2012. április 25., szerda

Project X - A buli elszabadul



Ko(ó)rkép








Objektíven: Három végzős középiskolás születésnapi bulit szervez, hogy növeljék népszerűségüket. Ahogy a buli híre terjed, úgy csúszik ki fokozatosan az irányítás kezeik közül.
 
Szubjektíven: Akármilyen hihetetlen, de erősen gondolkodtam egy magasabb osztályzaton. Hogy miért? Azért, mert a Project X egyértelmű hibái ellenére olyan ijesztő és valóságos korképet ad, hogy az döbbenettel tölti el a nézőt. Nincs történetmesélés, videoklipszerű megvalósítás van, a reality-k világának kamerakezelésével. És amíg az van, azt kell mondjam, működik is a kimondhatatlan nevű Nima Nourizadeh mozija. Amint azonban karakterépítéssel vagy sztorival kezdene foglalkozni, hamvába hal a jelenet. Nem tesz jót tehát neki semmi, amitől normális film lehetne, azt viszont az alkotók is érezhették, hogy önmagában egy buli bemutatása kevés. Kell hozzá szerelmi szál, szülőkkel való kapcsolat és a többi. Egyszerűen nem illenek ide. Elég lett volna a buli eldurvulására koncentrálni felesleges kitérők nélkül. Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy a "görbe tükör" effektus miatt készült ez a mozi. Bár úgy lenne... Még a műfajnál maradva, a vígjátéki besorolás enyhén túlzó, miután egyszer sem sikerült mosolyognom a történéseken. Ezzel együtt ott volt a lehetősége egy jobb alkotásnak, de a lezárás végül teljesen meggyőz arról, hogy ez egy gyenge próbálkozás csupán. Persze mozgásban lévő női mellekkel nehéz mellé nyúlni, az anyagi siker most is megvolt. 100 milliót hozott. Remélem nem itták el a pénzt...

Kiknek ajánlom?
Őszintén szólva senkinek néhány szociológuson kívül... 

Értékelésem: 40%

2012. április 24., kedd

Fehér pokol



"Francba a hittel! Mutasd magad, bizonyíts! Érdemeld ki!"







Objektíven: Repülőgép-szerencsétlenség következtében egy olajfúrótorony személyzete az alaszkai vadonban találja magát. Túlélésüket nehezíti egy farkasfalka, amely prédának szemeli ki a betolakodókat.

Szubjektíven: A Fehér pokol arra lehetne iskolapélda, hogyan tudnak egy rendkívül erős filmet apróbb hibák a középszer felé taszítani. Mert hogy ebben lórúgásnyi erő van, abban egy percig se kételkedjünk. Pokoljárás ez a javából, olyan csontig hatoló pillanatokkal, amelyek évekre emlékezetünkbe vésődnek. Pont ezért sajnálatos, hogy mindig az utolsó pillanatban nyúl mellé a rendezés, így a kívánt hatás nem tudott számomra megszületni. Elég egy CGI farkas, egy szégyentelenül lenyúlt zenei főtéma, néhány végletesen kiszámítható jelenet, kevés logikai bukfenc és máris oda az erő. Pedig a film nagy része hibátlan, biztos kézzel dirigált vérbeli, férfias túlélőtúra. Ezek a bosszantó hibák azonban késleltetik a történetbe való belépést, minduntalan kizökkentenek vagy a hangulatot gyengítik. A szereplők személyes sorsának bemutatását a pozitívumok közé jegyezhetjük fel, szerencsénkre kellően árnyalt színészi játékot is kapunk ezekhez. Liam Neeson ismét bizonyítja, hogy helye van az "akciószereplők" széles palettáján. A drámai töltethez pedig mindig is nagyon értett, most is rutinból hozza az elvárhatót. Kevésbé ismert színészkollégáira sem lehet panasz. Panasz maximum a bátortalan írói munkát és rendezést érheti. Kár, kár, hess madár!

Kiknek ajánlom?
Férfias film férfiaknak.

Értékelésem: 60%

2012. április 23., hétfő

A párizsi mumus



A franciáknak is lehet rossz napjuk








Objektíven: 1910, Párizs. Emile, a félénk filmvetítő és Raoul, a színes feltaláló beszállnak a párizsi mumus felkutatásába. Egyesítik erejüket Lucille-lal, a nagylelkű kabaré sztárral, egy szeszélyes tudóssal és robbanékony természetű majmával, hogy megmentsék a mumust, mert a kiderül, hogy valójában csak egy nagyra méretezett, de ártatlan bolha.

Szubjektíven: Talán nem is a rossz nap a legjobb kifejezés, hiszen nem tartozik a gyenge eresztések közé A párizsi mumus. Inkább csak fájóan közepes, melynek köszönhetően évek múlva csak egy valóban figyelemre méltó betétdal fog minket arra emlékeztetni, 2012. január 26-án bemutattak valamit a mozikban. És ha már nem a hangulatra, hanem a zenére helyezték a főbb hangsúlyt, illett volna a művet olyan karakterekkel megtámogatni, akik otthonosan mozognak egy fantasyba hajló zenés vígjátékban. Azonban az ellenszenves és kidolgozatlan karakterek csetlése-botlása gyorsan elveszi a kedvünket attól, hogy reménykedjünk. Nem értem, mintha mostanában felesküdtek volna az animációs filmek alkotói, hogy lehetőleg minél több antipatikus karakterrel tömik tele a meséket. Ez lenne az új trend? Bár ha a produceri szék felé pillantok, nem lepődöm meg. Az a Luc Besson csücsül ott, aki lassan teljesen hazavágja a 2000-es évek előtt szerzett reputációját. Ennél már csak az meglepőbb, hogy a tengerentúlon igen magas kritikai átlaggal köszöntötték Besson újabb kitörési kísérletét. Állapodjunk meg abban, hogy most (sem) sikerült. Pedig nem kellett volna sok hozzá. A teljesen átlagos történetvezetést kellett volna felturbózni némi párizsi atmoszférával és néhány szerethető animációs szereplővel. Egyszer nézhető.

Kiknek ajánlom?
Mindent faló animációs ínyenceknek és azoknak, akik kíváncsiak arra, hogyan énekel Vanessa Paradis.

Értékelésem: 50% 


2012. április 22., vasárnap

Hasta la Vista!



Életigenlésből ötös, a többi már döcögősebb...







Objektíven: Lars, Philip és Jozef három flamand jóbarát, akik a többi fiatalhoz hasonlóan egyetlen dolgot szeretnének: minél előbb elveszíteni a szüzességüket. Csakhogy testi fogyatékaik korlátozzák őket a csajozásban: Jozef szeme annyira gyenge, hogy csak nagyítóval lát rendesen, Philip csak fejét és egyik kezét tudja mozgatni, Lars-nak pedig gyógyíthatatlan daganata van, ami Philip-hez hasonlóan tolószékbe kényszeríti. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntenek, Spanyolországba utaznak, ahol van egy speciális bordélyház. Szüleiknek nem merik elmondani az igazságot, ezért azt hazudják, hogy borkóstoló túrára készülnek, így elengedik őket. Lars állapota azonban hirtelen rosszabbra fordul, így az orvos ellenjavallja az utazást. A fiúk végül titokban szöknek külföldre, amihez a zsémbes, túlsúlyos vallon asszonyt, Claude-ot tudják megszerezni ápolónak és túravezetőnek. Együtt egy kis mikrobuszban vágnak neki az életre szóló kalandnak.

Szubjektíven: A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíjasa hozzánk is behajózott. A belgáktól jön, így különösen örülhetünk neki, nem sok filmet hoznak be tőlük. Nem véletlen a sokszoros fesztiválsiker, és az sem, hogy többnyire a közönségdíjjal megy haza a Hasta la Vista! Életigenlő, humoros, ironikus mű, mellyel kapcsolatban azt hiszem igaza van egyik kollégámnak, aki a film vezérgondolatát a vaksága ellenére mindenkinél tisztábban látó Jozefnek tulajdonítja. Egy mondat ez, melyet az ápolónőnek szán: "Claude, a Te fogyatékosságod a hűtlen férjed volt." Mindannyiunknak megvan a maga fogyatékossága. Geoffrey Enthoven filmje nem a mozgássérültek életéről, hanem az életről általában szól. Üzenete, hogy ne csak leéljük a Földön eltöltött rövidke időt, hanem éljük is meg, annak minden felhőtlen és felhős pillanatát, hiszen lehet, hogy az lesz az utolsó. Teljesen mindegy, hogy reggel bal lábbal, vagy láb nélkül kelünk fel. Ha elhisszük, hogy van értelme felkelnünk, már nyertünk. A problémák ott kezdődnek, amikor a film attól való félelmében, hogy túlságosan szájbarágós lesz, bátortalanul nyúl a kapcsolat témaköréhez és rossz helyre teszi a hangsúlyokat. Mert mit ér a mediterrán tengerpart, mit ér a csillagos ég, a gyönyörű tábortűz, egy szép lány társasága, ha közben kapcsolataink csorbát szenvednek... Mintha minduntalan visszakozna a film. Á, én nem vagyok dráma, kezeljetek komoly témájú vígjátékként. Talán ez az oka, hogy a forgatókönyv addigi koncepciójához képest egy csöppet túlcsordul a hatásvadászat-faktor a zárlatnál. Nem lenne rá szükség, ha az alkotók bátran tudnák kifejezésre juttatni, amiben hisznek. Életigenlés, kapcsolatok, barátság. Nem sok hiányzott. A jó szándék és a filmes tudás megvan, megvannak a profi szereplők is. Bátrabb írói és rendezői munka kell helyenként. De ez már így is elismerésre méltó.

Kiknek ajánlom?
Az európai stílusú tragikomikus játékfilmek szerelmeseinek.

Értékelésem: 65%

2012. április 21., szombat

A bűn hálójában



A stílus maga a film?










Objektíven: Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldetésén.

Szubjektíven: Érdekes fickó ez a Steven Soderbergh. Az utóbbi időben viszonylag sok filmmel jelentkezett (5 év alatt 9 alkotás!), mégis valahogy képes megtartani rendezői jellegzetességeit. Már csak arra várunk, hogy ezen jellegzetességek közé vegye vissza a részletekre történő ügyelést, mert az nagyon hiányzik, a gyors munkatempó ilyen módon bosszulja meg magát. A bűn hálójában hozza az elvárható szintet - főképp egyedi képi világával, realista hangulatával, telitalálat zenéivel és ritmusával. A karakterek motivációi kidolgozatlannak, gyengén megírtnak hatnak - ezt Soderbergh nyilvánvalóan a kisebb sztárparádét felvonultató színészgárdával próbálta egyensúlyozni. Ám csodára korunk kiemelkedő színészei sem képesek, ha nincsenek jól megírt szerepeik. Azonosulás, belépés a történetbe, szinte kizárva. Kapunk viszont cserébe egy oly mértékben stílusos akciófilmet, hogy még évek múlva is kellemes szájízzel gondolok majd rá. Videoklipként silány, önállóan a zene szinte hallgathatatlan, a tempó zavaróan kusza, a képi világ túlságosan vegytisztának tűnik, az egész egyben viszont egységes egészt ad, jófajta stílust és hangulatot, ami abszolút passzol a muszklis Gina Calano színészi debütálásához. Már akinek... A film ugyanis szinte predesztinálva volt a bukásra, a kritika a középszerbe süllyesztette, a nézők nem voltak rá kíváncsiak. Soderbegh-et ez persze a legkevésbé sem zavarta, megtartotta Channing Tatum-ot következő filmjéhez is, amit már jóval nagyobb érdeklődés övezett (Magic Mike). Visszatérve A bűn hálójában-ra megállapíthatjuk, hogy bár a stílus el tud vinni a hátán egy filmet, önmagában kevés az üdvösséghez. Hajrá Steven! Szeretnénk újra Traffic-szintű alkotásokat látni tőled!

Kiknek ajánlom?
A stílusos akciófilmeket kedvelőknek.

Értékelésem: 65%
 

2012. április 20., péntek

Hadak útján



Hova lettél drága lovunk?








Objektíven: A Hadak útján egy Albert nevű fiú és Joey névre hallgató lovának elsöprő erejű története. Nehéz idők járnak, nemsokára kitör az I. világháború. Albert édesapja eladja Joey-t a brit lovasságnak, akik rögtön be is vetik őt a frontvonalakon túl - így megkezdődik Joey kalandos utazása, háttérben az első világháborúval. A temérdek akadály ellenére Joey mindig bátran szembenéz a veszéllyel, megérinti az embereket, és megváltoztatja mindenkinek az életét, akivel útközben találkozik. Albert azonban képtelen elfelejteni hű hátasát és egyben legjobb barátját, így hátrahagyva otthonát, a francia harcmezőket veszi célba, hogy megtalálja, és hazavigye csatalovát.

Szubjektíven: Technikailag kiváló, büszkén szentimentális és szégyentelenül régimódi. A Hadak útján egy érzelmes dráma, melyben a szív húrjait a megszokott Spielberg-hangulattal pengeti a nagyszerű rendező. Már A muzsika hangja és az Elfújta a szél című klasszikusokat idéző nyitány gyanússá válhat a rutinos filmbarátoknak... itt bizony kőkeményen az érzelmi vonalra megy rá a paci története. Mert akármilyen furcsán is hangzik, egy ló a főszereplő. És ami még különösebb, hogy viszi is a filmet "alakításával", nagyszerűen teljesít mint címszereplő. A probléma ott kezdődik, hogy a régimódi mozifilmeket idéző történetkezelés és fényképezés kapcsán kicsit elfelejt saját maga lenni Spielberg mozija. Bár végig megbízható szintet tart a rendezés, a Schindler listája direktora csak néha köszön be valami igazán emlékezetes megoldással. Ezek általában a harcmezőhöz és a francia szereplőkhöz köthetőek, összességében kevés egy igazán ütős filmhez. Nehezen indul be a történet, de aztán mind jobban felkelti az érdeklődést Joey, akinek díszletesek, hangmérnökök és egy legendás zeneszerző is besegít a vásznon túlról, hogy a hadak útján célba érjen. A záró szcéna talán a leginkább hatásvadász jelenet, amit Spielberg valaha leforgatott, de egyszerűen nincs mit tenni, illik ehhez a filmhez. Ehhez az érzelemdús, helyenként könnycsalogató filmhez. Kevés embertől viselünk el manapság ilyet, Spielberg közéjük tartozik. Profin vezényli le a Hova lettél drága lovunk?-at, s bár most nem gyarapodott filmográfiája egy újabb klasszikussal, nem kell szégyenkeznie a Texasi Filmkritikusok Szövetségétől a 2011-es év legjobb filmjéért járó díjat besöprő műért.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik az érzelmes, háborús témájú filmeket és a lovakat.

Értékelésem: 70%
 

2012. április 19., csütörtök

A Vaslady



A film, melyben gyakorlatilag mindent Oscar-díjjal jutalmaztak, ami értékelhető volt benne.







Objektíven: Margaret Thatcher, az egykori brit miniszterelnök története.

Szubjektíven: Portréfilm? Talán. Bár inkább elolvasok Thatcherről egy jó könyvet, akkor többet megtudok róla. A magánemberi vonal csak néha működik, bár akkor is igen felületes. Történelmi dráma? Esélytelen. A forgatókönyv nem sok sanszot ad a történelmi tényeknek, inkább csak felvillant egyet-kettőt és az egykori miniszterelnök közvetlen környezete is megsínyli a slendrián írói munkát. Inkább ajánlom a címszereplő wikipédia oldalát, mely sok szempontból hasznosabb, mint ez a film. Mert mit is akart Phyllida Lloyd? Nyilván bemutatni Margaret Thatcher korszakalkotó személyiségét, hatását a XX. század világára. Ennek az lett a vége, hogy egy kusza, érdektelen, sehova sem tartó mű született, mely egyedül Meryl Streep bámulatos játéka és az igen figyelemre méltó sminkes/maszkos munkának köszönhetően harcolja ki, hogy megmaradjon bennem némi kíváncsiság minden egyes másodpercben... Aztán csalódnom kell, mert a Mamma Mia! musicalt jegyző Lloyd bizonyítja, hogy nem nőtt fel egy életrajzi film elkészítéséhez. A visszaemlékezős technika állandóan kizökkent, nem hagy belépni a történetbe (talán mert nincs is), nem hagy azonosulni a karakterekkel. Kívülállóként nézem végig, ahogy egy idős hölgy elveszíti élete szerelmét. Ráadásul egy olyan módon megrendezett csúcsjelenettel, mely inkább illene fantasyba, musicalbe, mint ide. Ha egy korszakos brit politikusról szóló film egyik legnagyobb érdeme egy olyan szcéna, mely a címszereplő mosogatását járja körbe, azon úgy gondolom lemérhető a film sikere (vagy inkább mélységes kudarca). Azért persze bocsánatot kérek, hogy nem foglalkoztam írásomban jobban Meryl Streep-el, aki tulajdonképpen egyedül menti a mozit nézhető szintre. Játéka hibátlan és csodálatos. Megérdemli a legkiválóbb jelzőket. Kár, hogy nem kapott maga mellé egy normális rendezőt és stábot. Bár becsületére legyen mondva, hogy ő még a szemétből is képes volt katedrálist építeni, már ami az alakítását illeti. Mert hogy a többi nehezen értékelhető.

Kiknek ajánlom?
Őszintén szólva nem tudom. Akiket érdekel Thatcher és a kicsit dokumentarista stílus, az próbálkozhat vele. Nagyon nem fog pórul járni. De nem árt óvatosnak lenni.

Értékelésem: 40% 

2012. április 18., szerda

Horrorra akadva 1-4.



Hogy is mondta Puzsér Róbert? Szellemi kútmérgezés?







Objektíven: Horrorparódia. Az elmúlt évek legsikeresebb horrorfilmjeit parodizálja Keenen Ivory Wayans és a szebb napokat megélt David Zucker.

Szubjektíven: Nem véletlenül vettem egy kalap alá ezt a kalap sz...-t. Zuckernek soha nem bocsátom meg, hogy a zseniális Airplane! után képes volt ilyen alapanyaghoz nyúlni, de valamiből úgy tűnik meg kell élnie. Keenen Ivory Wayans-től megszoktuk az igénytelenséget, tőle ez nem volt újdonság. Az első három rész szimplán ízléstelen és csöppet sem vicces, a negyedik epizód pedig egyszerűen unalmas. Már amennyit végig tudtam szenvedni belőlük. Ez a négy rész nálam emberiség elleni bűntett kategóriába sorolt, s mint ilyen, messze kerülendő anyag. Sajnálom, hogy ebben ma nagy pénz van.

Kiknek ajánlom?
Senkinek.

Értékelésem: 0%


2012. április 17., kedd

A miskolci boniésklájd


Rosszabbra számítana az ember, de ettől ez még messze nem jó.








Objektíven: A bankrablás után Lili és Pali először a hegyekben, majd Miskolcon bujkál. Az újságokból tudják meg, hogy ők a magyar Bonnie és Clyde. Fogy a pénzük, és Pali előhozakodik egy pénzszállító autó kirablásának ötletével. Bár a tervet tökéletesen kidolgozzák, a kitűzött pillanatban megijednek és hagyják, hogy a kiszemelt autó elhaladjon előttük. Egy járőrkocsi azonban kiszúrja, majd üldözőbe veszi őket. A lövöldözésben sikerül elmenekülniük, ám Pali megsebesít egy rendőrt. Az egész város őket keresi, mígnem csapdába kerülnek. A film megtörtént eseményen alapszik.

Szubjektíven: Hosszú idő után szántam rá magam ismét egy magyar film megtekintésére, s bár a totális csalódás elkerült, nem sok biztatót tudok írni. Kezdjük ott, hogy ugyan egyáltalán nem régi Deák Krisztina mozija, mégis abból az időből való, amikor még nem létezett magyar forgatókönyvírás - vagy legalábbis mély válságát élte. Ez tetten érhető a kusza történetvezetésben, az időbeli ugrálások esetében, az erőtlen párbeszédeknél. A legtöbben a két ifjú főszereplőtől féltek, pedig talán velük van legkevésbé baj. Mi suhanc miskolci gimnazisták is eszméletlen büszkék voltunk Ráczkevy Ildikóra, akit a szomszédos gimiből választottak ki 600 jelentkező közül Lili (alias Bonnie) szerepére. Karalyos Gáborral jó párost alkotnak, a kémia működik, láthatóan jelentős rész jutott a felkészülés során a címszereplőkkel való foglalkozásnak, a karakterek mélyítésének. Melyek ugyan végül nem lettek mélyek, de egy érzelmi azonosulásra még így is bőven elég, amit adnak. A hatásmechanizmus olajozott működéséért persze az alkotói stáb változtatott az eredeti regényhez képest, ahol az nem volt kellően filmszerű vagy érdekes - nem zavaró mértékben, a csúcsjelenetet viszont talán jobb lett volna az eredeti történet szerint meghagyni, mert így kicsit esetlenné vált. És ha már az "esetlen" kifejezés szóba került, talán ez vagy valami hasonló jelző illene leginkább a filmzenére is, mely egy '70-es évekbeli romantikus krimihez talán még fogcsikorgatva passzolt volna, de itt nagyon nincs a helyén. Úgyhogy a magyar boniésklájd ha nem is bukott meg, de kitörni sem tudott az átlag magyar színvonalból.

Kiknek ajánlom?
Az egynek elmegy magyar filmek kedvelőinek, és azoknak, akik percenként rá kívánnak csodálkozni az ismerős miskolci és borsodi forgatási helyszínekre.

Értékelésem: 45%

2012. április 16., hétfő

Csupasz pisztoly a (z)űrben



Erre nincs mentség...








Objektíven: A Vegan bolygó gonosz kutatói elrabolják az Egyesült Államok elnökét és a helyére saját klónjukat ültetik. Ugyanezt tervezik a többi ország vezetőjével is, mellyel az a céljuk, hogy átvegyék az irányítást a Föld felett. Ám nem számolnak Richard Dickkel (Leslie Nielsen), a bolygóközi ügynökkel, aki szép társa, Cassandra segítségével kiszabadítja az elnököt és egy gigantikus koncert keretében alaposan alápirít a csalárd űrlényeknek...

Szubjektíven: Férfiasan bevallom, hogy nem bírtam végignézni. Általában úgy vagyok a filmekkel, hogy nem tudnak akkora szellemi hulladékok lenni, nem tudnak annyira gyengék lenni, hogy ne találnék bennük valami értékelhetőt. Egy jól eltalált dallamot a zenében, egy átlagon felüli alakítást, egy meghökkentő rendezői fogást, egy bravúros díszlettervezői munkát. De nem. Allan A. Goldstein "filmjét" látva az az érzésem támad, hogy merényletet követek el a hetedik művészet ellen, ha ezt most azonnal nem nyomom ki. Egyszerűen értékelhetetlen. Csőd. Az ember még nézi egy darabig, hátha jobb lesz, de csak a keserű kiábrándulás jut osztályrészéül. Hátha csak az elejét baltázták el, hátha csak nem jött össze a felütés, hátha jobb irányba kanyarodik a történet... de nem. Erre a filmre nincs szó, se több szóból álló kifejezés. A legfájóbb mégis az, hogy ennek a mozinak semmi köze sincs a Csupasz pisztoly filmekhez. A magyar címadók okosan úgy gondolták, hátha népszerűbb lesz a film, ha a Csupasz Pisztoly címet adják neki. Nagy kár volt így lejáratni a nagy elődöt. Fölösleges is szaporítani a szaporíthatatlant. Ez bizony egy marha nagy karó. Leülhet.

Kiknek ajánlom?
Senkinek.

Értékelésem: 0%



2012. április 15., vasárnap

Animátrix



Ismerd meg a Mátrixot avagy ami az élőszereplős filmekből kimaradt.







Objektíven: Mi történt a Mátrix előtt? Milyen esemény előzte meg a Mátrix - Újratöltve epizódot? Hogyan bukott el az emberiség? Hogyan zajlott a háború? - mind-mind kiderül az Animátrixból.

Szubjektíven: 9 rövidfilm, 7 rendező, 89 percnyi játékidő. Remekül kivitelezett animációs filmek, amelyeket a kortárs animáció tehetséges művészei álmodtak meg. Mind vizuálisan, mind a történeteket tekintve illeszkednek a Mátrix-univerzumba, mégis megtartják sokszínűségüket. Ahogy azonban egy rövidfilm gyűjteménynél lenni szokott, színvonal tekintetében nem tud egyenletesen teljesíteni az Animátrix. A két Reneszánsz epizód megvalósítása történetileg rendben van, de képi síkon behoz olyan elemeket, melyek széttartóvá, nehezen értelmezhetővé teszik. A lezáró animáció teljes kudarc, a művészieskedés iskolapéldája, igen sokat ront az összképen. Piros pont jár viszont a Mátrix világát kreatívan felhasználó részeknek, a Világrekord, a Program, a Hiba a rendszerben nagyszerűen hangolják össze az univerzum világát az újító ötletekkel. Személyes kedvenc a '30-as évek film noirjait idéző Detektívtörténet, melyben egy magándetektívet felbérelnek, hogy találja meg azt a számítógépes heckert, akit mindenki csak Trinity néven emleget. Az ügy felgöngyölítése közben nem várt fordulat következik... Érdekesség, hogy a Mátrix közvetlen előzménytörténetének megírásában (és persze a film produceri munkáiban) a trilógia rendezői, Andy és Lana Wachowski is komoly szerepet vállaltak. Bár maga a trilógia csúfos véget ért - főleg kritikai szempontból, ez a rövidfilm gyűjtemény sokat jóvátesz az elődök hibáiból és bizonyítja, hogy a Wachowski-fivérek alkotása igen is méltó volt arra a hihetetlen méreteket öltő felbuzdulásra, amiben az ezredfordulón részesítette a világ.

Kiknek ajánlom?
Akiknek nem tetszett a Mátrix-trilógia zárása és hiányérzetük maradt.

Értékelésem: 70%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...