2010. október 7., csütörtök

A Föld


Bolygónk a Föld veszélyben van. Gigantikus közhely, igaz? Nos, ez után a dokumentumfilm után garantáltan másképp vélekedünk majd a környezet megóvásának fontosságáról.





Objektíven: A film David Attenborough világhírű TV-sorozatának, a "Bolygónk a Föld"-nek a moziváltozata. Az "Earth" mérföldkő a természetfilmek történetében, hiszen az alkotók a legmodernebb technikai vívmányokat hívták segítségül a filmezéshez. A produkció öt éven át készült, több mint 200 helyszínen. Ez a lélegzetelállítóan gyönyörű természetfilm egy felejthetetlen utazásra viszi a nézőt, az Északi-sarktól indulva a Déli-sark felé, követve a Nap útját, és az évszakok változásait. A film főszereplői olyan csodálatos teremtmények, akiknek a mindennapjain keresztül bepillantást nyerhetünk bolygónk varázslatos, de sokszor kegyetlen világába. Lenyűgöző képeket láthatunk egy téli álmából ébredő jegesmedve családról; elefántokról, akik a sivatagon átkelve, számtalan veszéllyel szembenézve igyekeznek, hogy elérjék az Okavango folyót; és bálnákról, aki bejárják az óceánokat, hogy élelemhez jussanak.

Szubjektíven: A Föld tulajdonképpen úgy válik gyönyörű, hiteles természetfilmmé, hogy semmi újat nem mutat fel. Repertoárja mindarra a már ezerszer látott sablonra és klisére épül, melyek a National Geographic-os alkotásokat évek óta jellemzik. Ki nem látott még élelem után kutató jegesmedvét, vacsorája után vágtázó gepárdot, szomjúság elől menekülő elefántcsordát? Mindannyian láttunk már. Csak nem ilyen pontosan, szépen fényképezve, dramaturgiailag precízen végigvezetve. A természet nyers, durva törvényei arcul csapnak és egyúttal ámulatba ejtenek bennünket. Így történhet meg, hogy egy naturális, brutális összecsapást egy olyan snitt követ, mely véleményem szerint a valaha rögzített leggyönyörűbb sarkvidéki naplementét festi a mozivászonra. Az érzelmi azonosulást nem csökkenti az emberi lények hiánya – szinte inkább az ellenkezőjéről beszélhetünk. A Föld nagy előnyévé válik a kiszámíthatatlanság is, nem lehet tudni, a következő pillanatban az anyatermészet gondoskodó vagy gyilkos oldala sújt-e le. (A gepárd üldözési jeleneténél két percig nem kaptam levegőt – megrendítő képsorozat) Összességében A Föld nem olyan felszínes, mint a Vándormadarak, de nem is tud olyan mélyre menni, mint a Pingvinek vándorlása. Túlzásba vitt mellékszálak, esetenként kevésbé érdekfeszítő motívumok hangsúlyozása gyengíthetik a filmes élményt. Azon pedig már meg sem lepődtem, hogy alig néhányan lézengtünk a hatalmas moziteremben. Az emberek nem kíváncsiak a bolygójukat érintő sarkalatos kérdésekre. Egy nagy örömöm azonban mégis volt. Hazafelé baktatva megpillantottam két hölgyet, akik előttem ültek a moziban. Éppen a jegesmedvék és fókák helyzetét tárgyalták elmélyülten. Itt kezdődik…

Kiknek ajánlom?
Minden természetbarátnak, meleg szívvel.

Értékelésem: 80%
... és hamarosan a sötétség



A mai zsánerfilmek egyik alapja, méltatlanul mellőzött thriller 1970-ből.






Objektíven: Két fiatal angol lány, Jane és Cathy a nyári vakációjukon Franciaországba indulnak kerékpártúrára. Az egyik vendéglőben Cathynak megtetszik egy fiatal férfi, aki eleinte közömbösen viselkedik a lányokkal szemben. Mikor továbbindulnak, észreveszik, hogy a férfi motorján követi őket. Cathy mindenáron meg akarja várni a jóképű motorost, míg Jane ellenzi az ötletet. A lányok végül összevesznek és szétválnak, ám mikor sötétedni kezd, Jane visszafordul barátnőjéért. Hiába keresi, Cathynak csak néhány holmijára bukkan, melyek szanaszét hevernek a fűben. Jane valami nagyon rosszat kezd sejteni...

Szubjektíven: 40 évvel ezelőtt Robert Fuest gondolt egyet és igen merész filmmel jelentkezett. Az első percektől kezdve folyamatosan növekvő feszültség tartja sakkban a nézőt, és a végéig nem ereszt a baljóslatú hangulat. Mindezt olyan filmtechnikai megoldások kísérik, melyekkel sajnos manapság már ritkábban próbálkoznak. Hitchcock nagy pillanatait idézi Fuest filmje; mesteri vágások, a plánok ügyes váltása és kiváló kísérőzene. Olyan, mintha Alfred Hitchcock dramaturgiájával a francia új hullámosok, Godard és Truffaut készítenének filmet. Ellentétben sok más hasonló alkotással, itt a cselekmény természetes helyszíneken; valahol a nyári, vidéki Franciaországban játszódik, ragyogó napsütésben. Kevés szereplős film, így gyanússá válik mindenki, aki megjelenik. Külön érdekesség Sandor Elés, vagyis az 1936-ban Budapesten született, és 2002-ben Londonban szívrohamban elhunyt Éles Sándor szereplése, aki egyike azoknak a magyaroknak, akik külföldön sikeres karriert értek el. Játéka nagyszerű, de a többiek sem maradnak el mögötte. Kétségek között hagynak minket a szereplők, senkiről nem biztos semmi. Mint egy jó krimiben általában. Újabb bizonyíték ez a film arra, hogy egy történetet jól kell tudni előadni, prezentálni. A legtöbb kritikus pont a történet eredetiségét hiányolta. Valóban nem eredeti, csak remekül eljátszott. A sztori pár mondatban felvázolható. Csak amíg eljutunk oda, amíg fény derül a gyilkos kilétére, már lerágtuk mind a húsz körmünket.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kedvelik az elegáns brit thrillerek világát. 14 éves kor felett.

Értékelésem: 85%
Péter és a farkas


Ékköve egy műfajnak, melyet már temetni kezdtünk.








Objektíven: Szergej Prokofjev klasszikus darabjának animációs feldolgozása egy kisfiúról, akinek szembe kell néznie az éhes farkassal.

Szubjektíven: Nemhiába a nemzetközi összefogás. Angol, lengyel, mexikói és norvég alkotók koprodukcióját dicséri ez az animációs film, melyet Suzie Templeton angol direktor rendezett. A CGI filmek fénykorában elkészült munka rávilágít arra a tényre, melyet sokan feledni akarnak. Nem elsősorban eredeti ötlet kell, hanem az ötletedet elő kell tudni adni. Itt klasszikus darabról van szó, Szergej Prokofjev Péter és a farkasáról. Suzie Templeton és csapata olyan technikához nyúlt, melyet többen megmosolyognak a XXI.század első évtizede után. Stop-motion, mely nemcsak nosztalgiázásra kiváló, bebizonyosodik, hogy ma is életképes technika. A 2006-ban készült alkotás annyi érzelmet, annyi hangulati elemet jelenít meg és ment át az eredeti történetből, hogy egy percre sem lankad a nézői figyelem, pedig nem gyors sodrású filmről van szó. Zene és bábanimáció szépen felelgetnek egymásra, párbeszédük építi fel Templeton filmjét. A hagyományos vonalvezetésű darab egyben fejlődéstörténet is, Péter kapcsolatrendszere pontosan fejlődik ki előttünk. A dramaturgiában akad ugyan egy-két döccenő, és a megvalósításban is fellelhető néhány karikaturisztikus túlzás, de ezek sem csökkentik a finálé visszafogott, éppen ezért katartikus erejét. Az Amerikai Filmakadémia sem tudott szemet hunyni a lelkes alkotó csapat munkája felett. Templeton filmjét a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjjal tüntették ki. Semmiképp sem érdemtelenül.

Kiknek ajánlom?
Ismét azokhoz szólok, akik kedvelik a klasszikus zene és az animáció összjátékát. Péter és a farkas-rajongóknak kötelező darab. 10 éves kor alatt talán félelmetes lehet.

Értékelésem: 85%

2010. október 5., kedd

Apa - Egy hit naplója


Hosszabban egy filmről, mely megérdemli.








Objektíven: 1945-ben vagyunk, túl Budapest ostromán. Takó Bence igencsak kevés emléket őriz édesapjáról, Takó doktorról. Az élet nem könnyű, állandósulnak a nehézségek Apa hiányában. Bence féltő gonddal viseltetik azok iránt a tárgyak iránt, melyek egykor Takó doktor tulajdonát képezték. Egy szemüveg, egy kabát, egy óra, és nem utolsósorban három apró emlék elég lesz ahhoz, hogy Bence elképzeljen egy világot, melyben édesapja a főszereplő, legendás hős, partizán, főorvos. Az évek múlnak és múlnak. Takó Bence pedig lassan válaszút elé kerül. Annival való kapcsolata fantáziavilágának átértékelésére készteti, de sikerülhet-e kilépni Apa csodálatos, óvó, védelmező ereje alól?

Szubjektíven: Szabó István ’60-as, ’70-es években készült alkotásaiban többnyire saját generációjának meghatározó alapélményeit dolgozza fel, de már előkerülnek Közép-Európa múltjának és jelenének kérdései, politikai és morális problémái is. Több elemző egyetért abban, hogy Az Apa – Egy hit naplója az Álmodozások korával (1965) és a Szerelmesfilmmel (1970) önéletrajzi trilógiát alkot. Szabó István azonban ezt az értelmezést elutasítja. (Mancs: "Mondani kell valamit" – Papp Gábor Zsigmond beszélgetése Szabó Istvánnal) „Ő saját generációjáról készít filmet. Ez a generáció háborús gyerekként nőtt fel, gyakran apa nélkül, csonka családban. Nem sajátítaná ki ezt a sorsot, inkább egy generáció sorsának tekintené.” Ehhez a tételhez szól hozzá a film eleji József Attila idézet: "…nézek farkasszemet, emberarcú, a hiányoddal". A Bukj föl az árból című versből már tudjuk, hogy a költő a társadalom igazságtalanságaival néz szembe, miközben a hit kérdéseit feszegeti. Ismét párhuzam a vers és a film között. A költő szerint a világ nem ilyen lenne, ha felelősen lenne irányítva. A filmrendező szerint egy nemzedék nyögi elhibázott lépések sorozatát. A tragikus felhangot követően hamar felvesszük Szabó István mozijának vezérfonalát. Filmjének egyik legnagyobb erénye a tematikus és a stiláris szempont összehangolása. Az Apa tematikusan egy fejlődéstörténetként értelmezhető, melyben a főhős egyre inkább belátja, hogy belső vívódásait saját magának kell fel-, és megoldania. Takó Bence felnőtté érik, de valahol mégis megmarad egyfajta burokban. Édesapja, mint útitárs kíséri el mindenfelé, és sok dolgot meg is old fiának. Az apa-fiú kapcsolat bemutatása során Szabó István igazolja, miért tartották/tartják a magyar „új hullám” egyik jelentős képviselőjének. Sára Sándor operatőr kamerája ugyanúgy a képzelet szárnyán jár-kel, mint a kis Takó fantáziája: a rendező stiláris leleménye, hogy Bence néhány emlékből, különböző filmes műfajok stílusában rekonstruálja édesapja életét. Bár az akció és kaland szcénák némelyike igencsak megmosolyogtató, az ügyes vágói munka feszültséggel telíti ezeket a jeleneteket is. Az újabb és újabb tartalmi egységekben fontos szerephez jut a flashback-technika, és a film meghatározó formai eleme a montázs. Maga a történet is napló jellegű, amitől szintén nem idegen a montázs látásmódja. François Truffaut és Jean-Luc Godard hatása lépten-nyomon felfedezhető az Apában, elég a három apró emlékre gondolni, melyet Takó Bence édesapjáról őriz. A tyúk kergetése a seprűvel, a kórház folyosóján való szaladgálás, vagy az a jelenet, amikor idősebb Takó cigarettával a szájában lehajol a kamera nézőpontjában álló gyerekhez, felemeli, és még körbe is fordul vele. A visszaemlékezés-jelleg Takó egyetemista évei alatt döcög egy kicsit, a film itt mintha kapkodóbb lenne, az új hullámos formai megoldások felerősödnek a naplószerűség kárára. Persze így is akad néhány nagyon szép jelenet (séta a rakparton, Apa szülőfalujának megismerése) Az Annival való kapcsolat bemutatásához nincs elegendő jelenet, hiányzik a kapcsolat mélysége, így a Bencében meginduló változást is csak bizonyos mértékben érezzük indokoltnak. A fiatalkori naplóbejegyzések/narrációk ritkán és erőltetetten jelentkeznek, és nem készítik elő megfelelő mértékben a zárlatot. Így pedig elmarad a katarzis. Az utolsó jelenetnél Bence ismét édesapja sírja felett áll, jelezve, hogy leszámolt fantáziavilágával, immár a saját lábán kezd új életet. Ezt készséggel el is hisszük, bár nem haragudtunk volna, ha a 86 percnyi játékidő kinyúlik az utolsó rész meghosszabbodása miatt. Keserű szájíz így sem marad, kárpótol bennünket a színészek remek játéka, különösen Gábor Miklós magával ragadó a címszerepben. Sólyom Kati páratlan ügyességgel használja kiváló orgánumát, Halász Judit kiabálására pedig már akkor is öröm lehetett felébredni. Az Apa – Egy hit naplója bekerült a "Budapesti tizenkettő"-be 1968-ban. A Budapesti tizenkettő az 1948–1968 közötti évek legjobbnak tartott 12 magyar filmje, melyeket a magyar filmszakma titkos szavazással jelölt ki. Ez is arra mutat rá, hogy hazai filmművészetünknek egyik meghatározó és fontos darabjával állunk szemben. Szabó István filmje valóban egy hit naplója. Egy apa nélkül felnőtt nemzedék hitéé, mely kénytelen volt leszámolni az ábrándokkal és a fantáziával, hogy a saját erejéből építsen magának életet.

Kiknek ajánlom?
A magyar film és a francia új hullám kedvelőinek. Fiataloknak és időseknek egyaránt. Fontos film.

Értékelésem: 80%

2010. szeptember 30., csütörtök

Golet v udoli


Zsidó kultúrtörténet profizmussal.








Objektíven: Josef Kemr egyik utolsó filmjében egy zsidó család mindennapjaiba tekinthetünk be. Hagyományok, vívódások, szeretet, kísértés és humor a főszereplők.

Szubjektíven: Ivan Olbracht könyvéből Jana Dudkova írt forgatókönyvet. Az 1930-as évek Csehszlovákiájában járunk és a történet egy fürdő megszentségtelenítése körül bonyolódik, minek kapcsán számtalan kérdés merül fel. Mennyire kell ragaszkodni az esetleg érthetetlen hagyományokhoz? Mennyire fontos a család és a tágabb család? Mit jelent hittel kitartani valami mellett? Zeno Dostal rendező filmje messze kerüli a didaktikusságot, mégis elgondolkodtat. Finoman adagolja a humort és nagyszerű érzékkel tartja fenn az érdeklődést. Filmje így képes meglepően hétköznapi, ugyanakkor érdekfeszítő lenni. A színészek remek játékához felért a stáb többi tagja is. Az operatőri és a filmzenei ténykedés Cseh Oroszlán díjat ért, a vágói munka is remek. A '90-es évek Csehországának egyik gyöngyszeme ez az alkotás, melyben Josef Kemr búcsúzott a színészet világától. Megtekintésre azért is érdemes, mert régen játszottak olyan filmet, melyben a zsidóság ennyire hétköznapi, reális arcát mutatta a kisember szemüvegén és nem a hatalmasok nagyítóján keresztül.

Kiknek ajánlom?
Nehezen hozzáférhető alkotás, lassabb folyású, de aki hozzájut, mindenképp nézzen bele.

Értékelésem: 90%
Cimborák - Hegyen-völgyön


"Ezt a filmet 3-99 éves gyermekek számára ajánljuk" pagony.hu







Objektíven: A nagysikerű első rész után, a három jó barát újabb kalandjain izgulhatnak kicsik és nagyok. Ebben a részben a főszereplők (Fickó és Pletyka) mellett más állatok is megjelennek, többet között hiúz, vadmacska, mókus, mosómedve és egy afrikai gepárd.

Szubjektíven: "A rendező nemcsak az állatok világát ismeri tökéletesen, hanem a filmművészetnek is kitűnő mestere. Nagyszerű érzékkel teremt feszültséget, alkalmazza a szakma minden fogását. Fickó és Pletyka színésznek is nagyszerű. Miközben "végrehajtják" a rendezői instrukciókat, lelkiállapotokat is képesek tükrözni. Tudnak "szomorkodni", "nevetni", "beszélni"..." - ebben áll ennek a filmnek nagyszerűsége, mely egyaránt mondható természetfilmnek, kalandfilmnek, családi filmnek, játékfilmnek, dokumentarista jellegű alkotásnak. Széles palettát járunk be 100 perc alatt, miközben csodálatos tájak, izgalmas kalandok váltakoznak. Homoki Nagy István nevére ideje lenne jobban figyelnünk. Sok család polcán ott látom műveit, de annál kevesebbszer tapasztalom, hogy hozzá is nyúlnánk. Pedig ha egyszer valaki beletekint a Cimborák sorozatba, azért nem lesz képes rögtön újabb DVD-t betenni a lejátszóba, mert azonnal a szabadba, a természetbe kívánkozik családostul. A Gyöngyvirágtól lombhullásig című klasszikus természetfilm után itt az újabb feltérképeznivaló kis hazánk gazdag filmterméséből.

Kiknek ajánlom?
A Pagony és a MoKép ajánlatát én sem tudom felülmúlni. 3-tól 99 éves korig ajánlott film.

Értékelésem: 85%

2010. szeptember 29., szerda

ABBA: The winner takes it all


Egy kiváló dokumentumfilm a múlt század végéről, abból az évből, amikor a világ ismét felfedezte magának a popzenei történelem egyik legnagyobb csapatát.






Objektíven: Ki ne ismerné az ABBA-t, minden idők egyik legsikeresebb együttesét? A banda még ma is hihetetlenül népszerű, több mint harminc évvel azután, hogy lemezeik többszáz milliós példányszámban fogytak. A tagok az 1983-as feloszlás óta most először szerepelnek egy filmben. Az ő történetüket meséli el Steve Cole és Chris Hunt dokumentum-mozija.

Szubjektíven: Túlzás nélkül állítható, hogy Anni-Frid, Agnetha, Benny és Björn zenéje még évtizedeken keresztül a popzenei érdeklődés középpontjában lesz, ahogy az elmúlt 3 évtizedben is ott volt, úgy, hogy a tagok már nem is játszottak együtt. Ez a dokumentumfilm akkor készült, amikor az utolsó próbáit tartották Londonban a Mamma Mia című musicalnek, ami azóta világhírű lett, minden idők egyik legsikeresebb darabjává nőtte ki magát, és a belőle készült film is megasikerré vált Meryl Streep és Pierce Brosnan főszereplésével. Mi végre ez a hatalmas, szűnni nem akaró ováció? Honnan jön az ABBA zenéjének frissessége? Hogyan képesek maguk mellé állítani sokakat a fiatalabb nemzedékből is? Csupán néhány azok közül a kérdések közül, melyekkel a film foglalkozik. Az angol szakemberek sikerrel kerülik el a túlzásokba esést, vagy a modern korra jellemző gyors - videoklipszerű - vágástechnikát. Jó érzékkel nyúlnak újabb és újabb témákhoz, végig fenntartva a néző érdeklődését. A játékidő ugyan kissé hosszúra nyúlik, de mindenért kárpótol bennünket a magával ragadó örömzene - ahogy a filmben megszólaló Bono is mondja. Rajta kívül velünk utazza még végig az ABBA egy évtizedét Tim Rice, Malcolm McLaren, Lasse Hallstorm, Michael Tretow és még sok más kiválóság a könnyűzene világából. "Az ABBA zenéje tiszta öröm, és ettől olyan különleges"- nyilatkozza a U2 frontembere. Mi a magunk részéről csak egyet érteni tudunk vele.

Kiknek ajánlom?
Az ABBA együttes rajongóinak mindenképp, de azoknak is, akik zenetörténeti érdekességekre vagy egy igényes dokumentumfilmre vágynak.

Értékelésem: 95%
4 perc


A kicsit semmitmondó cím szerencsénkre meglehetősen jó filmet takar.







Objektíven: A 21 éves Jenny számára bezárult az élet. Tíz évvel ezelőtt zongorán játszott, és csodagyerekként ünnepelték, most viszont gyilkosság miatt életfogytiglani börtönbüntetését tölti. Csak egy idős zongoratanárnőnek sikerül valamifajta kapcsolatba lépnie a rendkívül agresszív fiatal lánnyal, a börtön-szerte megmosolygott reszocializációs program keretében. A tanárnő vállalja, hogy felkészíti Jennyt egy zenei versenyre, melyet a börtön falain kívül rendeznek. Ez a kőkemény női börtön-dráma négy kategóriában nyerte el a Bajor Filmdíjat, mely az egyik legrangosabb német filmes kitüntetés.

Szubjektíven: A siker nem véletlen. A kortárs európai filmművészet egyik gyöngyszeme a 4 perc, melyben elementáris erő lakozik. Két ember kapcsolatát beszéli el, lehetetlen körülmények között, lehetetlen korban. Személyes tragédiák, a második világháborúig visszanyúló emlékek, erőszak és kétségbeesés. A remény mégis felülemelkedik. Kapcsolataink szebbik arca fényként világíthat. Erről tesz tanúságot a 4 perc, erőteljes zenei betéteivel, hibátlan színészi alakításaival. Senki se számítson egy Zongoralecke kaliberű filmre, bár a fekete-fehér billentyűknek itt is komoly szerep jut. A dráma jelen esetben másmilyen, de ugyanolyan mély és emberi. Amerikai stílusnak nyoma sincs. Egy-két karakter talán túlzottan elnagyolt és sablonos, és a játékidő is hosszabb a kelleténél, de vaskos hibát nem találunk a filmben. Kemény világ ez, keményen bemutatva, egy felejthetetlen 4 perccel lezárva…

Kiknek ajánlom?
Elsősorban a német stílus kedvelőinek, az egyszerű, sallangoktól, érzelgősségtől mentes filmek rajongóinak. Erős film, tizennyolc év alatt nem ajánlom jó szívvel.

Értékelésem: 80%

2010. szeptember 28., kedd

Rusalka


Színtiszta orosz képköltészet.





Objektíven: Különleges technikával készített animáció egy sellő, egy fiatal fiú és egy apa történetével.

Szubjektíven: Itt az idő, hogy tágabbra tekintsünk, egész pontosan a messzi orosz földek felé. Aleksandr Konstantinovich Petrov nem mai gyerek, de munkásságával bent tartja a nemzetközi filmes körforgásban a világ legnagyobb országát. Petrov szakmai igényességét az ilyen alkotásokkal csiszolja még fényesebbre. Egyedül rá jellemző technikai és vizuális megoldásai, mint sok-sok egymás mellé helyezett festmény állnak előttünk. Rusalka című munkájának alapja az orosz népi kultúra. Kevés helyszínen játszódik a cselekmény, mégis pontos körképet kapunk a távoli ország rideg tájairól, falusi szokásairól, életéről. Szívbemarkoló ballada ez, mely a műfaj valamennyi kritériumának megfelel. Karakterközpontú szemlélet, varázslatos hangulat, lírai hangvétel, a mindig sűrű balladai homályról nem is beszélve. Az orosz költészet nagyjait idézi a filmvászon, költészet, vizualitás, hangtechnika páratlan találkozása. 1989 óta várunk arra, hogy Aleksandr Petrov mellényúljon, mindezidáig hiába. Többször is nézhető, mélyebb elemzésre kiválóan alkalmas munka, a legnagyobbakra jellemző precizitással.

Kiknek ajánlom?
A ballada és az animáció műfaját kedvelő nézőknek, csodálatos és mély vizuális élményre vágyóknak, középiskolás korosztálytól felfelé. Nem tegnap és nem tegnapelőtt volt, hogy utoljára ennyit adtam valamire, de ez bizony most nálam:

Értékelésem: 100%

2010. szeptember 14., kedd

Fantázia 2000


A legnépszerűbb komolyzenei dallamok ezúttal a fantázia szabad szárnyalásához adják az alapot.







Objektíven: Hatványozottan igaz erre az 1999-ben mozikba került rajzfilmre, hogy ismeretlen gyöngyszem; pedig nem volt szükségszerű erre a sorsra jutnia. A legendás Walt Disney még a '30-as években határozta el, hogy csapatával elkészít egy különleges sorozatot. A komolyzene és az animáció sajátos egységén alapuló kis rövidfilmek, mint apró etűdök álltak össze s született meg minden idők egyik legismertebb és legelismertebb alkotása 1940-ben, a Fantázia. Bő 50 évvel később újabb bemutatón töprengett az Egérbirodalom. Új animációs technikák, új történetek törtek utat maguknak, így időszerűvé vált Disney sorozatának felélesztése.

Szubjektíven: Sajátos műfajt hozott létre Walt Disney és alkotó csapata. Komolyzene, film és animáció talán még sohasem keveredtek így. Erősítik, szolgálják, kiegészítik egymást; a zenei ötletesség lehetőséget ad a rajzolónak, hogy ő is kamatoztathassa talentumait. Klasszikus zeneszerzők alkotásai sajátos környezetben, vagy épp örökzöld történetek kevésbé ismert zeneszerzők munkáival párosítva. Gershwin, Beethoven, Sosztakovics találkozása a legmagasabb szintű rajzfilmes technikával; egyedülálló élmény. A hat-hét perces epizódok változatossága garantálja a figyelem fenntartását, a Fantázia 2000 ugyanakkor nem képes végig egyenletes teljesítményt nyújtani. Egyszer-kétszer még Disney mércével mérve is magasra szökik a hatásvadászat-ráta; a rövidfilmek közti átvezetések többsége teljesen felesleges, különösen, amikor humorral próbálják "színesíteni" az erre cseppet sem rászoruló filmet. Noé bárkája ezúttal erőtlenebb a kelleténél, a Rendíthetetlen ólomkatonát pedig a mai napig nem hiszem el, hogy be lehetett így fejezni. A többi azonban mesés, a szó igazi értelmében. Róma "fenyői" csodálatos IMAX technikával kerülnek vászonra, A varázslótanonc öröm a szemnek, a flamingók tánca garantálja a nevetést, a Tűzmadár szimbolikája pedig időszerűbb, mint valaha. A film csúcspontja mégis a Kék rapszódia, melynek tárgyalására külön cikket szeretnék szentelni, nem rejtegetve azt a tényt, hogy ezt az alkotást mindmáig kedvenc animációs rövidfilmemnek mondhatom. Hibáival együtt a Fantázia 2000 a Walt Disney Pictures egyik legsikerültebb műve, fontos része egy remek sorozatnak.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik egyformán kedvelik a rajzfilmeket és a komolyzenét. Korosztálytól függetlenül.

Értékelésem: 90%

2010. szeptember 10., péntek

The Dirdy Birdy


Az udvarlás technikájának tökélyre vitele.





Objektíven: Purdy találkozik egy faágon a csodaszép Fergurinával és elszabadulnak az érzelmek...

Szubjektíven: John Dilworth nem normális. Ezt tudtuk mindig is. De hogy ilyen rövidfilmet készítsen? Az abszurd, a groteszk, a fekete humor és minden egymásra pakolva, melyre legtöbben csak rálegyintenek. Olyan stílusegyveleget látunk itt 7 percben, mely az arra kevésbé fogékonyak számára akár gyomorforgató is lehet. Ilyen lenne a szerelem? (A vicces az egészben az, hogy igen) Dilworth tobzódik a vadabbnál vadabb ötletekben, semmi sem elég polgárpukkasztó neki és ennek lelkes rajongói csak örülni tudnak. Őrült esték és vad vízparti kempingezések elmaradhatatlan kelléke e rövidfilm, mely sokadik megnézésre is garantálja az önfeledt szórakozást. Essen néhány szó a technikai megvalósításról is. John Dilworth ebben a filmjében kísérletet tett egy egészen sajátos képi világ megalkotására, mely azóta védjegyévé vált. Többen próbálták utánozni ezt a látványt, sikertelenül. Az animáció eltéveszthetetlenül egyedi, egyszerű, színes, szögletes és a legpozitívabb értelemben mai; 2 évvel madárkánk sztorija után a Chicken from Outer Space című film már Oscar-jelölést ért az alkotóknak. Azonban hiba lenne azt gondolnunk, hogy a Dirdy Birdy nem futott be nagy karriert. A kritikusok nem győzték dicsérni képi világát és sajátos humorát. 11 nagyobb filmfesztiválon szerepelt a versenyprogramban és minden helyről díjjal távozott! Egy remek filmes karrier első fontos állomása...

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik az első pár másodperc megtekintése után is biztosak benne, hogy ezt látni akarják. Illetve természetesen azoknak, akik nagy Bátor, a gyáva kutya rajongónak tartják magukat.

Értékelésem: 95%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...