2012. május 6., vasárnap

II. János Pál - A fehér ruhás vándor



II. János Pál pápa életútja.







Objektíven: A produkció "a lengyel dokumentumfilm-gyártás legjelentősebb alkotása", mely a huszadik század egyik legfontosabb személyiségének életútját mutatja be. A 2005 tavaszán elhunyt, majd hat évvel később boldoggá avatott II. János Pál azon köztiszteletnek örvendő történelmi személyiségek sorába tartozott, akik egész életüket mások megsegítésének szentelték. Az alkotók a teljességre törekedve járták végig a legfontosabb állomásokat: kezdve a korai lengyel évektől, amikor Karol Wojtyla bíborosként egyre szélesebb körben vált ismertté, egészen halála percéig. A Michal Lorenc zenéjével aláfestett képsorok jóvoltából számos helyszínt bejárva ismerhetjük meg a pápai látogatások mindmáig tartó hatását, de szemtanúi lehetünk az ellene elkövetett merényletkísérletnek is. Fontos egyházi és közéleti személyiségek, filmesek, újságírók és sokan mások nyilatkoznak II. János Pálról, köztük a Dalai Láma, Tibet lelki vezetője, Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság volt elnöke és Plácido Domingo énekes. Segítségükkel közel kerülhetünk egy olyan nagyszerű egyéniséghez, aki üzenetével milliók életét változtatta meg, szavaival reményt adva még a legelkeseredettebbeknek is.

Szubjektíven: A film már 2011 márciusában készen volt, s bár a hangzatos: "lengyel dokumentumfilm-gyártás legjelentősebb alkotása" címszó alatt hirdeti a plakátja, mindezidáig csak két országban mutatták be. Igen-igen örülhetünk, hogy hazánk ezen országok sorát gyarapítja, még ha másfél évet is kellett rá várnunk. A 75 perces film minden képkockáján tisztelet és mérhetetlen szeretet érződik Karol Wojtyla felé. Fontos erénye Jaroslaw Szmidt alkotásának az is, hogy ügyesen osztja fel különböző tematikus blokkokra a játékidőt. A társadalmi, politikai életre gyakorolt hatástól kezdve a fiatalokkal való kapcsolatig és az ökumené ügyének előmozdításáig minden teret kap, miközben kidomborodnak II. János Pál jellegzetességei. Az utazó pápa, az emberközeli pápa, mindenki pápája... Az alkotók érezhetően lelki gondolatokkal is meg akarták támogatni filmjüket, melyek aláhúzzák Wojtyla pápaságának lényegét, ami a feltétel nélküli szeretet volt. Kicsit féltem a túlzott hatásvadászattól a képi anyag és a zene tekintetében, de szerencsére csalatkoznom kellett, csak néha tolakodó, amit a vásznon látunk. Ezen kívül csupán a film tempója kapcsán maradt bennem néni hiányérzet. Mintha a társadalomra gyakorolt hatás és a fiatalokkal való kommunikáció bemutatása után egy időre lendületet vesztene Szmidt filmje, a párbeszéd és az ökumené ügyénél. Amelyek ettől még ugyanolyan erősek, csak itt jobban kellett koncentrálnom, hogy figyelmem ne lankadjon egy pillanatra sem. Érdekesség, hogy Jaroslaw Szmidt egyszerre operatőre, írója és rendezője is A fehér ruhás vándornak. Ő egyébként alig fél éves volt, amikor Karol Wojtylát pápává választották. Tehát meglehetősen fiatal ember, de lelkesedése az ügy iránt mérhetetlen. Ezért pedig mi magunk csak hálásak lehetünk és kívánjuk, hogy még több országban sikerüljön forgalmazót találni filmjéhez.

Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik II. János Pál személye iránt, de azoknak is, akik lelki élményre vágynak.

Értékelésem: 80%

2012. május 5., szombat

Az illuzionista



Animációs csoda a Belleville randevú rendezőjétől.







Objektíven: Az illuzionista egyike az előadóművészet kihalóban levő fajából. Feltörekvő rock sztárok aratják le babérjait, így arra kényszerül, hogy egyre kétesebb megbízásokat vállaljon alternatív színházakban, kerti partikon, bárokban és kávézókban. Egészen addig, amíg Skócia nyugati partján egy falusi kocsmában nem találkozik Alice-szel, az ártatlan kislánnyal, aki örökre megváltoztatja életét. Alice-t teljesen lenyűgözik hősünk trükkjei, és azt hiszi ez igazi varázslat, látva a falusiak izgatottságát amikor azt ünneplik, hogy bevezetik az áramot távoli szigetükre. Követi őt Edinburgh-ba, vezeti, amíg a bűvész egy kis helyi színházban dolgozik. A lány rajongása lenyűgözi, jutalmul pazar ajándékokat "varázsol" neki elő. Félve attól, hogy csalódást okoz neki, nem tudja magát rávenni, hogy felfedje a valóságot...

Szubjektíven: Nehéz elkezdeni, nehéz bármit írni. Az bizonyos, hogy az igen tetszetős külcsín alól egy mély és drámai filmalkotás tör felszínre. Olyannyira, hogy több kritika is szóvá teszi a "túlontúl drámai és szomorú" történetet. Megvan ennek az oka. Sylvain Chomet precíz rendező, műveit alaposan átgondolja, nem véletlen, hogy csak ritkán ül a rendezői székbe. Legfrissebb filmjében a művészetről, az emberi kapcsolatokról mesél és bizony egy világ haláláról is. Főhősünk öregedő bűvész, aki fölött eljárt az idő. Közönsége teljesen érdektelen produkciói iránt, és hamar világossá válik, hogy mesterségének a beatkorszak hajnalán már leáldozott. Reménysugár vagy az utolsó tőrdöfés a rajongó skót munkáslány? Ahogy Chomet-től megszokhattuk a mellékszereplők egytől egyig szórakoztató, jól megírt figurák. Vizuálisan sem lehet panaszunk a filmre. Talán a Suszter, szabó, baka, kém nyűgözött le utoljára ennyire képeivel és hangulatával, de talán még az sem. Varázslatos, gyönyörű, amit a filmvásznon látunk. Szükségünk is van rá, mert súlyos történetet hordoz Az illuzionista. A bűvész a végére megtanulja, hogy nem kell színlelnie, megtanulja a lány is. Kicsit talán "visszanyerik az életüket", különösen az öregember. Zseniális az utolsó vonatos jelenet, ahol a bűvész először dönt úgy, hogy a varázslatot nem használja "átverésre", hanem ajándékként közelít hozzá. Ezáltal bölcsebb emberré válik. Nekünk filmnézőknek ugyan addigra már megszakadt a szívünk, de ez most jóleső fájdalom. Letűnt az öreg bűvész világa, tovább kell hát létezni, de bölcsebben és tapasztaltabban tesszük. Ugyanis az illuzionista igazi csodája a fejlődő emberi lélek.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik bírják a majd' másfél órás lassú tempójú némafilmeket.

Értékelésem: 90%


2012. május 4., péntek

Titanic 3D



"Minden túlzásával, önös érdekével együtt egy fantasztikus hollywoodi alkotás a Titanic, amely valóban megérdemelte ismételten a mozivásznat."






Objektíven: Egy kutatóhajó horgonyoz az Atlanti-óceán közepén. Fedélzetén óriási a sürgés-forgás. Brock Lovett, az expedíció vezetője a tenger mélyén dolgozó robot „szemén“ keresztül úgy látja, hogy több hónapos munkájának gyümölcse végre beérik. Alattuk egy igazi legenda, az 1912-ben tragikus körülmények között elsüllyedt Titanic roncsa fekszik, és a távirányítású robot most úgy tűnik, megtalálta azt, amiért „gazdái“ küldték: egy széfet, amely reményeik szerint felbecsülhetetlen kincseket rejt. A páncélszekrényben azonban - értéktelen, szétmállott papírbankókon kívül - nem találnak mást, csak egy mappát, benne egy gyönyörű fiatal nőről készült rajzzal. A „leletről“ a televízió is beszámol, és az egyik néző, a 101 éves Rose Calvert könnyező szemekkel fedezi fel a lányban saját fiatalkori énjét. Az idős hölgy a kutatóhajóra érkezik, és mesélni kezd. Egy történetet ad elő, amelynek főszereplője a határtalan és fékezhetetlen szenvedély, a szerelem, a halál és egy eget-földet megrengető katasztrófa, amely egyetlen pillanat alatt gyökeresen megváltoztatott több száz életutat. - James Cameron legendás filmalkotása 3D-ben tért vissza a mozivászonra.

Szubjektíven: Zsúfolásig megtelt nézőtér, páratlan nagyságú moziterem, hatalmas vetítővászon... méhkasként zsong az egész, majd gyors elcsendesülés következik. Már nem is tudom pontosan, hányadszor ülök be egy filmszínházi előadásra, de ez a pillanat még mindig gyermeki rajongással tölt el: a fények lassan kialszanak. A nézőközönség figyelme a horizontra tapad. Sötétség... csend. Pontosan 100 évvel vagyunk a híres hajókatasztrófa után, 2012. április 14-e, késő este van. Kicsit félek attól, milyen élmény lesz hosszú évek után ismét szélesvásznon látni ifjúkorom egyik meghatározó filmjét, de hamar feleslegessé válik aggódásom. Ismét magával ragad az élmény... és itt most nem is a három dimenzióra gondolok, ami tisztességes munka ugyan, de néhány jelenetet leszámítva nem nagyon tesz hozzá a filmhez. Arra gondolok, ami újból és újból elementáris erővel szegez a székembe: ennek a csodálatos hajónak a története, a több száz emberi sors alakulása, a "ragadd meg a lehetőségeket!" életérzés. Romantikus köntösben, vérprofi hatásvadászattal. A film minden egyes képkockáján érződik James Cameron mély rajongása a hajómonstrum és annak története iránt, ez a mozi teremben ülve pedig csak hatványozódik. A szerelmi szálra pedig nem tudok haragudni, DiCaprio és Kate Winslet remekül "működnek", mint páros. Bár itt meg kell jegyezni, hogy Cameron több olyan részt is kivágott a végeredményből, melyek erősítették (volna) a főbb karaktereket és kapcsolatukat - ezek a DVD-n megtekinthetőek. Ha a stáb tagjai azóta semmi érdemlegeset nem tettek volna le az asztalra – ami nem így történt – akkor is bevonultak volna a filmtörténet ikonjai közé. Ahogy Jack gondolatai is, melyek újra és újra erőt adnak. "Minden, amire szükségem lehet, itt van velem. Van levegő a tüdőmben, és van néhány üres papírlap. Imádok úgy ébredni, hogy nem tudom, mi fog történni velem, és hogy kivel találkozom, hogy hol kötök ki majd ... a minap egy híd alatt aludtam, és most itt ülök a világ legnagyobb hajóján és pezsgőzöm együtt Önökkel ... - csak töltsön nyugodtan! - ... az élet nagy ajándék, így nem áll szándékomban elpazarolni ... sosem tudni, ki osztja a következő lapot, az ember megtanulja elfogadni a sorsát. Minden egyes nap számít!" - Hogy minden nap számítson!

Kiknek ajánlom?
Ezek után még kérdés? 

Értékelésem: 100%

 

2012. május 3., csütörtök

A biztonság záloga



Jason Statham igen keményen odateszi magát, a sztori igen jól van megrendezve, épp csak igen kevéssé tudott érdekelni ez az egész.






Objektíven: A másodvonalbeli ketrecharcos, volt rendőr, Luke élete bénító egyhangúságban zajlik: az összecsapásokon rutinból, félszívvel használja vegyes harcművészeti ismereteit, és próbál megélni a kevés pénzből, amit keres. Egy napon aztán tévedésből elveszít egy megbundázott mérkőzést, ezért az orosz maffia bosszúból megöli a családját. Luke a gyásztól és bűntudattól összetörten bolyong New York utcáin. Amikor azonban a véletlen összehozza egy Mei nevű tizenkét éves kínai kislánnyal, akit ugyanazok a gengszterek üldöznek, akik a feleségét is megölték, Luke akcióba lendül, és óriási tétre menő háborúskodás kellős közepén találja magát. Meiről ugyanis kiderül, hogy nem egy átlagos árva kislány, hanem matekzseni, akit a triádok arra kényszerítenek, hogy nekik dolgozzon...

Szubjektíven: A sztori szerint kínai és orosz maffiózók össze-vissza kevernek valamit, de legalábbis az oroszok gépezetében valami nagyon nem stimmel. Belép a képbe Jason Statham és innentől kezdve mindent borítékolni lehet. Egyetlen eredeti ötlet sem fedezhető fel a forgatókönyvben, minden olyan, mintha "egyszer már láttuk volna". Statham most sem tesz mást, mint morcosan néz, esetleg - nyilván nehezítésképpen - könnybe lábadó szemmel néz morcosan. Ezúttal is borostás, ahogy azt megszokhattuk tőle... A kínai kislány (Mei) alakja nincs ugyan túlírva, de Catherine Chan a semmiből is képes előhúzni valamit: karaktere csendes, titokzatos, komoly tud lenni, érdemes megjegyezni a nevét. Aki pedig egyértelműen menti a mozit, az maga a rendező Boaz Yakin, aki már az Emlékezz a titánokra! esetében is bizonyította, hogy értő kézzel dirigálja az egész stábot. Legutóbbi filmes kitérői a könnyedebb műfajok felé nem hoztak neki sikert - most talán ismét felfedezi őt a szakma, legalább mint megbízható iparost. Artfilmet nem nagyon fog készíteni, de itt megmutatta, ha autósüldözésről, vagy gyors vágásokkal operáló bunyókról van szó, akkor helyén van a kamerája. Úgyhogy kőkemény, férfias összecsapások szerelmesei, Jason Statham rajongói ide! A pénztáraknál igencsak leszereplő mozi becsületét ti menthetitek meg. Lejátszóba A biztonság zálogával!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szívesen néznek maffiás keménykedést másfél órán keresztül Jason Statham-módra.

Értékelésem: 60%

2012. május 2., szerda

Az igazság nyomában



Csavaros thriller akart lenni, csak ahhoz kellettek volna normálisan előadott csavarok és némi feszültség is.






Objektíven: Will Shaw egyhetes vitorlázásra érkezik a családjával Spanyolországba, ám a fiatal üzletembernek nincs sok kedve a nyaraláshoz: nemrég indult cége körül gondok vannak, és feszült viszonya szigorú apjával, Martinnal csak tovább ront a helyzeten. Amikor aztán a családját elrabolják, és kiderül, hogy a tettesek titkos ügynökök, Willnek menekülnie kell. Miközben egyszerre üldözi a spanyol rendőrség egy olyan gyilkosságért, amelyet el sem követett, és lihegnek a nyomában amerikai bérgyilkosok, Will végigmenekül Madridon, és próbálja összerakni az összeesküvés darabjait, amely legalább olyan tekervényes, mint a város ősi utcái.

Szubjektíven: Talán az ilyen filmek miatt értékelődnek fel a szemünkben az olyan alkotások, melyek képesek vagy eredetiséget, vagy profin előadott történetet prezentálni (esetleg mindkettőt). Az igazság nyomában a gyenge próbálkozások közé kap csak helyet, melyből a merész rendezéstől kezdve túl sok minden hiányzik, hogy ütős tudjon lenni. Pedig adva volt egy direktor, aki előző alkotásával feltámasztotta Jean-Claude Van Demme-ot (ha Mabrouk El Mechri nincs, valószínűleg más gárdával készül el a Feláldozhatók 2.), adva volt egy pre-Superman, minden idők egyik legtökösebb akcióhőse, és a sci-fi nagyasszonya is. Csakhogy egymást múlják alul színvonalas szórakoztatás helyett. Az igazság nyomában percekre képes csupán működni, logikátlanságai, következetlenségei még az évente mozizóknak is feltűnnek. Azt pedig, hogy Lucas Vidal-t miért tartják az év egyik felfedezettjének a filmhez írott zenéjéért, komolyan nem értem. Sok dolga nem volt, bár így is ő nyújtotta a legszínvonalasabb produkciót a stábból, különösen az akciójeleneteknél. Nem is érdemes sok időt töltenünk ezzel az alkotással. Még csak annyit, hogy Henry Cavilltól szeretnénk valami többet látni, amikor majd magára húzza a legendás Superman köpenyt.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik egy esti szórakozáshoz beérik ezzel is.

Értékelésem: 35%


2012. május 1., kedd

Fejvadászok



Szórakoztató darab skandinávéktól.








Objektíven: Roger Brown Norvégia legsikeresebb fejvadásza, aki hivatása mellett titokban műkincs tolvajként tevékenykedik, nem kevés hatékonysággal. Ám amikor eddigi legmerészebb betörését készíti elő, rá kell jönnie, vadászból ezúttal üldözötté vált. Méltó ellenfélre talál, akinek nemcsak műkincsekre fáj a foga, de célja elérése érdekében az emberéletet sem kíméli. Kezdetét veszi az országos hajtóvadászat.

Szubjektíven: Bátor, naturalista, vizualitás szempontjából trendinek nevezhető film, melynek talán pont az a legnagyobb hibája, hogy naturalizmusa mellé kevéssé passzolnak azok a valószerűtlen történések, melyek több helyütt felbukkanva lassan ellepik a filmvásznat. A krimi vonal szempontjából nem szerencsés, ám itt láthatóan északi testvéreink beáldozták a realizmust a szórakoztatás oltárán - mondanám, hogy jellemző rájuk, de orbitálisan nagyot hazudnék. Így kapunk egy néha kifejezetten pörgő ritmusú, néha kifejezetten lassan csordogáló alkotást, mely szerencsénkre egy pillanatra sem fullad unalomba, vagy lesz érdektelen. A kritika szinte minden országban lelkesedett a Fejvadászokért, a közönség pedig szinte törvényszerűen távol maradt tőle, így jókora mínusz keletkezett a film büdzséjében. Pedig szórakoztató film ez, Roger Ebert például az év egyik legjobb thrillereként üdvözölte. Csak hát akkor is. Számomra (is) túl éles a kontraszt. Az említett okok miatt. Bár akkor sem volt szép dolog tőlünk, hogy megbuktattuk ezt a mozit. Mert ennél tényleg sokkal többet érdemelne...

Kiknek ajánlom?
Az északi "gyártmányú" szórakoztató filmekért rajongóknak. Péntek estére két sör mellé.

Értékelésem: 60%


2012. április 30., hétfő

Fogadom



Kiszámíthatóság, biztonsági rendezés... ezúttal ez mégsem jelent komoly problémát.







Objektíven: Az őrülten szerelmes ifjú házaspár, Paige és férje Leo éppen csak elkezdik élvezni közös életüket, amikor váratlan dolog történik. Egy autóbaleset következményeként az ifjú ara kómába esik, azonban miután felébred, amnéziába esik. Nagyon kevés emléke van az addigi életéről, így szerelméről sincsenek emlékképei. Leonak erősnek és kitartónak kell lennie, hogy élete párja újra beleszeressen.

Szubjektíven: Csodálkoztam, hogy a Két nő - Egy ház révén frissen hírnevet (és Golden Globe díjat) szerzett Michael Sucsy-t kérték fel a direktori munkálatokra, ám a film megtekintése után úgy érzem, nehezen kerülhetett volna jobb kezekbe a forgatókönyv. A producerek ugyanis láthatóan egy biztonsági hollywoodi romantikus komédiát akartak, amire könnyen be lehet csalni Valentin-nap környékén a népeket. Így minden eredetiség nélkülözésével a jól bevált panelekre kellett építeni. Félreértés ne essék, pontosan ez történik, csupán sikerült az alapanyagból (megtörtént események ihlették a forgatókönyvet) megfelelő mennyiségű gondolatot kiragadni ahhoz, hogy ne csupán egyszeri szórakozás legyen a Fogadom. Mélyen bevésődni ugyan nem fog, de műfajtársainál mindenképp többet nyújt. És hogy ez mihez elég? Pontosan ahhoz, hogy másfél órával tovább emlékezzünk rá, mint a Túl jó nő a csajomra vagy a Bérgyilkosékra. Az átlagnál tehát egy fokkal messzebb jut Sucsy filmje, csak az alapműfajt kellett volna megváltoztatni ahhoz, hogy valami maradandó szülessen. Ahogy egyik kollégám - szerintem rendkívül találóan - két mondatban megfogalmazta a Fogadom lényegét: "A klisék - amennyiben a hozzávalók összessége megfelelő arányú - biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtanak, a néző mégis várja, szinte vágyja a következő képkockát, hátha nem az történik, mint ami az ő fejében már 5 másodperce lepergett. Aztán rájön, hogy mégis, de ezúttal ez nem olyan rossz."

Kiknek ajánlom?
Romantikusoknak minden körülmények között, házaspárok is nyugodtan tehetnek vele egy próbát. Romantikus házaspárok meg főleg!

Értékelésem: 50%


2012. április 29., vasárnap

Az orvvadász



Egy figyelemre méltó film Ausztráliából.








Objektíven: Martin profi zsoldos, legújabb megbízatását egy rejtélyes, biotechnikával foglalkozó cégtől kapja. Az egyre fogyó, mégis elképesztő szépségű tasmán vadonba kell utaznia, hogy a kihaltnak hitt erszényesfarkasok ismét látni vélt példányaiból hozzon egyet. Martin fedő sztorival fog hozzá feladatához: a helyiek körében tudósként jár-kel, egy család farmjának közelében telepedik le. Miközben egyre mélyebbre jut a vadonban, akaratlanul is egyre közelebb kerül a székhelye mellett élőkhöz.

Szubjektíven: Az ember elsőre nem is gondolná, hogy a forgatókönyv alapanyagául annak a Julia Leigh-nek az írásműve szolgál, aki néhány hónapja dobott a mozikba egy saját filmet (a Sleeping Beauty-t inkább jobb szó nélkül hagyni). Érdekes, mert a két alkotás egyáltalán nem hasonló és én örülök, hogy inkább erre tettem a voksom. Figyelemre méltó film Az orvvadász, nem érezhető rajta, hogy egy mozivilágban járatlan, tévéfilmes direktor (Daniel Nettheim) műve. Tapasztalatlanságra utaló jelek persze érzékelhetők, hiszen Nettheim túl sokszor bízza magát operatőrére és zeneszerzőjére, hogy mentsék lassan csordogáló sztoriját. És igazán nem is azzal van a baj, hogy lassan csordogál, hanem hogy a környezetvédelmi krimi és a személyes drámai vonal is erősebb súlyt érdemelne. Inkább a címszerepet alakító Willem Dafoe-n múlik, hogy végül elégedetten állunk fel a székből és kevésbé az őt dirigáló rendezőn. Dafoe végérvényesen bizonyítja, hogy bármilyen szerepet eljátszik. Az előzetest olvasva nem hittem volna, hogy egy ilyen történetet is képes katarzisra kifuttatni, de végül láss csodát, bejött. Nem mehetünk el Robert Humphreys munkája mellett sem, aki bámulatos képeivel olyan hangulatot varázsol elénk, mintha magunk is a tasmán vadonban kutatnánk egy elveszettnek hitt faj után. Ebben a szintén pazarul teljesítő zeneszerzői hármas, Andrew Lancester, Michael Lira és Matteo Zingales vannak segítségére - a filmzenei anyag önálló lábon is abszolút megáll, a film közben sem hivalkodó. További sok sikert kívánunk a fiatal ausztrál direktornak, akinek reméljük meghozta a kedvét ez a mozi. Legközelebb még jobban fog sikerülni, de ez már így is igen jó...

Kiknek ajánlom?
Természetfilmek világát is kedvelő mozibarátoknak, akik kaland és dráma mellé a lassú tempót is bevállalják.

Értékelésem: 70%


2012. április 28., szombat

Rém hangosan és irtó közel



Gyermeki harc a gyásszal jó érzékkel (és érzéssel) prezentálva. - Daldrynak meg van bocsátva A felolvasó.






Objektíven: Jonathan Safran Foer magyar nyelven Rém hangosan és irtó közel címmel megjelent regényén alapuló Extremely Loud and Incredibly Close középpontjában Oskar Schell egy 11 éves New York-i srác áll, aki a szeptember 11-én bekövetkezett tragédia alatt elveszti édesapját. Oskar-nak semmi más nem marad apja után, mint egy telefonhívás az üzenetrögzítőn, valamint egy titokzatos boríték, amiben egy kulcs és egy papírcetli lapul egy névvel: Black. Oskar egyedül, minden segítség nélkül nekivág a hatalmas metropolisznak, hogy megkeresse a zárat, amit a kulcs nyit – és utazása során egyedülálló tapasztalatot szerez az túlélőktől, megismeri az könyörületet és a feltétel nélküli szeretetet…

Szubjektíven: Adott egy film, amelyet szereplőgárdája, témája, rendezője és forgatókönyvének alapanyaga okán kitüntetett figyelemmel várt (különösen az amerikai) filmszakma. Jonathan Safran Foer azonos című regényének főhőse a Manhattanben élő kilencéves Oskar Schell, akinek édesapja 2001. szeptember 11-én, a terrortámadás idején éppen az ikertornyok egyikében tárgyal, s a romok között leli halálát, mert sok más áldozathoz hasonlóan az ő holttestét sem találják meg. Fiát lelkileg nagyon megviselik a történtek, hiszen a kiskamaszt rendkívül szoros érzelmi kapcsolat fűzte az apjához. Oskar ugyanis nem tipikus kisgyerek, nem az iskolatársaival játszik, nincsenek haverjai, a szabadidejét nem korabeli társaival, hanem édesapjával tölti. Elképesztő intelligenciája, érzékenysége, képzelőereje van, nemcsak kreatív, de különc is, aki folyton újabb és újabb ötletekkel áll elő. - Ideális anyag egy jó filmhez, semmi kétség. Stephen Daldry (Billy Elliott, Az órák, A felolvasó) rendező munkáját azonban szétcincálta a kritika. A filmszakma viszont pártjára kelt, s véget nem érő vita bontakozott ki a két fél között, melynek eredménye többek között az, hogy hosszú évek óta a Rém hangosan és irtó közel lett az első olyan film, amely bukott kritikai átlaggal (Rottentomatoes: 47%, Metacritic: 46%) került be az év legjobb filmjei közé az Oscar-gálán. De mi is a helyzet valójában? Nem tudom, csak azt tudom leírni, hogy bennem milyen nyomott hagyott Daldry adaptációja. Mélyet. Én magam is csodálkoztam rajta. Kevésbé a 9/11 utáni társadalmi helyzetre, inkább a személyes vonalra koncentráló dráma, mely végig érzelemgazdag, tartalmas és érdekfeszítő tud maradni. A giccs határát nem lépi át, ellenben sokszor megható, felemelő, ahogy a kis Oskar lassanként megbirkózik gyászával. A film szerkezete világos ívet követ, egyedül az elején lévő idősík-variálással nem tudtam teljesen kibékülni, érdemes lett volna ezt egyszerűbben rendezni. De így volt hatásosabb. És ha már a hatásosságnál tartunk, Daldry filmje sem kerüli el, hogy néha a dramaturgiailag fontosabb elemek helyett a dramaturgiailag hatásosabbakra fókuszáljon. Ahogy például a filmzene is csak néha sok. Szerencsénkre legtöbbször belesimul a filmbe, kiegészíti azt. - A témát ismerve nem kis bravúr volt úgy összerakni ezt a mozit, hogy ne essen a könnycsalogatás csapdájába. Jelentem, szerintem nem esett és ezért a rendezés mellett a színészek játéka is "felelős". Thomas Horn bámulatos alakításával az év egyik nagy felfedezettje lett, Tom Hanks, Sandra Bullock, Viola Davis és többi világsztár hozza a kötelező szintet, a színészlegenda Max von Sydow pedig eszköztelen, szótlan játékkal brillírozik Thomas Schell Sr. szerepében (jogos volt az Oscar-jelölés). Köszönet az élményért, a gondolatokban, érzelmekben gazdag két óráért. Bármikor szívesen újranézem.

Kiknek ajánlom?
Érzelmes drámákat kedvelőknek. Hanula Zsolt írását is érdemes elolvasni megtekintés előtt. Világossá teszi a "veszélyeket".

Értékelésem: 80%

 

2012. április 27., péntek

Borotvaélen



Nem reformálja meg a thriller műfajt, de egynek minden további nélkül elmegy.







Objektíven: Nick Cassidy volt New York-i rendőrtiszt börtönbüntetését tölti, miután a méregdrága gyémánt, amelynek biztonságos szállításáért ő felelt, eltűnt. A gyémánt tulajdonosa, David Englander Cassidyt tette felelőssé az esetért, és ezért Cassidyt 25 év börtönre ítélték, Englander pedig felvette a kártérítés díját.
A volt rendőrtiszt megszökik, majd váratlan döntést hoz: kilép egy New York-i szálloda 20. emeleti szobájának ablakán. A szálloda alig arasznyi párkányán egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer tárgyalót az ártatlanságáról. A kibontakozó cselekmény során kiderül, hogy sokkal több forog kockán annál, mint hogy egy ember elvesztheti az egyensúlyát.

Szubjektíven: Cseppnyi eredetiséget se várjunk tőle, de legalább kellően intenzív és pörgős ahhoz, hogy egy másfél órás kikapcsolódáshoz tökéletes legyen. De nem tudom háttérbe szorítani filmbarát énemet... roppant sajnálatosnak érzem, hogy manapság mindent feláldoznak a töménység, a feszesség és a csavarosság oltárán. Mintha ez bármi mentséget jelentene a kreativitást nélkülöző, színtelen-szagtalan sablonokra. Sajnos nem. Ez is tipikus "korunk terméke" - vedd meg, használd, dobd el! A feszültségkeltés helyenként megsüvegelendően jól működik, a zene abszolút passzol a filmhez, ahogy a színészi teljesítmények is illenek a film színvonalához. Ed Harris persze -szokásához híven- felfelé lóg ki. Egyszerűen lubickol a velejéig gonosz üzletember szerepében. Mindezekkel együtt úgy gondolom, a Borotvaélen-t a kelleténél erősebben támadta a kritika. A rendkívül gyengének számító 23%-os rottenes átlag csak a kezdet volt más portálokhoz képest. Ennyire tényleg nem rossz. Csak talán többen besokalltak a hasonszőrű alkotásoktól, melyek egy kaptafára készülve behálózzák az amerikai filmipart. A Borotvaélen élvezhető, intenzív, lendületes kikapcsolódást nyújt, melynek következtében a rendező (Asger Leth) máris olyan nagyságokkal dolgozik együtt, mint Mads Mikkelsen vagy Matt Greenhalgh. Sokan örülnének ilyen pályakezdésnek, de azt is hozzá kell tenni, hogy remélhetőleg csak felfelé vezet az út innen. Szívből kívánjuk.

Kiknek ajánlom?
Nehéz nap után ellazulni vágyóknak, pörgős akcióra számító fiataloknak.

Értékelésem: 60%

2012. április 26., csütörtök

A bosszú jogán



Szórakoztatásra elég. Csakhogy Roger Donaldsontól nem ezt vártuk.







Objektíven: A lelkes angoltanár, Will Gerard boldogan él zenész feleségével, Laurával. Nyugodt családi életüket koncertek, kerti sütögetések töltik ki, és Will kedvenc hobbija, sakkpartik főnökével, az iskolaigazgatóval. Egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a próbáról hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét. Az összezavarodott Will elfogadja az ajánlatot, nem is sejtve, hogy ezzel egy önbíráskodó földalatti szervezet hálójába kerül. Ijesztő és veszélyes játszma veszi kezdetét.

Szubjektíven: Roger Donaldson mindenáron el akarja érni, hogy ne vegyük komolyan. Gyakorlatilag felváltva jelentkezik emlékezetes és ködszürke darabokkal. Legújabb műve -bár a vállalható kategóriába tartozik- inkább az utóbbiak csapatát erősíti. Semmi meglepővel nem tud előállni, iparosmunka a tévéfilmes fajtából. Bár ne vegyük el érdemeit, izgalommal és némi feszültséggel van megspékelve. Ezen felül örvendetes, hogy Nicolas Cage abszolút vállalható alakítást nyújt, őt már csak Guy Pearce körözi le, akinek úgy tűnik bármilyen karakter eljátszásához komoly karizmája van. Kár, hogy January Jones nem kapott nagyobb szerepet, bár a forgatókönyv eleve a mellékesek közé száműzi őt. A bátortalan marketing után A bosszú jogán szinte predesztinálva volt a kritikai mellett az anyagi bukásra is. A nézők sem fogadták kegyeikbe. Ezek után kétszer is meg fogják gondolni a producerek, hogy milyen munkát dobnak oda Roger Donaldsonnak. Kár, mert ő jó rendező. Elsősorban neki köszönhető, amit a Newsday vezető kritikusa is ír... nevezetesen, hogy egy nézhető thriller született, amit élvezni fogsz, ha a valóságra való vonatkoztatást kikapcsolod egy időre az agyadban. Én pedig valóban nézem és valóban szórakoztatónak tartom, csak közben próbálom elfelejteni, hogy ez a direktor egykor olyan filmekhez adta a nevét, mint a Bounty, A leggyorsabb Indian, vagy a Tizenhárom nap - Az idegháború.

Kiknek ajánlom?
Hétvégi kikapcsolódáshoz tökéletes. Egyszer.

Értékelésem: 60%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...