2012. április 11., szerda

A hihetetlen Hulk



Sokkal több van ebben a karakterben.








Objektíven: Bruce Banner tovább keresi az ellenszert "betegségére", ami időről időre óriási zöld szörnyeteggé változtatja őt. A férfi, nyomában a hadsereggel egyre közelebb jut a megoldáshoz, ám ekkor feltűnik a színen egy új, rettenetes ellenfél...

Szubjektíven: Szerencse, hogy a Bosszúállók moziban már kihozták Bruce Bannerből, ami benne rejlik. Félreértés ne essék, nem Edward Nortont hibáztatom, ő nagyszerű színész, most is hoz egy abszolút vállalható szintet, ami Liv Tyler és William Hurt "játékát" látva kész felüdülés. Maradjunk annyiban, hogy a film eleje és vége jó. A közepére nem maradt fantáziája a forgatókönyvírónak, pedig Agatha Christie óta tudjuk, hogy az író számára legnehezebb elkezdeni és lezárni egy történetet, a többi -elméletileg- rutinmunka. A profiknak bizonyosan. Lehet azon is tépelődni, hogy talán nem a Szállító második epizódjának direktorát kellett volna ide szalajtani, de nem vagyok benne biztos, hogy mondjuk egy Ang Lee kaliberű rendező sikerrel jár egy ilyen szinten sablonokra és klisékre épülő sztorival. A végén Blonsky és Banner ugyan gyönyörűen lelakják Harlem utcáit, de csak sikerül annyi giccset összehordani a zárlatra (is), hogy rossz szájízzel keljünk fel a székből. Pedig milyen jó lenne csak arra a végső nagy zúzásra emlékezni, a hangulatos dél-amerikai nyomornegyedek világára és Norton zöld szemeire. De nem. Mert az akciójelenetek köré nem sikerült filmet írni. Kár érte.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik abszolút képregényfilm-fanatikusok. Ők még talán ebben sem fognak csalódni.

Értékelésem: 45%

2012. április 10., kedd

Vasember


2008 a vas éve!








Objektíven: A milliárdos fegyvermogul, Tony Stark, fogságba esik Afganisztánban. A fegyvereivel felvértezett fogvatartói egy rakéta elkészítésére kényszerítik, ő azonban egy páncélt épít helyette, aminek segítségével sikerül megszöknie. Visszatérve az államokba úgy dönt, felhagy a fegyvergyártással, ám amikor rájön, hogy üzlettársa piszkos üzelmeket folytat a háta mögött, továbbfejlesztett páncéljával felveszi a harcot.

Szubjektíven: Az objektív részben tulajdonképpen benne van minden. Illetve mégsem; dacára a több helyütt fellelhető túlzásoknak, logikátlanságoknak, a Vasember a 2008-as év egyik legszórakoztatóbb filmje. Akciódömping helyett szóviccek, sírva röhögést kiváltó beszólások és roppant könnyed színészi játék. Pontosabban improvizáció, mivel a legtöbb jelenet improvizációk révén épült fel. (szegény forgatókönyvíró!) Robert Downey Jr.-nak jár az óriási piros pont! Nála lazább akcióhőst még biztosan nem látott a világ, s bár Jeff Bridges személyében elég harmatosan teljesítő főgonoszt kap maga mellé, megoldja feladatát, s a világ immáron sokadszorra is meg van mentve! A stáblistát meg tessenek végigülni, mert az utolsó utáni jelenetben nem várt fordulat következik, mely Vasember jövőjét is nagyban befolyásolja… Érdekesség, hogy Stan Lee, az eredeti Vasember-képregény és a karakter megalkotója saját állítása szerint Howard Hughes-ról (akit Leonardo DiCaprio alakít az Aviátor című filmben) mintázta hősét. Ideje lenne írni a mintaadóról is...

Kiknek ajánlom?
A képregényfilmek szerelmesei nem fognak csalódni.

Értékelésem: 75%

2012. április 9., hétfő

Perzsia hercege: Az idő homokja



Sajnálom, de ez így gyenge.








Objektíven: A portyázó herceg összefog egy titokzatos hercegnővel, hogy együtt szálljanak szembe a sötét erőkkel. A cél nem más, mint az ősi tőr megszerzése, mely képes visszafordítani az időt, birtoklóját felruházva világhatalommal.

Szubjektíven: Mike Newell ismét bizonyítja, hogy nehezen tartja kordában a nagy költségvetésű filmeket (talán a Harry Potter volt ez alól kivétel) és hogy az utóbbi időben könnyen bepalizható mindenféle jöttment forgatókönyv vászonra adaptálásakor. Már a Mona Lisa mosolyánál gyanút kellett volna fognunk, aztán a Szerelem kolera idején már legszörnyűbb rémálmainkat váltotta valóra. Egyszerűen nem keltek életre a gyengén megírt történetek, nem kaptuk vissza az eredeti művek érzelmi töltetét. Ugyanez hatványozottan igaz a Perzsia hercegére, melyet azért is vártam óriási érdeklődéssel, mert egyik kedvenc videojátékom szélesvásznú verziójáról van szó. Gyerekként rongyosra játszottuk az első két részt és sosem volt elég Perzsia hangulatából. Ezért is fáj annyira, hogy gyakorlatilag minden hangulati elemet a számítógépes animációra bíztak az alkotók, hogy a történet logikátlanságai egy idő után ordítóak és elveszik azt a csepp élvezeti értéket is, ami volt. Mert lássuk be, akadnak ennek is jó pillanatai, nem sikerült teljesen hazavágni minden idők egyik legjobb kalandjátékát. Alfred Molina szállítja a szórakoztató perceket, testőrének párviadalai pedig élményszámba mennek, különösen a tőrért vívott, melybe még egy kis geg is bekerült - a film nagy szerencséjére. A látvány természetesen színes-szagos, de egyszerűen elvész az évtized végének szuperprodukciói között. Néhány év múlva a kutya sem emlékszik majd Perzsia hercegére, melyet Jake Gyllenhaal karizmája sem képes megmenteni, pedig láthatóan nagyon igyekezett. Ne is reménykedjünk második részben. Akkora bukta volt ez az első is, hogy nem kell attól félni, hogy egyhamar Ázsia vidékeire kalauzol bennünket Hollywood.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy teljesen kikapcsolják az agyukat és nincs előismeretük Prince of Persia téren.

Értékelésem: 40%

2012. április 8., vasárnap

Az élet fája


"Egy nap majd könnyek között esünk térdre, és akkor majd mindent megértünk. Mindent. Kísérj el az idők végezetéig!"







Objektíven: Öccsének korai halálának évfordulóján Jack O'Brien, a modern világ rohanásába belefásult építész visszagondol sorsfordító gyermekkorára, azokra a texasi kisvárosban töltött évekre, mikor elveszítette ártatlanságát, angyali édesanyjához és szigorú édesapjához fűződő kapcsolata pedig örökre megváltozott. Az emlékek felidézése közben talán nem csupán a saját, de az egész emberiség helyét is megtalálja az univerzumban.

Szubjektíven: Mit lehetne írni a filmről, melyről annyi mindent leírtak már? Elemzések, cikkek, kritikák sokasága született meg Terrence Malick nagyszabású művével kapcsolatban, senkit sem hagyott hidegen. Valószínűleg erről a filmről távoztak a legtöbben 2011-ben, de ez volt az év legnagyobb kritikai sikere is. A válaszhoz le kell ülni Az élet fája elé és szemlélni. A magam részéről csak annyit vetek képernyőre, hogy miért éreztem késztetést a mű többszöri megnézésére. Malick rendezéseiben tetszik az elmélkedős jelleg; már Az őrület határán is sikerrel jelenítette meg a konfliktusok borzalmait, mindezt elsősorban a lelki vívódásokon keresztül. Az élet fája is a lélekre koncentrál, egy Istennel történő belső párbeszéd részeivé válunk egy tragédia kapcsán. Képköltészet, de nem csupán az. Sokan felrótták a megírt történet hiányát, pedig logikus felépítés, végigvezetett szimbólumrendszer és komplett történet rejlik a látottak mögött. A leginkább szimpatikus a már említett párbeszéd-jelleg. Végre egy alkotás, mely nemcsak addig jut el, hogy Isten engedi szenvedni az embert (egyáltalán van-e Isten?)... hanem válaszokon is elmereng, Isten oldaláról is közelít (Jób könyvéből idézet a film elején) és egy pillanatig sem kérdőjelezi meg a Teremtőt. Isten nagysága minden egyes képkockán tetten érhető, és itt nem csupán a teremtés jelenetre gondolok - mely egyébként már önmagában megéri a mozijegy árát. A másik rendkívül szimpatikus elem a természet és a kegyelem útjának bemutatása: "Az ember kétféleképpen élheti le az életét. A természet útján. És a kegy útján. Te döntöd el, hogy melyiket követed. A kegy nem próbál tetszelegni. Elfogadja jelentéktelen, elfeledett és nem szeretett létét. Elfogadja a sértéseket és sebeket. A természet csak tetszelegni próbál. Azt akarja elérni, hogy mások is így tegyenek. Szeret hatalmaskodni felettük. Szereti azt tenni, amit csak akar. Mindig talál okot a boldogtalanságra. Akkor is, ha a világ ragyog körülötte és a szeretet mosolyog be mindent. Azt tanították nekünk, hogyha valaki a kegy szerint szeret, az sosem ér rossz véget." Brad Pitt és Jessica Chastain gyakorlatilag hibátlanok a két út bemutatásában. Édesapa és édesanya, erő és gyengédség, természet és kegyelem. Chastainnél "édesanyább anyukát" megkockáztatom, talán még nem láttam filmvásznon. Alakítása lehengerlő, persze Pitt sem marad el tőle. Hosszan lehetne még folytatni a sort, újabb és újabb mélységek tárulnak fel a néző előtt minden egyes megtekintéssel. Örülök, hogy ilyen művek születnek és örülök, hogy hosszú évek után végre kioszthatok egy maximális pontszámot a blogon.

Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki kedvet kapott a film megtekintéséhez.

Értékelésem: 100%

2012. április 7., szombat

The Fantastic flying books of Mr. Morris Lessmore

 

De régen vártam már egy ilyen filmre! Szívvel-lélekkel teli csoda!







Objektíven: Buster Keaton, az Óz, a csodák csodája és a könyvek ihlették William Joyce és Brandon Oldenburg filmjét.

Szubjektíven: Az elején még nehezen lehet eldönteni, hogy mi lesz ez, merre tart, mi a műfaja... de aztán... valami egészen páratlan élmény kerekedik ki belőle. Csodálatos, páratlan szépségű munka. Rég vártam már egy olyan filmre, amely után örömmel emelek le a polcról egy könyvet. Ez a film nemcsak elérte ezt, de nem szégyellem bevallani, hogy megkönnyeztem a végét. Ilyen pedig már évek óta nem fordult elő velem. Lenyűgöző animáció, nagyszerű zenei aláfestéssel. Az az érzésem, még sokszor vissza fogok térni Mr. Morris Lessmore könyveihez... a legjobb helyre ment az Oscar! Egyszerűen cserben hagynak a szavak...

Kiknek ajánlom?
Ezt minden embernek látnia kell! Az origo meg menjen a fenébe a vállalhatatlan véleményével.

Értékelésem: 95%

2012. április 6., péntek

There be dragons

 

A klasszikus Misszió rendezője hosszú évek után rendezett ismét vallási témájú filmet.








Objektíven: A fiatal, londoni újságíró, Robert Torres Spanyolországba utazik, hogy kutatást végezzen az Opus Dei vallási csoport egykori alapítójáról, a szentté avatás előtt álló Josemaría Escriváról. Robert apjához, Manolo-hoz fordul, akivel már rég elhidegültek egymástól. Az idős férfi személyesen is ismerte Escrivát, sőt sokáig nagyon jó barátok is voltak, ám nem hajlandó segíteni rég nem látott fiának. Robert így hát maga kezdi el felderíteni a két férfi bonyolult kapcsolatának titkait. A nyomozás egyenes a spanyol polgárháborúba vezet vissza…

Szubjektíven: Roland Joffé nem könnyű eset. A Misszióval és a Gyilkos mezőkkel remekműveket ajándékozott az utókornak, hogy aztán két és fél évtized erejéig gyengébbnél gyengébb alkotások kerüljenek ki a kezei közül. Érthetetlen színvonal-csökkenés. Ezért is kapta fel a fejét a filmszakma, amikor kiderült, hogy az Opus dei alapítójáról készíti legújabb moziját. Újabb vallási témájú film. S hogy milyen lett a végeredmény? Meglehetősen felemás... A kritika és a szakma nagy része a film megjelenése után alaposan a földbe döngölte a There be dragons-t, mely minden fogyatékossága ellenére azért mutat biztató jeleket. Joffé nem teljesen felejtett el rendezni, bár ezt csak néhány jelenet erejéig érezzük. Többnyire biztos fogódzókhoz nyúl, a hatáskeltés bevált eszközeihez. A látványtervekhez Oscar-díjas művészeket szerződtetett, az operatőri munkát is értő kezekre bízta. Az írói munkát ugyanígy kiadhatta volna másnak, a forgatókönyv már az elején sem nyújt koherens képet, később sem lesz sokkal jobb a helyzet. Ezt még valószínűleg megbocsátottuk volna, ha nem kapnánk ilyen magas dózisban a hatásvadász elemeket. Könnycsalogató vonósok, drámai erőlködés és minden, amit el lehet képzelni egy már a nyugdíjra készülő direktortól, akinek valóban ideje lenne visszavonulnia. Az sem véletlen viszont, hogy karizmatikus körök, vallásos meggyőződésű filmesek, nézők nagy szeretettel, már-már ünnepléssel fogadták az Opus dei eredettörténetét, mely lelkileg valóban nyújthat sokat, ha valaki képes belehelyezkedni a történetbe. Engem sajnos most nem ragadott magával, bár erényeit elismerem.

Kiknek ajánlom?
Lelki élményre vágyóknak, akiket hidegen hagynak szakmai hibák.

Értékelésem: 55%


2012. április 5., csütörtök

VIII. Mostra Cinema Espiritual

A nagy hírű katalán filmmustra ezúttal is kiválasztotta az elmúlt esztendő legjobbnak vélt filmjeit. Fő szempontjuk a lelki, tartalmi gazdagság. A tízes lista filmjei közül szerencsénkre többet itthon is bemutattak. Lehetőség van a pótlásra. Akik tehát 2011-ben a legtöbb lelki élményt a leginkább professzionális formai eszközökkel tárták elénk:

10. Das ende ist mein anfang (Jo Baier)
9. Egy jobb világ (Susanne Bier)
8. Kikötői történet (Aki Kaurismaki)
7. Mistérios de Lisboa (Raoul Ruiz)
6. Srác a biciklivel (Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne)
5. Thérese története (Alain Cavalier)
4. Oscar et la dame rose (Eric-Emmanuel Schmitt)
3. Levelek Jákob tiszteletesnek (Klaus Harö)
2. Emberek és istenek (Xavier Beauvois)
1. Az élet fája (Terrence Malick)

2012. április 4., szerda

Táncoló talpak


A közhiedelemmel ellentétben nem a zöld-propagandával van itt a legnagyobb baj.







Objektíven: A császárpingvinek hazájában, az Antarktiszon senki vagy, ha nem tudsz énekelni. Ám mit tegyen a kis Topi, akinek semmi hangja? Szívhez szóló dal nélkül sosem élhet boldog szerelemben. Nem mentség számára, hogy a jégparkett ördöge, lévén a kis pingvin táncra született. Kiközösítik a pingvintársadalomból. Miután életében először távol kerül az otthonától, Topi találkozik egy csapat másfajta pingvinnel. Ramont és társait lenyűgözik a kis pingvin tánclépései, és meghívják, hogy bulizzon velük. Az új barátainak segítségével azután Topi végre megtalálja helyét a világban.

Szubjektíven: Az elmúlt évtized második felében rendkívül kelendőek voltak a sarki pingvinek. Nem egy, nem két alkotás foglalkozott velük, hétköznapjaikkal, vándorlásaikkal, családi életükkel. Hétköznapjaikkal, bizony! Hisz minden kis pingvin iskolába jár, énekelni tanul… Már akinek sikerül. Van, akinek ez nem jön össze, és inkább táncolásra adja a fejét, hogy aztán sok-sok kalandon és új baráton keresztül elfogadtassa magát a „társadalommal”. Azt, hogy a 2007-es díjátadón George Miller animációs alkotását tüntették ki Oscar-szobrocskával a Verdák helyett, azóta sem bocsátottam meg az Amerikai Filmakadémiának. De hát mire is számíthatunk? „Végre” egy animációs film, amely bátran szembe megy a hagyományos értékekkel, a családdal, mindenféle hierarchikus intézményrendszerrel... Érthető karikírozás, meg kell hagyni, csak sablonos és többnyire ötlettelen. „Végre” egy animációs film, melyben az alkotók nem bajlódtak a dalok feliratozásával, hadd okuljon a magyar kisgyermek a számára érthetetlen angol szövegből. És „végre” egy animációs film, melyben egyik mellékszereplő sem okoz különösebb meglepetést, a nagydumás, a végletekig gonosz, a pancser banda és a szimpatikus, önmagát kereső főhős egyaránt megtalálható benne. Kivétel talán az apuka-pingvin. Figurája és karaktere átélhetőre és hitelesre sikerült. Az akciók többségének konkrét szerepe nincs, csak a látvány és a történet továbblendítése végett kerültek a filmbe. A Táncoló talpak – mint arra címe is utal – akkor működik a legjobban, amikor éppen táncos betét következik, akkor igazán magával ragadó. Szerencsére ilyenben nem szűkölködünk a másfél órás játékidő alatt, így mégsem kell csalódottan elhagynunk a mozitermet. A keserű szájíz azért marad meg, mert egy kedves, humoros film ígérete van benne az első félórában, hogy aztán a színvonal egyre lejjebb kússzon. Kár érte. Második rész persze ebből is van...

Kiknek ajánlom?
Szerintem nem családi film, bármilyen sokan szeretik is. Én még nem ajánlottam jó szívvel senkinek. Egyszer nézhető kategória.

Értékelésem: 50%

2012. április 3., kedd

Amerikai szépség


"De tudjátok mit? Sosincs késő megtalálni, ami elveszett!"








Objektíven: Lester Burnham átlagos férfi, szürke és unalmas fickó, aki legszívesebben folyton a tv előtt ülne. Az élete azonban egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozik, és ennek két oka van, az egyik az, hogy ki akarják rúgni a munkahelyéről, a másik pedig, hogy elmegy a feleségével egy iskolai meccsre, ahol olyannyira megakad a szeme a lánya barátnőjén, Angelán, hogy attól kezdve képtelen kiverni a fejéből a kislányt. Amikor rájön, hogy ki fogják rúgni, ő maga is rásegít a dologra, és nem hajlandó együttműködni a vállalat költségracionalizáló szakemberével, akinek az a dolga, hogy eldöntse, kit kell majd kirúgni. Kihallgatja lánya és Angela beszélgetését, melyből az derül ki számára, hogy ha gyúrna egy kicsit felsőtestre, Angela nem tudná megállni, hogy lefeküdjön vele. Ezért Lesternek máris van mivel kitöltenie az idejét. Gyúr, és füvet szív, amit lánya udvarlójától, Ricky-től vásárol. Eladja a modern autóját, és vesz egy régi Firebird-öt, gyerekkori álmát valósítva meg ezzel, és közben folyamatosan Angeláról fantáziál...

Szubjektíven: Idézhető szállóigékben gazdag, remekül megrendezett filmmel van dolgunk, melynek minden egyes képkockáján visszaköszön Sam Mendes színházi múltja. Első direktori munkája volt az Amerikai szépség, s rögtön olyan magasságokba emelkedett vele, mint kevesen a filmtörténelemben. A legenda szerint Steven Spielberg volt a film egyik első megtekintője. Miután végzett a két órás drámával, könnyeit törölgetve ennyit mondott Mendesnek: "Klasszikust alkottál!". S hogy valóban klasszikus lenne? Az egészen bizonyos, hogy jókor jött ez a mozi az amerikai filmgyártásnak, körülbelül olyan fordulatot hozva, mint a Shrek az animációs piacon. De mi is ez a szépség, mely kulcsa a történetnek? Miben áll ez a "klasszikusi nagyszerűség"? Abban, hogy egy pazar forgatókönyvet remekül eljátszó színészek tárják elénk az örök igazságot: sosem késő változtatni. Sosem késő lépni. Sosem késő megtalálni, ami elveszett. Új célok, változtatási szándék, kétkedés... és amit talán még mi magunk sem tudunk, hogy ez valójában a szépség keresése (és többnyire találása). Amerikai kertváros. Lakók, akikkel mindig történik valami, mindig ugyanaz. Mendes mozijának fő vonala a változás már-már analitikus figyelemmel kísérésére összpontosít, s bár több helyen meglehetősen egyszerűen pszichologizál, mégis hatásos tud lenni. Életek változnak meg, teljesen új folyamatok, kapcsolatok indulnak be. Különös, de pont a csúnyából, a műviből indul a szándék, mely aztán a szépség felismeréséhez vezet. A változás, az örök mozgás pedig örömmel tölti el az embert. Ahogy Kevin Spaceyt is, ahogy sokakat a filmben. Tabudöntögetőnek ugyanakkor kevés, maximum az átlag amerikai filmeknek mutat fityiszt az Amerikai szépség, mely európai szemmel nézve kevésbé hat erősnek. A felvállalt célt tisztességgel teljesíti, de véleményem szerint magasabbra is lőhetett volna. Csak egy egész picivel. Számomra ebben a témában Sylvain Chomet, Krzysztof Kieslowski vagy Giuseppe Tornatore erőteljesebbek, közelebb állnak hozzám. Itt azt éreztem, hogy az amerikaiak világáról nézek látleletet. Picit kulcslyuk érzés. De attól még fontos film. Úgy vagyok vele, mint a Francia kapcsolattal...

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretnének valamit megváltoztatni az életükben, illetve azoknak, akiket bosszant az amerikai átlag-világ.

Értékelésem: 80%

2012. április 2., hétfő

Harmadik Shrek


Igazából már akkor eldőlt minden, amikor Andrew Adamson, az első két Shrek-epizód rendezője kiszállt a harmadik rész munkálatai előtt a projektből.






Objektíven: Nem mindenki akar király lenni - és ez különösen igaz behemót, mocsárbűzös ogrékra. Amikor Shrek feleségül vette Fionát, eszébe sem jutott, hogy egyszer Túl az Óperencián trónjára akarják majd ültetni. Ám apósa, az öreg Harold király váratlanul megbetegszik és Shreket tekinti a trón várományosának. A birodalom húzódozó jövendő királya vagy talál maga helyett valaki mást a munkára, vagy élete hátralévő részét uralkodással kell töltenie.

Szubjektíven: Andrew Adamson tehát elment, hogy Narniát rendezhessen. Az új rendező(k) pedig kevéssé sikeresen hangolódtak rá a zöld ogre mítoszára. Trilógiára meg ugye szükség volt. A zöld ogre hatalmas sikerét harmadszor is le kellett fölözni. Igazából nem kívánom ragozni a ragozhatatlant. A Harmadik Shrek szinte minden másodpercén érződik az izzadságszag, a belefásultság. Elcsépelt poénok armadája, lebutított karakterek, már kedvenc hősünk Shrek sem az, aminek az első részben megismertük. Az új szereplők rendre kudarcot vallanak, Arti és Merlin jelenetei sokkal inkább kiszámíthatóak, mintsem nevetségesek. Kellemes pillanatokat maximum Szamárnak és Csizmás kandúrnak köszönhetünk, de őket sem kényeztette el a forgatókönyv. Néhány jól sikerült jelenetet leszámítva csalódás a Shrek 3; és elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy a negyedik rész is elkészült (még nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem). Egy azonban biztos. Az animáció minőségére egy szavunk sem lehet. Szemet-lelket kápráztató, amit a filmvásznon látunk. Ha másért nem, ezért megéri jegyet váltani rá, vagy kivenni a tékából. A zöld ogre harmadik támadása világméretekben mégis 800(!) millió dollárt hozott a konyhára... Nem kommentálom. Itt az ideje elgondolkodhatunk azon, hogy mit nézünk kikapcsolódás és szórakozás címszó alatt…

Kiknek ajánlom?
Egynek elmegy animációs film, ogre rajongók előnyben... De szerintem maradjunk inkább az első két résznél.

Értékelésem: 50%

2012. április 1., vasárnap

Vaskabátok


A britek egy füst alatt kipipálták a 2008-as év vígjátékát és akciófilmjét. Vigyázat! Angol humor!







Objektíven: Nicholas Angel a legjobb zsaru Londonban, letartóztatási rátája 400 százalékkal jobb, mint bármely más rendőrtiszté. Annyira jó, hogy mindenki mást rossz színben tüntet fel. Ezért a felettesei száműzik egy olyan helyre, ahol tehetsége nem lesz kínos másoknak - egy Sandford nevű idilli, álmos, és látszólag teljesen bűnmentes kis faluba. Itt a jó szándékú de túlzottan lelkes Danny lesz a társa, aki a helyi rendőrfőnök fiacskája, és folyton az amerikai akciófilmekben látott lövöldözésekről és autósüldözésekről ábrándozik. A nagyvárosi Angelben igazi kemény zsarut, vaskabátot vizionál, akivel majd felpörög a rendőrélet. Angel hamar lehűti forrófejű partnerét, ám amikor a békés falucskában brutális halálesetek történnek, a szuperzsaru gyanakodni kezd, hogy valami rút gazság zajlik a barátságos kulisszák mögött.

Szubjektíven: Ritkaság, hogy egy ilyen jellegű filmet több mint fél éven keresztül a mozikban hagynak. De a közönség csak jött és jött... A filmet forgalmazó UIP Duna pedig szíves-örömest tett eleget a nézők igényeinek. Mi a vége annak, ha a londoni elit rendőrt a vidéki falvak legnyugalmasabbikába helyezik? A válasz: bő másfél órányi önfeledt kikapcsolódás és térdcsapkodós röhögés – nekünk, filmbarátoknak. Nem véletlenül emeltem ki azonban az angol humor jelentőségét. És nem véletlenül virít hatalmasra méretezett 16-os karika a film mellett (ami igazából 18-as kellene legyen). No, nem a trágárság túlzásba viteléről van szó, hanem bizony-bizony igencsak bravúros sminkes, maszkos és egyéb vizuális megoldásokról, ami a különböző gyilkosságokat (lefejezést, arcszétszabdalást, fejszétrobbantást) illeti. Gyenge gyomrúak hátrébb! Fárasztó angol humortól kiborulók hátrébb! Mindenki más előre! Mel Gibsontól elkezdve Will Smith-ig mindenki kap egy kicsit az arcocskájába a paródia koronázatlan királyaitól. A Vaskabátoknak tulajdonképpen egyetlen olyan perce sincs, melyben ne „emlékezne meg” egy klasszikus vagy B-kategóriás akciófilmről. A szellemesebbnél szellemesebb megoldásokhoz napjaink legnagyszerűbb színészei adták a nevüket Timothy Dalton (ex-James Bond), Jim Broadbent (Narnia Krónikái), Cate Blanchett (Gyűrűk Ura, Bábel) és még sokan mások. A főszereplő párost pedig a film után Steven Spielberg már le is szerződtette, hogy velük készítse el a nagysikerű sorozat, a Tintin filmváltozatát (az is parádés lett!). Nem vitás, az ő filmjeikre mindig benevezünk! Szóljon az a sziréna!!

Kiknek ajánlom?
A szubjektív részben már benne van. Aki nem bírja a ketchupot és az angol humort, az ne vegye elő. Mindenki más igen!

Értékelésem: 90%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...