A magányos lovas

Egy korszak vége a filmtörténelemben...

Objektíven: Tonto, az amerikai bennszülött lélekharcos számba veszi a korábban elmondatlan történeteket, amelyek a törvény emberét, John Reidet az igazság jelképévé tették, miközben a nézők, mintha nagy meglepetések és humoros zsörtölődések elszabadult vonatán ülnének, szemtanúi lehetnek annak, ahogy a két valószínűtlen hős megtanul együtt dolgozni a kapzsiság és a korrupció elleni küzdelmük során.

Szubjektíven: Vagy akár az is lehet, hogy több korszak végét jelenti. A legendás Jerry Bruckheimer - Walt Disney Pictures együttműködés végét már egész biztosan, ahogy az is borítékolható, hogy ezt követően a nagy stúdiók nem fognak százmilliókat költeni kísérletezésre, azaz újabb franchise-ok indítására. Maradni fognak a jól bevált folytatásoknál. Ezen kívül a western blockbustereknek is leáldozott. 200 milliót kifizetni azért, hogy aztán sóval lehessen behinteni a sikervárományos csekkeket? Végérvényesen bebizonyosodott, hogy a western útját A félszemű, a Jesse James meggyilkolása vagy a Django elszabadul jelzik, melyek általában harmadannyiba sem kerülnek, mint az Egérbirodalom mostani dobása. Az igazán szomorú az benne, hogy A magányos lovas nem rossz film, csak egyszerűen nem találja saját magát. Egy már bevett elbeszélési sémát (Karib-tenger kalózai) próbáltak meg átültetni a vadnyugatra az alkotók, és kudarcot vallottak. Ez a vidék nem hagyta magát. Ide másfajta szórakoztatás kell, amire egyébként Gore Verbinski rendező a Rango című filmjében már majdnem ráérzett. Csak most valahogy mégsem jött ki a lépés, valószínűleg az erős produceri és stúdiónyomásnak hála. Akik minél szélesebb közönséget akartak a mozikba csábítani. Családokat mindenek előtt. Csak akkor azt nem értem, hogyan sikerült egy ennyire sötét, kifejezetten durva, sok esetben erőszakos, hangulatilag teljesen ambivalens művet összehozniuk. Egyik pillanatban seggrecsüccs-poén, másik pillanatban brutálisan lemészárolnak egy komplett törzset, hogy aztán egy kalapot viselő lovon röhögjünk. És most sajnos nem túlzok. Tényleg ilyen jelenetek követik egymást. Viszont akik ismernek már valamennyire, azok tudják, hogy ilyenkor szoktam tenni az irományom közepére egy nagy "DE!" szócskát és igyekszem összeszedni a pozitívumokat. Ami bármilyen hihetetlen, de van dögivel. Ha pontosan akarok fogalmazni azt írom, hogy a felszín alatt az utóbbi évek egyik legambiciózusabb blockbustere rejtőzik. Meglepően finoman adagolt "túlvilági" szál, nem erőltetett romantika, elképesztően kreatív akciók és abszolút látványorgia a díszletesek, sminkesek munkájának hála. Ha nem lenne az akadémiának egy olyan kimondatlan szabálya, hogy kizárólag sikeres film vihet (akármilyen kategóriában) aranyszobrot, akkor nem tartom kizártnak, hogy Verbinski stábja 3, akár 4 Oscar-díjjal is távozhatna jövőre a gáláról. Igen, ennyire ütős a látvány. A képek pedig tágasak és gyönyörűek. Vakítóan fehér, minden percben epikus, rengeteg légi felvétellel, sok-sok lóval és lovaglással – ráadásul mindez gyöngyvásznon elénk varázsolva. Már Gore Verbinsi nagy példaképe, Sergio Leone is ilyennek képzelte el a vadnyugati tájat. És ne higgye senki, hogy A magányos lovas híján van a jó részeknek. Kiemelkedően szórakoztató és ötletes a film mindkét vonatos-üldözős epizódja, melyekben végre remekül adagolják a feszültséget és a humort is. Zseniális Depp akciója, mikor egy barlang sötétjéből tart sakkban egy egész hadsereget, és ügyeskedve igyekszik egymaga kiszabadítani bajtársát. Verbinski tehát szereti a westernt, annak minden zsánerelemével. Szereti Sergio Leone alkotásait, így egyik jelenete nem csupán megidézi, de le is másolja a Volt egyszer egy vadnyugat nyitányát. Ennek ne örülne egy filmbarát? Viszont aminek már kevésbé örülök, hogy Johnny Depp láthatóan nem lépett túl Jack Sparrow karakterén. Valószínűleg nem alakított még indiánt, ezért úgy érezte, jó lenne valami kombinációval előállni. Csúfos színészi kudarc a vége. De azért filmjét nem temetjük el - mint tette ő azt a címszereplővel. Még akkor sem, ha ilyen közepeske lett. Kicsit sajnálom, hogy valószínűleg nem látunk több hasonló próbálkozást, de ennek most így kell lennie.

Kiknek ajánlom?

Azoknak, akik képesek voltak végigolvasni a cikkelyt. Ők mindenképp tegyék be a DVD lejátszóba!

Értékelésem: 55% 

Az acélember

Döbbenetes, hogy pont az egyik legérdekesebb szuperhős-karakterrel nem tud mit kezdeni a filmvilág.

Objektíven: A Krypton bolygón született, ám a Földön nevelkedett egy egyszerű farmercsaládnál. A világ legnagyobb hősének ezúttal nemcsak a gonosz Zod tábornokkal és szövetségeseivel, hanem önmagával is meg kell küzdenie.

Szubjektíven: Ha Hollywood olyan filmeket produkálna, mint amilyen előzeteseket legyárt hozzájuk, akkor azt hiszem, jóval többen hagynák el elégedetten a nézőteret egy-egy vetítés után. Így van ez Az acélemberrel is. Ilyen profi marketing-hadjárata talán még egyetlen szuperhősös filmnek sem volt. Aztán érkezett a koppanás az első kritikákat olvasva, amelyek sajnos most kevéssé tévednek. Hihetetlen számomra, hogy huszonkét Superman film után is adósak maradtak a készítők egy igazán zseniális mozival - persze, ha leszámítjuk Richard Donner 1978-as dobását, mely új löketet adott a sorozatnak. Hol lehet a baj? Miért megfoghatatlan a Krypton bolygó szülöttének története? Talán pont az lehet a probléma, hogy olyannyira távoli. Superman a híresebb figurák közül az egyetlen, aki nem vált szuperhőssé, hanem már eleve akként született. Ő akkor bújik álruhába, amikor felveszi azt a lehetetlen szemüvegét... Egy barát az emberek számára, kapocs az idegen bolygó és a Föld népe között. Messianisztikus alak, aki lemond képességei szabad használatáról az emberiség kedvéért. És még sorolhatnánk az ismérveket. Ebből ne lehetne jó filmet készíteni? Márpedig úgy tűnik, nem lehet. Zack Snyder stábjának is beletörött a bicskája. Mégsem a rendező hibáztatható elsősorban. Sőt, megkockáztatom, Hans Zimmer zeneszerző és az effektesek mellett ő végzi a legjobb munkát. A hibapont - mint annyiszor - a sztorit és a forgatókönyvet terheli. Goyer és Nolan nem tudtak épkézláb cselekményt összehozni a címszereplőnek. Karakterét pedig meghagyták az abszolút klisék szintjén. Nagy kár érte. Persze a pénztáraknál jól teljesített, így Az acélember folytatása garantálva van. És hogy mivel telik el a közel két és félórás játékidő, ha már karakterfejlődés nincs? Igen látványos és akciódús eseményekkel, melyeket néha megszakít egy-egy érzelmes beszélgetés. A bennem élő tízéves mindig is vágyott arra, hogy egyszer olyan filmet lássak, ahol a főszereplők bármit egymáshoz vagdoshatnak - legyen az vonat, helikopter vagy ház -, és az abszolút "hihető" legyen. Itt nincs hiány ezekből. Ezért is meglepő, hogy az effektes stáb még az elődöntőbe sem került be az Oscar-díjért vívott küzdelemben. Ezt nyugodtan írhatjuk az általános csalódottság számlájára. A következő felvonásnak mindenképp jobban kell sikerülnie.

Kiknek ajánlom?

Ha valakinek akad egy péntek este szabad két és fél órája, bátran tegye be. Egyszer érdemes.

Értékelésem: 60%

A csodálatos Pókember




Jobb, de valahogy mégsem jó...

Objektíven: Peter Parker gyerekkorában veszítette el a szüleit, a nagyszülei nevelték fel. A magányos tini szeretné megtalálni önmagát, és szeretné elnyerni Gwen barátságát. Amikor Peter megtalálja apja régi aktatáskáját, különös titokra bukkan benne. Nyomozni kezd, és a szálak apja egykori üzlettársához vezetnek. A tudós különleges gyíkkivonattal kezeli magát, ám szörnyszülötté válik. Peter nem tehet mást, használni kezdi különleges képességeit, hogy Pókemberként legyőzze. Steve Ditko és Stan Lee képregénye nyomán.

Szubjektíven: 2007-ben került a mozikba Sam Raimi harmadik Pókember filmje, melynek komoly anyagi sikere után a Sony bejelentette a következő Pók-film premierjének dátumát. Tobey Maguire játszotta volna a címszerepet és Raimi megtarthatta volna a rendezői széket: 2011 májusa lett kitűzve. A forgatókönyvírók elkészítették a különböző változatokat. A főgonosz szerepére legnagyobb eséllyel John Malkovich pályázott. Azután valahogy elkezdett húzódni, halasztódni a dolog, mígnem 2010. január 14-én a Sony Pictures és a Marvel Studios szerződésben megegyeztek, hogy újraindítják a sorozatot, teljesen új szereplőgárdával. Az ok, amiért a Pókember 4 végül nem készült el, a színészek követelései, a kreativitás hiánya és az egyre közelgő premierdátum voltak - állítólag. A kezdeti alapszerződés, mely legalább öt Pókember-filmre "kötelezte a feleket", meg ugye ott lebegett mindenki lelki szemei előtt. Érdekes, hogy pont a kreativitás hiányára hivatkoztak, aztán belevágtak ebbe a projektbe. Mert mi is történik? Olyan érzésem volt, mint amikor a közepes tanuló felel az iskolában. Nem saját magához méri a teljesítményét, hanem az előtte - ugyanabból az anyagból - felelő diáktársához, akinek lejegyzeteli hibáit, megtartja előnyeit, egy-két saját, hirtelen jött ötletet hozzácsap, aztán feláll és jól felel. Nincs mit tenni vele, mert tényleg jó. Leülhet. Csakhogy ez egy patikamérlegen kimért, kiszámított valami lett. Ahogy az új Pókember is. Nincs mit tenni vele, mert Andrew Garfield tényleg jól hozza a karaktert, pofás látványt állítottak össze ezzel az "állandóan minden mozgásban van"-effektussal. Plusz érkezett Marc Webb (500 nap nyár) rendezni, akinek köszönhetően élő a romantikus szál. Egyébként minden olyan, mintha Raimi első filmjének tökéletesített változata lenne. Kreativitás? Ugyan már... Ahhoz több kell. Talán majd a második résszel. Melynek terveit hallva máris több egyediséggel találtam magam szemközt.

Kiknek ajánlom?

Akik szeretik a képregény-filmeket és a Pókember történetét, azok nyugodtan tehetnek vele egy próbát, még az sem kizárt, hogy kedvenc lesz.

Értékelésem: 60%

Elkezdődött...

A héten három nagy kritikusszervezet (New York, Los Angeles, National Board of Review) is díjaz majd, de előtte gyorsan nézzük meg, mi történt a Hollywood Film Festival díjkiosztóján:

Legjobb film: Phillips kapitány
Legjobb rendező: Lee Daniels (A komornyik)
Legjobb férfi főszereplő: Matthew Conaughey (Mielőtt meghaltam)
Legjobb női főszereplő: Sandra Bullock (Gravitáció)
Legjobb férfi mellékszereplő: Jake Gyllenhaal (Fogságban)
Legjobb női mellékszereplő: Julia Roberts (Augusztus Oklahomában)
Legjobb forgatókönyv: Mielőtt éjfélt üt az óra
Legjobb animációs film: Szörny Egyetem
Legjobb látványtervezés: Amerikai botrány
Legjobb betétdal: Az éhezők viadala - Futótűz
Legjobb vizuális effektusok: Tűzgyűrű
Legjobb színészgárda: Augusztus Oklahomában

Nem borítékolható a győzelmük, néhányan ott sincsenek a díjszezon esélyesei között, de mindenképp olyan társaságról van szó, akikkel érdemes számolni. Várjuk a további fejleményeket. Három nap múlva jön New York és folytatják... valószínűleg egy jó adag 12 év rabszolgasággal.

Díjszezon összefoglaló itt:

DÍJSZEZON 2013/2014

Szupercella

Közepes film, de annyira kiváló hangulatban néztük, hogy nincs szívem nem jónak tartani.

Objektíven: A sikeres szökés három tényezőtől függ: az alaprajz ismerete, a rendszer átlátása, és segítség a falakon kívülről. Ray Breslin egy biztonsági rendszerekkel foglalkozó hatóságnak dolgozik, börtönöket tesztelnek: meg kell találniuk a hiányzó láncszemet a szerkezetben és ezzel megakadályozni, hogy az elítéltek kitörjenek a fogva tartóik keze közül. Ray a legjobb emberük, ő az, aki képes megszökni bármilyen börtönből. A szervezet nagy megbízásra készül: elvállalják, hogy megvizsgálják az ultrabiztonságos, high-tech eszközökkel felszerelt intézmény, a Sírkő nevű szuperbörtön szökésállóságát. És itt kezdődnek a bajok...

Szubjektíven: A döbbenetes logikai bukfencek, a történet és a karakterek kidolgozatlansága tulajdonképpen megbocsátható, hiszen Sly cool, Arnie még inkább cool, de nagyon menő Caviezel és Vinnie Jones is. A rapper gyerekre nem tudom miért volt szükség, de rajta kívül mindenki megállja a helyét. Öreg róka nem vén róka! Mondjuk az egy csöppet árulkodó jelzés, hogy a Szupercella hat hét leforgása alatt világszinten gyűjtött be a mozik jegypénztárainál annyi zsetont, mint a Karib-tenger kalózai harmadik eresztése egyetlen hétvége alatt csak az Amerikai Egyesült Államokban. Pedig a '80-as, '90-es évek nagy akciósztárjai aztán eléggé iparkodnak a visszatérésen, de ezekre úgy tűnik, hogy egy szűk rétegen kívül más nem nagyon kíváncsi. El kéne gondolkodni a hogyan tovább?-on, mert szép dolog az, hogy fennen hirdetjük, a vén csókák is labdába rúghatnak az élet nagy színpadán, de lassan tényleg át kéne adni a terepet az ifjaknak.

Kiknek ajánlom?

Jó hangulatú estékhez, egy sör és némi harapnivaló mellé kiváló szórakozás.

Értékelésem: 65%

Díjszezon 2013/2014

Gondoltam rá, hogy írok valami frappáns összefoglalót a most kezdődő díjszezonról, de aztán rájöttem, hogy Németh Barna kollégámnál úgysem tudnék jobbat, naprakészebbet alkotni, így inkább az ő folyamatosan bővülő írását ajánlom a kedves olvasók figyelmébe. Minden benne van, amiről tudni érdemes. Check it out!

DÍJSZEZON 2013/2014

Gravitáció




Valami mindig hazavonz.

Objektíven: A nem túl távoli jövőben baleset történik egy űrállomáson: a váratlanul becsapódó meteorok megsemmisítik a bázist, és a két - éppen az űrhajón kívül dolgozó - asztronautát elszakítják a hajótól. Az újonc dr. Stone és a sokat próbált Kowalsky csupán egymáshoz kötve sodródik a végtelen űrben. Nincs, ami megállítsa őket, és nincs, aki a segítségükre siessen: a sisakjukban visszhangzó csend azt jelzi, hogy semmilyen kapcsolatuk nem maradt a földi irányítással. A félelem fokozatosan pánikba fordul. Minden lélegzet számít. Minden másodperc létfontosságú. A hazavezető egyetlen út az univerzum rémítő ürességén keresztül vezet.

Szubjektíven: Mi újat lehet írni arról a filmről, amiről az elmúlt hetekben mindent leírtak? Újat semmit, hiszen maga a film sem mutat fel sok újdonságot. Kivéve talán azt, hogy a harmadik dimenzió használata itt most valóban indokolt. Cuaron és stábja olyan munkát végeztek, amelyet végigülve bizton kijelenthető, aki ezt nem moziban, 3D-ben nézi meg, az nem ugyanazt a filmet látja, mint aki szélesvásznon tekinti meg. Olyan teret választottak a készítők, amely talán a leginkább érzékelteti az újfajta technológia előnyeit, miközben a történet vezérfonalát adó "hazahúzó gravitáció" szerves részévé avanzsálódik a 3D. A sztori cérnavékony, mégis ütős és megfelelően kidolgozott. Sandra Bullock pedig zseniálisan tálalja. Amikor már végképp elkönyveltük volna középszerű színésznőnek, pont kicsit felesleges agyondíjazása után mutatja meg a világnak, hogy elképesztő színészi munkára képes. A Hollywood Film Fesztiválról vitte a legjobb színésznőnek járó díjat és sokan máris Oscar-jelölést szimatolnak a levegőben. Nem véletlenül. Méltán dicsérhető társa, George Clooney, aki kevéske mellékszerepében is maximálisan odateszi magát. A hivalkodást messze mellőző filmalkotás született, amely jellegét és jelentőségét tekintve sokkal inkább rokonítható az Eredettel, mint az Avatarral. A Gravitáció hasonló úton jár, mint Nolan műve, a mainstream szórakoztató filmeknek próbál új utat mutatni, új ösvényt törni. Jól használva a technikát, egyszerű, de annál élvezhetőbb sztorival előrukkolva. Kilencven percnyi fékevesztett utazás Cuaron remeke, mely valamennyi érzékszervünket próbára teszi. Hogy aztán másfél óra elteltével elengedjen. Mi viszont még tartsuk meg ezt a filmet minimum a díjszezon végéig, de inkább tovább...

Kiknek ajánlom?

Azoknak, akik szeretnek moziba járni. Ezt ugyanis ott kell megtekinteni.

Értékelésem: 85%

A mozi jövőjéről

Az Új Város lapban (2013-10) megjelent cikk:

Nem csupán Bollywood ünnepel az idén. Immáron száz esztendeje annak is, hogy az amerikai „álomgyárban” elkészült az első játékfilm és ugyanennyi ideje került mozikba az első filmalkotás a színészlegendától, Charlie Chaplintől is. A világ talán két legismertebb rendezője, Steven Spielberg és George Lucas egy nemrég készült interjúban azonban nem vázoltak fényes jövőt a mozizásnak. Véleményük szerint az amerikai filmgyártás a közeljövőben be fog dőlni. Akár féltucat kiemelt film is komoly anyagi bukás lesz a pénztáraknál, melynek hatására a stúdiók és a filmszínházak teljesen átstrukturálják a filmek terjesztését. Napjainkban egy filmbemutató sorsát gyakorlatilag a nyitóhétvége eldönti: mozifilmek jönnek-mennek, egyre tolakodóbban tapossák egymás sarkát, s az a film, amelyik képtelen megmaradni a bemutatója hetében, menthetetlenül csődöt mond. Ennek – már most érezhető – következménye, hogy a filmforgalmazók is egyre agresszívebben próbálnak kapaszkodni a nézőkbe. Egyre sematikusabb, egyre bátortalanabb filmek készülnek, folytatások és adaptációk, az eredeti ötleteken alapuló forgatókönyvek viszont teljesen háttérbe szorulnak. Manapság a legnagyobb nevek sem kísérletezhetnek: Steven Spielberg Lincoln című történelmi eposzából majdnem kis költségvetésű sorozat lett. Az illetékeseknek jó lenne számolniuk azzal is, hogy a nézők nem bírják majd sokáig a mostani állapotot; a csökkenő minőséget, a növekvő árakat, és egyszer csak elfordulnak majd a mozitól. Mi lesz, ha a nézők száma megtizedelődik? George Lucas szerint a számítógépes trükkökön alapuló méregdrága filmek nem fognak eltűnni, csupán számuk ritkul majd meg, és jóval tovább lesznek a filmszínházak műsorán. Lesznek persze olcsóbban megnézhető, kisebb filmek, de ezeknek több esélyük lesz a TV-képernyőkön. Ez pedig még jobban elidegeníti az embereket. Míg régebben a mozi mindenkié volt, egy olyan szórakozási forma, amely összehozta az embereket, mára inkább már rétegzi őket: ha például körülnézünk a magyar moziközönség soraiban, akkor egyre kevésbé azokat az embereket látjuk, akik tudatosan választanak filmet, akik a filmélményért mennek moziba. Ők sokkal inkább azért mennek, mert más nincs, ezért nekik mindig „ugyanazt a filmet” adják el. A jelenleg moziba járók egyre nagyobb része már nem tiszteli a mozizás közösségi élményét és mivel nem kötődnek ehhez a szórakozási formához, ha úgy adódik, továbbállnak. Ezt pedig a globális filmipar is megérzi majd. Mi lehet a megoldás? Első lépésben mindenképp az igényes filmekre való befizetés és a témáról való közösségi gondolkodás.

Nem kell tovább várnia, visszatér már Narnia!

Egy bejelentés, amire a Narnia rajongók már évek óta vártak. A projekt folytatódik! Plusz az a sokat találgatott kérdés is eldőlt, hogy melyik lesz a következő film. Az első két rész után a Disney passzolta a témát, viszont érkezett megmentőként a Fox és felkarolták Narniát. Az újabb pénzügyi bukta után viszont nem igazán látszott a stúdión, hogy folytatni akarná C.S. Lewis regénysorozatának adaptálását. Végül október első napján a Mark Gordon Company és a C.S. Lewis Company bejelentették, hogy megcsinálják Az ezüst trónt. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy ezúttal mely stúdióval szövetkeznek, és hogy a színészek közül vissza fog-e térni valaki (gyanítom, hogy nem). Személyes véleményem, hogy kicsit tovább kellett volna jegelni a projektet. A Caspian herceg és a Hajnalvándor útja akkora anyagi kudarcok voltak, hogy érdemes lett volna várni egy-két évet Narnia világának "felmelegítésével". Bár mire a film stúdiót és megfelelő támogatottságot kap az elkészítéshez... még az sem kizárt, hogy igaza lesz Douglas Gresham producernek és 2018 előtt nem látunk Narnia-filmet a mozikban. Meglátjuk, hogy így lesz-e. Akárhogy is. Hajrá a munkálatokhoz! Sok millió rajongó várja a fejleményeket!

A róka és a kutya

"Nálunk csak az ülhet előre, aki már megszolgálta a helyét."

Objektíven: A film egy különös barátság történetét meséli el. Tod, egy kis róka, aki elvesztette a szüleit. A sors egy vadászkutya-kölyökkel, Copperrel hozza össze, majd vidám kalandok során át igaz barátságot kötnek. A kutya azonban lassan megtanulja gazdájától, hogy az ő feladata a vadászat. Kiképzése után indul a rókavadászat. Coppernek választania kell a kötelesség és a barátság között.

Szubjektíven: A film Daniel P. Mannix azonos című regénye alapján készült, jelentős változtatásokkal, mely során egyszerűbbé, gyerekek számára érthetőbbé tették az eredeti történetet. Az első fele inkább ennek az egyszerűségnek a jegyében telik, majd jön a stílusváltás és egy jóval komolyabb film. A képi világra egy szavunk sem lehet, Burtonék szép munkát végeztek. Bizony, a Disney animátorai között felfedezhetjük a stáblistán a később legendává váló Tim Burton rendezőt. Ezen kívül már ott van a rajzolók között Ron Clements és John Musker is, akik leraktak az asztalra néhány csodát a következő két évtizedben. A Disney-reneszánsz legnagyobb nevei tán pont evvel a filmmel tették le először névjegyüket az Egérbirodalomnál. A film eleje lassú, a finálé előtti felvezetés már-már érdektelen, de még ezek a ritmusbeli akadozások sem tompítják a film legnagyobb erősségét, a komolyabb téma választását. Meglepően drámai jelenetek és erőteljes képi világot hozó filmes megoldások tarkítják a játékidő döntő részét. A felvezetés az egyik legkedvesebb Disney-filmet sejteti, hogy aztán az egész elgondolkodtató, drámai tartalommal telítődjön, persze szigorúan a jó öreg Walt nyomdokain haladva. Az inflációt is számítva 160 millió dollár körül jövedelmezett a film, ami az évtized számadatait nézve kifejezetten jó eredménynek számít. Még egy újrabemutatót is megélt 1988-ban. Méltatlanul feledett rajzfilm a '80-as évek elejéről, annak az évtizednek az elejéről, melyben a Disney folyamatosan a nézők felé szólás módját, formáját és mikéntjét kereste.

Kiknek ajánlom?

Családi program, vitán felül.

Értékelésem: 80%

Basil, a híres egér detektív




I think this is the beginning...

Objektíven: Basil a Baker Streeten él, pontosan Sherlock Holmes házának aljában. Basil egér detektív, aki szeret hegedülni, lövöldözni otthonában, kiválóan ért a kémiához, álruhákat ölt, és őrület fogja el, ha egyedülálló nyomozási technikáját hasznosíthatja. Basil mellé társként szegődik Dr. Dawson, aki a kalandok hevében rendszerint igazi hűségről tesz tanúbizonyságot. Legújabb ügyük egy ködös, sötét éjszakán veszi kezdetét. A kis Olívia papáját elrabolják, ezért a kislány felkeresi a híres detektívet. Basil nagy nehezen nyomozásba kezd, és hamar kideríti, hogy az ügy jóval jelentősebb, mint elsőre gondolta...

Szubjektíven: Végre. A Disney itt kezdte megtalálni a sikerhez vezető utat, annyi év próbálkozás után. Végre érezhető, hogy egy legendás rendezőpáros keze van a dologban. John Musker és Ron Clements már itt megcsillogtattak valamit abból, amit a következő évtizedekben vittek tökélyre. Bár azt, hogy minek kellett négy rendezőt rászabadítani a projektre, azt a mai napig nem értem. Néha tényleg az az érzése a nézőnek, hogy ezt a jelenetet mintha más rendezte volna, mint az előzőt. De ez még mind semmi ahhoz képest, hogy összesen 12(!) ember dolgozott a forgatókönyvön! Már majdnem élvezhetőek dalok, nagyobb a hangsúly a karaktereken és a sztori is jó. Itt-ott előbukkan a musical-jelleg is, ami a '90-es években szabályos tartozéka lett az Egérbirodalom rajzfilmjeinek. Egy kritikus így fogalmazott a Basillal kapcsolatban: "Még nem klasszikus, de valami nagyon jónak a kezdete." - Abszolút igazat adok neki. Számtalan pozitívum itt szökkent szárba. Először kapott rendezői feladatot Musker és Clements, a Disney először használt számítógépes animációt, a zenei részleg vezetését pedig nem lelkes kezdőre, hanem sokat próbált, négyszeres Oscar-díjasra bízta. Elkezdett beérni egy csapat. Még nem klasszikus, de...

Kiknek ajánlom?

Egy izgalmas családi kalandfilmre vágyóknak.

Értékelésem: 80%