2012. május 3., csütörtök

A biztonság záloga



Jason Statham igen keményen odateszi magát, a sztori igen jól van megrendezve, épp csak igen kevéssé tudott érdekelni ez az egész.






Objektíven: A másodvonalbeli ketrecharcos, volt rendőr, Luke élete bénító egyhangúságban zajlik: az összecsapásokon rutinból, félszívvel használja vegyes harcművészeti ismereteit, és próbál megélni a kevés pénzből, amit keres. Egy napon aztán tévedésből elveszít egy megbundázott mérkőzést, ezért az orosz maffia bosszúból megöli a családját. Luke a gyásztól és bűntudattól összetörten bolyong New York utcáin. Amikor azonban a véletlen összehozza egy Mei nevű tizenkét éves kínai kislánnyal, akit ugyanazok a gengszterek üldöznek, akik a feleségét is megölték, Luke akcióba lendül, és óriási tétre menő háborúskodás kellős közepén találja magát. Meiről ugyanis kiderül, hogy nem egy átlagos árva kislány, hanem matekzseni, akit a triádok arra kényszerítenek, hogy nekik dolgozzon...

Szubjektíven: A sztori szerint kínai és orosz maffiózók össze-vissza kevernek valamit, de legalábbis az oroszok gépezetében valami nagyon nem stimmel. Belép a képbe Jason Statham és innentől kezdve mindent borítékolni lehet. Egyetlen eredeti ötlet sem fedezhető fel a forgatókönyvben, minden olyan, mintha "egyszer már láttuk volna". Statham most sem tesz mást, mint morcosan néz, esetleg - nyilván nehezítésképpen - könnybe lábadó szemmel néz morcosan. Ezúttal is borostás, ahogy azt megszokhattuk tőle... A kínai kislány (Mei) alakja nincs ugyan túlírva, de Catherine Chan a semmiből is képes előhúzni valamit: karaktere csendes, titokzatos, komoly tud lenni, érdemes megjegyezni a nevét. Aki pedig egyértelműen menti a mozit, az maga a rendező Boaz Yakin, aki már az Emlékezz a titánokra! esetében is bizonyította, hogy értő kézzel dirigálja az egész stábot. Legutóbbi filmes kitérői a könnyedebb műfajok felé nem hoztak neki sikert - most talán ismét felfedezi őt a szakma, legalább mint megbízható iparost. Artfilmet nem nagyon fog készíteni, de itt megmutatta, ha autósüldözésről, vagy gyors vágásokkal operáló bunyókról van szó, akkor helyén van a kamerája. Úgyhogy kőkemény, férfias összecsapások szerelmesei, Jason Statham rajongói ide! A pénztáraknál igencsak leszereplő mozi becsületét ti menthetitek meg. Lejátszóba A biztonság zálogával!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szívesen néznek maffiás keménykedést másfél órán keresztül Jason Statham-módra.

Értékelésem: 60%

2012. május 2., szerda

Az igazság nyomában



Csavaros thriller akart lenni, csak ahhoz kellettek volna normálisan előadott csavarok és némi feszültség is.






Objektíven: Will Shaw egyhetes vitorlázásra érkezik a családjával Spanyolországba, ám a fiatal üzletembernek nincs sok kedve a nyaraláshoz: nemrég indult cége körül gondok vannak, és feszült viszonya szigorú apjával, Martinnal csak tovább ront a helyzeten. Amikor aztán a családját elrabolják, és kiderül, hogy a tettesek titkos ügynökök, Willnek menekülnie kell. Miközben egyszerre üldözi a spanyol rendőrség egy olyan gyilkosságért, amelyet el sem követett, és lihegnek a nyomában amerikai bérgyilkosok, Will végigmenekül Madridon, és próbálja összerakni az összeesküvés darabjait, amely legalább olyan tekervényes, mint a város ősi utcái.

Szubjektíven: Talán az ilyen filmek miatt értékelődnek fel a szemünkben az olyan alkotások, melyek képesek vagy eredetiséget, vagy profin előadott történetet prezentálni (esetleg mindkettőt). Az igazság nyomában a gyenge próbálkozások közé kap csak helyet, melyből a merész rendezéstől kezdve túl sok minden hiányzik, hogy ütős tudjon lenni. Pedig adva volt egy direktor, aki előző alkotásával feltámasztotta Jean-Claude Van Demme-ot (ha Mabrouk El Mechri nincs, valószínűleg más gárdával készül el a Feláldozhatók 2.), adva volt egy pre-Superman, minden idők egyik legtökösebb akcióhőse, és a sci-fi nagyasszonya is. Csakhogy egymást múlják alul színvonalas szórakoztatás helyett. Az igazság nyomában percekre képes csupán működni, logikátlanságai, következetlenségei még az évente mozizóknak is feltűnnek. Azt pedig, hogy Lucas Vidal-t miért tartják az év egyik felfedezettjének a filmhez írott zenéjéért, komolyan nem értem. Sok dolga nem volt, bár így is ő nyújtotta a legszínvonalasabb produkciót a stábból, különösen az akciójeleneteknél. Nem is érdemes sok időt töltenünk ezzel az alkotással. Még csak annyit, hogy Henry Cavilltól szeretnénk valami többet látni, amikor majd magára húzza a legendás Superman köpenyt.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik egy esti szórakozáshoz beérik ezzel is.

Értékelésem: 35%


2012. május 1., kedd

Fejvadászok



Szórakoztató darab skandinávéktól.








Objektíven: Roger Brown Norvégia legsikeresebb fejvadásza, aki hivatása mellett titokban műkincs tolvajként tevékenykedik, nem kevés hatékonysággal. Ám amikor eddigi legmerészebb betörését készíti elő, rá kell jönnie, vadászból ezúttal üldözötté vált. Méltó ellenfélre talál, akinek nemcsak műkincsekre fáj a foga, de célja elérése érdekében az emberéletet sem kíméli. Kezdetét veszi az országos hajtóvadászat.

Szubjektíven: Bátor, naturalista, vizualitás szempontjából trendinek nevezhető film, melynek talán pont az a legnagyobb hibája, hogy naturalizmusa mellé kevéssé passzolnak azok a valószerűtlen történések, melyek több helyütt felbukkanva lassan ellepik a filmvásznat. A krimi vonal szempontjából nem szerencsés, ám itt láthatóan északi testvéreink beáldozták a realizmust a szórakoztatás oltárán - mondanám, hogy jellemző rájuk, de orbitálisan nagyot hazudnék. Így kapunk egy néha kifejezetten pörgő ritmusú, néha kifejezetten lassan csordogáló alkotást, mely szerencsénkre egy pillanatra sem fullad unalomba, vagy lesz érdektelen. A kritika szinte minden országban lelkesedett a Fejvadászokért, a közönség pedig szinte törvényszerűen távol maradt tőle, így jókora mínusz keletkezett a film büdzséjében. Pedig szórakoztató film ez, Roger Ebert például az év egyik legjobb thrillereként üdvözölte. Csak hát akkor is. Számomra (is) túl éles a kontraszt. Az említett okok miatt. Bár akkor sem volt szép dolog tőlünk, hogy megbuktattuk ezt a mozit. Mert ennél tényleg sokkal többet érdemelne...

Kiknek ajánlom?
Az északi "gyártmányú" szórakoztató filmekért rajongóknak. Péntek estére két sör mellé.

Értékelésem: 60%


2012. április 30., hétfő

Fogadom



Kiszámíthatóság, biztonsági rendezés... ezúttal ez mégsem jelent komoly problémát.







Objektíven: Az őrülten szerelmes ifjú házaspár, Paige és férje Leo éppen csak elkezdik élvezni közös életüket, amikor váratlan dolog történik. Egy autóbaleset következményeként az ifjú ara kómába esik, azonban miután felébred, amnéziába esik. Nagyon kevés emléke van az addigi életéről, így szerelméről sincsenek emlékképei. Leonak erősnek és kitartónak kell lennie, hogy élete párja újra beleszeressen.

Szubjektíven: Csodálkoztam, hogy a Két nő - Egy ház révén frissen hírnevet (és Golden Globe díjat) szerzett Michael Sucsy-t kérték fel a direktori munkálatokra, ám a film megtekintése után úgy érzem, nehezen kerülhetett volna jobb kezekbe a forgatókönyv. A producerek ugyanis láthatóan egy biztonsági hollywoodi romantikus komédiát akartak, amire könnyen be lehet csalni Valentin-nap környékén a népeket. Így minden eredetiség nélkülözésével a jól bevált panelekre kellett építeni. Félreértés ne essék, pontosan ez történik, csupán sikerült az alapanyagból (megtörtént események ihlették a forgatókönyvet) megfelelő mennyiségű gondolatot kiragadni ahhoz, hogy ne csupán egyszeri szórakozás legyen a Fogadom. Mélyen bevésődni ugyan nem fog, de műfajtársainál mindenképp többet nyújt. És hogy ez mihez elég? Pontosan ahhoz, hogy másfél órával tovább emlékezzünk rá, mint a Túl jó nő a csajomra vagy a Bérgyilkosékra. Az átlagnál tehát egy fokkal messzebb jut Sucsy filmje, csak az alapműfajt kellett volna megváltoztatni ahhoz, hogy valami maradandó szülessen. Ahogy egyik kollégám - szerintem rendkívül találóan - két mondatban megfogalmazta a Fogadom lényegét: "A klisék - amennyiben a hozzávalók összessége megfelelő arányú - biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtanak, a néző mégis várja, szinte vágyja a következő képkockát, hátha nem az történik, mint ami az ő fejében már 5 másodperce lepergett. Aztán rájön, hogy mégis, de ezúttal ez nem olyan rossz."

Kiknek ajánlom?
Romantikusoknak minden körülmények között, házaspárok is nyugodtan tehetnek vele egy próbát. Romantikus házaspárok meg főleg!

Értékelésem: 50%


2012. április 29., vasárnap

Az orvvadász



Egy figyelemre méltó film Ausztráliából.








Objektíven: Martin profi zsoldos, legújabb megbízatását egy rejtélyes, biotechnikával foglalkozó cégtől kapja. Az egyre fogyó, mégis elképesztő szépségű tasmán vadonba kell utaznia, hogy a kihaltnak hitt erszényesfarkasok ismét látni vélt példányaiból hozzon egyet. Martin fedő sztorival fog hozzá feladatához: a helyiek körében tudósként jár-kel, egy család farmjának közelében telepedik le. Miközben egyre mélyebbre jut a vadonban, akaratlanul is egyre közelebb kerül a székhelye mellett élőkhöz.

Szubjektíven: Az ember elsőre nem is gondolná, hogy a forgatókönyv alapanyagául annak a Julia Leigh-nek az írásműve szolgál, aki néhány hónapja dobott a mozikba egy saját filmet (a Sleeping Beauty-t inkább jobb szó nélkül hagyni). Érdekes, mert a két alkotás egyáltalán nem hasonló és én örülök, hogy inkább erre tettem a voksom. Figyelemre méltó film Az orvvadász, nem érezhető rajta, hogy egy mozivilágban járatlan, tévéfilmes direktor (Daniel Nettheim) műve. Tapasztalatlanságra utaló jelek persze érzékelhetők, hiszen Nettheim túl sokszor bízza magát operatőrére és zeneszerzőjére, hogy mentsék lassan csordogáló sztoriját. És igazán nem is azzal van a baj, hogy lassan csordogál, hanem hogy a környezetvédelmi krimi és a személyes drámai vonal is erősebb súlyt érdemelne. Inkább a címszerepet alakító Willem Dafoe-n múlik, hogy végül elégedetten állunk fel a székből és kevésbé az őt dirigáló rendezőn. Dafoe végérvényesen bizonyítja, hogy bármilyen szerepet eljátszik. Az előzetest olvasva nem hittem volna, hogy egy ilyen történetet is képes katarzisra kifuttatni, de végül láss csodát, bejött. Nem mehetünk el Robert Humphreys munkája mellett sem, aki bámulatos képeivel olyan hangulatot varázsol elénk, mintha magunk is a tasmán vadonban kutatnánk egy elveszettnek hitt faj után. Ebben a szintén pazarul teljesítő zeneszerzői hármas, Andrew Lancester, Michael Lira és Matteo Zingales vannak segítségére - a filmzenei anyag önálló lábon is abszolút megáll, a film közben sem hivalkodó. További sok sikert kívánunk a fiatal ausztrál direktornak, akinek reméljük meghozta a kedvét ez a mozi. Legközelebb még jobban fog sikerülni, de ez már így is igen jó...

Kiknek ajánlom?
Természetfilmek világát is kedvelő mozibarátoknak, akik kaland és dráma mellé a lassú tempót is bevállalják.

Értékelésem: 70%


2012. április 28., szombat

Rém hangosan és irtó közel



Gyermeki harc a gyásszal jó érzékkel (és érzéssel) prezentálva. - Daldrynak meg van bocsátva A felolvasó.






Objektíven: Jonathan Safran Foer magyar nyelven Rém hangosan és irtó közel címmel megjelent regényén alapuló Extremely Loud and Incredibly Close középpontjában Oskar Schell egy 11 éves New York-i srác áll, aki a szeptember 11-én bekövetkezett tragédia alatt elveszti édesapját. Oskar-nak semmi más nem marad apja után, mint egy telefonhívás az üzenetrögzítőn, valamint egy titokzatos boríték, amiben egy kulcs és egy papírcetli lapul egy névvel: Black. Oskar egyedül, minden segítség nélkül nekivág a hatalmas metropolisznak, hogy megkeresse a zárat, amit a kulcs nyit – és utazása során egyedülálló tapasztalatot szerez az túlélőktől, megismeri az könyörületet és a feltétel nélküli szeretetet…

Szubjektíven: Adott egy film, amelyet szereplőgárdája, témája, rendezője és forgatókönyvének alapanyaga okán kitüntetett figyelemmel várt (különösen az amerikai) filmszakma. Jonathan Safran Foer azonos című regényének főhőse a Manhattanben élő kilencéves Oskar Schell, akinek édesapja 2001. szeptember 11-én, a terrortámadás idején éppen az ikertornyok egyikében tárgyal, s a romok között leli halálát, mert sok más áldozathoz hasonlóan az ő holttestét sem találják meg. Fiát lelkileg nagyon megviselik a történtek, hiszen a kiskamaszt rendkívül szoros érzelmi kapcsolat fűzte az apjához. Oskar ugyanis nem tipikus kisgyerek, nem az iskolatársaival játszik, nincsenek haverjai, a szabadidejét nem korabeli társaival, hanem édesapjával tölti. Elképesztő intelligenciája, érzékenysége, képzelőereje van, nemcsak kreatív, de különc is, aki folyton újabb és újabb ötletekkel áll elő. - Ideális anyag egy jó filmhez, semmi kétség. Stephen Daldry (Billy Elliott, Az órák, A felolvasó) rendező munkáját azonban szétcincálta a kritika. A filmszakma viszont pártjára kelt, s véget nem érő vita bontakozott ki a két fél között, melynek eredménye többek között az, hogy hosszú évek óta a Rém hangosan és irtó közel lett az első olyan film, amely bukott kritikai átlaggal (Rottentomatoes: 47%, Metacritic: 46%) került be az év legjobb filmjei közé az Oscar-gálán. De mi is a helyzet valójában? Nem tudom, csak azt tudom leírni, hogy bennem milyen nyomott hagyott Daldry adaptációja. Mélyet. Én magam is csodálkoztam rajta. Kevésbé a 9/11 utáni társadalmi helyzetre, inkább a személyes vonalra koncentráló dráma, mely végig érzelemgazdag, tartalmas és érdekfeszítő tud maradni. A giccs határát nem lépi át, ellenben sokszor megható, felemelő, ahogy a kis Oskar lassanként megbirkózik gyászával. A film szerkezete világos ívet követ, egyedül az elején lévő idősík-variálással nem tudtam teljesen kibékülni, érdemes lett volna ezt egyszerűbben rendezni. De így volt hatásosabb. És ha már a hatásosságnál tartunk, Daldry filmje sem kerüli el, hogy néha a dramaturgiailag fontosabb elemek helyett a dramaturgiailag hatásosabbakra fókuszáljon. Ahogy például a filmzene is csak néha sok. Szerencsénkre legtöbbször belesimul a filmbe, kiegészíti azt. - A témát ismerve nem kis bravúr volt úgy összerakni ezt a mozit, hogy ne essen a könnycsalogatás csapdájába. Jelentem, szerintem nem esett és ezért a rendezés mellett a színészek játéka is "felelős". Thomas Horn bámulatos alakításával az év egyik nagy felfedezettje lett, Tom Hanks, Sandra Bullock, Viola Davis és többi világsztár hozza a kötelező szintet, a színészlegenda Max von Sydow pedig eszköztelen, szótlan játékkal brillírozik Thomas Schell Sr. szerepében (jogos volt az Oscar-jelölés). Köszönet az élményért, a gondolatokban, érzelmekben gazdag két óráért. Bármikor szívesen újranézem.

Kiknek ajánlom?
Érzelmes drámákat kedvelőknek. Hanula Zsolt írását is érdemes elolvasni megtekintés előtt. Világossá teszi a "veszélyeket".

Értékelésem: 80%

 

2012. április 27., péntek

Borotvaélen



Nem reformálja meg a thriller műfajt, de egynek minden további nélkül elmegy.







Objektíven: Nick Cassidy volt New York-i rendőrtiszt börtönbüntetését tölti, miután a méregdrága gyémánt, amelynek biztonságos szállításáért ő felelt, eltűnt. A gyémánt tulajdonosa, David Englander Cassidyt tette felelőssé az esetért, és ezért Cassidyt 25 év börtönre ítélték, Englander pedig felvette a kártérítés díját.
A volt rendőrtiszt megszökik, majd váratlan döntést hoz: kilép egy New York-i szálloda 20. emeleti szobájának ablakán. A szálloda alig arasznyi párkányán egyensúlyozva igyekszik meggyőzni Lydia Spencer tárgyalót az ártatlanságáról. A kibontakozó cselekmény során kiderül, hogy sokkal több forog kockán annál, mint hogy egy ember elvesztheti az egyensúlyát.

Szubjektíven: Cseppnyi eredetiséget se várjunk tőle, de legalább kellően intenzív és pörgős ahhoz, hogy egy másfél órás kikapcsolódáshoz tökéletes legyen. De nem tudom háttérbe szorítani filmbarát énemet... roppant sajnálatosnak érzem, hogy manapság mindent feláldoznak a töménység, a feszesség és a csavarosság oltárán. Mintha ez bármi mentséget jelentene a kreativitást nélkülöző, színtelen-szagtalan sablonokra. Sajnos nem. Ez is tipikus "korunk terméke" - vedd meg, használd, dobd el! A feszültségkeltés helyenként megsüvegelendően jól működik, a zene abszolút passzol a filmhez, ahogy a színészi teljesítmények is illenek a film színvonalához. Ed Harris persze -szokásához híven- felfelé lóg ki. Egyszerűen lubickol a velejéig gonosz üzletember szerepében. Mindezekkel együtt úgy gondolom, a Borotvaélen-t a kelleténél erősebben támadta a kritika. A rendkívül gyengének számító 23%-os rottenes átlag csak a kezdet volt más portálokhoz képest. Ennyire tényleg nem rossz. Csak talán többen besokalltak a hasonszőrű alkotásoktól, melyek egy kaptafára készülve behálózzák az amerikai filmipart. A Borotvaélen élvezhető, intenzív, lendületes kikapcsolódást nyújt, melynek következtében a rendező (Asger Leth) máris olyan nagyságokkal dolgozik együtt, mint Mads Mikkelsen vagy Matt Greenhalgh. Sokan örülnének ilyen pályakezdésnek, de azt is hozzá kell tenni, hogy remélhetőleg csak felfelé vezet az út innen. Szívből kívánjuk.

Kiknek ajánlom?
Nehéz nap után ellazulni vágyóknak, pörgős akcióra számító fiataloknak.

Értékelésem: 60%

2012. április 26., csütörtök

A bosszú jogán



Szórakoztatásra elég. Csakhogy Roger Donaldsontól nem ezt vártuk.







Objektíven: A lelkes angoltanár, Will Gerard boldogan él zenész feleségével, Laurával. Nyugodt családi életüket koncertek, kerti sütögetések töltik ki, és Will kedvenc hobbija, sakkpartik főnökével, az iskolaigazgatóval. Egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a próbáról hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét. Az összezavarodott Will elfogadja az ajánlatot, nem is sejtve, hogy ezzel egy önbíráskodó földalatti szervezet hálójába kerül. Ijesztő és veszélyes játszma veszi kezdetét.

Szubjektíven: Roger Donaldson mindenáron el akarja érni, hogy ne vegyük komolyan. Gyakorlatilag felváltva jelentkezik emlékezetes és ködszürke darabokkal. Legújabb műve -bár a vállalható kategóriába tartozik- inkább az utóbbiak csapatát erősíti. Semmi meglepővel nem tud előállni, iparosmunka a tévéfilmes fajtából. Bár ne vegyük el érdemeit, izgalommal és némi feszültséggel van megspékelve. Ezen felül örvendetes, hogy Nicolas Cage abszolút vállalható alakítást nyújt, őt már csak Guy Pearce körözi le, akinek úgy tűnik bármilyen karakter eljátszásához komoly karizmája van. Kár, hogy January Jones nem kapott nagyobb szerepet, bár a forgatókönyv eleve a mellékesek közé száműzi őt. A bátortalan marketing után A bosszú jogán szinte predesztinálva volt a kritikai mellett az anyagi bukásra is. A nézők sem fogadták kegyeikbe. Ezek után kétszer is meg fogják gondolni a producerek, hogy milyen munkát dobnak oda Roger Donaldsonnak. Kár, mert ő jó rendező. Elsősorban neki köszönhető, amit a Newsday vezető kritikusa is ír... nevezetesen, hogy egy nézhető thriller született, amit élvezni fogsz, ha a valóságra való vonatkoztatást kikapcsolod egy időre az agyadban. Én pedig valóban nézem és valóban szórakoztatónak tartom, csak közben próbálom elfelejteni, hogy ez a direktor egykor olyan filmekhez adta a nevét, mint a Bounty, A leggyorsabb Indian, vagy a Tizenhárom nap - Az idegháború.

Kiknek ajánlom?
Hétvégi kikapcsolódáshoz tökéletes. Egyszer.

Értékelésem: 60%

2012. április 25., szerda

Project X - A buli elszabadul



Ko(ó)rkép








Objektíven: Három végzős középiskolás születésnapi bulit szervez, hogy növeljék népszerűségüket. Ahogy a buli híre terjed, úgy csúszik ki fokozatosan az irányítás kezeik közül.
 
Szubjektíven: Akármilyen hihetetlen, de erősen gondolkodtam egy magasabb osztályzaton. Hogy miért? Azért, mert a Project X egyértelmű hibái ellenére olyan ijesztő és valóságos korképet ad, hogy az döbbenettel tölti el a nézőt. Nincs történetmesélés, videoklipszerű megvalósítás van, a reality-k világának kamerakezelésével. És amíg az van, azt kell mondjam, működik is a kimondhatatlan nevű Nima Nourizadeh mozija. Amint azonban karakterépítéssel vagy sztorival kezdene foglalkozni, hamvába hal a jelenet. Nem tesz jót tehát neki semmi, amitől normális film lehetne, azt viszont az alkotók is érezhették, hogy önmagában egy buli bemutatása kevés. Kell hozzá szerelmi szál, szülőkkel való kapcsolat és a többi. Egyszerűen nem illenek ide. Elég lett volna a buli eldurvulására koncentrálni felesleges kitérők nélkül. Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy a "görbe tükör" effektus miatt készült ez a mozi. Bár úgy lenne... Még a műfajnál maradva, a vígjátéki besorolás enyhén túlzó, miután egyszer sem sikerült mosolyognom a történéseken. Ezzel együtt ott volt a lehetősége egy jobb alkotásnak, de a lezárás végül teljesen meggyőz arról, hogy ez egy gyenge próbálkozás csupán. Persze mozgásban lévő női mellekkel nehéz mellé nyúlni, az anyagi siker most is megvolt. 100 milliót hozott. Remélem nem itták el a pénzt...

Kiknek ajánlom?
Őszintén szólva senkinek néhány szociológuson kívül... 

Értékelésem: 40%

2012. április 24., kedd

Fehér pokol



"Francba a hittel! Mutasd magad, bizonyíts! Érdemeld ki!"







Objektíven: Repülőgép-szerencsétlenség következtében egy olajfúrótorony személyzete az alaszkai vadonban találja magát. Túlélésüket nehezíti egy farkasfalka, amely prédának szemeli ki a betolakodókat.

Szubjektíven: A Fehér pokol arra lehetne iskolapélda, hogyan tudnak egy rendkívül erős filmet apróbb hibák a középszer felé taszítani. Mert hogy ebben lórúgásnyi erő van, abban egy percig se kételkedjünk. Pokoljárás ez a javából, olyan csontig hatoló pillanatokkal, amelyek évekre emlékezetünkbe vésődnek. Pont ezért sajnálatos, hogy mindig az utolsó pillanatban nyúl mellé a rendezés, így a kívánt hatás nem tudott számomra megszületni. Elég egy CGI farkas, egy szégyentelenül lenyúlt zenei főtéma, néhány végletesen kiszámítható jelenet, kevés logikai bukfenc és máris oda az erő. Pedig a film nagy része hibátlan, biztos kézzel dirigált vérbeli, férfias túlélőtúra. Ezek a bosszantó hibák azonban késleltetik a történetbe való belépést, minduntalan kizökkentenek vagy a hangulatot gyengítik. A szereplők személyes sorsának bemutatását a pozitívumok közé jegyezhetjük fel, szerencsénkre kellően árnyalt színészi játékot is kapunk ezekhez. Liam Neeson ismét bizonyítja, hogy helye van az "akciószereplők" széles palettáján. A drámai töltethez pedig mindig is nagyon értett, most is rutinból hozza az elvárhatót. Kevésbé ismert színészkollégáira sem lehet panasz. Panasz maximum a bátortalan írói munkát és rendezést érheti. Kár, kár, hess madár!

Kiknek ajánlom?
Férfias film férfiaknak.

Értékelésem: 60%

2012. április 23., hétfő

A párizsi mumus



A franciáknak is lehet rossz napjuk








Objektíven: 1910, Párizs. Emile, a félénk filmvetítő és Raoul, a színes feltaláló beszállnak a párizsi mumus felkutatásába. Egyesítik erejüket Lucille-lal, a nagylelkű kabaré sztárral, egy szeszélyes tudóssal és robbanékony természetű majmával, hogy megmentsék a mumust, mert a kiderül, hogy valójában csak egy nagyra méretezett, de ártatlan bolha.

Szubjektíven: Talán nem is a rossz nap a legjobb kifejezés, hiszen nem tartozik a gyenge eresztések közé A párizsi mumus. Inkább csak fájóan közepes, melynek köszönhetően évek múlva csak egy valóban figyelemre méltó betétdal fog minket arra emlékeztetni, 2012. január 26-án bemutattak valamit a mozikban. És ha már nem a hangulatra, hanem a zenére helyezték a főbb hangsúlyt, illett volna a művet olyan karakterekkel megtámogatni, akik otthonosan mozognak egy fantasyba hajló zenés vígjátékban. Azonban az ellenszenves és kidolgozatlan karakterek csetlése-botlása gyorsan elveszi a kedvünket attól, hogy reménykedjünk. Nem értem, mintha mostanában felesküdtek volna az animációs filmek alkotói, hogy lehetőleg minél több antipatikus karakterrel tömik tele a meséket. Ez lenne az új trend? Bár ha a produceri szék felé pillantok, nem lepődöm meg. Az a Luc Besson csücsül ott, aki lassan teljesen hazavágja a 2000-es évek előtt szerzett reputációját. Ennél már csak az meglepőbb, hogy a tengerentúlon igen magas kritikai átlaggal köszöntötték Besson újabb kitörési kísérletét. Állapodjunk meg abban, hogy most (sem) sikerült. Pedig nem kellett volna sok hozzá. A teljesen átlagos történetvezetést kellett volna felturbózni némi párizsi atmoszférával és néhány szerethető animációs szereplővel. Egyszer nézhető.

Kiknek ajánlom?
Mindent faló animációs ínyenceknek és azoknak, akik kíváncsiak arra, hogyan énekel Vanessa Paradis.

Értékelésem: 50% 


OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...