2010. június 12., szombat

A dolgok állása


Hosszú-hosszú idő óta az első értékelhető krimi a palettán. Avagy Russel Crowe még mindig a csúcson!






Objektíven: Stephen Collins (Ben Affleck) kongresszusi képviselő asszisztense meghal. A bulvársajtó cápaként harap rá az ügyre, mert megneszelik, hogy a jóképű politikus viszonyt folytatott a lánnyal. Collinst nyilvánosan meghurcolják, így kénytelen egy időre meghúzni magát, pedig épp fontos tárgyalásokra készül a honvédelem kiadásait felügyelő bizottság elnökeként. Egyedül Collins régi barátja, a Washington Globe slampos, dörzsölt riportere Cal McAffrey (Russel Crowe) gondolja úgy, hogy nagyobb összefüggések állnak a dolog hátterében. A rendőrséget megkerülve McAffrey nyomozásba kezd a mellé rendelt kezdő újságírónő, Della Frye (Rachel McAdams) oldalán.

Szubjektíven: Dokumentumfilmesre bízni egy krimit? Nem túl merész vállalkozás ez? A film 130 percének megtekintése után bátran ki merem jelenteni, nem. Kevin Macdonald tisztességes munkát rakott le az asztalra, ebben olyan színészóriások voltak segítségére, akik szinte kisujjból játszanak zseniálisan. A színészek részéről tehát nem érheti szó a ház elejét (bár Ben Affleckről még mindig azt tartom, a rendezői székben jobban helyén van). A dramaturgia feszes, a feszültség éppen a megfelelő mértékben adagolt, így egy percre sem érdemes elmélázni, mert fontos momentumokról maradhatunk le. Azonban mi a helyzet, ha egy alkotás egyformán akar összpontosítani a krimi és a drámai szálra? Néhány kivételtől eltekintve ez a bravúr nem sok filmnek sikerült eddig a történelemben. Kevin Macdonald mozija kevéssel marad le arról, hogy az illusztris társaságba kerüljön. A forgatókönyvbe kerültek olyan mellékszálak, melyeket vagy ki lehetett volna hagyni, vagy alaposabban ki kellett volna dolgozni őket. A szinte szokásos filmvégi csavarért pedig azért kár egy kicsit, mert némileg összekuszálja az addigra letisztult képet. Azonban senki sem fog csalódottan felállni a film megtekintése után. Rég láttunk ilyen jó krimit. Minden percén érezhető egyfajta tisztelgés a ’70-es évek zsarufilmjei előtt, ugyanakkor a napjainkra jellemző politikai atmoszféra átemelése is megsüvegelendő. Remek esti program!

Kiknek ajánlom?
Mindenek előtt a krimi műfaj rajongóinak! Azon belül is inkább huszonéves fiataloknak és a felnőtt korosztálynak.

Értékelésem: 80%
Benjamin Button különös élete


„Különös a hazatérés. Minden ugyanúgy néz ki, mindennek ugyanolyan az illata, és mindent ugyanolyannak érzel. Csak te változtál…” Az évtized egyik legszebb filmje az elmúlásról.





Objektíven: Az F. Scott Fitzgerald novellája alapján készült film egy férfiról szól, aki öregemberként látta meg a napvilágot és ezután kezdett fiatalodni, majd elérve a csecsemőkort, eltűnt a föld színéről…

Szubjektíven: David Fincher filmjével kapcsolatban már a kezdet kezdetén szeretnék tisztázni egy félreértést, ami a nem teljesen szerencsés magyar címfordításból adódik. A „curious case”-t én nem fordítanám „különös élet”-nek, ebből fals értelmezések adódhatnak. A „különös eset” már találóbb, de az meg nem hangzik olyan jól. Benjamin Button élete ugyanis attól különös, hogy nem különös! A film 160 perce tulajdonképpen az első jelenetsorra való reflexió, és azt bizonyítja be, hogy akkor sem lenne könnyebb, kevésbé fájdalmas az élet, ha visszatekerhetnénk az idő kerekét. Az elmúlás az emberi lét sajátja, nem szabadulhatunk nyomasztó érzésétől. Benjamin Button (Brad Pitt) teljesen hétköznapi, passzív hős. Hasonló dolgok történnek meg vele, mint bármelyikünkkel. A rengeteg látványos jelenet ellenére úgy gondolom, a Benjamin Button különös élete – akármilyen hihetetlenül hangzik is – egy hétköznapi életről szóló film. Az érzelmi azonosulást inkább az akadályozza, hogy a főhős csak sodródik, ellentétben mondjuk Eric Roth forgatókönyvíró egyik előző figurájával, Forrest Gumppal, aki megcsinálta a szerencséjét. Fincher filmjének hősével megtörténnek az események, nem ő maga irányítja azokat. David Fincher ugyanakkor számtalan ziccert kihagy. Kerüli az idővel kapcsolatos mélyintellektuális kérdések ecsetelését, a feldobott magas labdát elegánsan hagyja leesni. Ehelyett az eredetileg (a novella alapján) Baltimore-ban játszódó cselekményt az ódon délre, New Orleans-ba helyezi, s igazi déli hangulatú történetet vezet fel, gazdag figurakészlettel, számtalan mellékszállal, és – látszólag – felesleges kitérőkkel. Fincher tehát ráérősen, pusztán az élvezet kedvéért mesél, és láthatóan tobzódik a gyönyörű jelenetsorokban. A Daisyvel (Cate Blanchett) való kapcsolat bemutatása azonban bőven hagy kívánnivalót maga után. Az alkotás ugyanis akkor a legsemmitmondóbb és legunalmasabb, amikor egyidősek, és szerelmük végre kiteljesedhet. A szinte tökéletes első egy óra után a szerelmi szálra próbál fókuszálni a film, de a széteső forgatókönyv és az erőtlen dialógusok inkább az unalom felé viszik. Szerencsére mindig időben kerül a képbe egy újabb kaland vagy mellékszereplő, kinek köszönhetően mégsem marad bennünk fásultság-érzés. Csak hiányérzet. Mert ez a film így csak látszólag szól a szerelemről. Valójában az elmúlás a témája. A képek, a hangulatok, a színek filmje ez, és mint ilyen, nem vall kudarcot, sőt, az évtized legnagyobbjai közé emelkedik. 3 Oscar-díj, 3 nagy kritikusi szervezettől a 2009-es év legjobb filmjének járó díj és még számtalan más elismerés. Ki is jár ennek az alkotásnak, mely minden hibája ellenére örökké emlékezetes élményt nyújt.

Kiknek ajánlom?
Nehéz ügy. Nem tudnám egyértelműen belőni a célközönséget. Aki a cikk alapján kedvet kapott hozzá, szerintem megnézheti. Azért egy 16-os karikát mindenképp kap tőlem.

Értékelésem: 90%
Közellenségek


A Szemtől szemben 2. része helyett elkészült a Miami Vice 1.5. Kár érte...







Objektíven: Nem akadt, aki megfékezze Dillingert és bandáját. Lefegyverző bája és vakmerő szökései megkedveltették a gengsztert csaknem mindenkivel. Ám miközben Dillinger bandájának kalandjai sokakat tiszteletteljes borzongással töltöttek el, Hoovernek az az ötlete támadt, hogy a bandita elfogását használja fel arra, hogy a Nyomozóhivatalt az országos rendőrség szintjére emelje, amiből aztán az FBI lett. Ő tette Dillingert Amerika első számú közellenségévé, és bevetette ellene a fess Melvin Purvist, "az FBI Clark Gable-jét." Ám Dillinger és bandája túljárt Purvis embereinek eszén a hajszák és fegyveres összecsapások során. Csak a nyugati bűnüldözők toborzása és a nagyívű árulások megszervezése nyomán lett esélye Purvisnak arra, hogy behálózza Dillingert.

Szubjektíven: Annyira szerettem volna jobb osztályzatot adni. De nem tudok. Persze lehet, hogy bennem van a hiba. Amennyire komoly filmet sugall a tartalomleírás, olyannyira súlytalan és feszültségmentes maga az alkotás. Mindez abban a két jelenetben csúcsosodik ki leginkább, melyekben a rabló-pandúr páros tagjai végre találkoznak egymással. Két nagy karakter szópárbaja helyett közhelyek puffogtatása és erőtlen színészvezetés. Pedig itt még a legkisebb szerepben is nagy nevekkel találkozhatunk. Johnny Depp bátran játssza a megértésre érdemes Dillingert, Christian „Batman” Bale viszont élete talán legrosszabbul megírt szerepével kénytelen farkasszemet nézni. Félreértés ne essék, véleményem szerint tisztességes munkát végzett, amit lehetett, kihozott a karakterből. Mégis ami legelőször feltűnik az embernek, az operatőri munka. Michael Mann rendező – valószínűleg a valóságos hatás minél magasabb szintű elérése végett – HD minőségű felbontásban, többnyire természetes megvilágításokkal dolgozott. Az összhatás így jócskán próbára teszi a hagyományos filmvilághoz szokott nézői szemeket. Tulajdonképpen olyan a film, mintha egy kiváló minőségű kézikamerával flangálnánk a ’30-as évek Amerikájában. Csak az alkotás vége felé jönnek be a sárgás, aranyszínű árnyalatok, melyek végre tényleg „film”-köntöst adományoznak a Közellenségeknek. A Közellenségeknek, amelyben a leírt negatívumok ellenére mégis a 2009-es év talán legjobb jelenete található. Minden rendezői baki ellenére egyértelmű, hogy Michael Mann még nem felejtett el akciót rendezni, sőt, ismét bizonyítja, hogy a kevés szereplős, viszonylag szűk teret érintő akciók dirigálásában nincs párja. Az éjszakai lövöldözés az erdőben simán lepipálja a Transformers 2 összes akciójelenetét. Kár, hogy sokkal több pozitívumot nem tudok elmondani…

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik az írás alapján kedvet kaptak a filmhez, Johnny Depp vagy Christian Bale rajongók, vagy nem szeretik a hagyományos filmek képi világát.

Értékelésem: 40%
Slumdog Millionaire – Gettó milliomos


Megnéztem, s miután megtaláltam az államat a film után, rádöbbentem, hogy „semmi másról” nincs szó, mint egy kiválóan előadott (és összerakott) modern meséről.





Objektíven: Jamal Malik írástudatlan indiai utcagyerek, aki benevez a Legyen Ön Is Milliomos! című műsorba, hogy így kapcsolatba léphessen elveszettnek hitt szerelmével.

Szubjektíven: A bollywoodi filmeket a közönség a hagyományos értékek megjelenítése és a történet igencsak látványos (táncos-mesés) kivitelezése miatt szereti és nézi. Danny Boyle filmje leginkább abban különbözik ezektől az alkotásoktól, hogy komoly társadalmi problémákat tematizál. Gazdasági különbségek, gyerekprostitúció, vallási ellentétek és erőszak. Az indiai nyomornegyedek világa sokmillió ember számára kilátástalan valóságot jelent. Ebben a közegben bukkan fel a mesékből ismert szegénylegény figurája, aki jószívű, becsületes, tántoríthatatlan és mindenek felett hűséges. A mesei vonal végighúzódik a filmen, azonban még ennél is erőteljesebb az a képi világ, mely ezt a nyolc Oscar-szobrocskával kitüntetett mozit jellemzi. Élénk színek és ruhák, pazar díszletek, vitalitást és energiát sugárzó kosztümök és egy bombasztikus koreográfia a végére, mely talán még a kelleténél is jobban oldja a feszültséget – nem csak bennünk, a szereplőkben is. És ha már feszültségről esett szó, kiemelésért kiált Boyle rendezése, mely a Legyen Ön is Milliomos! világát sikerrel ötvözi a brutális indiai valósággal, és a legkeményebb vallatásokat idéző filmekkel. És hogy az egész nem esett szét, azt leginkább Simon Beaufoy forgatókönyvírónak köszönjük. A film végére pedig nekünk sem esik nehezünkre bejelölni a helyes választ:
Jamal Malik egy kérdésre van attól, hogy megnyerje a 20 millió rúpiát. Hogy csinálta?
A, csalt B, szerencsés C, egy zseni D, így volt megírva

Kiknek ajánlom?
A kendőzetlen brutalitást bemutató jelenetek ellenére úgy gondolom ez az a film, mely felnyitja a szemünket a harmadik világra. Minél több embernek meg kellene nézni.

Értékelésem: 90%
Watchmen


A 2009-es év egyik legnagyratörőbb filmje nem vall szégyent. Szuperhősfilm? Ideje újraírni bizonyos műfaji fogalmakat.






Objektíven: Egy alternatív, '80-as évekbeli Amerikában járunk. A jelmezes szuperhősök részei a társadalom mindennapi szövetének, és a "Végítélet Óra" - amely az USA és a Szovjetunió közötti feszültséget méri - folyamatosan éjfél előtt öt percen áll. Amikor az egyik egykori társukat meggyilkolják, a kimerült, de még elszánt álarcos igazságosztó, Rorschach elhatározza, hogy leleplezi az összes múltbéli és jelenlegi szuperhős megölésére és lejáratására szőtt konspirációt. Amint kapcsolatba lép egykori bűnüldöző csapatával - nyugdíjas szuperhősök szedett-vedett bandájával -, Rorschach egy széleskörű és sokkoló összeesküvésre bukkan, amely kötődik a hősök közös múltjához és katasztrofális következményei vannak a jövőre nézve. A küldetésük, hogy őrizzék az emberiséget, de ki őrzi az Őrzőket?

Szubjektíven: Alan Moore a film alapjául szolgáló képregény alkotója riportereknek azt mondta, hogy nem kívánja megtekinteni a filmet, mivel szerinte a Watchmen filmvásznon nem tud érvényesülni. Azóta Zack Snyder mozija sok-sok rajongót szerzett a képregénynek – többségükben olyanokat, akik az eredeti képregényt nem ismerték, s bár a kasszáknál egyértelmű bukásnak bizonyult, a kritika nem taposta sárba. Miért is tette volna? A Watchmen ugyanis a kisebb-nagyobb hibák ellenére működik, köszönhetően néhány igencsak eltalált karakternek, szcénának. A nyitó jelenet korrajza egyszerűen pazar, azonnal magába szippant a film atmoszférájába, és három órán keresztül fogva tart. A többi emlékezetes jelenet tulajdonképpen ugyanahhoz a karakterhez köthető. A Jackie Earle Haley által játszott Rorschach figurája kiemelkedik a többi szereplő közül. Amikor ő van a vásznon, a film szinte szétrobban a feszültségtől. Kár, hogy ezt a színvonalat nem sikerül végig tartani. A sokat markol, keveset fog hibáját itt sem tudták elkerülni az alkotók; néhány év múlva az a veszély állhat fenn, hogy csak mint tablóra, színes képek illusztrációjára fogunk emlékezni. Pedig ez a film többet érdemel. Ezért javasolt a többszöri megtekintés, a rendezői változattal az élen. És hogy kiknek ajánlott? Akik a mélyére akarnak nézni Rorschach filmbéli monológjának: „Ma reggel kutyatetem a sikátorban, feltépett gyomrán abroncsnyomok. Ez a város fél tőlem. Én ismerem az igazi arcát. Az utcák, mint megannyi csatorna, és a csatornák vérrel vannak tele, és ha egyszer kiönt a szenny, minden féreg megfullad. A sok szex és a gyilkosságok összegyűlt mocska derékig ér majd, és akkor a világ felnéz, és így kiált: Mentsetek meg! Én pedig lenézek, és azt mondom: NEM! (…) Egyszer hallottam egy viccet: Az ember elmegy az orvoshoz. Azt mondja, depressziós. Hogy az élet kemény és kegyetlen. Egyedül érzi magát ebben a fenyegető világban. Az orvos azt mondja, ’a kezelés egyszerű. A kiváló bohóc, Pagliacci ma este épp a városban van. Menjen el a műsorára, az majd felvidítja.’ Erre az ember könnyekben tör ki: ’De doktor úr! Én vagyok Pagliacci!’ Jó vicc. Mindenki nevet. Dobpergés. Függöny…”

Kiknek ajánlom?
Az eredeti képregény rajongóinak inkább a rendezői változatot ajánlom, a mozikban játszott verzióval nem biztos, hogy meg lesznek elégedve. Ezen kívül azoknak, akik rajonganak a rendező Zack Snyder képi világáért. Érzékeny lelkivilágú és kemény, erőszakos jeleneteket nem bíró nézőknek semmiképp!

Értékelésem: 80%

2010. június 11., péntek

Fehér tenyér


Több filmre elegendő feszültség és érzelem az évtized egyik legjobb magyar mozijában.







Objektíven: Dongó Miklós nagyreményű, de egy sérülés miatt félbeszakadt tornászkarrierjét követően edzőként érkezik Kanadába, hogy újraépítse életét. Magával hozott stílusa és beidegződései miatt azonban kérdésessé válik, hogy be tud-e illeszkedni ebbe az új világba, képes-e megfelelni az új kihívásoknak. Elsősorban saját feldolgozatlan múltjával, gyökereivel kell szembenéznie - a tornaterem falai közt töltött örömtelen gyerekkorral és a múlt kísérteteivel.

Szubjektíven: Idejét sem tudom már, mikor tudtam utoljára egy egészestés magyar játékfilmre nyugodt szívvel azt mondani, hogy zseniális. Most eljött az idő. Hajdu Szabolcs többségében amatőr szereplőkkel, kigazdálkodott büdzséből, a nemzetközi vizeken ismeretlen Debrecen városából kiindulva tesz csodát, nem is akármilyet. Az életrajzi ihletésű film olyan frissességgel robbant be a magyar filmiparba, hogy kapkodtuk is a fejünket rendesen. Ezt magyarok csinálták? Bizony! A film érdemei felsorolásához hosszabb listára lenne szükség, itt most csak a legfontosabbakat emelném ki. A '80-as évek fojtogató panelhangulata elemi erővel nyomja rá bélyegét Hajdu filmjének első felére. A lakótelepek szürkesége, a testnevelésórák brutális szigora, az erőszak-dominancia a gyereknevelésben olyan erővel jelennek meg a vásznon, hogy nem marad gyomor, mely össze ne rándulna. A gyerekszereplők egytől egyig rendkívül hitelesen játszanak, a démoni tornatanár játéka is hátborzongatóan alapos és mindenféle manír nélküli. A Kanadában játszódó jeleneteknél látszólag alábbhagy a feszültség, itt nagyobb hangsúly van az amatőr színészek (akik egytől egyig hivatásos tornászok, sőt, egy olimpiai bajnok is akad köztük) játékán. Ezeken a dramaturgiai döccenőkön a rendezés és a vérprofi vágás segíti át a filmet. Egy-két mellékszál (szülők magyar és kanadai oldalon, edzősködés a kezdeti időkben, sérülésből való felépülés) talán túlzottan elnagyolt, de cserébe kapunk egy olyan mesterien megkoreografált tornász-világbajnoki döntőt, hogy azért minden amerikai producer odaadná a fél életét. Jelentem, a magyar film visszatért és új erőben van! Várjuk a hasonlóan színvonalas alkotásokat!

Kiknek ajánlom?
Az erőt és főleg lelkierőt próbáló jelenetek, a helyenként megjelenő trágárság miatt én jó szívvel nem ajánlom felnőttkor alatt. Sportembereknek kötelező, és azoknak is, akik meg szeretnék nézni az évtized egyik legjobb magyar drámáját.

Értékelésem: 85%

2010. június 10., csütörtök

A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója


"Csak az az egy... csak az tölt el undorral, hogy egyszer majd azok fognak rehabilitálni, akik most felakasztanak."






Objektíven: Nagy Imre élettörténete a XX. századi történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalom - az '56-os - jelképe, miniszterelnöke, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történt vele. Személyes okom is van arra, hogy ezt a filmet megcsináltam: gyerekkoromban ismertem meg Nagy Erzsébetet. Végigkövettem hányatott sorsát, amikor magányosan, kitaszítva élt, majd elszánt harcát az apja rehabilitálásáért. Nagy Imrével is többször találkoztam, máig emlékszem kedves, joviális alakjára. Nálam lehetett őt először nyilvánosan látni, a "Napló" filmsorozat második részében (Napló szerelmeimnek), emlékszem az euforikus fogadtatásra, amikor hajlott alakja föltűnt a vásznon. Régóta készülök arra, hogy filmet készítsek róla" - vallja Mészáros Márta.

Szubjektíven: Mészáros Márta és Pataki Éva négy éven át dolgozott a forgatókönyvön. Ez idő alatt korábban feltáratlan dokumentumforrásokat, szemtanúkat, dokumentum felvételeket kutattak fel. "A temetetlen halott" létrejöttében nagy szerepe volt annak is, hogy a rendezőnő annak idején személyesen is találkozhatott vele és ismerte családját, lánya és unokái véleményezték is a filmet. Az alkotók szerint még tíz évvel ezelőtt sem volt minden Nagy Imre dokumentum teljesen hozzáférhető. Végül olyan forrásokhoz jutottak hozzá, mint az eredeti börtönjegyzőkönyvek, Nagy Imre snagovi fogsága alatt írt önéletrajzi írásai, levelei, cikkei, orosz archív anyagok... A film legnagyobb érdeme pont ez. Úgy válik hiteles kortörténeti dokumentummá, hogy közben Nagy Imrére, az emberre koncentrál. A történet nem egy emberfeletti hősről szól, Nagy Imre nem a hagyományos történelemkönyvből előlépő, csatákat eldöntő figura, Jan Nowicki pedig egy percig sem tesz úgy, mint aki nem embert játszik. Komoly feladatot old meg, amikor a film jó részét kitevő, pár méteres cellában játszódó másfél éves fogságot képes kitölteni, nézhetővé tenni. Több mint nézhető, a film képkockái nyugodt szívvel nevezhetőek szépeknek is. A végeredmény ugyanakkor távolról sem tökéletes - bosszantó technikai hibák csúsznak be, ezek az archív felvételeknél és a tárgyalótermi jeleneteknél érezhetőek leginkább. A színészek közül Jan Nowicki, Mácsai Pál és a pályafutása egyik legjobbját hozó Cserhalmi György emelkednek ki, a többiek nem tudnak felzárkózni a színvonalhoz. Ugyanakkor úgy gondolom, Mészáros Márta filmje azért jó és fontos film, mert úgy képes történelemmé tenni valakit, hogy közben mégsem érezzük törikönyv-szagúnak.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kíváncsiak Nagy Imre életére az 1956-os periódusban. Mészáros Márta kimondottan fiataloknak készítette a filmet, de véleményem szerint azok is élvezhetik, akik nem tegnap voltak 20 esztendősek.

Értékelésem: 75%
Egy szoknya, egy nadrág


Csak nem sikerült egy tisztességes magyar közönségfilmet összehozni.







Objektíven: Sóvári Péter sikeres színész és nagy nőcsábász. Borsai Lajos kipukkant rendező ugyancsak kedveli a playboy-életet, viszont katasztrofális anyagi helyzetben van. Ezen úgy kíván javítani, hogy egy mexikói szappanopera mágnást, az özvegy Dulcinea de la Rosát próbálja megnyerni részint feleségnek, részint szappanopera forgatókönyvének megvalósítására. A sikeres színész és a pénzszűkében szenvedő rendező útja akkor keresztezi egymást, amikor mindketten beleszeretnek a sztárocska Ibolyába.

Szubjektíven: Sajnos Gyöngyössy Bencének nem sikerül túllépnie a nézhetetlen kategórián. Az 1943-as eredeti film remake-je csak nyomokban tartalmaz valamicskét a Latabár-verzió könnyedségéből, humorából. Ismét beigazolódni látszik: nem elég a magas költségvetés, nem elég a megfelelő marketing, ha nincs életképes forgatókönyv és a történetbe életet lehelő rendező. Így az egész nem más, mint jelenetek egymásutánja, ha úgy tetszik fércmű, melybe egy-két mellékszál (itt természetesen a Mucsi-Scherer párosra gondolok) visz némi életet. Szomorú látni néhány nagy (nagynak gondolt) színészünket, mint adják nevüket ehhez a filmhez. Szomorú látni, hogy az operatőri munka nem emelkedik túl egy átlagos Szomszédok-epizód szintjén. Szomorú látni...

Kiknek ajánlom?
Jó szívvel csak elvakult Rudolf Péter-rajongóknak tudnám ajánlani, de az is lehet, hogy még nekik sem.

Értékelésem: 15%

2010. június 6., vasárnap

A Hídember


Történelmi film a legnagyobb magyarról, amely sajnos nem tud a gyenge középmezőnynél magasabbra emelkedni.






Objektíven: A film története 1820 és 1860 között játszódik a Habsburg Monarchiában, és egy különleges szellemi képességekkel és anyagi háttérrel született, magyar arisztokrata életét mutatja be. A Napóleon bukása utáni években az ifjú Széchenyi gróf könnyelműen elcsábítja bátyja feleségét, és az ezt követő botrány tönkreteszi tiszti karrierjét. A megszégyenített asszony hirtelen halála végzetesen megváltoztatja a léha fiatalembert, aki azontúl a felelősség megszállottja lesz, és nagy művek létrehozásával akar úrrá lenni sorsán. Egy nagyszabású barátság és egy különös, minden akadályokon felülemelkedő újabb szerelem segítségével a gróf a korszak híres politikusa lesz, a magyar ellenzék vezére - és ezzel szándékai és neveltetése ellenére a Habsburgok ellenfele. Felelősnek érezvén magát az elszabadult társadalmi indulatokért, az engesztelődést akarja szolgálni. Egy híd építésébe kezd a Dunán, mely a Nyugat és a Kelet közötti kapcsolat jelképe lenne a korabeli Európában. Hírneve és befolyása olyan méreteket ölt, hogy amikor az 1848-as forradalmak alapjaiban rázkódtatják meg a Monarchiát, beleőrül az önvádba. Amíg elborult elmével vegetál egy Bécs melletti magánszanatóriumban, rémlátomásai valóra válnak: a Monarchia különös kegyetlenséggel torolja meg a magyar provincia lázadását. Barátait kivégzik, és az engedetlen ország az övéhez hasonló apátiába süllyed. Ekkor a már öreg gróf csodás hirtelenséggel, visszanyerve régi képességeit és energiáját, úgy dönt, hogy felrázza hazáját és egy utolsó, nagy játszmába kezd a Birodalommal.

Szubjektíven: Nem véletlen a rendkívül hosszú bevezető, tartalomismertető rész. Kijár a figyelem Bereményi Géza filmjének. Bereményi Géza igényességéről híres; akár irodalomról, filmről, vagy dalról legyen szó, alkotásai élvezhetőek és maradandó értéket képviselnek. A kétkedőket már az elején meg tudom nyugtatni, A Hídember esetében is áll mindez. A reformkorról ezidáig nem láthattunk még a hazai viszonyokat ily részletességgel feldolgozó alkotást. Nem kalandfilm. Nem háborús film, még csak nem is hősöket bemutató eposz. A hangsúly a főszereplőben lejátszódó változásokon van. Eperjes Károly igen intenzíven azonosul az általa megtestesített figurával. Nem ripacskodik, (utóbbi színházi és közéleti szerepléseit látva ez nagy szó!) játéka inkább a figura megértését segíti elő. A hazai színjátszás színe-java felsorakozik itt, és generációs keresztmetszetét nyújtja a szakmának Nagy Ervintől Darvas Ivánig és Sinkó Lászlóig. Korrekt alakításokat láthatunk - a csupán néhány jelenetre feltűnő színészeket is tisztességgel helytállnak. A mintegy négy évtizedet átívelő alkotás nem vész bele a részletekbe, ugyanakkor nem tudja elkerülni az érdektelenség és az unalomba fulladás veszélyét. A hibát a túlontúl sok politika és az erőtlen dialógusok okozzák. A film nem tud életre kelni. Az öregkori jeleneteknél pedig már olyan vészesen lassú Bereményi filmje, hogy szinte percenként tekintünk az óránkra. Ezért kár volt a sok-sok forintmillióért, a több tonnányi díszletért és jelmezért. Azért sajnálom különösen, mert valóban igényes filmről van szó. Csak mindez megragadt a történelmi hűség keretein belül. Úgy gondolom, hogy a teljes játékidőt fémjelzi, ha egy alkotás legsikerültebb jelenete egy híd összeomlása. Még szimbolikus is lehet...

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik nem rettennek vissza 140 percnyi kőkemény történelmi politizálástól és kíváncsiak a reformkor minden kis építőelemére.

Értékelésem: 50%
Golgotha - Krisztus után


Úgy gondolom én és a film jó barátságban vagyunk. Toleráns és elnéző vagyok vele szemben a végsőkig. Egyetlen dolgot nem bírok csupán... ha át akar verni.



Objektíven: Egy békés apátságban egy ideje határozottan érezni a Gonosz jelenlétét. Az egész akkor kezdődött, amikor a fiatal Benjámin szerelembe esett egy utcalánnyal. Mihály atya elhatározza, hogy eltávolítja a lányt, hátha ezzel a démonok is eltávoznak. De közben az Ördög sem tétlenkedik...

Szubjektíven: Még mindig túlontúl ideges vagyok, pedig ilyen állapotban tilos véleményt írni. Bodzsár Márk alkotása a gonosz természetéről, csábításról és a démonikus erők erejéről akar szólni. Csakhogy az egész olyan mesterkéltre, valótlanra sikeredett, hogy egy másodpercébe sem sikerült belehelyezkednem. Hiába a fantasztikus operatőri munka, ha mögötte nem kel életre a film. A színészi játék - minden bizonnyal a rendező vezetésére - szintén nem könnyíti meg az azonosulást. Szegény pálosok a Sziklatemplomban, ha tudták volna, mihez adják kölcsön a felújítás alatt álló helyet! Egy valami azonban meggondolandó. Ha egy mai rendezőnek ilyen képe van egy apátság belső életéről, akkor valamit sürgősen tennünk kéne, hogy megmutassunk valamit az egyház élő arcából.

Kiknek ajánlom?
Megvallom őszintén, én senkinek sem ajánlanám.

Értékelésem: 20%

2010. június 4., péntek

Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor


Tavaly nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor, mely az erdélyi, magyarországi és határon túli magyar filmszakma egyik üde színfoltja. Fiatal rendezők, operatőrök, színészek, vágók, hangmérnökök, filmkritikusok és még sok egyéb érdeklődő gyűlik össze évről évre 10 napra, hogy különböző munkacsoportokban eszmét cseréljen, illetve filmeket készítsen, melyeket aztán a nagyérdemű is megtekinthet. Neves hazai és külföldi filmesek látogatnak el ide minden esztendőben és tanácsaikkal, javaslataikkal segítik a tanulni vágyó nebulókat. Az idei kilencedik tábor Homoródfürdőn lesz augusztus elején.

A rövid bevezető után bele is fogok a tavalyi alkotótábor értékelésébe. Kérdezhetnénk, lehet-e jövője a szakmában egy olyan fiatalnak, aki egy ilyen táborban teszi meg első szárnypróbálgatásait? A válaszom határozott igen, remek példa erre Bertóti Attila munkássága. A fiatal erdélyi filmes tavaly szerzett diplomát, és máris komoly sikerekkel büszkélkedhet. Ariadné fonala című animációjával fődíjat nyert rövidfilm kategóriában
a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon; ugyanezen a fesztiválon volt látható a Kells titka című egészestés film is, melyet aztán Oscar-díjra jelöltek. Így talán nem meglepő, hogy a 2009-es Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor - véleményem szerint - legjobb alkotása is Bertóti Attila kezei közül került ki. A 44 pici pinty azzal emelkedik a többi film fölé, hogy nem akar nagyot mondani. Végig egyszerű marad, formanyelvében és vonalvezetésében hagyományos ívet követ. A helyenként felbukkanó stílusbeli váltások ugyan nem feltétlenül tesznek jót az alkotásnak, de nagyobb problémával nem is találkozunk. Kellemes meglepetésként emelném még ki a S(óh!)ajt és a Fürdés című filmeket is. Az összehangolt csapatmunka mindkét esetben átsüt az alkotásokon, s bár még akadnak döccenők a ritmus és a megvalósítás terén, az alkotók jó úton járnak. Nem véletlenül emeltem ki beszámolóm elején az egyszerűséget. Véleményem szerint azok az alkotók tudtak igazán maradandót alkotni, akik nem mentek bele az élet nagy kérdéseinek boncolgatásába, nem akarták megváltani a világot. Kísérletezgetni persze szabad, de még mindig soknak érzem egy kicsit a művészieskedést. Helyenként az öncélúság és néhány semmitmondó geg is előfordul. Igazán emberi, katarzist jelentő pillanatokba csak néha botlottam, azokba is inkább a fent említett filmekben. A történetek ugyanakkor változatosak, több esetben igen eredetiek, és kijelenthető, az alkotók egy része szép jövő előtt állhat. Említést érdemelnek még az általam is megtekintett további - az alkotótáborban készült - alkotások: Vakok, Second hand, Nincs mese, Cím nélkül, Ajándék, Variációk. Az interneten bárki számára elérhetőek. Az alkotóknak további jó munkát, a filmnézőknek pedig jó szórakozást kívánok!

OSCAR 2026 - A nyertesek listája

Legjobb film Bugonia F1 - A film Frankenstein Hamnet Marty Supreme Egyik csata a másik után A titkosügynök Érzelmi érték Bűnösök Az álmok vá...