2010. szeptember 14., kedd

Fantázia 2000


A legnépszerűbb komolyzenei dallamok ezúttal a fantázia szabad szárnyalásához adják az alapot.







Objektíven: Hatványozottan igaz erre az 1999-ben mozikba került rajzfilmre, hogy ismeretlen gyöngyszem; pedig nem volt szükségszerű erre a sorsra jutnia. A legendás Walt Disney még a '30-as években határozta el, hogy csapatával elkészít egy különleges sorozatot. A komolyzene és az animáció sajátos egységén alapuló kis rövidfilmek, mint apró etűdök álltak össze s született meg minden idők egyik legismertebb és legelismertebb alkotása 1940-ben, a Fantázia. Bő 50 évvel később újabb bemutatón töprengett az Egérbirodalom. Új animációs technikák, új történetek törtek utat maguknak, így időszerűvé vált Disney sorozatának felélesztése.

Szubjektíven: Sajátos műfajt hozott létre Walt Disney és alkotó csapata. Komolyzene, film és animáció talán még sohasem keveredtek így. Erősítik, szolgálják, kiegészítik egymást; a zenei ötletesség lehetőséget ad a rajzolónak, hogy ő is kamatoztathassa talentumait. Klasszikus zeneszerzők alkotásai sajátos környezetben, vagy épp örökzöld történetek kevésbé ismert zeneszerzők munkáival párosítva. Gershwin, Beethoven, Sosztakovics találkozása a legmagasabb szintű rajzfilmes technikával; egyedülálló élmény. A hat-hét perces epizódok változatossága garantálja a figyelem fenntartását, a Fantázia 2000 ugyanakkor nem képes végig egyenletes teljesítményt nyújtani. Egyszer-kétszer még Disney mércével mérve is magasra szökik a hatásvadászat-ráta; a rövidfilmek közti átvezetések többsége teljesen felesleges, különösen, amikor humorral próbálják "színesíteni" az erre cseppet sem rászoruló filmet. Noé bárkája ezúttal erőtlenebb a kelleténél, a Rendíthetetlen ólomkatonát pedig a mai napig nem hiszem el, hogy be lehetett így fejezni. A többi azonban mesés, a szó igazi értelmében. Róma "fenyői" csodálatos IMAX technikával kerülnek vászonra, A varázslótanonc öröm a szemnek, a flamingók tánca garantálja a nevetést, a Tűzmadár szimbolikája pedig időszerűbb, mint valaha. A film csúcspontja mégis a Kék rapszódia, melynek tárgyalására külön cikket szeretnék szentelni, nem rejtegetve azt a tényt, hogy ezt az alkotást mindmáig kedvenc animációs rövidfilmemnek mondhatom. Hibáival együtt a Fantázia 2000 a Walt Disney Pictures egyik legsikerültebb műve, fontos része egy remek sorozatnak.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik egyformán kedvelik a rajzfilmeket és a komolyzenét. Korosztálytól függetlenül.

Értékelésem: 90%

2010. szeptember 10., péntek

The Dirdy Birdy


Az udvarlás technikájának tökélyre vitele.





Objektíven: Purdy találkozik egy faágon a csodaszép Fergurinával és elszabadulnak az érzelmek...

Szubjektíven: John Dilworth nem normális. Ezt tudtuk mindig is. De hogy ilyen rövidfilmet készítsen? Az abszurd, a groteszk, a fekete humor és minden egymásra pakolva, melyre legtöbben csak rálegyintenek. Olyan stílusegyveleget látunk itt 7 percben, mely az arra kevésbé fogékonyak számára akár gyomorforgató is lehet. Ilyen lenne a szerelem? (A vicces az egészben az, hogy igen) Dilworth tobzódik a vadabbnál vadabb ötletekben, semmi sem elég polgárpukkasztó neki és ennek lelkes rajongói csak örülni tudnak. Őrült esték és vad vízparti kempingezések elmaradhatatlan kelléke e rövidfilm, mely sokadik megnézésre is garantálja az önfeledt szórakozást. Essen néhány szó a technikai megvalósításról is. John Dilworth ebben a filmjében kísérletet tett egy egészen sajátos képi világ megalkotására, mely azóta védjegyévé vált. Többen próbálták utánozni ezt a látványt, sikertelenül. Az animáció eltéveszthetetlenül egyedi, egyszerű, színes, szögletes és a legpozitívabb értelemben mai; 2 évvel madárkánk sztorija után a Chicken from Outer Space című film már Oscar-jelölést ért az alkotóknak. Azonban hiba lenne azt gondolnunk, hogy a Dirdy Birdy nem futott be nagy karriert. A kritikusok nem győzték dicsérni képi világát és sajátos humorát. 11 nagyobb filmfesztiválon szerepelt a versenyprogramban és minden helyről díjjal távozott! Egy remek filmes karrier első fontos állomása...

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik az első pár másodperc megtekintése után is biztosak benne, hogy ezt látni akarják. Illetve természetesen azoknak, akik nagy Bátor, a gyáva kutya rajongónak tartják magukat.

Értékelésem: 95%

2010. augusztus 31., kedd

Arka


Mestermunka hét percben. Sztori, látvány, zene, csavar.








Objektíven: Egy ismeretlen vírus majdnem az egész emberiséget elpusztítja. Maroknyi túlélő csapat indul egy sziget felé, mely nem fertőzött. De odaérhetnek-e?

Szubjektíven: A kortárs lengyel filmgyártás egyik tehetséges alkotója Grzegorz Jonkajtys. A 2000-es évek elején jelentkezett Mantis című rövidfilmjével, melyben már megmutatta kivételes érzékét az animáció műfajában. Most még magasabbra helyezte a lécet. Az Arka vagy magyarul Bárka hangulatteremtésével, lenyűgöző látványvilágával, végig feszült atmoszférájával rabul ejti a nézőt. A film végi drámai fordulat pedig felteszi a pontot az i-re. Félelemmel teli, csúnya világ ez, mely a képek által mégis valahogy megszépül. A lezárás bátor rendezőre és forgatókönyvíróra vall, hiszen egyaránt lehet szomorú és boldog végként értelmezni. Nem rossz egy olyan lengyeltől, aki világ életében vizuális effektusokra specializálódott. Olyan filmek trükkjeiben van benne a keze, mint a Star Trek, a Transformers, a Vasember 2 vagy a Sin City. Most más területen is bizonyított. Megtudtuk róla, hogy remek rendező.

Kiknek ajánlom?
Erős vizuális élményre vágyóknak. A tartalom és a hangulat miatt inkább idősebbeknek.

Értékelésem: 85%

2010. augusztus 27., péntek

Felicia utazása


Első látásra úgy tűnhet egy újabb sorozatgyilkos egy újabb thrillerben. Atom Egoyan filmje jóval többet mutat.






Objektíven: A tizenéves Felicia Írországból érkezett Angliába. Azért lépett le hazulról, mert állapotos. Megpróbálja megkeresni születendő gyereke apját, de csak annyit tud a srácról, hogy egy birminghami fűnyírógyárban vállalt munkát. A lány megismerkedik Hilditchcsel, a magányosan élő középkorú ügynökkel, aki szállást és munkát ajánl neki. Lassanként kiderül, hogy a zavaros rémképektől gyötört férfi korábban is becserkészett több, otthonról megszökött tinédzsert, és ezúttal Feliciára vetette ki a hálóját...

Szubjektíven: A központi téma hasonló, mint Egoyan több ezt megelőző filmjében. Megtisztulás, remény. Az odáig vezető út pedig rögös, akadályokkal és buktatókkal teli. A szereplők vérmérséklete és egymás iránti kapcsolata idomul a szigetország időjárásához; hűvös és kimért. A titokzatos hangulatot a magyar származású operatőr Paul Sarossy képei hatványozzák. Egoyan bravúrja ugyanakkor, hogy kerül mindenféle műfaji zsánert, a nézőt végig az orránál fogva vezeti, szereplői egyszerre visszataszítóak és szánalomra, megértésre méltóak. Senki sem az, akinek elsőre mutatja magát. A felszín alatt durva, nyers világ rejtőzik, ám - és talán ebben kiemelkedő a film - nem állunk meg itt. A dramaturgiai vezérfonal leginkább egy krimire hasonlít. A rendező lassan, fokozatosan vonja be a nézőt a vérfagyasztó történetbe. A két főhős kapcsolata pont azon a ponton vesz fordulatot, amikor megjelenik az első homokszem a gépezetben egy nyilvánvaló hazugság hatására. Innentől kezdve elkerülhetetlen a vég. A feszültség nagyszerűen adagolt, bár kissé lassan indul Egoyan mozija. Érdekesség, hogy a rendező utolsó igazán jól sikerült filmjével van dolgunk, a 2000-es évek első évtizedében nehezebben találta magát. Sebaj. Bízunk benne, hogy a nagy Ego visszatér még az olyan filmekhez, mint az Eljövendő szép napok vagy az Exotica.

Kiknek ajánlom?
Szigorúan 18 éven felül, az angol színjátszás és a kanadai filmkészítés szerelmeseinek. Multiplexek sablonfilmjein felnőtt egyének kíméljenek! Lehet kezdeni az ismerkedést Egoyannal.

Értékelésem: 85%

2010. augusztus 26., csütörtök

The island at the top of the world


A Mary Poppins rendezőjének elfeledett remeke a '70-es évekből.







Objektíven: 1907-ben egy angol lord, Sir Anthony Ross különleges expedíciót indít a messzi észak fagyos területeire, hogy megtalálja elveszettnek hitt fiát. Segítőkre talál, kiknek ötletességére és leleményességére nagy szüksége lesz a csapat tagjainak. Ian Cameron novellájából John Whedon írt forgatókönyvet.

Szubjektíven: Azt is mondhatnánk, a szakma nagy nevei összejöttek egy jutalomjátékra. Jacques Marin, David Hartman és Donald Sinden színészek legsikeresebb korszakaik után mondtak igent a szerepre. Maurice-Alexis Jarre zeneszerző üstökösként való berobbanása után, de még a nagy nyolcvanas évek előtt állt. Alan Maley vizuális effektusokra specializálódott trükkmester három évvel a film előtt kapott Oscar-díjat és új ötletein gondolkodott, pedig már 1974-ben sem volt fiatal. A rendezőről Robert Stevensonról nem is beszélve. A Mary Poppins és a Kicsi Kocsi gigantikus sikerei után egyik utolsó filmjéhez érkezett. Mindez meg is látszik a filmen. Profik laza ujjgyakorlata, mindenféle görcs nélküli angol színjátszás egy amerikai fantasyban. Jó párosítás. Az egész filmben érezhető valami könnyedség, ami mégsem megy át nemtörődömségbe. Kaland kaland hátán, melyek a produkció felett bábáskodó Egérbirodalom legjobb filmjeit idézik. A végeredményhez persze - mint mindig - most is kellett a magyar szinkron, mely hála Istennek a '70-es években sem állt le a csúcsteljesítmények gyártásával. Azonban a színészi játékot, a forgatókönyvet, sőt, még a rendezést is zsebreteszi az a hihetetlen hangulat, mely a filmre jellemző. A makett és bábtechnika mesteri foka, olyan fényképezéssel, melyre méltán lehet büszke Stevenson filmje. Járt volna az Oscar, de ezúttal csak jelölésre futotta. Az igazsághoz pedig végső soron hozzátartozik, hogy családi filmről van szó, s mint ilyen, könnyen okozhat csalódást azoknak, akik nem a már említett filmekhez igazítják a mércét.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kíváncsiak egy elfeledett családi kalandfilmre és lelkük mélyén még hisznek abban, hogy léteznek a Földön feltérképezetlen civilizációk.

Értékelésem: 85%
Pacsirták cérnaszálon


A húsz évig betiltott alkotás 1990-ben kerülhetett be a filmes köztudatba.







Objektíven: A film az 50-es években játszódik a Prága melletti Kladno acélművében, egyfajta cseh Csepelen, ahol a régi polgári rend képviselői (értelmiségiek, kereskedők,stb.) dolgoznak nem éppen önszántukból, átnevelési célzattal...

Szubjektíven: 1990-ben a Berlini fesztivál nagydíját egy 1969-es betiltott csehszlovák alkotás, Jirí Menzel filmje, a Pacsirták cérnaszálon nyerte. A film Hrabal-feldolgozás hasonlóan Menzel sok más mozijához. Rozsda ette vas, fém minden mennyiségben, hulladék és szemét, mocskos ruha, olajtól lucskos csizma... és mégis. A temérdek szenny és kosz között utat tör magának az élet, az egymásra figyelés, a gondoskodás. Ennek bemutatásához pedig Jiri Menzel nagyon ért. Sajátságos stílusa sokakat vonzott már a képernyők vagy a mozivászon elé. Lassú történetvezetés, nagy indulatok nélküli szereplők, visszafogott képi világ. Nem ezt szoktuk meg azoktól a filmektől, melyek az '50-es évek Kelet-Európáját mutatják be. Menzel karaktereit megalázó helyzetbe hozzák, de ők mintha még előnyt is kovácsolnának ebből. Megőrzik emelkedettségüket, költőiségüket. Ezért írhatta Koltai Ágnes a filmről szóló kritikájában: "(...) ott inognak a cérnaszálon és sosem esnek le." Emiatt lehet olyan érzése a nézőnek, hogy Menzel nem csak a történelmi helyzeten, de Hrabal figuráin is finomít egy kicsit. Nem zavaró mértékben, de ahhoz elég, hogy az új generáció tagjai közül egyre kevesebben érezzék őt magukénak. Sajátos poétikus stílusa valóban nem elsősorban a mai generáció szülötteihez szól. Az igényes film szerelmesei ugyanakkor mindig jó ajtón kopogtatnak nála.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik Jiri Menzelt, és nem ezzel a filmmel kezdik az ismerkedést vele.

Értékelésem: 80%

2010. augusztus 24., kedd

Ismét a fedélzeten

Rövid nyári szünet után ismét kifut, és a nyílt vizek felé veszi az irányt az óceánjáró. Legutóbbi blokkunkban a teljesség szikrányi igénye nélkül tekintettünk bele néhány eredeti ötleten alapuló filmbe és csodálhattuk meg az emberi elme leleményességét. Az eredetiség tengerei után ismeretlen vizekre hívom a kedves olvasókat. A most következő részben olyan filmek kerülnek terítékre, melyek nem kerültek a közönség érdeklődésének kereszttüzébe, de ettől függetlenül nagyon értékes alkotások. Éppen ezért a következő blokk címének ezt választottam: Ismeretlen gyöngyszemek. Kellemes olvasást, jó filmnézést kívánok!

2010. augusztus 5., csütörtök

Levitáció


Szép álmokat!









Objektíven: Egy fiatal földönkívüli szerencsétlenkedései az emberrablási vizsgán.

Szubjektíven: Levitáció. Mit is jelenthet? Testek lebegő állapotban tartása elektromos vagy mágneses tér felhasználásával. Ez a pontos definíció. És pontosan ez a feladata annak a kis űrlénynek, aki egy méretes repülőcsészealj fedélzetén vizsgázik. A kiszemelt „test” pedig egy békésen szunyókáló ember, aki hamarosan élete kalandját fogja átélni. Vétek volna többet elárulni erről a remek kis rajzfilmről. A játékidő mindössze pár perc, ám rekeszizmaink ez idő alatt is keményen dolgoznak. Az animáció – talán mondani sem kell – gyönyörű, a figurák szerethetőek, aranyosak. A történet helyenként kiszámítható ugyan, de ez semmit sem ront az összképen. A Pixar stúdió továbbra is egyeduralkodó a számítógépes animáció területén. A Dreamworks, a Sony, a Blue Sky csak elvétve képesek valami igazán maradandót alkotni. Keressétek az ugráló asztali lámpát! Megjelenése minőséget és önfeledt szórakozást garantál!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik a Pixar animációs rövidfilmjeit.

Értékelésem: 85%
Kissé felhős


A szokásos Pixar minőség most sem hagy cserben!









Objektíven: Mindenki tudja, hogy a gólya hozza a kisbabát, de vajon honnét hozza őket a gólya? A válasz a sztratoszférában keresendő, ahol a felhőemberek formálják a babáka és keltik életre.

Szubjektíven: Ismét egy bámulatos rövidfilm! Az ötletesség és a rendkívül igényes animáció immár szinonímái a Pixar stúdiónak. A történet most a felhők felett játszódik. Egy különleges páros azon munkálkodik, hogy mindenki babához, utódhoz, csemetéhez jusson – azok is, akik történetesen nem pont a legkedvesebb jószágok közül valók. De a piszkos munkára is szükség van... A Presto színvonalát nem éri el, de még így is talán a legkedvesebb animációs film 2009-ből.

Kiknek ajánlom?
A téma miatt több szülőnek nem lesz szimpatikus, de aki bevállalja, az szerintem nem fog csalódni. Hajrá!

Értékelésem: 85%

2010. július 26., hétfő

Avatar


„This is the magic of cinema!”









Objektíven: Egy deréktól lefelé megbénult háborús veterán a távoli Pandorára utazik. A bolygó lakói, a Na'vik az emberhez hasonló faj - de nyelvük és kultúrájuk felfoghatatlanul különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért. De nagy lehetőséghez is jutnak: a régi agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad világot. A veterán azonban más céllal érkezett. Az új test új, titkos feladatot is jelent számára, amit mindenáron végre kell hajtania.

Szubjektíven: Lehet itt még bármiről is írni? Van egyáltalán valaki, aki ne hallott volna James Cameron filmcsodájáról? Az Avatar alapötlete már a ’90-es évek közepén foglalkoztatta Cameront, azonban még nem érezte elég fejlettnek a vizualitáshoz szükséges technikát. A fordulópontot a Gyűrűk Ura trilógia hozta el, aminek kapcsán a rendező elérkezettnek látta az időt, hogy konkrét vizekre evezzen a megvalósítás terén. S lőn világosság. Paul Frommer nyelvészprofesszor kidolgozta a na’vik nyelvét, James Cameron elvitte a stábot a hawaii dzsungelbe tréningezni, külön kidolgoztatta az összes növény és állatfajta minden jellemzőjét szakértőkkel, és a legapróbb részletekre is odafigyelt. Az igazi különlegességet pedig az az egyedülálló háromdimenziós látványvilág nyújtja, melyhez még csak hasonlót sem láttunk eddig filmvásznon. A közönség reakciója sem volt elhanyagolható: 2,7 milliárd dollárnyi mozijegy. El tud képzelni valaki annyi pénzt? És ha már a képzeletről beszélünk. Az Avatar esetében pont az a legnagyszerűbb, hogy a megálmodott világ tényleg élő és tényleg működőképes. Egyetlen számítógéppel létrehozott valóság sem volt még ennyire életszerű, és valószínűleg nem is lesz igen sokáig. A látványra tehát nem nagyon van megfelelő jelző. És mi a helyzet a tartalmi résszel? James Cameron két hét alatt írta meg a forgatókönyvet, ez pedig előrevetíti, hogy nem kell irodalmi magaslatoktól tartani, egy egyszerű, mégis nagyszerű Pocahontas-történet jut osztályrészül, ami hagyhat maga után némi csalódottságot, de nem érdemes búslakodni. A sztori: teljesen korrekt. Egy fikarcnyival sem több, de ugyanakkor nem is kevesebb! A cselekmény egyszerű, a karakterek is egyszerűek, és egyszerűségükben hibátlanul működnek! Mindenki motivált, az események logikusan és pontosan felépítve követik egymást. Eredetiség nem nagyon van benne benne, de kinek kell? Cameron nem lőtt el minden puskaport; filmje még így is látványosabb és szórakoztatóbb, mint az utóbbi pár év amerikai blockbuster filmterméséből szinte minden. Inkább azt mondom, ha James Cameron következő filmje is ily mértékben reformálja meg a mozizást, megéri várni 12 évet!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik még nem látták... + Az előzetesre tessenek rákeresni. Ha az felkelti valakinek az érdeklődését, irány a mozi! Hamarosan játszani fogják a bővített verziót! Már gyűjtöm a pénzt az IMAX-ra!

Értékelésem: 90%

2010. július 25., vasárnap

A bombák földjén


A háború valóban a legerősebb drog...








Objektíven: Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. Életük azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő zsinórt elvágni idejében, mielőtt valaki felrobbantaná az elrejtett tölteteket. Számukra Bagdadban mindenki potenciális ellenség, ezért belső konfliktusaik ellenére össze kell tartaniuk. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyerekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.

Szubjektíven: Adott egy mottó és egy erre épülő film. A készítők nem sokat törődtek a sztori aprólékos kidolgozásával, nem erre került a hangsúly. Minden egyes jelenet a mottót erősíti és viszont, ez tartja össze a szálakat. Epizodikus, emberközeli, s mint ilyen, szépen teljesít Kathryn Bigelow rendező alkotása. Sőt, friss szemléletével kitűnik az utóbbi évek műfaji filmjei közül. A bombák földjén abban tud új lenni, ahogy a háború mechanizmusát prezentálja. Az Apokalipszis most! óta nem emlékszem háborús eposzban ilyen delíriumos, lélekölő momentumokra, melyek a harcok monotonságából, a gyilkolás szenvtelenségéből adódnak, s melyeket ez a film - ha percekre is - de hitelesen mutat fel. A legnagyobb bravúr mégis az, hogy A bombák földjén úgy válik egy minden tizedmásodpercében háborúellenes filmalkotássá, hogy főszereplőjét pont a háború, az adrenalin, az izgalom és a bombák világa élteti. A Jeremy Renner által alakított William James törzsőrmester figurája mégsem marad távol a nézőtől, lassanként az ő személyes világát is megismerjük. Ahogy a támaszponton élő társaiét is, akik remek jellemtanulmányok egytől egyig - köszönhetően a nagyszerű színészvezetésnek. Bigelow filmje tele van emlékezetes epizódokkal, ugyanakkor nem hibátlan alkotás. A felvezetés elbírt volna egy kicsivel gyorsabb tempót és a közepe táján megjelenő "akciókrimi" műfaji sablon sem feltétlenül kedvez az összképnek, mert belerántja a nézőt néhány olyan - a helyszíni és háborús hitelességgel kapcsolatos - kérdésbe, melyeket a forgatókönyv odáig tudatosan kikerült. Nagy szerencse, hogy a végére kapunk egy remekül megrendezett, elgondolkodtató, elemi erejű finálét. A film egyébként nagyjából hasonló utat járt be a legjobb filmnek járó Oscarig, mint tavaly a Gettómilliomos. Már 2008-ban elkészült, először a velencei filmfesztiválon mutatták be, ahonnan el is hozott 5 díjat, de hazájában nem sikerült terjesztőt, forgalmazót találni neki, így a bemutató csak csúszott és csúszott. Majd végül a Summit Entertainment megoldotta a problémákat és 2009 nyarán jöhetett az amerikai bemutató. A kritika pedig olyannyira le volt nyűgözve, hogy kisebb diadalmenet kezdődött, melynek betetőzése volt a 2010-es Oscar-gála, ahonnan a film nem kevesebb, mint 6 díjjal távozhatott, köztük a legjobb rendezőnek és a legjobb filmnek járóval. A díjak jogosságáról most nem akarok vitát nyitni, lényeg, hogy egy valóban felkavaró, remek film került a mozikba, amit kár kihagyni!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik nem jönnek zavarba egy lassú folyású háborús filmtől, melynél a hangsúly az embereken van, kevésbé a konkrét akción. Egy-két erősebb vagy gyomorforgató jelenet miatt nem javaslom gyerekeknek és szelídebb lelkivilágúaknak. Kemény, férfias film ez, melyet nem mellesleg egy nő rendezett.

Értékelésem: 85%

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...