyugtatni, A Hídember esetében is áll mindez. A reformkorról ezidáig nem láthattunk még a hazai viszonyokat ily részletességgel feldolgozó alkotást. Nem kalandfilm. Nem háborús film, még csak nem is hősöket bemutató eposz. A hangsúly a főszereplőben lejátszódó változásokon van. Eperjes Károly igen intenzíven azonosul az általa megtestesített figurával. Nem ripacskodik, (utóbbi színházi és közéleti szerepléseit látva ez nagy szó!) játéka inkább a figura megértését segíti elő. A hazai színjátszás színe-java felsorakozik itt, és generációs keresztmetszetét nyújtja a szakmának Nagy Ervintől Darvas Ivánig és Sinkó Lászlóig. Korrekt alakításokat láthatunk - a csupán néhány jelenetre feltűnő színészeket is tisztességgel helytállnak. A mintegy négy évtizedet átívelő alkotás nem vész bele a részletekbe, ugyanakkor nem tudja elkerülni az érdektelenség és az unalomba fulladás veszélyét. A hibát a túlontúl sok politika és az erőtlen dialógusok okozzák. A film nem tud életre kelni. Az öregkori jeleneteknél pedig már olyan vészesen lassú Bereményi filmje, hogy szinte percenként tekintünk az óránkra. Ezért kár volt a sok-sok forintmillióért, a több tonnányi díszletért és jelmezért. Azért sajnálom különösen, mert valóban igényes filmről van szó. Csak mindez megragadt a történelmi hűség keretein belül. Úgy gondolom, hogy a teljes játékidőt fémjelzi, ha egy alkotás legsikerültebb jelenete egy híd összeomlása. Még szimbolikus is lehet...

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik nem rettennek vissza 140 percnyi kőkemény történelmi politizálástól és kíváncsiak a reformkor minden kis építőelemére.

Értékelésem: 50%

2010. május 23., vasárnap

Szabadság, szerelem


E kettő kell nekem?








Objektíven: 1956. Magyarország csupán egy kis csatlósállam a szovjet blokkban, de nagyhatalom is: vízilabda-válogatottja verhetetlen. A pólós srácok a vasfüggöny mögött is az élet császárainak érzik magukat; élvezik a sikert és a lányok rajongását, magabiztosak és összetartók. Eddig egyetlen egyszer veszítettek: 1955-ben, amikor egy moszkvai mérkőzésen a bíró nem engedte őket győzni. Mindannyian a visszavágásra, az '56. novemberi melbourne-i olimpiára készülnek. Ám a történelem alaposan összekavarja a terveiket. Budapesten kitör a forradalom. A csapat fiatal sztárja, Karcsi és barátja, Tibi belekeveredik az utcai eseményekbe. Eleinte csak a kalandot keresik. Karcsinak megakad a szeme Vikin, a harcias műegyetemista lányon és a nyomában járva eljut a forradalom legfontosabb színhelyeire: ott van a Kossuth téren, majd a Rádió ostrománál is.

Szubjektíven: A 2006-os év magyar sikerfilmje. Nincs is vele semmi baj, csak mi, kicsinyhitű magyarok még mindig nem tudjuk elhinni, hogy képesek vagyunk jó filmet készíteni. Goda Krisztina rendező irányítása addig is, és azóta is garanciát jelent a szórakoztató, igényes filmre. Lássuk, mire jutott most: Kezdjük a fiatalokkal, akik most közepesen teljesítenek (elég az első jelenetre gondolni az egyetem aulájában). Hibáikért az idősebb generáció kárpótol; Bánsági Ildikó, Haumann Péter és Jordán Tamás csodálatosan játszanak. A vízilabdás jelenetek nagyszerűek és kiválóan vannak megvágva, a pesti harcokkal sincs semmi baj, a szereplők tragédiája is átérezhető. Csak a felesleges, „kötelező” sallangokat lett volna jó elhagyni! Kötelező dupla szerelmi szál, kötelező ágyjelenet, kötelező szovjet-démonizálás, még ott is, ahol nem érezzük szükségét - mintha a tengerentúlon lennénk. Pedig a filmet egyértelműen viszi az ’56-os lelkület, az ’56-os szív. Igazi magyar történet, igazi magyar szereplőkkel, főszerepben az 1956-os magyar szabadságharcossal. Jó lett volna ennyit megőrizni. És majdnem sikerült is...

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik többet szeretnének tudni 1956-ról és szemet hunynak néhány filmtechnikai túlzás felett. Elsősorban fiataloknak, de az idősebbek is élvezhetik.

Értékelésem: 75%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...