A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fantasy. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 11., hétfő

A tenger dala

Objektíven: A fókatündérek a vízben fókaként, a szárazföldön emberként élnek. Bennek és Saoirse-nak a fiatal testvérpárnak ősi titkokat kell feltárniuk, miközben édesanyjuk elvesztésével, mogorva nagymamájukkal, távoli otthonuk hiányával és az őket üldöző rémekkel is meg kell küzdeniük.

Szubjektíven: Hol lehetne kezdeni? Bruno Coulais varázslatos zenéjénél, a páratlanul szép animációnál vagy a megható történetnél? Azt hiszem a második megtekintés után egyértelműen a film gondolati gazdagságát tudnám kiemelni. Egészen úttörő módon forrasztja eggyé a tisztelettudó hagyománykövetést, a gyermekkori traumák világát, a mitológiával áthatott modernséget, a családi élet szépségét és kihívásait. A rendező előző filmje (Kells titka) bizonyos szempontból eredetibb és bátrabb alkotás, ezt viszont - főleg gondolati szempontból - érettebbnek, kimunkáltabbnak tartom. Egy normális világban minimum három kategóriában lenne Oscar-esélyes, de azt hiszem Tomm Moore-t ez a legkevésbé sem izgatja. És neki van igaza. Nekünk pedig szerencsénk van, hogy ilyen tehetséges filmes munkáit láthatjuk gyöngyvásznon.


Értékelés: 90%


2014. július 2., szerda

A Karib-tenger kalózai - Ismeretlen vizeken




Új rendezővel, lefeleződött költségvetéssel.






Objektíven: Johnny Depp ismét Jack Sparrow kapitány bőrébe bújik az akciódús történetben, mely igazságról, cselszövésekről, az ifjúságról és a halálról mesél. Amikor Jack múltjából felbukkan egy nő, elbizonytalanodik, nem tudja, hogy ez igaz szerelem, vagy csak egy szívtelen szélhámos játszik a szívével, felhasználva őt a legendás ifjúság forrása megtalálásához. Angelica kényszeríti, hogy szálljon fel a Queen Anne's Revenge fedélzetére, mely a rettentő Feketeszakáll kalóz hajója, így Jack hirtelen egy olyan váratlan kalandba keveredik, ahol nem tudja kitől is kell jobban félnie: Feketeszakálltól vagy a nőtől a múltjából.

Szubjektíven: Alapvetően ott lehet a "baj", hogy elég érdekesen viszonyulok ehhez a szériához. Az első rész kifejezetten nem tetszett, aztán a második se nagyon. Azt gondoltam, inkább hagyom is... nem nekem találták ki. Aztán megnéztem a harmadikat eredeti nyelven és úgy nem volt rossz. Aztán ugyanígy megnéztem a másodikat is, és az is jobban tetszett. Most pedig ez a negyedik kifejezetten üdítő volt. Lazább, egyszerűbb mint a többi, kevésbé grandiózus... talán pont ezért jött be? Elég komolyan féltem ettől az epizódtól, annyi rosszat hallottam róla. Erre tessék! Persze érdekes volt látni, hogy a lefeleződött költségvetés szinte minden szempontból tetten érhető. Egyszerűbb sztori és karakterek, nincs akkora látvány, az egész film az előző részek adta löketből él. Ezen túl viszont több pozitívumról tudok beszámolni. Végre nem az effektesek, hanem a díszletesek, kosztümösök viszik a munka dandárját. Szerintem így is kell lennie egy kalóz-filmnél. Nincsenek nagy akciók, nincsenek nagy csatajelenetek, szűkebb terek vannak és rengeteg jelmez. Számomra egy oldschool kalandfilm. A rendezésen szintén érezhető a váltás. Marshall musicaleken edződött, ennek megfelelően inkább koreográfiákat rendez, mintsem csatákat, többet ad a színpadiasságra, ami jelen műfajt nézve kifejezetten elnézhető. A zene az eddigi darabokból építkezik, ami új, az viszont nagyszerű. Részemről jöhet(ne) az ötödik rész, amire azonban még várnunk kell 2017 júliusáig.

Kiknek ajánlom?
Régi stílusú kalandfilmek kedvelőinek, a kalózos mozik szerelmeseinek.

Értékelésem: 65%


2014. április 7., hétfő

Akira




A 2000 oldalas manga alapján...







Objektíven: Évtizedek teltek el a Harmadik Világháború kitörése és a Tokiót romba döntő hatalmas robbanás óta. 2019-re a várost újjáépítették, de Neo Tokió gengszterek, terroristák, vallási fanatikusok és motoros bandák polgárháborúk dúlta városa lett. Egy ilyen banda, a Kapszulák vezetője a 16 éves Kaneda is. Csapatának legfiatalabb tagja Tetsuo, akit a többi bandatag állandóan ugrat. A fiú ezért folyton bizonyítani akarja bátorságát, s egy ilyen alkalommal fegyveresek fogságába kerül, akik egy laborba szállítják, ahol mindenféle vizsgálatnak vetik alá. Amikor kiengedik, Tetsuo megváltozik: agresszív lesz, fájdalmai és szörnyű látomásai vannak. Rájön, hogy újfajta képességekre tett szert, egyetlen kézmozdulattal könnyedén tud embereket ölni. S mindez valamiképpen kapcsolatban áll a misztériummal, amit Akirának hívnak.

Szubjektíven: A film Katsuhiro Otomo kétezer oldalas mangája alapján készült. Elképesztő vállalkozás volt mozivászonra vinni ezt a hatalmas terjedelmű művet, mely mai napig a cyberpunk műfaj legnépszerűbbjei közül való. A kilencvenes évek elején még az amerikai Sony filmstúdió is tervbe vette az élőszereplős verziót, ám hamarosan kiderült, hogyha hűek szeretnének maradni az eredeti műhöz, akkor a költségvetés legalább 300 millió dollárra rúgna, így elvetették az ötletet. Epikus, elképesztően hangulatos, elemi erővel bíró alkotás született meg, mely alaptétel a mangák rajongóinak széles köreiben. Brutális apokalipszis vízió, melynek részletgazdagságához páratlan fantáziája mérhető csupán. A tudományos-fantasztikus vonalhoz ugyan néha jobban fel kellene nőnie a drámai szálaknak, mégsem ez tölt el a leginkább hiányérzettel. Egyszerűen ötpercenként hasít belém az érzés a filmet látva, hogy ez bizony egy lerövidített verzió, mely sokszor kiegészítésre szorulna. Sokkal több rejlik a képek mögött, mint amit végül látunk. Így is kétórás, fékevesztett cyberpunk kalandot hozott össze a stáb, panaszra csak nagyon halkan lehet okunk. Kétezer oldalt így "összeollózni" emberfeletti teljesítményt kívánt. Így viszont kevesebb jutott karakterfejlődésből és drámából, melyeket a misztikus vonal próbál kiegészíteni - többnyire igen sikeresen. Érdekesség, hogy a film lehengerlő zenéje úgy született meg, hogy az alkotók egy képkockányit sem láttak a filmből, de még a forgatókönyvet sem olvashatták. Szintén említésre méltó, hogy az Akira ugyanazt az utat járta be a tengerentúlon, mint a hasonló stílusú filmek - először hatalmas bukás jutott neki osztályrészül, majd évekkel később felismerték nagyszerűségét és most páratlan kultusz övezi. Megérdemelten. Aztán, hogy melyik nagy stúdió mer majd hozzányúlni élőszereplős megfilmesítés szempontjából, az már egy másik kérdés... de az biztos, hogy hatalmas fába fogja vágni a fejszéjét.

Kiknek ajánlom?
Apokaliptikus víziók, Blade Runner típusú filmek, animék, kreatív akciófilmek rajongóinak mindenképp.

Értékelésem: 80%


2014. január 18., szombat

R.I.P.D. - Szellemzsaruk




R.I.P. - ennyi bőven elég lett volna ennek a filmnek.







Objektíven: Roy és Nick két élőhalott zsaru, akiket a túlvilági Nyugodj Békében Osztag, azaz a R.I.P.D. küldött, hogy megvédjék világunkat azon pusztító lények egyre szaporodó hadától, akik nem hajlandók békében távozni az árnyékvilágba.

Szubjektíven: Az R.I.P.D. is csak azt a sokak által hangoztatott tényt kívánta aláhúzni, miszerint az idei nyár filmes termése tragikus volt. Különösen fájó a helyzet, ha ennyire drága produkcióról van szó, mint esetünkben. Sokmillió dollár ment el trükkökre, hogy aztán másodvonalbeli vizuális effekteket kelljen néznünk. Irdatlan pénz ment el sztárokra, akik megírt karakterek híján kolbászolnak a vásznon. Tulajdonképpen bármelyikük behelyettesíthető lenne egy beszélő hamutartóval vagy bevásárlókocsival. Ha már akcióvígjáték, akkor több ötletet, humort, szellemességet várnánk. Nem ezt a fantáziátlan katyvaszt, ami a szemünk előtt kibontakozik. Főleg Robert Schwentkét sajnálom, aki a RED második részét dobta emiatt a förtelmes celluloid-hulladék miatt. Mindenki, hangsúlyozom, mindenki jobban járt volna, ha ez az alkotás soha nem készül el. Nem meglepő módon a közönség is távol maradt. 130 milliós büdzsére jön egy 33 milkás amerikai bevétel? Szerencse, hogy a nemzetközi piacok feltornázták 80 millára, így "csak" egy ötvenest buktak. Bele sem merek gondolni, hogy ez a közel 15 milliárd forintnak megfelelő bukás mégsem ingatja meg az ottani piacot. Valami nagy baj van a világgal.

Kiknek ajánlom?
Senkinek.

Értékelésem: 15%


2014. január 15., szerda

A hobbit - Smaug pusztasága



Az akciózást és a kalandozást választja. Pergőbb, mint az első rész, de majdnem rajtaveszt.







Objektíven: Miután Zsákos Bilbó, Gandalf, Thorin és a törpök sikeresen átkeltek a Ködhegységen (illetve alatta), úgy döntenek, hogy keletre, a Bakacsinerdő felé indulnak. Mielőtt a többiek bevetnék magukat a sűrűbe, Gandalf elbúcsúzik a csapattól és másfelé veszi az irányt. Az erdőben rögvest óriáspókok támadnak a társaságra, majd erdőtündék ejtik fogságba őket, Bilbó kivételével, aki segít megszökni a többieknek, hogy együtt haladjanak tovább az emberek lakta Tóvárosba. Innen vezet a folyó a Magányos Hegyhez, ahol Bilbó megmutathatja, mit tud. Meg kell találnia a titkos ajtót, majd szembe kell néznie Smauggal, a rettenetes sárkánnyal. Eközben Gandalf sem rest, a Fehér Tanács felkeresése után elutazik Dol Guldurba, ahol megtudja, valójában ki az ott tanyázó Feketemágus. Bakacsinerdő tündéi pedig Thranduil király és fia, Legolas vezetésével kénytelenek megütközni a Dol Guldurból özönlő ork sereggel.

Szubjektíven: Előre leszögezem, szerintem sem nem jobb, sem nem rosszabb az első résznél. Ott a második felét éreztem felpumpáltnak, itt a bevezető, ráhangolódó szakaszt. Ez különösen is fájó abból a szempontból, hogy a könyv leghangulatosabb részei lettek "elintézve" egy-egy akciójelenettel, vagy néhány jelentőségteljes mondattal. A bakacsinerdő végéig gyakorlatilag folyamatosan szalad, mozog a kamera, ami igencsak megdolgoztatja a látószerveket, a szívhez viszont nem tud közel jönni a film. Csak amikor megnyugszik. Számomra akkor költözött végre némi hangulat, varázslat a képek mögé, amikor megérkeztünk Tóvárosba. Nem véletlen. Mindez összefüggésben van Peter Jackson mozijának tán legnagyobb hibájával: már az előzeteseken is látszott, de akkor még reménykedtünk, hátha tévedünk. Sajnos nem. Egyszerűen agyon vagyunk lőve CGI-vel. A stáblistát végigülve kb. 20-szor annyi név szerepelt az effektesek munkacsoportjában, mint a díszletekkel, a maszkokkal, a jelmezekkel foglalkozóknál. Meglátszik a végeredményen. Tóváros csodálatos díszletei, a tündebörtön kialakítása vagy Brí hangulatos kocsmavilága nem kapnak elég hangsúlyt, pedig csúcsteljesítményekről beszélünk. Az első rész a maga komótosságában megtalált egyfajta arányt, itt pont a végére esik szét a film a túlspilázott fináléval, ami még Jackson-mércével mérve is meglehetősen hihetetlenre sikerült. De még a végét is menti valami/valaki, akivel szemben óriási elvárásaim voltak, mégis vastagon vitte a magasságot: Smaug szenzációs. Megvalósítása, személyisége, jelenléte. Lehengerlő figura. De nem ő a második rész egyetlen pozitívuma. A dörgedelmes jelzők mellett sok kisebb-nagyobb pozitívumról tudok beszámolni. A törpök infantilizmusa végre háttérbe szorul; nem tolakodóan, de megjelenik a gyűrű negatív hatása Bilbóra; a Dol Guldur mellékszál végig feszült, izgalmas, látványban is lehengerlő. Smaug mellé felzárkózik Bard alakja. Emberi hős, helyén az esze, a szíve és a bátorsága. Komoly szerepe van abban, hogy végül jó szájízzel gondolok vissza a filmre. Tauriel karaktere úgyszintén. Persze tudom, hogy most mindenki a szerelmi szálon van kiakadva, de ennyit pont elbírt Peter Jackson mozija. Nem kiemelkedő a filmzenei album, de nagyon kellemes muzsikák vannak benne egy egészen egyedi és a filmhez meglepően jól passzoló betétdallal. A legnagyobb hiba mellett pedig engedtessék meg szólni a legnagyobb pozitívumról is. Peter Jacksonnak most végre lehetősége van arra, ami a Gyűrűk ura-filmeknél nem volt: részletekre kiterjedő, nagyívű történetmesélést vihet végbe. Amit többnyire igen jó nézni. Összességében még mindig nem az igazi, de nincs csökkenés a színvonalban, mely továbbra is magas.

Kiknek ajánlom?
Ezt úgyis csak az nézi meg, akit érdekel a Tolkien-univerzum és a Jackson-fantáziavilág.

Értékelésem: 75%

2013. december 10., kedd

Szemfényvesztők




Az a helyzet, hogy tényleg működik.







Objektíven: A világ legjobb illuzionistának egy csapata bankot rabol, de nem is akárhogyan: a mindenkit megtévesztő műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI értetlenül áll az agyafúrt attrakció előtt, nem is sejtve, hogy egy sokkal nagyobb dobásra készülnek a szemfényvesztők.

Szubjektíven: Nincs rá jobb kifejezés, össznépileg bekajáltuk a Szemfényvesztők első eresztését. Az alkotók pedig nem is voltak restek újabb csontot dobni a nagyérdeműnek, már a nyár végén bejelentették, hogy jön a következő rész. A kritika és a közönség is elégedett volt, komoly anyagi siker mellett; miért ne jönne még legalább egy rész? Bármennyire is féltettem eleinte ezt a projektet Louis Leterrier-től, úgy tűnik, az ürge megtalálta azt, amit a Marvellel, vagy Jason Stathammel hiába keresett. Szórakoztatás magas fokon. Pergő, lendületes, izgalmas film, remek zenével megtámogatva, ráadásként kiváló színészekkel. A különböző fórumokon sokszor emlegetett - bőven fellelhető - logikai bakikkal elsősorban nem az a baj, hogy vannak, hanem hogy teljesen rendszertelenül vannak. Az egyik trükköt megmagyarázzák, a másikat nem, a harmadikat félig és így tovább... A vége is csak tessék-lássék módon oldja fel ezt az ellentétet. Ok, hogy az utóbbi években komoly divathullám lett a fantasy, a sci-fi és a földhöz ragadt valóság összeházasítása, de ezt pont egy vizuális trükkökre és az átverésre épülő filmben megjátszani, ráadásul így? Nem tudom. Én szeretem, ha tisztább a kép. Ez nem egy Lynch-film, hogy bogozni kelljen a szálakat. Ettől eltekintve nagyszerűen szórakoztam, a filmhez készült albumot pedig már rongyosra hallgattam. Még az is simán lehetséges, hogy benevezek a folytatásra is.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik egy kis átveréssel vegyített szórakoztatásra vágynak.

Értékelésem: 65%


2013. december 3., kedd

Az acélember




Döbbenetes, hogy pont az egyik legérdekesebb szuperhős-karakterrel nem tud mit kezdeni a filmvilág.






Objektíven: A Krypton bolygón született, ám a Földön nevelkedett egy egyszerű farmercsaládnál. A világ legnagyobb hősének ezúttal nemcsak a gonosz Zod tábornokkal és szövetségeseivel, hanem önmagával is meg kell küzdenie.

Szubjektíven: Ha Hollywood olyan filmeket produkálna, mint amilyen előzeteseket legyárt hozzájuk, akkor azt hiszem, jóval többen hagynák el elégedetten a nézőteret egy-egy vetítés után. Így van ez Az acélemberrel is. Ilyen profi marketing-hadjárata talán még egyetlen szuperhősös filmnek sem volt. Aztán érkezett a koppanás az első kritikákat olvasva, amelyek sajnos most kevéssé tévednek. Hihetetlen számomra, hogy huszonkét Superman film után is adósak maradtak a készítők egy igazán zseniális mozival - persze, ha leszámítjuk Richard Donner 1978-as dobását, mely új löketet adott a sorozatnak. Hol lehet a baj? Miért megfoghatatlan a Krypton bolygó szülöttének története? Talán pont az lehet a probléma, hogy olyannyira távoli. Superman a híresebb figurák közül az egyetlen, aki nem vált szuperhőssé, hanem már eleve akként született. Ő akkor bújik álruhába, amikor felveszi azt a lehetetlen szemüvegét... Egy barát az emberek számára, kapocs az idegen bolygó és a Föld népe között. Messianisztikus alak, aki lemond képességei szabad használatáról az emberiség kedvéért. És még sorolhatnánk az ismérveket. Ebből ne lehetne jó filmet készíteni? Márpedig úgy tűnik, nem lehet. Zack Snyder stábjának is beletörött a bicskája. Mégsem a rendező hibáztatható elsősorban. Sőt, megkockáztatom, Hans Zimmer zeneszerző és az effektesek mellett ő végzi a legjobb munkát. A hibapont - mint annyiszor - a sztorit és a forgatókönyvet terheli. Goyer és Nolan nem tudtak épkézláb cselekményt összehozni a címszereplőnek. Karakterét pedig meghagyták az abszolút klisék szintjén. Nagy kár érte. Persze a pénztáraknál jól teljesített, így Az acélember folytatása garantálva van. És hogy mivel telik el a közel két és félórás játékidő, ha már karakterfejlődés nincs? Igen látványos és akciódús eseményekkel, melyeket néha megszakít egy-egy érzelmes beszélgetés. A bennem élő tízéves mindig is vágyott arra, hogy egyszer olyan filmet lássak, ahol a főszereplők bármit egymáshoz vagdoshatnak - legyen az vonat, helikopter vagy ház -, és az abszolút "hihető" legyen. Itt nincs hiány ezekből. Ezért is meglepő, hogy az effektes stáb még az elődöntőbe sem került be az Oscar-díjért vívott küzdelemben. Ezt nyugodtan írhatjuk az általános csalódottság számlájára. A következő felvonásnak mindenképp jobban kell sikerülnie.

Kiknek ajánlom?
Ha valakinek akad egy péntek este szabad két és fél órája, bátran tegye be. Egyszer érdemes.

Értékelésem: 60%

2013. december 2., hétfő

A csodálatos Pókember




Jobb, de valahogy mégsem jó...








Objektíven: Peter Parker gyerekkorában veszítette el a szüleit, a nagyszülei nevelték fel. A magányos tini szeretné megtalálni önmagát, és szeretné elnyerni Gwen barátságát. Amikor Peter megtalálja apja régi aktatáskáját, különös titokra bukkan benne. Nyomozni kezd, és a szálak apja egykori üzlettársához vezetnek. A tudós különleges gyíkkivonattal kezeli magát, ám szörnyszülötté válik. Peter nem tehet mást, használni kezdi különleges képességeit, hogy Pókemberként legyőzze. Steve Ditko és Stan Lee képregénye nyomán.

Szubjektíven: 2007-ben került a mozikba Sam Raimi harmadik Pókember filmje, melynek komoly anyagi sikere után a Sony bejelentette a következő Pók-film premierjének dátumát. Tobey Maguire játszotta volna a címszerepet és Raimi megtarthatta volna a rendezői széket: 2011 májusa lett kitűzve. A forgatókönyvírók elkészítették a különböző változatokat. A főgonosz szerepére legnagyobb eséllyel John Malkovich pályázott. Azután valahogy elkezdett húzódni, halasztódni a dolog, mígnem 2010. január 14-én a Sony Pictures és a Marvel Studios szerződésben megegyeztek, hogy újraindítják a sorozatot, teljesen új szereplőgárdával. Az ok, amiért a Pókember 4 végül nem készült el, a színészek követelései, a kreativitás hiánya és az egyre közelgő premierdátum voltak - állítólag. A kezdeti alapszerződés, mely legalább öt Pókember-filmre "kötelezte a feleket", meg ugye ott lebegett mindenki lelki szemei előtt. Érdekes, hogy pont a kreativitás hiányára hivatkoztak, aztán belevágtak ebbe a projektbe. Mert mi is történik? Olyan érzésem volt, mint amikor a közepes tanuló felel az iskolában. Nem saját magához méri a teljesítményét, hanem az előtte - ugyanabból az anyagból - felelő diáktársához, akinek lejegyzeteli hibáit, megtartja előnyeit, egy-két saját, hirtelen jött ötletet hozzácsap, aztán feláll és jól felel. Nincs mit tenni vele, mert tényleg jó. Leülhet. Csakhogy ez egy patikamérlegen kimért, kiszámított valami lett. Ahogy az új Pókember is. Nincs mit tenni vele, mert Andrew Garfield tényleg jól hozza a karaktert, pofás látványt állítottak össze ezzel az "állandóan minden mozgásban van"-effektussal. Plusz érkezett Marc Webb (500 nap nyár) rendezni, akinek köszönhetően élő a romantikus szál. Egyébként minden olyan, mintha Raimi első filmjének tökéletesített változata lenne. Kreativitás? Ugyan már... Ahhoz több kell. Talán majd a második résszel. Melynek terveit hallva máris több egyediséggel találtam magam szemközt.

Kiknek ajánlom?
Akik szeretik a képregény-filmeket és a Pókember történetét, azok nyugodtan tehetnek vele egy próbát, még az sem kizárt, hogy kedvenc lesz.

Értékelésem: 60%

2013. szeptember 3., kedd

Pacific Rim - Tűzgyűrű



Kizárólag moziban!!!








Objektíven: Amióta ember él a Földön, mindig félt attól, hogy egyszer ellenséges idegenek érkeznek a végtelenből: de mindig azt hitte, hogy az ismeretlen gonosz a csillagok közül bukkan majd elő. Pedig a Csendes-óceán alatt megnyíló kapu volt az, melyen keresztül gonosz óriásszörnyek támadtak ránk, hogy megszerezzék a világunkat. Az ellenük folytatott háború során milliók haltak meg, és az emberiségnek már nincs hátországa és kimerültek a tartalékai. Egy különleges fegyvernek hála a Föld régi lakói mégis kapnak egy utolsó esélyt. A hatalmas gépezeteket több pilóta irányítja, agyukat neuronhidakkal kapcsolják össze. Ám még ez is kevés. A seregből rég elbocsátott pilóta és egy az első vonalban még kipróbálatlan újonc azonban elindít egy olyan harci gépezetet, amelyet már régen leselejteztek: talán ők fogják megállítani az apokalipszist.

Szubjektíven: Hollywood mostanában egyre többször próbálkozik azzal, hogy a silány jegyeladási mutatókat olyan filmekkel tornássza fel, melyek az otthoni laptopokon, olcsó házimozis rendszereken élvezhetetlenek. Szélesvászon. Ez az új kulcsszó (eddig is ez volt, csak most már anyagi szempontból is). Még inkább az IMAX nagyvászon. Nem mintha Guillermo del Toro-t pénzsóvársággal vádolnám, hisz tőle talán semmi sem áll távolabb. Csak látszik egy ilyen trend, mely nyilván a filmszínházakba akarja visszacsábítani az embereket. A Tűzgyűrű szélesvászonra álmodott film, de érződik benne az a lélek, amit hiába keresünk a hasonszőrű akciófilmekben. Igen, a sztori sovány és klisés, igen, a karakterek sablonosak, de ami ezen túl várja a lelkes mozilátogatót, az maga a tömör gyönyör. Az a gyermeki öröm tör felszínre az óriásrobotokat és a hatalmas méretű szörnyeket látva, ami akkor fogta el az embert, amikor kisiskolásként új játékával kezdhetett foglalkozni. Amikor érzékszerveink táncot jártak, amikor bátor kölyökkori énünk pezsgőt bontott látva a játékban rejlő lehetőségeket... Ebből hoz most elő egy jókora szeletet Guillermo del Toro és stábja. Vagány zenével és hangeffektekkel megtámogatott látványorgia, melyből nincs kispórolva a muníció. Ha te is lázba jössz attól, hogy egy óriásrobot teljes erőből arcon vág egy szörnyeteget, ráadásul egy hatalmas méretű teherhajóval(!), akkor ez a te filmed! Annak pedig csak örülni tudok, hogy a film teljesítette a minimálisan elvárt követelményt anyagi szempontból is (rajongók, ejnye-bejnye, hogy nem néztük meg többen moziban), így van némi halvány reménysugár, hogy nem utoljára kellett néznünk Gipsy Danger zúzdáját. Mindent bele fiúk!

Kiknek ajánlom?
A cikk után még kérdés? Mindenkinek, aki izgalomba jön attól, hogy robotok és szörnyek küzdenek egymással szélesvásznon.

Értékelésem: 70%


2012. december 29., szombat

A hobbit: Váratlan utazás



Többet kevesebből?








Objektíven: Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. A békésen éldegélő Zsákos Bilbó akaratlan kalandba kényszerül: Szürke Gandalf tűnik elő a semmiből, s szervezi be őt egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Utazásuk temérdek veszélyes földön át vezet, találkoznak koboldokkal, orkokkal, halálos vargokkal, óriáspókokkal, alakváltókkal és mágusokkal. S noha végső céljuk a keletre fekvő Magányos Hegyet övező sivár vidék, előbb ki kell menekülniük a kobold alagutakból, ahol Bilbó találkozik azzal a lénnyel, aki örökre megváltoztatja az életét - Gollammal. Itt, a földalatti tó partján, egyedül Gollammal, a szerény Bilbó nemcsak arra jön rá, hogy bátorsága és furfangja még őt magát is meglepi, egyszersmind megszállottjává válik Gollam "drágaszágának", a titokzatos gyűrűnek, amely kiszámíthatatlan és hasznos tulajdonságokkal bír.

Szubjektíven: Nehéz elvonatkoztatni A Gyűrűk Urától és Peter Jackson láthatóan nem is akarja, hogy elvonatkoztassunk, hisz minduntalan érzékelteti, ez egy bevezető történet a klasszikus trilógiához. A probléma ott jelentkezik, hogy alapvetően A hobbit mesésebb, gyermekibb a gyűrű sztorijánál, kevésbé epikus... vagyis nem probléma ez, csak így Jackson és alkotógárdája egyre-másra emelni igyekszik a tétet. Hogy aztán a harmadik hobbit-epizód végén összekapcsolhassák a szálakat és ugyanolyan komoly trilógia benyomását keltse most megindult sorozatunk is. A felszín alól azonban igen sokszor kitűnik, hogy ez bizony mese a javából és kell hozzá némi filmes erőszak, hogy igazán grandiózusnak hasson. A gyűrű történeténél a forgatókönyvírók úgy jártak el, hogy kihagyták a kevésbé izgalmas részeket és összeállítottak egy ütős megfilmesítendő anyagot. Ezúttal más a helyzet. Peter Jackson mindent(!) megfilmesített a könyvből és még költöttek is hozzá, hogy emeljék a tétet. Itt valószínűleg a kisebbséghez tartozom, de szerintem ezek a hozzátoldások pont jól jöttek ki, még ha lassítják az amúgy is lassan kibontakozó cselekményt. Egyszerűen muszáj volt foglalkozni olyan veszedelmekkel is, melyekről A gyűrű szövetsége kapcsán értesültünk annak idején. Így alkot majd koherens egészt a hat epizód. Azt is fontos megemlíteni, hogy A hobbit bővelkedik emlékezetes jelenetekben. A törpök érkezése és dala, a fehér tanács jelenete, Gollam felbukkanása... Mindez szemkápráztató, mégsem hivalkodó köntösben. Gyönyörű film lett az első hobbit-rész, melynek minden képkockáján érezhető, hogy mire ment el a gyártási költségvetés. Bár technikailag a Bosszúállókat erősebbnek érzem, a látványt tekintve veri a 2012-es mezőnyt. Hosszan lehetne még sorolni erényeit, gyengeségeit, én érdeklődve várom a folytatást és legfőképpen azt, hogy mivel fogják feldúsítani a játékidőt. Szurkolok a feszesebb epizódokért és a további varázslatos kalandokért.

Kiknek ajánlom?
Nehéz mit írni erre. Úgy vélem, egy próbát mindenképp megér, de ha valakinek eddig nem jött meg a kedve hozzá, vagy fanatikus rajongója a könyvnek, talán jobban jár, ha kihagyja.

Értékelésem: 75%


2012. november 12., hétfő

Scott Pilgrim a világ ellen



I lesbians it!








Objektíven: Scott Pilgrim egy átlagos garázsbandában, a Sex Bob-ban basszgitározik, 22 éves, és most ismerkedett meg álmai nőjével, szó szerint. Scott Pilgrimnek sosem volt gondja a becsajozással. A "kicsajozás" szokott nehéz lenni, vagyis nehezen rázza le a nőit. A szerelem folyton komplikált: onnantól kezdve, hogy egyszer egy lány telibe kapta a szívét - és most visszatért a városba - odáig, hogy valahogy le kéne rázni valahogy ezt a mostani tinit, amikor Ramona begörkorizik a fiú életébe. Scott azonban hamarosan rájön, hogy az új szerelem az eddigi legfurcsább koloncot hozta magával: alávaló ex-pasik csapata irányítja a lány szerelemi életét, és bármit megtesznek, hogy kicsinálják az új udvarlót. Ahogy Scott közelebb kerül Ramonához, egyre gonoszabb figurákkal kell szembenéznie a lány múltjából - a hírhedt deszkástól a vega rocksztáron át a félelmetesen egyforma ikrekig.

Szubjektíven: Komoly előnnyel indultam, hiszen még nem volt kezemben a képregény. Nincs összehasonlítási alapom. Amit viszont a vásznon láttam, az igen-igen tetszett. Olyan vizuális ötletorgiát hozott össze a Vaskabátokat rendező Edgar Wright, hogy más rendezők csak bámulnának. A többek által kritizált címszereplő Michael Cera is remek választás volt, játéka (és persze a többi karakteré is) megadja az alaphangot, hogy remek hangulatot élvezhessünk a teljes játékidő alatt. Meg kell említsem Jonathan Amos és Paul Machliss nevét is, akik vágói munkájukkal járultak hozzá a sikerhez. Persze nem lenne teljes a kép, ha csak a pozitívumokról szólnánk. A játékidő felénél már egyértelmű, hogy sokkal inkább a képi megoldások szolgáltatják a humort, mint a beszólások, szövegek. Így néhány vizuális ötlet túlhasznált lesz a végére, a forgatókönyv lehetett volna jóval erősebb. Sokaknak tetszett, nekem nem annyira jöttek be a zenék - bár kalapot kell emelnem az ikrekkel folytatott zenés csata miatt; az ugyanis hatalmas! Kieran Culkin remek játéka néhány homokos-pisis poént viccessé tesz, de akkor is soknak éreztem ezt a fajta "humort". A szőrözésből viszont most elég ennyi. Scott Pilgrim nagyot hasít és ezt bizony látni kell! Kár, hogy a világ ifjúsága hagyta, hogy Wright filmje hatalmasat zakózzon a jegypénztáraknál. Büdzséjének a felét is alig hozta be a Scott Pilgrim a világ ellen. Többet érdemel, lejátszóba vele!

Kiknek ajánlom?
A '90-es években felnőtt ifjúságnak, és azoknak is, akik szerették/szeretik a képregényt!

Értékelésem: 75%

2012. november 5., hétfő

Hófehér és a vadász



Kövezzetek meg, de nekem tetszett...








Objektíven: A vadász azt a feladatot kapja, hogy az erdő sűrűjében végezzen Hófehérrel, aki veszélyt jelent a gonosz királyné szépségére. A férfi azonban nem hajtja végre a parancsot, ehelyett a lány védelmezője és mentora lesz.

Szubjektíven: Úgy tűnik, a 2012-es év minden kétséget kizáróan Hófehérkéé. Legalább négy feldolgozás készült (amikről tudunk), melyek a legkülönfélébb módokon nyúlnak hozzá a legendás meséhez. Az elsőfilmesnek számító Rupert Sanders is szerencsét próbált és rögtön olyan stábbal, sztárokkal, szakemberekkel dolgozhatott együtt, akik egy másik rendezőnek egy életen át nem adatnak meg. Sanders-re még az elmúlt évtized végén irányult rá a figyelem, amikor is kreatív reklámfilmjeivel keltett feltűnést. Meg is dobták egy ellenállhatatlan ajánlattal. Azóta - bár Hófehérkéjét miszlikbe szedték a kritikusok - már ki sem látszik az újabb projektek mögül. És meg kell mondjam, nem sajnálom tőle. Nem, mert ez több mint korrekt Hófehérke-feldolgozás lett; a remek középkori háttér és a dark fantasy-s hangulat olyan erős egységet alkot a vizuális megjelenítéssel, hogy csak a végén ocsúdtam fel. Elképesztő képi világ tárulkozik elénk, mely még hibákat is képes befedni. Hibákat, melyek egyrészt a rendezés tapasztalatlanságából, másrészt a forgatókönyv gyengeségéből adódnak. Sokszor nem sikerül eldönteni, hogy melyik korosztálynak kedvezzenek vagy éppen melyik karakterrel foglalkozzanak többet, melyik történetszálat bontsák ki, melyiket hagyják kidolgozatlanul. Hiányérzet tehát bőven maradhat, de érdemes a pozitívumokra koncentrálni. Az említetteken túl talán azt tartom a legnagyobb erénynek, hogy Sanders felismerte, hogy elsőfilmesként képtelen lesz úrrá lenni az írói munka trehányságán, így a sztorit híres, kipróbált színészekre bízta. Charlize Theron természetesen kiemelkedik gonosz királynőként, de élvezet látni a hét törpe között Bob Hoskins-t, Nick Frost-ot vagy épp Ray Winstone-t. És meg kell mondjam, szerintem Kristen Stewart teljesen korrekt Hófehérke. Csatába hívó nagymonológját ugyan elhagyhatták volna, de azon kívül hihető, amit látunk tőle. Úgyhogy számomra élmény volt. Csak azt nem értem, miért kezdtek el máris második részről beszélni... Második rész egy Hófehérke esetében?? Mégis miről szólna az? Nem támogatom a projektet, de ha Sandersnek oda is sikerül átmenteni az első rész atmoszféráját, talán kísérletet teszek vele.

Kiknek ajánlom?
Középkori, sötét fantasy-k kedvelőinek. Elsősorban fiataloknak, de még véletlenül sem gyerekeknek!

Értékelésem: 70%

2012. november 3., szombat

Ted



Ha már az év komédiájaként emlegették, muszáj volt megnézni...







Objektíven: Gyermekkori kívánságának folyományaként John Bennett plüssmackója, Ted, életre kelt, s azóta is ott van mellette. Barátságuk próbára tétetik, mikor John barátnője előrelépést szeretne kapcsolatukban.

Szubjektíven: Bár már eltelt egy kis idő, amióta láttam, de még mindig fel tudom magam húzni, ha eszembe jut. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy életemben hány olyan filmet minősítettem nézhetetlennek, amit végig tudtam ülni. Ezt végignéztem, de nem volt benne köszönet... Amerikában mostanában versenyt csinálnak abból, hogy minél több olyan karaktert nyomnak be a filmekbe, akik totálisan antipatikusak? És ha már vígjáték... legalább egyszer el kellett volna mosolyodnom. Nem felröhögni, áhh... csak egy kis mosolyt. De nem. Semmi. Közben meg a sablonhegyek, unalom. Legalábbis számomra. Most az a kihívás, hogy megnézzek egy csomó jó filmet, ami feledteti velem ezt. Nagyon vastag karó. Legközelebb körültekintőbbnek kell lennem, az egészen bizonyos. Az máris elborzaszt, hogy állítólag Seth MacFarlane-t szeretnék házigazdának az Oscarra. Ha nem is hagyom ki emiatt az eseményt, de már előre tudom, hogy mikor fogok kétbetűs kitérőket beiktatni. Ted pedig - rendezőjével együtt - maradjon meg a Family Guy rajongók között, távol a vígjátékot egészen máshogy elképzelőktől...

Kiknek ajánlom?
Jó szívvel senkinek.

Értékelésem: 10%

2012. április 12., csütörtök

Thor


A Shakespeare rendező sikerre viszi a kalapácsos szuperhőst.








Objektíven: Thor nagyszabású kalandja kitágítja a Marvel univerzumot a jelenkori Földtől Asgard misztikus birodalmáig. A történet középpontjában a hatalmas Thor áll, az erős, de gőgös harcos, akinek vakmerő tettei miatt újra fellángol egy ősi háború. Ezért Thort száműzik a Földre, ahol az emberek között kell élnie. Amikor világának legveszélyesebb gonosztevője a legsötétebb erőket küldi a Föld ellen, Thor megtudja, mit jelent igazi hősnek lenni.

Szubjektíven: Kezd összeállni a banda. Kalapácsos barátunk Asgard birodalmából érkezik a Földre. Persze nem önszántából. Megismerve az itteni világot - érthető módon - kötődése alakul ki. Összegezve a látottakat, nagyon nehezen vehető komolyan Thor története, de rendkívül szórakoztatóra sikerült. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Kenneth Branagh rendezőnek, aki fantáziával és kreativitással állt hozzá a feladathoz, remek színészeket mozgatott értő módon. Igaz, hogy a némileg vérszegény szerelmi szállal ő sem nagyon tudott mit kezdeni, de a többi elem a helyén van. A mondavilág változtatásaihoz nem tudok hozzászólni, engem nem zavart, ahogy "politikailag korrektté" tették a filmet. Thor testvére Loki már itt is a legjobb Marvel-főgonosz, a fondorlatos családi ügyekhez pedig jól jött Branagh királydrámás múltja. Számtalan ponton bele lehet kötni, de nincs rá jobb kifejezés, piszkosul szórakoztató mozi ez. A karakterek fejlődéseire most ugyan nem jutott hangsúly, de legalább semmi izzadságszag nem érezhető ezen a téren, ami nagy szó egy képregényfilmnél. Megfelelt. Leülhet.

Kiknek ajánlom?
Szórakoztató, agykikapcsolós kalandfilmre vágyóknak.

Értékelésem: 70%


2012. április 9., hétfő

Perzsia hercege: Az idő homokja



Sajnálom, de ez így gyenge.








Objektíven: A portyázó herceg összefog egy titokzatos hercegnővel, hogy együtt szálljanak szembe a sötét erőkkel. A cél nem más, mint az ősi tőr megszerzése, mely képes visszafordítani az időt, birtoklóját felruházva világhatalommal.

Szubjektíven: Mike Newell ismét bizonyítja, hogy nehezen tartja kordában a nagy költségvetésű filmeket (talán a Harry Potter volt ez alól kivétel) és hogy az utóbbi időben könnyen bepalizható mindenféle jöttment forgatókönyv vászonra adaptálásakor. Már a Mona Lisa mosolyánál gyanút kellett volna fognunk, aztán a Szerelem kolera idején már legszörnyűbb rémálmainkat váltotta valóra. Egyszerűen nem keltek életre a gyengén megírt történetek, nem kaptuk vissza az eredeti művek érzelmi töltetét. Ugyanez hatványozottan igaz a Perzsia hercegére, melyet azért is vártam óriási érdeklődéssel, mert egyik kedvenc videojátékom szélesvásznú verziójáról van szó. Gyerekként rongyosra játszottuk az első két részt és sosem volt elég Perzsia hangulatából. Ezért is fáj annyira, hogy gyakorlatilag minden hangulati elemet a számítógépes animációra bíztak az alkotók, hogy a történet logikátlanságai egy idő után ordítóak és elveszik azt a csepp élvezeti értéket is, ami volt. Mert lássuk be, akadnak ennek is jó pillanatai, nem sikerült teljesen hazavágni minden idők egyik legjobb kalandjátékát. Alfred Molina szállítja a szórakoztató perceket, testőrének párviadalai pedig élményszámba mennek, különösen a tőrért vívott, melybe még egy kis geg is bekerült - a film nagy szerencséjére. A látvány természetesen színes-szagos, de egyszerűen elvész az évtized végének szuperprodukciói között. Néhány év múlva a kutya sem emlékszik majd Perzsia hercegére, melyet Jake Gyllenhaal karizmája sem képes megmenteni, pedig láthatóan nagyon igyekezett. Ne is reménykedjünk második részben. Akkora bukta volt ez az első is, hogy nem kell attól félni, hogy egyhamar Ázsia vidékeire kalauzol bennünket Hollywood.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy teljesen kikapcsolják az agyukat és nincs előismeretük Prince of Persia téren.

Értékelésem: 40%

2012. március 31., szombat

Narnia krónikái - Caspian herceg


Nem kell tovább várnia, itt van végre Narnia!








Objektíven: Egy év telt el Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény története óta, s Narnia Királyai és Királynői meglepve tapasztalják, hogy ebben a csodás lényekkel teli világban 1300 év telt el narniai idő szerint, mióta itt jártak. Távollétük alatt a birodalom aranykora véget ért, a világot most a Telmarinok uralják, élükön a gonosz Miraz királlyal, aki nem ismer kegyelmet. A gonosz uralkodót csak a jogos trónörökös, Caspian herceg, a lázadók vezére győzheti le, aki visszaállíthatja a régi rendet. Narnia lakói és különös lényei a két bátor lovag, Caspian és Peter vezetésével szállnak harcba, visszaállítsák a birodalom régi tündöklő fényét és dicsőségét.

Szubjektíven: A sorozat második megfilmesített része pontosan úgy viselkedik, ahogy egy második résztől általában elvárják. Nagyobb, több, viccesebb, akciósabb, szerelmesebb, látványosabb… és talán jobb is. Az első rész gigantikus sikere azonban szinte predesztinálta Caspian-t a bukásra. A legjobban jövedelmező filmek listájáról hamar lecsúszott, sőt, még szomorúbb adat, hogy minden idők 100 legnagyobb pénzügyi/anyagi hasalásának listáján igen előkelő helyet bérel Narnia második része, így nem meglepő, hogy a projektet pénzelő Disney kiszállt a további munkálatokból. A már emlegetett harmadik részig itt van az elűzött herceg története, aki a négy Pevensie-testvér segítségével igyekszik visszaszerezni trónját a gonosz Miraz királytól. Harcukban segítségükre siet ezernyi különös lény és mitológiai alak. (Azért sem árulom el, hogy sikerül-e nekik!) Ám semmi sem megy könnyen; Aslan nélkül, úgy tűnik, nincs esélyük a telmarinok ellen. De eljön-e a nagy oroszlán? A fiataloknak nemcsak a bátorság, a hit próbáját is ki kell állniuk. Nekünk meg a türelem próbáját a film első félórájában – kicsit kevesebb nosztalgiázásnak jobban örültem volna. Ezzel együtt valamivel magasabb színvonalról számolhatok be, mint az első részben. Színészeink – örömmel jelentem - elkezdtek játszani (most főleg a fiatalokra gondolok). Narnia sötétebb és fakóbb, ez most egyértelműen előnyére válik; bár nem állom meg, hogy le ne írjam – megkövezés és fejvesztés terhe mellett természetesen - meseszerűség tekintetében továbbra sem veszi fel a versenyt Frodóékkal, de még A végtelen történettel sem. Attól viszont nem kell félni, hogy bibliai párhuzamok nélkül maradnánk; C.S. Lewist lehetetlen annyira megvágni, hogy kívül rekedjen a lényegi mondanivaló. Úgy gondolom, mindenki találni fog benne valami számára kedves dolgot: Ötletes harci koreográfiák és hibátlan számítógépes animáció a high-tech szerelmeseinek, szerethető és aranyos mellékszereplők a család gyermeklelkű tagjainak egy valóban „továbbfejlesztett” filmben. Aki pedig ennél is többre vágyik, az olvasson!

Kiknek ajánlom?
Tizenévesek és Narnia rajongók hamar a képernyők elé!

Értékelésem: 80%

2012. február 17., péntek

Gulliver utazásai


Pedig semmi mást nem kellett volna tenni, mint a langyos középszerben tartani a filmet. Még ez sem sikerült az alkotóknak.






Objektíven: Lemuel Gulliver a Bermudákra igyekszik, de végül Liliput szigetén köt ki; a sziget parányi lakói fölé tornyosulva...

Szubjektíven: Azt, hogy a klasszikus irodalmi alapmű megerőszakolása, inkább hagyjuk is. Nyilvánvalóan nem olyan céllal született, hogy komoly köze legyen az eredetihez. Valószínűleg az ifjabb közönség kiszolgálását, szórakoztatását tűzhette zászlójára a stáb. Viszont még akkor sem ártott volna jobban a minőségre törekedni. Rob Letterman rendező már tudott erős közepes filmet produkálni (Szörnyek az űrlények ellen), most ismét kezdheti felépíteni renoméját a filmes világ előtt. Pedig - még egyszer hangsúlyozom - semmi másra nem lett volna szükség, minthogy következetesen végigvigye azt a középszert, ahova az első jelenetek, a felütés után kerül a film. Ha már kiszámítható és újítás nélküli, akkor érdemesebb végig megmaradni ebben a kategóriában. Mire gondolok? Természetesen az ízléstelen és undorító poénkodásra, amelyről senki sem tud meggyőzni, hogy valóban helye volt itt. Bőven meglettünk volna nélkülük, ahogy az ultraciki finálé nélkül is. A 3D-t pedig inkább hagyjuk. Csak újabb bizonyíték, hogy a pénzünk lenyúlására született eme becses darab, ami minden hibája ellenére néha még nézhető is, csak ettől még nem lesz jó. Se közepes...

Kiknek ajánlom?
Nem ajánlom senkinek ezt a filmet.

Értékelésem: 40%

2012. február 7., kedd

Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja


Tulajdonképpen megnyugodtam, bár ez most még Narnia-mércével mérve sem lett ütős.







Objektíven: A Pevensie-gyerekek körül a leghétköznapibb dolgok is csodává válnak. Ezúttal egy festménnyel kezdődik minden: a vásznon árválkodó hajó életre kel, és Lucy, Edmund és a kissé elviselhetetlen unokatestvérük az óceánba zuhannak. Szerencsére a Hajnalvándor legénysége kimenti őket és így az ifjú kalandoroknak egyre újabb, izgalmasabb és veszélyesebb próbákat kell kiállniuk. A hajó és rajta Caspian király Narnia hét elveszett urát keresi a Magányos Szigetek környékén, ahol rabszolga-kereskedők, trónbitorlók, tengeri viharok, a mélység fenekén élő szörnyek és láthatatlan lények várnak az expedíció tagjaira. Narnia mesés teremtményei az angol gyerekek segítsége nélkül ismét benne volnának a slamasztikában!

Szubjektíven: Narnia harmadik - és valószínűleg egy jó darabig utolsó - filmes felvonása kedvelhető alkotás. Szépen tálalt értékes gondolatok viszik Michael Apted moziját, melyek nemcsak gyermekekhez szólnak. Ezúttal kevesebb karakterre összpontosít a forgatókönyv, jobban meghagyva az azonosulás lehetőségét. A színészi játék talán most a leginkább kiérlelt, a lurkók kitettek magukért (és Apted is mindig jó volt színészvezetésben). A "hívőknek nyújtott ízletes csontok" tekintetében pedig nem kell szépíteni, van belőlük bőven. Halkan megjegyzem, szerencsére. Csak azok a fránya hibák. Még az első résznél is elégedettebbek lehettünk a CGI-vel, mint most. A CGI-vel, ami véleményem szerint megöli a varázslatos légkört, aminek Narnia birodalma mindig is kicsit híján volt. Nem tudom, kinek jutott eszébe HD felbontásban mozikba dobni A Hajnalvándor útját, de nem ráznék vele kezet. A HD-fantasy valahogy hazavágja a hagyományos filmes élményt, mert olyan, mintha "csak" egy jó képminőséget produkáló kézikamerán keresztül néznéd a sztorit. Semmi pluszt nem nyújt és a fantáziátlan megoldásokat is felnagyítja. A zöld köd például az egyik legötlettelenebb főellenség, "akit" életemben láttam. Ennél már az is jobb lett volna, ha a néző fantáziájára bízzák és nem rajzolnak oda semmit. Plusz ami talán a legnagyobb negatívum, hogy az egész súlytalanabb, mint az eddigi részek esetében volt. Egy rövid párbeszéddel intézik el, hogy mit keresnek újból Narniában, és kitűzött céljuk sincs olyan erős, mint az ország megmentése volt az előző két epizódban. Persze meg lehet magyarázni a könyvvel, de akkor is ügyelni kellett volna rá, hogy ne csupán pár mondat szóljon erről az elején, mert így kicsit a levegőben lógott az egész. Ami még zavart, hogy mintha A Hajnalvándor útja nem használná ki eléggé, hogy ez egy szélesvásznú műfaj. Néha olyan érzésem volt, hogy ez inkább tévében működne, pedig a kettő nagyon nem ugyanaz. A negatívumokat ezennel befejeztem. Ami még szimpatikus volt, az a zene és a díszletesek munkája. Amikor a számítógép helyett hagyták a díszlettervezőket és a kellékeseket dolgozni, természetesebb, hangulatosabb és szebb a film. Nem mehetünk el szó nélkül Cincz vitéz karaktere mellett sem, aki végre igazán "nagyot játszik", Eustace-szel való mellékvonaluk (is) a film egyik erénye. Összességében egy értékes résszel lettünk gazdagabbak, mely bár valószínűleg az utolsó, méltó helye lesz a "trilógiában." Jó lenne még Narnia-filmeket látni, de a magam részéről örülök ennek a három mozinak.

Kiknek ajánlom?
Akik kedvelték az eddigi részeket, szerintem nyugodtan belevághatnak, bár azt fontos tudni, hogy az első két részt másik stúdió csinálta másik rendezővel és így most a koncepció kicsit átalakult. Plusz a 12-es karikát sem véletlenségből tette ki a legtöbb mozi a filmre!

Értékelésem: 70%

2012. február 4., szombat

Boszorkányvadászat


Pedig ez a film nem volt eleve arra kárhoztatva, hogy rossz legyen. De végül annyit variáltak a rendezőcserével és a 3D-re való átállással, hogy abból jó nem sülhetett ki...





Objektíven: Valamikor a XIV. században lovagokat azzal a feladattal bíznak meg, hogy mielőbb monostorba szállítsanak egy feltételezett boszorkányt. A szerzetesek úgy vélik, tőle eredeztethető a fekete halál.

Szubjektíven: Dominic Sena nem tehetségtelen rendező. Igaz, az utóbbi években erősen gyengülő tendenciát mutatnak a filmjei minőségüket tekintve, de emlékszünk mi még a Kaliforniára és a Kardhalra is, amikor egész kellemes alkotásokkal ajándékozta meg a nagyérdeműt. Mostani filmje a Boszorkányvadászat minden eddiginél több műfajból merít, találunk itt misztikus elemeket, némi kalandfilmes vonalat, horrort, krimit, akciót és nem kevés fantasyt. S bár rendre elcsúszik egy-egy banánhéjon, mégsem dobnám kapásból a kukába Sena és filmes stábjának munkáját. Az igen-igen gyenge felütést követően a misztikus-kalandfilmes vonal dominál s mivel néhány kérdés a szereplők (és a néző) számára is homályban marad, plusz bevetnek egy-két jól működő sablonelemet is (az erdős és a hidas részek teljesen vállalhatóak) egészen hangulatos film kerekedik a Boszorkányvadászatból. Vagy inkább úgy fogalmazok, a fantasyt és a hagyományos kalandfilmeket kedvelők nem egy, nem két élvezetes jelenetet találnak majd. Csak agyon ne vágná az egészet az utolsó 10-15 perc, amelyről jobb talán nem is szólni. Mintha más rendező munkája lenne, amit készséggel el is hiszek, mivel az a hír járta, hogy a végére lecserélték Dominic Senát. A logikai bakugrásokkal és a CGI előtérbe helyezésével sikerül gondoskodni arról, hogy komoly hangulat- és stílusváltás álljon be. Ez pedig nem jelent jót... Nicolas Cage betonközepes szintet hoz és továbbra is csak verődik a szerepválasztások tengerében, benne egyértelműen több van. Ahogy az is furcsa, hogy olyan nagyszerű színészek tették tiszteletüket ebben a filmben, mint Christopher Lee, Ulrich Thomsen vagy Ron Perlman. Persze jó őket látni, csak még jobb lett volna valami igazán minőségi produkcióban. Azzal kezdtem, hogy Dominic Sena nem tehetségtelen rendező és nem kukába való a film. Ez így is van, de legközelebb egy határozott, keménykezű dirigens kell, aki képes összefogni egy alkotási folyamatot elejétől a végéig. Mert itt most láthatóan ez elmaradt...

Kiknek ajánlom?
Mivel a Boszorkányvadászat erősen -bár melyik középkori misztikus fantasy nem- ferde szemmel tekint az egyházra (és akkor finom voltam), mielőtt behelyeznénk a lejátszóba, ezzel nem árt tisztában lenni. A végére ez oldódik, de akkor meg szabályos horrorfolyam következik. Úgyhogy 18-on alul semmi szín alatt, és fölötte sem nagyon ajánlott. Amely fantasy-rajongó mégsem bírja ki a megnézése nélkül, annak hajrá!

Értékelésem: 45%

2011. február 10., csütörtök

Excalibur - Vér és mágia


Az angolok is értenek a fantasy-hoz? Mi az hogy!








Objektíven: A film a legendás Arthur király történetét dolgozza fel. A szegény fiú Merlin, a varázsló segítségével megszerzi az ország trónját. Ugyanis ő az egyetlen, aki a kősziklából ki tudja húzni a hatalmat szimbolizáló kardot, az Excaliburt. Megalapítja a "kerekasztal lovagjainak" rendjét, amelynek a feladata az, hogy az országban uralkodó káoszt felszámolja, és folyamatosan jót cselekedjék. Arthur elveszi feleségül a szépséges Guinevrát, de a sors úgy hozza, hogy hölgye szívén legkiválóbb lovagjával, Sir Lancelot-al kell osztoznia.

Szubjektíven: Mennyi nagy név, mennyi nagy karakter a legendából! És mindehhez mennyi nagy színész! A stáblistára pillantva nem mehetünk el szó nélkül olyan nagyságok mellett, mint Helen Mirren, Nigel Terry, Liam Neeson, Gabriel Byrne, Patrick Stewart, Ciarán Hinds, Cherie Lunghi és Nicol Williamson. Van közülük, aki csak később vált világhírű művésszé. Tulajdonképpen elmondható mindez a rendezőről, John Boormanről is, aki - bár 1981-re már büszkélkedhetett szakmai elismerésekkel - igazán sikeres csak évekkel később lett. Az Excalibur rendezésébe 47 évesen fogott bele, tehát nem volt már fiatal. Filmje mégis irányadóvá vált a '80-as évek fantasy-hullámát tekintve. A film képi világa egyszerre középkori, lovagi időket idéző és a legendák mítikus lényegét megelevenítő; ezek fényképezése lett az igazi telitalálat. Alex Thompson operatőr tucatnyi nagy film elkészítésénél állt a kamera mögött, legsikerültebb műve azonban mégis az Excalibur. Nélküle vásári komédiára emlékeztetne, amit a vásznon látunk, - bár igen erős a jelmeztervezői munka is - így azonban hangulat, érzés, életerő költözik a képkockákra. A gyenge pont talán megint a könyv. Thomas Malory alkotását Rospo Pallenberg adaptálta majd ezt az adaptációt Pallenberg a rendezővel, John Boormannel csiszolta tovább forgatókönyvvé. A többszöri átdolgozás érződik és nem is teszi zökkenőmentessé számunkra, egyszerű nézők számára a fogyasztást. Az az ember érzése, hogy ebből vagy egy három órás eposznak kellett volna születnie, mindenféle mellékszál alaposabb kidolgozásával vagy egy feszesebb dramaturgiájú másfél, esetleg két órás műnek. A kettő között eltévedt az Excalibur, ami néhol üresjáratokat eredményez vagy épp kevéssé komolyan vehető részeket. Nem lenne teljes azonban az írás, ha nem emlékeznénk meg a legendás zenéről. A Carmina Burana választása telitalálat Boorman mozijához, a leginkább lélekemelő pillanatok ehhez a páratlan muzsikához kapcsolódnak. A film összességében tehát kettős képet mutat, de mindenképp figyelemre méltó. A Variety "lenyűgöző, páratlan vízió"-nak nevezte, Roger Ebert azonban "rendetlen, kusza" műnek. Megint csak nálunk a labda véleményformálás tekintetében. Én kedveltem az Excaliburt.

Kiknek ajánlom?
14 éven felettieknek, kifinomult angol kaland sok vérrel, mágiával, lovagokkal, egyszóval: középkorral. A fantasy műfaj szerelmesei ki ne hagyják!

Értékelésem: 80%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...