A Mississippi fekete angyala

Elfeledett spanyol film a spagettiwestern felvirágzásának évéből, fontos témával.







Objektíven: 1873-ban Golden Cityt, az amerikai kisvárost fegyveres bandák tartják a kezükben. A seriffet meggyilkolják, mert szabadlábra akart helyezni egy bűntettel gyanúsított négert. A felheccelt tömeg azonban ebbe nem törődik bele, és nyilvánosan felakasztják Jérome-ot. A város törvényes képviselői nem tudják, hogyan állítsák helyre a rendet és a szomszédos egyházközségtől kérik, hogy egy fiatal, energikus papot küldjenek hozzájuk, aki jó hatással lehet a népre. A kisváros lakói izgatottan várják Murray atyát. Az üdvrivalgás azonban megakad a torkukon, amikor meglátják, hogy az atya néger. Ettől kezdve minden gyökerestől felbolydul a kisvárosban...

Szubjektíven: Pedig minden adva volt ahhoz, hogy maradandó filmalkotás szülessen. Emlékezzünk, 1964-et írt a naptár. Ebben az évben indult hódító útjára a spagettiwestern, és ebben az évben nyert először a filmtörténelemben főszerepért Oscar-díjat fekete bőrű színész. A Mississippi fekete angyala mindkét témában valamilyen módon érintett volt, ráadásul nem olasz és nem is amerikai, hanem spanyol tálalásban került a nagyközönség elé. A bátortalan rendezés azonban kis híján teljesen elveszi a téma élét. A felvezetés és a film első fele remek, aztán valahogy kifogy belőle a szufla. Bár egy remek zárójelenetre még így is futja, de az összkép még így is hiányos. Minden kicsit steril marad. A téma a végére veszít súlyából, mintha útközben meggondolták volna magukat az alkotók. A rendezés tehát nem hoz igazán maradandót, hiába igyekeztek nagyon a díszletesek, kosztümtervezők. Akit úgy érzem ki kell emelni, az Rene Munoz, aki visszafogottan, mégis intenzív jelenléttel kelti életre Murray atya karakterét. Nélküle kevesebbet érne a film, mely így is kis híján kiesett az évtizedek rostáján. Szereplői mentik meg A Mississippi fekete angyalát és az a tény, hogy a bátortalanság mellett nem hozható fel komoly hiba ellene. Sőt, méltányolandó, hogy fontos témához nyúl és van mondanivalója. Ez már 1964-ben is számított.

Kiknek ajánlom?
Nehéz ügy, mert akik a téma miatt néznék meg, azoknak a western-típusú tálalás nem fog tetszeni, a western rajongóknak meg kevéssé lesz magával ragadó Ramon Torrado rendező mozija. Egyszer azért érdemes nekiveselkedni.

Értékelésem: 70%

Egérmese 2. - Egérkék a Vadnyugaton

Amerikai álom amerikai tájon amerikai animációban. Mégis működik... Mégis? Miért olyan hihetetlen ez? Talán azért, mert egy legendás kasszasiker folytatásáról van szó, ami kvázi "megrendelésre" készült. Lehet így jó filmet csinálni? Úgy tűnik lehet.




Objektíven: A Mousekewitz családnak rá kell jönnie, hogy az utcakő Amerikában sincsen sajtból és az egérlyuk sem kényelmesebb, mint máshol, de azért a gyerekek álmodoznak. Tánya arról, hogy egy napon híres énekesnő lesz, Fievel pedig arról, hogy példaképe, Wylie Burp, a híres seriff nyomdokaiba léphet. A Vadnyugat új kalandokat kínál. De a gonosz Karmanyúznak ördögi tervei vannak, s Fievel rájön, hogy becsapta az egereket. Karmanyúz egyetlen célja egy kiadós egérburgert készíteni a macskáknak, amint felépült a vadnyugati városka. Szerencsére Fievelnek jó barátai vannak, Tigris, a macska és Wylie Burp, a seriff. Az ő segítségükkel veszi fel a harcot Karmanyúz és bandája ellen.

Szubjektíven: Sokan néznek rossz szemmel Don Bluth ténykedésére. Tény, az ő égisze alatt készült rajzfilmek szinte mindegyike az amerikai álommal foglalkozik vagy így, vagy úgy. Bluth nem is tagadhatná le, hogy nagy hazafi. Ebbe a rajongásba pedig képes volt milliókat magával vonzani, miközben sokszor érzékeny társadalmi témákat is elővett. Itt elég a Minden kutya a mennybe jut döbbenetes alvilág-ábrázolására vagy az Egérmese emigránsokkal kapcsolatos égető kérdésfelvetéseire gondolni. Ez utóbbi azért is jelentős alkotás, mert - Steven Spielberg megelégelvén a Disney egyeduralmát - először volt képes bevételi mutatókban túlszárnyalni egy, az Egérbirodalom égisze alatt készült rajzfilmet. A siker óriási volt, még egy Oscar-jelölés is jutott az alkotóknak. Így tehát jöhetett a folytatás... Mely nem sikerült rosszul. Sőt! A kulcsfogalom talán az őszinteség. Minden gondolatot a lehető legkomolyabban vesz és tár a néző elé. Álmok megvalósítása? Hát persze! Gonosz legyőzése? Mi az hogy! Lehetetlen helyzetből visszatérés? Hajrá! Többnyire nem ezt szoktam írni, de ennek a filmnek kifejezetten jót tesz, hogy nem ironizál, hanem komolyan végigviszi az általa fontosnak gondolt elveket. Az egész prímán sikerült kezdés után "menjünk a Vadnyugatra, mert ott az ígéret földje" cselekmény következik, az egerek nyugatra indulnak, mert úgy hallották, hogy ott a macskák és az egerek békében élnek, és együtt munkálkodnak egy jobb világért. Ebből persze vajmi kevés az igazság... A megérkezés után tulajdonképpen egy hagyományos western következik. Megjelenik az öreg, tapasztalt westernhős alakja, aki egy fiatalabbat tanít be, hogy leszámoljon a gonosztevőkkel. Vannak indiánok, akik érdekes módon üde színfoltját adják a mozinak azáltal, hogy inkább trópusi bennszülöttekre emlékeztetnek... A film a nagy lehetőségekről mesél. Nem helyezi magasra a lécet, így nem is veri le. Az első rész erős társadalom-kritikája a múlté, de ide nem is illett volna. A második Egérmese gyerekbarát film lett, melynek megnézése közben a gyermeklelkű felnőttek is elgondolkodhatnak arról, mivé lettek fiatalkori álmaik... És ehhez nem kell amerikainak lenni.

Kiknek ajánlom?
Don Bluth rajongók ne hagyják ki, ahogy azok se, akik szívesen néznek végig gyermekükkel egy vadnyugati rajzfilmet. Iskolás kortól szerintem bátran megnézhető.

Értékelésem: 80%

DC Showcase: Jonah Hex

A felnőtt korba lépő DC Comics Animation egyik legsikerültebb darabja, mely utcahosszal veri a moziváltozatot.






Objektíven: A sebhelyesarcú fejvadász egy kisvárosba érkezik, ahol a helyi madame elcsábítja, majd meggyilkolja a tehetős átutazókat.

Szubjektíven: A DC Showcase animációs sorozata még a '90-es évek elején indult útjára, de a különböző részek igazán akkor váltak népszerűekké, amikor a képregény-filmek világszerte divatba jöttek az új évezred első éveiben. Különösen a fiatal srácok közül ismerik sokan a DC karaktereit; The Spectre, Green Arrow, Black Adam és a többiek. Most Johah Hex, a vadnyugati fejvadász története kerül terítékre. Érdekes, hogy pont ezen a ponton támadható leginkább Joaquim Dos Santos alkotása. Bármennyire is rövid, egy hangyányival több történetbonyolítás ráfért volna a filmre, legalább a címszereplő esetében. Ugyanakkor fejet kell hajtani a bámulatos hangulat és képi világ előtt. Amivel The Spectre esetében hosszan próbálkoztak, az itt szinte egyetlen snittel létrejön. Vadnyugati légkör, érdekes karakterek, pompás, mégis visszafogott színvilág. A sorozat még megfilmesítésre váró részeinek is legalább ilyen magas színvonalat kívánunk!

Kiknek ajánlom?
Fiatal képregény-fanatikusok ne hagyják ki, rajtuk kívül kevesen fogják élvezni.

Értékelésem: 75%

Drip-Along Daffy

Így kell nyolc percben mesélni a Vadnyugatról.





Objektíven: Daffy kacsa megérkezik a Vadnyugat legbűnösebb városába és elhatározza, hogy rendet vág.

Szubjektíven: Ami sok társának másfél óra alatt sem megy, az Chuck Jonesnak és stábjának sikerül. Rövid játékidő alatt igazi vérbeli szórakoztatás. Az 1951-ben készült rövidfilm ügyesen használja a western műfaj elmaradhatatlan kellékeit, a csúcspontokat jelentő pillanatokat egy-egy apró geggel intézve el. Jót tesz továbbá az is, hogy a film feléig "csak" alapozás folyik, hangulatteremtés, ismerkedés a helyzettel. A közepén kicsit túlzásba esik Jones mozija poénkodás tekintetében, de a vége megint remek. Az 'I hate you!" beszólásért pedig külön piros pont jár!

Kiknek ajánlom?
Kellemes vadnyugati esti mesére vágyóknak.

Értékelésem: 85%

Vadnyugaton

Többen átkozzák azt a percet, amikor 1961-ben Gene Deitch átvette a Tom és Jerry sorozatot. Hátraarc a Hanna & Barbera szériához képest, vagy egyszerűen csak új irány?



Objektíven: Egy kis western-városkában Jerryt sajtlopásért körözik. Tom sarkantyúkon "lovagolva" érkezik az elfogására.

Szubjektíven: Az ember elsőre nehezen hiszi el, hogy Gene Deitch rajzfilmjei később készültek, mint a William Hanna és Joseph Barbera nevével fémjelzett alkotások. Valahogy kidolgozatlanabbnak, puritánabbnak tűnnek és kevésbé célozzák a fiatal és felnőtt közönséget. A Deitch-féle művek gyerekfilmek, csehszlovákos animációs megoldásokkal, a legkisebbek számára befogadható történettel, egyszerű poénokkal. A Vadnyugaton is illeszkedik a sorba. Allen Swift egyszemélyes hangjátékára már itt is épített a stáb, ő később még olyan sorozatoknál közreműködött, mint a Bátor, a gyáva kutya vagy a Barbapapa. Nehéz elfelejtenünk a '40-es és '50-es évek Tom és Jerry rajzfilmjeit, de még azokban is marad némi hiányérzet, akiknek ez sikerül. Ugyanis kevés az eredeti ötlet, egyáltalán az ötlet és a kreativitás. Néhány megtekintés után megunható, felejthető művekről van szó, ilyen a Vadnyugaton is, mely csak kevés lurkónál fogja elindítani az indián-korszakot.

Kiknek ajánlom?
Fékevesztett Tom és Jerry rajongóknak, illetve azoknak, akiknek bejönnek a No, megállj csak! - típusú animációk.

Értékelésem: 65%

Blueberry - A fejvadász

Messze van attól, hogy jó legyen, mégsem mondanám rossz próbálkozásnak Kounen moziját.






Objektíven: A tizenéves Mike Blueberry életét egy indiánok törzsnek köszönheti, akik befogadják maguk közé. Évekkel később Mike visszatér a fehérek világába, ő lesz Palomito város seriffje. Egy nap a helyi italmérésben verekedés robban ki, a bajkeverők egyikéről pedig kiderül: valójában Werner Amadeus von Luckner báró. Ráadásul von Luckner birtokában van egy puska, amely egy halott helybelié volt, így első számú gyanúsítottá lép elő a gyilkosság ügyében. Az emberek felháborodottan meg akarják lincselni a bárót, de Blueberry megmenti őt, hogy átadhassa két fejvadásznak. A bárónak azonban sikerül egérutat nyernie.

Szubjektíven: Zavarba ejtő film, az biztos. Mondjuk mi másra számítson az ember, ha a Dobermann rendezőjének alkotására ül be. Ráadásul képregény-adaptáció, mindez a vadnyugaton, az elképesztően karizmatikus színész, Vincent Cassel főszereplésével. A kritika mégis a sárga földig döngölte a mozit a bemutató után - meg kell jegyezni, sok tekintetben jogosan. Az egy dolog, hogy gyakorlatilag két filmet látunk (egy fantasyba hajló álomlátósat és egy kalandosnak szánt westernfilmet), ettől még mindez működhetne, ahogy papíron működött is. Az adaptálás során azonban az alkotók érezhetően nem a karakterek felé fordultak, hanem a vizuális lehetőségeknek adtak nagyobb teret, amelyet aztán ki is használtak a konkrét megvalósítás során a trükkmesterek. A számítógépes animáció minőségéről legyen elég annyi, hogy 11 évvel korábban a Jurassic Park hitelesebb és szebben kinéző "lényeket" vonultatott fel. Ilyen módon a transzcendens világ atmoszférája is kevésbé jön át, az érthetetlen szövegek pedig inkább zavaróak, tovább kuszálják az amúgy is zűrzavaros képet. Hogy mégsem kapcsolja ki az ember az egészet, az véleményem szerint Vincent Casselnek köszönhető, akinek remekül áll ez a szerep (is). Hiteles marad és élettel telíti karakterét az elejétől a végéig. Színészkollégái már nem teljesítenek ilyen fényesen. Michael Madsen középszerű, Ernest Borgnine-t mintha csak dísznek tették volna be, Djimon Hounsou kevéske szerepét elképzelés nélkül hozza, Juliette Lewis pedig szerintem még életében nem volt ennyire rossz, mint itt. Pedig mennyi nagy név! - Hiába, nem garancia a sikerre. A látvány és díszlettervezők munkáját újfent csak dicséret illetheti, ahogy azt is érzi a rutinos filmnéző, hogy itt tehetséges rendező áll a háttérben. Tehetséges, akinek ez most csak félig-meddig jött be. A fantasy része és a western része is csak félig.

Kiknek ajánlom?
A western szerelmeseinek érdemes egy próbát tenni vele, egyéb esetben csak akkor ajánlom, ha valaki gyógyíthatatlan Vincent Cassel-fanatikus.

Értékelésem: 55%

Wild Wild West - Vadiúj Vadnyugat

Hiába, nem sikerülhet minden. Barry Sonnenfeld az Addams Family után igencsak mellényúlt.







Objektíven: A büszke déliek visszavágásra készülnek az elvesztett polgárháború után. Hadseregük nem lévén új és minden eddiginél hatékonyabb harci eszköz kifejlesztésén és Grant elnök meggyilkolásán dolgoznak. Vezérük a zseniális és bosszúéhes háborús veterán, Arliss Loveless (Kenneth Branagh). Az agytröszt parancsára elrabolják az Államok legnagyobb tudósait, hogy titkos rejtekhelyükön a félelmetes Tarantula nevű harci szerkezet megvalósításán dolgozzanak. A kormány két legjobb titkos ügynökét küldi a mindenre elszánt lázadók megállítására. Az egyik James West (Will Smith), akinek sármja, nagy dumája és gyors keze a fegyvere. A másik Artemus Gordon (Kevin Kline), aki pedig az álcázás, az intelligencia és az ügyes kis szerkezetek nagymestere. A két ügynök kezdetben egymással rivalizálva vág neki a feladatnak, de gyorsan rájönnek, hogy ezzel az ellenféllel szemben csakis egymással társulva érhetik el céljukat.

Szubjektíven: Az egy dolog, hogy bukás volt a mozipénztáraknál. Viszont a (sokkal) szebb napokat látott Barry Sonnenfeldet is ez a western-vígjátéknak szánt produktum indította el a süllyesztő felé és ez már inkább szomorú. Olyan rendező, akinek a világ egy galád családot és pár sötét zsarut köszönhet, nem elégedhetne meg ilyen alapanyaggal. Pedig ketten dolgoztak a sztorin és négyen (!) a forgatókönyv kimunkálásán. Mégis egy káosz lett belőle. A sci-fi, a vígjáték és a western vonal nem állt össze egésszé, az egymásra dobált ötletek sokasága pedig önmagában kevés. Sonnenfeld láthatóan nem tudott mit kezdeni a helyzettel, ahogy színészei is inkább a ripacskodás felé fordultak határozott koncepció hiányában. Szinte rossz érzés olyan nagyszerű színészeket látni, mint Kevin Kline vagy Kenneth Branagh, akikről tényleg halvány fogalmam sincs, miért kötöttek ki egy ilyen film forgatásán. A látvány, néhány jól elsütött poén és a gondosan kimunkált díszletek segítenek a mozi túlélésében. Egyébként a film - ahogy ezt már mások is többször leírták - önmaga paródiája. De még annak is gyenge.

Kiknek ajánlom?
Senkinek, Sonnenfeld rajongótáborának legfőképp nem, mert ők elég nagyot csalódhatnak a Men in Black és az Addams Family után.

Értékelésem: 30%

AZ ÓCEÁNJÁRÓ FEDÉLZETÉN

Felszedi a horgonyt az Óceánjáró! Az elmúlt hetekben a francia partoknál időztünk, egész pontosan Cannes térségében. Véletlenszerűen kiválasztottam 15 filmalkotást, melyek díjazottjai voltak az itteni igen nívós filmfesztiválnak és ezekről írtam véleményt. Scorsese Taxisofőr-je mellett találkoztunk magyar díjazottakkal is, és lehetőségünk nyílt megemlékezni kedvenc filmes műfajomról, az animációról is.
Több mint 130 bejegyzés után itt az ideje visszatekinteni kicsit, mielőtt tovább indulunk. Mi mindent érintettünk, merre jártunk eddig? A 15 filmet számláló blokkok között volt már "Magyar filmes", "Könyv alapján készült - adaptációs", "Eredeti ötleten alapuló", "Világjáró rövidfilmes", "Animációs rövidfilmes" és még több más kategória. Értékeltük az elmúlt évtizedet, összefoglalót írtunk a kortárs magyar film utánpótlás-neveléséről és bepillantást nyertünk az Alien-tetralógiába is...
Ezen a ponton szívesen biztatok minden kedves Olvasót a kommentelésre és a kommunikációra. Legyen az Óceánjáró mindannyiunké! Én pedig igyekszem majd válaszolni! Akkor hát előre!

Következő állomásunk messzebb már nem is lehetne a francia partoktól. Nyugatra hajózunk, egész pontosan Amerika azon területére, melyet nemes egyszerűséggel legtöbben csak így neveznek: Vadnyugat. - igen, ebből már ki lehet találni. A következőkben - szintén véletlenszerűen - 15 westernfilm kerül terítékre. Jó olvasgatást! Pisztolyokat békén hagyni!

The Lunch Date

Egyetlen baj van vele. Nem szabad hozzá ismerni a Szalontüdő című magyar rövidfilmet.





Objektíven: Egy hölgy lekési a vonatát a pályaudvaron. Furcsa kaland veszi kezdetét...

Szubjektíven: Adja magát az összehasonlítás, mégis megpróbálkozom a két film különválasztásával. Koncentráljunk most csakis Adam Davidson mozijára. A rendezői munkában azt tartom leginkább megsüvegelendőnek, hogy a nyilvánvaló társadalmi él mellett Davidson alkotása személyes tudott maradni. Fontosak a karakterek, a főhősnő különösen. Pontosan adagolva érkezik a feszültség, a történet újabb és újabb fordulópontjai. Jó érzés nézni ezt a filmet. Külön piros pont a fekete-fehér képvilágért és a remek hangulatért!

Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki igényes filmre vágyik és még nem volt szerencséje a Szalontüdőhöz!

Értékelésem: 85%

Eső után

Díjeső után.





Objektíven: A film egy menekülés és egy szomorú visszatérés történetét meséli el, egy nő és egy férfi kapcsolatát.

Szubjektíven: Nem először találkozunk olyannal, hogy valamit külföldön elismernek, idehaza értetlenség jut osztályrészéül: Mészáros Péter filmje valószínűleg jobban a figyelem középpontjába kerülhetett volna... de abban az évben Kertész Imre irodalmi Nobel-díja "vitte a pálmát" ebben a kategóriában. Pedig az Eső után megérdemli a figyelmet. Minimalista eszközökkel megoldott dráma, mely igazán hangulatával és egyszerűségével ragad magával. A rendező egyik első filmjéről van szó, újabb alkotásai rendezésileg már biztosabbak, de kétségtelen tény, legnagyobb sikerét ezzel a filmjével aratta Mészáros Péter. Sok sikert a további munkához!

Kiknek ajánlom?
Nem könnyen emészthető drámák szakavatott közönségének, szimbolizmustól sem visszariadóknak. Megéri.

Értékelésem: 70%

Szél

Rövidfilm egy fotó alapján.




Objektíven: 1994 decemberében egy filmes kurzuson Bíró Yvette azt a feladatot adta, hogy a részvevők írjanak forgatókönyvet egy rövidfilmhez Lucienne Hervé "Három asszonyság" című 1952-ben készült fekete-fehér fotójára. A film hat perces snittben mutatja meg azt, amit nem látunk Hervé fotóján.

Szubjektíven: A Marie-Geneviève Ripeau közreműködésével készült "Egy akt felöltöztetése" című kötetben szerepel Iványi alkotásának alapanyaga. A Szél diadalmaskodott a Cannes-i Filmfesztiválon, Drezdában, és Torinóban is kitüntették. Mindmáig az egyik legelismertebb magyar film a győztesek közül. Iványi Marcell minimalista eszközökkel is kemény, embert próbáló művet tett le az asztalra, hat perc, mégis többre képes, mint sok más pályatársa órák hosszú leforgása alatt. Ki kell emelni Haraszti Zsolt operatőr munkáját is, aki látszólag csak pásztáz, valójában remekül kap el hangulatokat, képeket. Jó lenne több ilyen színvonalas munkát látni. Színvonalasat, mégis kevésbé "magyaros" végkifejlettel rendelkezőt.

Kiknek ajánlom?
A fekete-fehér képeket, a lassú filmeket kedvelőknek.

Értékelésem: 75%