A hobbit - Smaug pusztasága
Az akciózást és a kalandozást választja. Pergőbb, mint az első rész, de majdnem rajtaveszt.
Objektíven: Miután Zsákos Bilbó, Gandalf, Thorin és a törpök sikeresen átkeltek a Ködhegységen (illetve alatta), úgy döntenek, hogy keletre, a Bakacsinerdő felé indulnak. Mielőtt a többiek bevetnék magukat a sűrűbe, Gandalf elbúcsúzik a csapattól és másfelé veszi az irányt. Az erdőben rögvest óriáspókok támadnak a társaságra, majd erdőtündék ejtik fogságba őket, Bilbó kivételével, aki segít megszökni a többieknek, hogy együtt haladjanak tovább az emberek lakta Tóvárosba. Innen vezet a folyó a Magányos Hegyhez, ahol Bilbó megmutathatja, mit tud. Meg kell találnia a titkos ajtót, majd szembe kell néznie Smauggal, a rettenetes sárkánnyal. Eközben Gandalf sem rest, a Fehér Tanács felkeresése után elutazik Dol Guldurba, ahol megtudja, valójában ki az ott tanyázó Feketemágus. Bakacsinerdő tündéi pedig Thranduil király és fia, Legolas vezetésével kénytelenek megütközni a Dol Guldurból özönlő ork sereggel.
Szubjektíven: Előre leszögezem, szerintem sem nem jobb, sem nem rosszabb az első résznél. Ott a második felét éreztem felpumpáltnak, itt a bevezető, ráhangolódó szakaszt. Ez különösen is fájó abból a szempontból, hogy a könyv leghangulatosabb részei lettek "elintézve" egy-egy akciójelenettel, vagy néhány jelentőségteljes mondattal. A bakacsinerdő végéig gyakorlatilag folyamatosan szalad, mozog a kamera, ami igencsak megdolgoztatja a látószerveket, a szívhez viszont nem tud közel jönni a film. Csak amikor megnyugszik. Számomra akkor költözött végre némi hangulat, varázslat a képek mögé, amikor megérkeztünk Tóvárosba. Nem véletlen. Mindez összefüggésben van Peter Jackson mozijának tán legnagyobb hibájával: már az előzeteseken is látszott, de akkor még reménykedtünk, hátha tévedünk. Sajnos nem. Egyszerűen agyon vagyunk lőve CGI-vel. A stáblistát végigülve kb. 20-szor annyi név szerepelt az effektesek munkacsoportjában, mint a díszletekkel, a maszkokkal, a jelmezekkel foglalkozóknál. Meglátszik a végeredményen. Tóváros csodálatos díszletei, a tündebörtön kialakítása vagy Brí hangulatos kocsmavilága nem kapnak elég hangsúlyt, pedig csúcsteljesítményekről beszélünk. Az első rész a maga komótosságában megtalált egyfajta arányt, itt pont a végére esik szét a film a túlspilázott fináléval, ami még Jackson-mércével mérve is meglehetősen hihetetlenre sikerült. De még a végét is menti valami/valaki, akivel szemben óriási elvárásaim voltak, mégis vastagon vitte a magasságot: Smaug szenzációs. Megvalósítása, személyisége, jelenléte. Lehengerlő figura. De nem ő a második rész egyetlen pozitívuma. A dörgedelmes jelzők mellett sok kisebb-nagyobb pozitívumról tudok beszámolni. A törpök infantilizmusa végre háttérbe szorul; nem tolakodóan, de megjelenik a gyűrű negatív hatása Bilbóra; a Dol Guldur mellékszál végig feszült, izgalmas, látványban is lehengerlő. Smaug mellé felzárkózik Bard alakja. Emberi hős, helyén az esze, a szíve és a bátorsága. Komoly szerepe van abban, hogy végül jó szájízzel gondolok vissza a filmre. Tauriel karaktere úgyszintén. Persze tudom, hogy most mindenki a szerelmi szálon van kiakadva, de ennyit pont elbírt Peter Jackson mozija. Nem kiemelkedő a filmzenei album, de nagyon kellemes muzsikák vannak benne egy egészen egyedi és a filmhez meglepően jól passzoló betétdallal. A legnagyobb hiba mellett pedig engedtessék meg szólni a legnagyobb pozitívumról is. Peter Jacksonnak most végre lehetősége van arra, ami a Gyűrűk ura-filmeknél nem volt: részletekre kiterjedő, nagyívű történetmesélést vihet végbe. Amit többnyire igen jó nézni. Összességében még mindig nem az igazi, de nincs csökkenés a színvonalban, mely továbbra is magas.
Kiknek ajánlom?
Ezt úgyis csak az nézi meg, akit érdekel a Tolkien-univerzum és a Jackson-fantáziavilág.
Értékelésem: 75%