2012. február 13., hétfő

Anakonda 4. – Vérvonal


Lehúzni a negyedik bőrt valamiről, amiről talán már az elsőt sem kellett volna.







Objektíven: Egy haldokló iparmágnás felfogad egy orvost, hogy véres orchideával egy kígyócsemetén genetikai kísérleteket végezzen. Azonban az ivadék hatalmasra nő és étvágya már-már elviselhetetlenné válik.

Szubjektíven: A trash műfajnak van valami egész különleges bája. A vérciki ötleteket végiggondolatlan jelenetsorokban prezentálják, melyekben a színészi munka általában konvergál a nullához. Rendezésről, igényes forgatókönyvről már ne is essék szó. Mégis mi az, ami sokakat a tévé vagy a mozivászon elé vonz, hogy újabb és újabb adagokat termeljenek be a filmgyártás salakjából? Pontosan ezeknek a filmeknek igénytelensége, ez a különleges báj. Minimál költségvetésből megoldott „trükkök” és paródiába hajló futkorászás a „rosszak” és a gyilkos elől. Kaland, ketchup, bábuhulla. És persze szállóigévé váló komoly lélektani monológok. Mielőtt ezek után azt hinnénk, hogy a trash műfajt nem lehet rosszul csinálni, máris kiemelném az Anakonda negyedik részét elrettentő példaként. David „Májkül” Hasselhoff még valahogy csak-csak helyrerázta a harmadik epizódot – mely többek szerint a tetralógia legsikerültebb darabja – de a negyedik részre elfogyott minden szufla. Kezdjük mindjárt kedves címszereplő állatkánknál. Ilyen rondán megcsinált hüllőt még nem sokat láttam, és ha arra gondolok, Barry Levinson 1986-ban (!) hitelesebben kinéző CGI figurákat pakolt Sherlock Holmes-filmjébe, sírhatnékom támad. A hagyományos történeti elemeket csak nyomokban tartalmazó film minden másodpercén látszik, hogy csupán üzleti érdekek motiválták az alkotókat. Az egész tulajdonképpen semmi más, mint egy vég nélküli hajsza, melyben már az elején megjósolható ki marad életben és ki végzi az óriás anakonda gyomrában. A szórakoztatási szintről pedig úgy gondolom elég, ha annyit árulok el, hogy nem sikerült végignéznem a Vérvonalat. Hangulat nincs, az effektek élvezhetőségi szintjéről már ne is beszéljünk. Pontosan az a bátorság, azok a merész húzások hiányoznak, amelyek a múlt század közepén (és különösen a ’80-as években) oly sokakkal megszerettették a műfajt. Nagy kár, hogy a trancsírozós horrorvonal kiszorította a kalandos, jó dumákra és karakterekre építő alkotásokat. Ki emlékszik már Herkules legendás küzdelmére a kézi munkával megépített, vízgőzt kiokádó, félelmetes sárkánnyal? Én azt mondom, ideje elővenni ezeket a régi filmeket. A mai trash-rendezőknek meg kötelezővé tenném.

Kiknek ajánlom?
Szigorúan csak azoknak, akik minden egyes trash-filmet megnéznek.

Értékelésem: 5%

2012. február 11., szombat

A belső ember


Spike Lee eddigi legsikeresebb filmje nagyobbat akart szólni, mint amekkorára itt szükség volt. Ki sokat markol...






Objektíven: A rejtélyes Dalton kiagyalja a tökéletes bankrablás tervét, és merész akciója során több tucat embert ejt túszul az épületben. Frazier, a kőkemény nyomozó kapja a feladatot, hogy tárgyaljon a zseniális bűnözővel. Ahogy a veszedelmes macska-egér játék kezd kibontakozni, Frazier gyanút fog, hogy ebben az ügyben talán nem minden az, aminek látszik. Ráadásul felbukkan a színen a felsőbb érdekeket képviselő Madaline, aki kiszámíthatatlanságával még tovább bonyolítja az amúgy is robbanásveszélyes helyzetet...

Szubjektíven: Már az értékelendő, hogy több tucat bankrablós film után is lehetett újat mondani a témáról. Figyelemre méltó alkotás A belső ember, mely könnyen sikerülhetett volna jobban, ha Spike Lee nem esik bele a már emlegetett „sokat markol, keveset fog” klasszikus csapdájába. Nem elég a rablók, a rendőrök, az ügyvédnő, a bankigazgató sztorija, belekerül még az utolsó utcai járókelő is. Ezáltal a film nem egyszer széteső, több jelenet unalomba fullad. A színészek viszont remekül játszanak, és megtesznek minden tőlük telhetőt. Denzel Washington negyedszer dolgozott együtt Spike Lee-vel (meglátszik), Jodie Foster elképesztően hiteles, öröm nézni a játékát, Clive Owen ural minden másodpercet, amikor vásznon van, Willem Dafoe pedig tökéletes egészen apró mellékszerepében. A forgatókönyvírót kellett volna elővenni és azt a bizonyos ollót, és feszesebbre vágni ezt a majd két és fél órás opuszt, mert megérdemelné. Lee szerencsénkre fittyet hány néhány műfaji konvenciónak (szerkezet, fordulatok...), cserébe viszont túlságosan nagy reformer akar lenni. Egyszerűség, tömörség. Az kéne ide. És akkor bőven beleférnénk 120 percbe. Mert a többi valahogy tényleg felesleges...

Kiknek ajánlom?
Spike Lee rajongói, bankrablós filmek szerelmesei véletlenül se hagyják ki. Viszont aki pörgős akciómozira vágyik, az mindenképpen másra nevezzen be. A két és fél órás játékidő türelmet és kitartást kér.

Értékelésem: 75%

2012. február 10., péntek

Franklin, a teknős



Kalandos mese gyermekeknek.







Objektíven: Franklin éppen a nyári szünidejét élvezi, amikor különleges látogató érkezik hozzájuk - Lucia nagynéni, a szenvedélyes kincskereső régész. Franklin Nagymamájának erről eszébe jut a saját "kincse", egy doboz, amit még kisgyermekkorában ásott el. De a múlt felidézésétől hirtelen megbetegszik. Franklin és barátai elhatározzák, hogy megkeresik azt a dobozt, mely talán segít Mamie felgyógyulásában. Lucie néni és keresztlánya, Samantha is csatlakozik az erdő mélyébe tartó expedícióhoz. Franklin-nek nagy türelemről kell tanúbizonyságot tennie, hogy sikerüljön fiatal csapatának figyelmét az elveszett kincsre összpontosítania.

Szubjektíven: Az egyik felem máris azt mondaná, hogy tessenek elolvasni az Új Város folyóiratból az ide vonatkozó cikket, ugyanakkor másik részről azt érzem, bármikor nagyon szívesen írok Dominique Monfery rajzfilmjéről; bele is vágok hamar! Számítógépes animáció ide vagy oda, mégis ez az igazi! Hamisítatlan, kézzel rajzolt figurák, hátterek és színek. Az ismert rajzfilmsorozat egész estés verziója nosztalgikus élmény a hagyományos animáció rajongóinak. Monfery remekül veti be a gyermekek – és a lelkük mélyén gyermekek – számára megkapó elemeket. Tánc, család, kaland és játék minden mennyiségben; gyermeki nyelvhasználattal, végtelen egyszerűségben tálalva. A film közepe táján döbbentem rá, hogy leginkább azért tetszik, mert a divathullámnak ellentmondva az alkotók nem próbálták meg modernizálni Franklint és társait. Minden olyan, mint a nagysikerű sorozatban, mely szintén annak köszönhette nézettségét, hogy a hagyományos értékek mellett tört lándzsát. Az animátorok bedobnak mindent, ami egy kis kölyköt foglalkoztat: Akad itt mesés kincstől elkezdve varázserejű öreg teknősanyóig mindenféle csuda dolog. Nem viszik túlzásba egyik kisebb epizódot sem, és ami a legfontosabb, nem hangsúlyozzák túl a kalandok fontosságát. A barátság és a szeretet lényegesebbek ezeknél. Egyetlen hátránya a filmnek, hogy nyújtják, mint a rétestésztát. Hozzáadnak, beletoldanak, foltozgatják, hogy elérje a megfelelő játékidőt. Ez néhol igencsak érződik, és nem feltétlenül tesz jót az alkotásnak. Ettől eltekintve remek családi program, különösen a legkisebbek fogják élvezni. Nekem is roppant kellemes perceket szerzett Franklin, és piciny csapata. Azon ritka rajzfilmek egyike ez, melyekről elmondható, szívvel-lélekkel készült. Ki jön velem kincset vadászni?

Kiknek ajánlom?
Véleményem szerint egy nagyszerű családi szórakozás a Franklin!

Értékelésem: 70%

2012. február 9., csütörtök

Az elszánt diplomata






Objektíven: Észak-Kenyában meggyilkolják Tessa Quayle politikai aktivistát. A nyomok szenvedélyből fakadó, erős felindultságban elkövetett bűntényre utalnak. Az asszony férje, a szelíd természetű Justin, a Brit Kormány-megbízotti Hivatal munkatársa életében először cselekvésre szánja el magát. Lelkiismeret-furdalástól űzve, és a felesége hűtlenségéről szóló pletykáktól megrendülten beleveti magát a nyomozásba, hogy megtudja, mi történt. Hamarosan összeesküvés nyomára bukkan, amely már eddig is ártatlan életeket követelt, és most már az ő életét is fenyegeti.

Szubjektíven: Többet vártunk, ezt kár lenne tagadni; az alapanyagot tekintve minimum egy vaskos gyógyszervilág-kritikát, vagy reális afrikai helyzetértékelést. Az utóbbi még csak-csak megvan, de egyebet ne is keressünk. A legnagyobb hiba, hogy Az elszánt diplomata egyszerre akar szerelmi történet, afrikai thriller, gyógyszeripari krimi és házastársi elemzéstörténet lenni. Túl sok egyetlen alkotásnak. Hiába a fenomenálisan teljesítő szereplőgárda, a remek hangmérnöki és vágói munka, a zseniális Isten városa című film rendezőjétől több kell. Váltig állította, hogy filmje egy házastársi szerelmes történet. Ha ez igaz, miért csak háromnegyed órát szentel ennek a szálnak? Konkrétan milyen funkciót tölt be a visszaemlékezés? A téma miért igényli a kamerarángásokat? Mindezek ellenére azt lehet mondani, hogy amit Meirelles csinál, azt hellyel-közzel jól csinálja, az alapokat adó narratív szerkezettel nincs gond és a rendezésen is látszik, hogy nem kontár munka. Csak ha már egyszer valaki magasra tette a lécet, nem illik leverni…

Kiknek ajánlom?
Felnőtteknek való film, aminek valaki vagy ráérez az ízére vagy nem. Igazából nem is tudom más jellegű filmhez hasonlítani... Talán annyit, hogy aki kedveli a műfaji vegyesfelvágottakat, az élvezni fogja.

Értékelésem: 65%

2012. február 8., szerda

Nessie balladája


Kedves és szerethető film. - Egyre jobban örülök, ha leírhatom ezeket a szavakat.







Objektíven: A Skócia felföldjén éldegélő barátságos szörny, Nessie otthonát golfpálya-építők fenyegetik.

Szubjektíven: Hamar világossá válik, hogy a készítők nem mennek szembe a hagyományos Disney-stílussal. Sőt, könnyen támadhat olyan érzésünk, hogy a Nessie balladája hagyományosabb, mint az utóbbi években megjelent alkotásaik. Hiába, pont ilyen dukált a Micimackó újabb része mellé. A skót felföld egyik legendáját feldolgozó alkotás animációs megvalósításában nyújt páratlan élményt, a régi történelemkönyvek képeinek stílusát beemelő abszolút 2D-s látványvilág által. Öröm a szemnek, ami a vásznon történik. Sikerrel ismerték fel a készítők azt is, hogy nemcsak a képeket, de a szöveget tekintve is magas színvonalon kell szórakoztatniuk, nem maradhatnak meg az egyszerű narrátori felmondásnál. Az eleven, rímes nyelvezet szintén nagyot lök az egyébként kiszámítható filmszerkezeten. Kellemes perceket szerez nekünk Nessie és várjuk a hasonlóan kellemes újabb feldolgozásokat.

Kiknek ajánlom?
Jó szívvel mindenkinek.

Értékelésem: 75%

2012. február 7., kedd

Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja


Tulajdonképpen megnyugodtam, bár ez most még Narnia-mércével mérve sem lett ütős.







Objektíven: A Pevensie-gyerekek körül a leghétköznapibb dolgok is csodává válnak. Ezúttal egy festménnyel kezdődik minden: a vásznon árválkodó hajó életre kel, és Lucy, Edmund és a kissé elviselhetetlen unokatestvérük az óceánba zuhannak. Szerencsére a Hajnalvándor legénysége kimenti őket és így az ifjú kalandoroknak egyre újabb, izgalmasabb és veszélyesebb próbákat kell kiállniuk. A hajó és rajta Caspian király Narnia hét elveszett urát keresi a Magányos Szigetek környékén, ahol rabszolga-kereskedők, trónbitorlók, tengeri viharok, a mélység fenekén élő szörnyek és láthatatlan lények várnak az expedíció tagjaira. Narnia mesés teremtményei az angol gyerekek segítsége nélkül ismét benne volnának a slamasztikában!

Szubjektíven: Narnia harmadik - és valószínűleg egy jó darabig utolsó - filmes felvonása kedvelhető alkotás. Szépen tálalt értékes gondolatok viszik Michael Apted moziját, melyek nemcsak gyermekekhez szólnak. Ezúttal kevesebb karakterre összpontosít a forgatókönyv, jobban meghagyva az azonosulás lehetőségét. A színészi játék talán most a leginkább kiérlelt, a lurkók kitettek magukért (és Apted is mindig jó volt színészvezetésben). A "hívőknek nyújtott ízletes csontok" tekintetében pedig nem kell szépíteni, van belőlük bőven. Halkan megjegyzem, szerencsére. Csak azok a fránya hibák. Még az első résznél is elégedettebbek lehettünk a CGI-vel, mint most. A CGI-vel, ami véleményem szerint megöli a varázslatos légkört, aminek Narnia birodalma mindig is kicsit híján volt. Nem tudom, kinek jutott eszébe HD felbontásban mozikba dobni A Hajnalvándor útját, de nem ráznék vele kezet. A HD-fantasy valahogy hazavágja a hagyományos filmes élményt, mert olyan, mintha "csak" egy jó képminőséget produkáló kézikamerán keresztül néznéd a sztorit. Semmi pluszt nem nyújt és a fantáziátlan megoldásokat is felnagyítja. A zöld köd például az egyik legötlettelenebb főellenség, "akit" életemben láttam. Ennél már az is jobb lett volna, ha a néző fantáziájára bízzák és nem rajzolnak oda semmit. Plusz ami talán a legnagyobb negatívum, hogy az egész súlytalanabb, mint az eddigi részek esetében volt. Egy rövid párbeszéddel intézik el, hogy mit keresnek újból Narniában, és kitűzött céljuk sincs olyan erős, mint az ország megmentése volt az előző két epizódban. Persze meg lehet magyarázni a könyvvel, de akkor is ügyelni kellett volna rá, hogy ne csupán pár mondat szóljon erről az elején, mert így kicsit a levegőben lógott az egész. Ami még zavart, hogy mintha A Hajnalvándor útja nem használná ki eléggé, hogy ez egy szélesvásznú műfaj. Néha olyan érzésem volt, hogy ez inkább tévében működne, pedig a kettő nagyon nem ugyanaz. A negatívumokat ezennel befejeztem. Ami még szimpatikus volt, az a zene és a díszletesek munkája. Amikor a számítógép helyett hagyták a díszlettervezőket és a kellékeseket dolgozni, természetesebb, hangulatosabb és szebb a film. Nem mehetünk el szó nélkül Cincz vitéz karaktere mellett sem, aki végre igazán "nagyot játszik", Eustace-szel való mellékvonaluk (is) a film egyik erénye. Összességében egy értékes résszel lettünk gazdagabbak, mely bár valószínűleg az utolsó, méltó helye lesz a "trilógiában." Jó lenne még Narnia-filmeket látni, de a magam részéről örülök ennek a három mozinak.

Kiknek ajánlom?
Akik kedvelték az eddigi részeket, szerintem nyugodtan belevághatnak, bár azt fontos tudni, hogy az első két részt másik stúdió csinálta másik rendezővel és így most a koncepció kicsit átalakult. Plusz a 12-es karikát sem véletlenségből tette ki a legtöbb mozi a filmre!

Értékelésem: 70%

2012. február 6., hétfő

Vérző olaj


Megérte annyit várni rá! Kiemelkedő film, gondos, precíz rendezéssel és színészi játékkal megtámogatva.







Objektíven: Mikor Plainview kap egy titokzatos tippet, hogy van egy kis városka nyugaton, ahol egy egész olajóceán szökell ki a földből, úgy dönt, hogy fiával együtt nekivág, és szerencsét próbál a poros Little Bostonban. Ebben az apró koszfészekben, ahol az egyetlen szórakozás a helyi templom karizmatikus fiatal papja, Eli Sunday (Paul Dano) miséin való részvétel, Plainview és fia valóban megcsinálják a szerencséjüket. Ám akármekkora is az öröm, és bármilyen tetőfokra hág is a gazdagság, semmi sem marad a régi. A kitermelt olaj mennyiségével együtt nőnek a konfliktusok is, és az emberi értékek - a szeretet, a remény, a közösség, a hit, az ambíció, valamint az apa és fia közti kötelék - is veszélybe kerülnek a korrupció, a csalás és az olaj kimeríthetetlen áramlása miatt.

Szubjektíven: Nincs rá jobb kifejezés, kiváló film. Annyi probléma vetődhet fel, hogy Daniel Day Lewis kenterbe veri a társaságot színészi játékban és a vége is kicsit elkapkodott. A hosszas felvezetés után gyorsan, mindössze két jelenettel lezárul a film, melyek erőteljesek a maguk nemében, csak a forgatókönyv addigi koncepciója alapján kicsit hirtelen történt a zárás. Nem mehetünk el szó nélkül a (sok vitát kiváltó) háttérzene mellett. Johnny Greenwood cseppet sem szokványos "muzsikája" külön meghallgatva inkább zaj benyomását kelti, a film alatt viszont bámulatos atmoszférát teremt minimalista stílusával. A film egyébként nagyszerű mozi. A kapitalizmus és vallási fanatizmus harca húsbavágó módon jelenik meg, ehhez persze kell Paul Dano intenzív jelenléte is. A kameramozgások, beállítások nem tolakodóak, a rendezésen és az operatőri munkán is látszik, hogy ez bizony egy rendkívül személyes mozi. Szörnyű, de mégis nagyon személyes vallomás a világról. Ha így gondolkodik az emberekről, nem szeretnék Paul Thomas Anderson rendező ismerőse lenni. Nem ítél el, nem ment fel senkit, csak bemutatja, milyennek látja a világot és Amerikát. Nem szeretnék a helyében lenni. - Richard Schinkel a Times-ban „minden idők egyik legeredetibb amerikai filmjének” titulálta a Vérző olajat. Bár nem feltétlenül értek vele egyet, de az biztos, hogy filmrajongók számára kihagyhatatlan mű született.

Kiknek ajánlom?
Lassan csordogáló, epikus ívű filmeket kedvelőknek, elsősorban felnőtteknek.

Értékelésem: 90%

2012. február 5., vasárnap

Verdák 2.


Annyi rosszat hallottam róla előzetesen, hogy szinte rettegve ültem le a tágas multiplex terem egyik ülésére...






Objektíven: A legmenőbb versenyverda, Villám McQueen és utánozhatatlan barátja, az autómentő Matuka a Verdák 2-ben igazán nagy kalandba keverednek, amikor a tengerentúlra indulnak, mindenidők legelső Földgolyó Futam autóversenyére. A kupa elnyerője csakis a világ leggyorsabb autója lehet, azonban a győzelem felé vezető út telis tele van kátyúkkal, elterelésekkel és vidám meglepetésekkel is. Matuka már a verseny első fordulóján azonnal különös kalandba keveredik és kénytelen egyszerre lavírozni a szupertitkos kémküldetés és csapatfőnöki feladatai között. Hamarosan megkezdődik a legpörgősebb autósüldözés Japán és Európa utcáin, a legmenőbb verdákkal, régi és új kedvencekkel egyaránt.

Szubjektíven: Nagy levegő... Megnyugodtam. Nincs ezzel semmi nagyobb baj. Bár ez most nem lett olyan különleges, nincs benne az a plusz, ami általában a Pixar filmeket jellemzi. "Csak" egy remek folytatás lett. Sok mindenhez csatlakozni tudok, amit más kritikákban már leírtak. Matukát hiba volt előtérbe tolni. Szerethető balfék karaktert szántak neki, ebből a balfék sikerült. Az első rész hangulata, bája is nagyrészt oda, végigszáguldunk a világon, aztán annyi. Gyorsabbat, többet, látványosabbat jeligére készült a második Verdák, ami így inkább akciófilmes jelleget ölt. Mint folytatás nekem mégis nagyon tetszett. Jók az új karakterek, a titkosügynökös vonal (Matuka nélkül) izgalmas, ismét remek zenék színesítik a játékidőt, a csillagos húszas látványvilágról már nem is beszélve. Ezen kívül én azt is becsültem, hogy a Pixar végre a kisebbek felé mozdult el, és ha valamikor, akkor erre a Verdáknál adódott a legkiválóbb lehetőség. Apróbb rokonaim azóta is egyfolytában Verdákat néznek és biztos várják már a harmadikat is. Be kell valljam, én is! De annak mindenképpen jobban kéne sikerülnie...

Kiknek ajánlom?
Verdák-rajongók elő! Akinek bejött az első rész, ezt se hagyja ki! A 2006-os epizód ismerete nélkül szerintem nem érdemes nekivágni.

Értékelésem: 80%

2012. február 4., szombat

Boszorkányvadászat


Pedig ez a film nem volt eleve arra kárhoztatva, hogy rossz legyen. De végül annyit variáltak a rendezőcserével és a 3D-re való átállással, hogy abból jó nem sülhetett ki...





Objektíven: Valamikor a XIV. században lovagokat azzal a feladattal bíznak meg, hogy mielőbb monostorba szállítsanak egy feltételezett boszorkányt. A szerzetesek úgy vélik, tőle eredeztethető a fekete halál.

Szubjektíven: Dominic Sena nem tehetségtelen rendező. Igaz, az utóbbi években erősen gyengülő tendenciát mutatnak a filmjei minőségüket tekintve, de emlékszünk mi még a Kaliforniára és a Kardhalra is, amikor egész kellemes alkotásokkal ajándékozta meg a nagyérdeműt. Mostani filmje a Boszorkányvadászat minden eddiginél több műfajból merít, találunk itt misztikus elemeket, némi kalandfilmes vonalat, horrort, krimit, akciót és nem kevés fantasyt. S bár rendre elcsúszik egy-egy banánhéjon, mégsem dobnám kapásból a kukába Sena és filmes stábjának munkáját. Az igen-igen gyenge felütést követően a misztikus-kalandfilmes vonal dominál s mivel néhány kérdés a szereplők (és a néző) számára is homályban marad, plusz bevetnek egy-két jól működő sablonelemet is (az erdős és a hidas részek teljesen vállalhatóak) egészen hangulatos film kerekedik a Boszorkányvadászatból. Vagy inkább úgy fogalmazok, a fantasyt és a hagyományos kalandfilmeket kedvelők nem egy, nem két élvezetes jelenetet találnak majd. Csak agyon ne vágná az egészet az utolsó 10-15 perc, amelyről jobb talán nem is szólni. Mintha más rendező munkája lenne, amit készséggel el is hiszek, mivel az a hír járta, hogy a végére lecserélték Dominic Senát. A logikai bakugrásokkal és a CGI előtérbe helyezésével sikerül gondoskodni arról, hogy komoly hangulat- és stílusváltás álljon be. Ez pedig nem jelent jót... Nicolas Cage betonközepes szintet hoz és továbbra is csak verődik a szerepválasztások tengerében, benne egyértelműen több van. Ahogy az is furcsa, hogy olyan nagyszerű színészek tették tiszteletüket ebben a filmben, mint Christopher Lee, Ulrich Thomsen vagy Ron Perlman. Persze jó őket látni, csak még jobb lett volna valami igazán minőségi produkcióban. Azzal kezdtem, hogy Dominic Sena nem tehetségtelen rendező és nem kukába való a film. Ez így is van, de legközelebb egy határozott, keménykezű dirigens kell, aki képes összefogni egy alkotási folyamatot elejétől a végéig. Mert itt most láthatóan ez elmaradt...

Kiknek ajánlom?
Mivel a Boszorkányvadászat erősen -bár melyik középkori misztikus fantasy nem- ferde szemmel tekint az egyházra (és akkor finom voltam), mielőtt behelyeznénk a lejátszóba, ezzel nem árt tisztában lenni. A végére ez oldódik, de akkor meg szabályos horrorfolyam következik. Úgyhogy 18-on alul semmi szín alatt, és fölötte sem nagyon ajánlott. Amely fantasy-rajongó mégsem bírja ki a megnézése nélkül, annak hajrá!

Értékelésem: 45%

2012. február 2., csütörtök

Rio


Ha minden animációs film alkotói ilyen jó érzékkel tudnának egymás mellé illeszteni sokszor használt történetelemeket, paneleket és karaktereket, semmi baj nem lenne a filmes piacon.





Objektíven
:
Rio de Janeiro csupa szín, csupa kaland, csupa lüktetés. Egyedül Azúr, az elkényeztetett házipapagáj gondolja úgy, hogy jobb a biztonság, a kaland felesleges, a repülés balesetveszélyes. Ám különös és meghökkentően peches véletlenek sorozata úgy hozza, hogy kipottyan addig kényelmes életéből, és míg körülötte tombol a karnevál, ő kénytelen elfogadni azt, amit Rio adhat: izgalmat, kavarodást, sok új barátot, és előbb-utóbb a repülés örömét.

Szubjektíven: Nagy kérdés volt, mire megy Carlos Saldanha a Jégkorszak első három része után (most nyáron jön a negyedik epizód, új direktorokkal). Nagy kérdés, mert eddig a Blue Sky Studio öt egészestés és több rövidfilm után is a Jégkorszak-mozik sikeréből élt, és igencsak szüksége volt már egy olyan alkotásra, mely megáll a lábán a saját erejéből. S hogy mindez összejött-e? Lássuk! Első körben fontos megemlíteni, hogy a Blue Sky Studio ismét együttműködésre lépett a Fox Animation-nel s ez bizony látszik. A Fox kevesebb filmnél volt ugyan patrónus, de azok legalább mind karakteres alkotások voltak, s ezen a téren volt is mit fejlődnie a Rio forgatókönyvének. A sztori ugyanis olyan egyszerű, mint a bot, a cselekmény nemkülönben, a karakterek közül mindenkit láthattunk már korábbi filmekben (maximum nem úgy hívták őket), úgyhogy a vérbeli eredetiség itt alapjáraton ki volt zárva. Azt viszont sikeresen ismertek fel az alkotók, hogy most igazán Rio hangulatával, a karneváli színekkel, a dalokkal, a poénokkal lehet "bankot robbantani". Ez pedig abszolút bejött. Maga Carlos Saldanha is rioi születésű, minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy sikerrel varázsolja elénk a város nyüzsgő forgatagát. A látványvilág pompás, már-már hibátlan, a storyboard-ot is sikerült precízen felépíteni. S bár a mondanivaló kicsit olyan, mint a frigóból hirtelen előkapott gyorsfagyasztott étel, a Rio így is nagyszerű kikapcsolódást nyújt, az egyik legjobbat a 2011-es évben. Úgyhogy részemről a Jégkorszak mellett a Rio neve is odakerülhet a Blue Sky filmeket propagáló alkotások közé. Várjuk a folytatást!

Kiknek ajánlom?
Családi kikapcsolódás, ami 3D nélkül is maximálisan élvezhető. Az akciófilmes jelleggel már nincs mit csinálni, ez a számítógépes animációk sajátja a '90-es évek óta. Így a legkisebbek nem annyira fogják élvezni, inkább fiatalok, tizenévesek filmje ez.

Értékelésem: 75%

2012. február 1., szerda

Hidalgo - A tűz óceánja


A film, melyből kiderül, hogy az egész világnak van mit tanulnia Amerikától...








Objektíven
:
Egy beduin sejk felfigyel arra, hogy az ex-katona milyen ügyesen üli meg a lovat, és meggyőzi a férfit, hogy induljon el egy 3000 mérföldes lóversenyen Arábia és Irak között. A verseny igazi erőpróba, és az a hír járja, hogy az indulók fele soha nem éli túl a futamot.

Szubjektíven: Bár még sosem csináltam ilyet, egyszerűen kénytelen vagyok két különböző véleményt megfogalmazni Joe Johnston filmjéről.
I. Ez egy egész jó alkotás. Gratulálok a kellékeseknek és a díszletért felelős szakembereknek. Nagyszerű munkát végeztek, minden a helyén van. Nem hivalkodó, mégis tetszetős és pontos az arab és az amerikai világ tálalása. Gratulálok a zeneszerzőnek James Newton Howardnak, aki elképesztően erős zenei anyagot hozott össze. Ha kell érzelmes, ha kell pergő és dinamikus dallamokkal tartja fenn a figyelmet. Azóta is ezt az albumot hallgatom. Gratulálok Shelly Johnsonnak, aki bámulatos operatőri munkával szabályosan beleégeti a memóriánkba a szebbnél szebb képeket. Kifejezetten jó érzés nézni a sivatagot, a nagytotálokat és a hosszabb-rövidebb plánokat. Gratulálok annak a rengeteg embernek (elképesztően hosszú a stáblista), akik a látványtervek megvalósításán fáradoztak. A gyártási költségvetés minden egyes dollárja meglátszik a végeredményen. És gratulálok Viggo Mortensen főhősünknek is, aki felismerte, hogy a Hidalgohoz nem kell majd két-három arckifejezésnél többet produkálnia, és ezekkel is bőven elviszi majd a hátán a mozit. Be is jött neki. Úgyhogy ezeket figyelembe véve ez egy jó film.
II. Fogalmam sincs, hova pakolták az eszüket a kedves filmkészítők. Már az elején gyanút kellett volna fogjak. Igaz történetként beállítani valamit, amiről soha nem bizonyították, hogy valóban megtörtént, elég merész feltételezés és felelőtlen is (no, nem a várható anyagiak szempontjából). Összes erénye mellett a Hidalgo nem lett más, mint egy újabb Amerika-film, méghozzá az igazán keményvonalas fajtából. Mert itt az arab uralkodóról kiderül, hogy titokban amerikai regényt olvas, az arab nőről, hogy csak az amerikai férfi mellett lehet igazán önmaga, hogy az amerikai lovak a legjobbak a világon, hogy az amerikaiak minden nehézségen túl tudnak lépni, hogy becsülettel harcolnak és küzdenek a végsőkig. Kicsit sok lett az Amerika. És ez nagyot ront az élvezhetőségen. A kiszámíthatóságról már szót sem ejtek, ahogy a dramaturgiai döccenőket is jobb figyelmen kívül hagyni. Karakterközpontú drámának indul a Joe Johnston dirigálta mozi, hogy aztán átcsapjon egy lovas kalandfilmbe. Az első háromnegyed órát ily módon nem igazán értem, simán elkezdődhetett volna a verseny a tizedik percnél is, mivel az amerikai történésekre később nagyon kevés konkrét visszautalás történik. A végére legalább a naplementés romantizálástól megmenekülünk, cserébe kapunk sok-sok vágtató lovat, ami azért valljuk be mégis jobban passzol ehhez a filmhez.
Nagyon vegyes érzéseim vannak, egyszerre rossz és figyelemre méltó filmalkotás a Hidalgo. Úgyhogy egyezzünk ki egy közepesben, amíg jobban bele nem gondolok a hibákba.

Kiknek ajánlom?
Lovak szerelmesei, Viggo Mortensen szerelmesei, az arab világ szerelmesei, a gyönyörű panorámaképek szerelmesei ne hagyják ki. A többiek viszont inkább nevezzenek be valami másra.

Értékelésem: 60%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...