2010. május 17., hétfő

Ponyo a tengerparti sziklán


Mese, fantázia, képzelet, Miyazaki.








Objektíven: Hayao Miyazaki legújabb animéje Ponyóról az aranyhalról, aki ember akar lenni.

Szubjektíven: Volt már veletek úgy, hogy egy filmről kijövet, este fél 10-kor rádöbbentetek, hogy még nyolc óra sincs? Ha ismerős az érzés, biztosan nem Hayao Miyazaki alkotására ültetek be. Az anime koronázatlan királya kifogyhatatlan az ötletekből, s bár legújabb filmje speciálisan óvodások számára készült, garantálom, hogy aki szerette a Mester eddigi műveit (különösképpen a Totoro-t), azt most sem éri csalódás. A szemfülesek már megtekinthették tavaly novemberben, az Anilogue Fesztivál nyitófilmjeként. Nem akarom elárulni a történetet, egyébként is sokat töprengtem, mit is vethetnék papírra (képernyőre). Talán egy benyomást megengedtek: A nézőtér zsúfolásig megtelt, japánok, magyarok, mindenféle népek; hatalmas vetítővászon, gyönyörű díszterem, zsong az egész, mint egy méhkas; rövid megnyitóünnepség, majd gyors elcsendesülés. Már nem számolom, hányadszor ülök be egy filmszínházi előadásra, de ez a pillanat még mindig gyermeki rajongással tölt el: a fények lassan kialszanak. Izgalmat érzel, figyelmed a horizontra tapad. Sötétség és csend. Hamarosan megjelenik a Ghibli Stúdió emblémája (pont Totoro), és gyönyörű muzsika szólal meg. Szinte földöntúli. Színek, alakok, figurák jelennek meg a vásznon, és azonmód átröpítenek egy másik világba. Neked pedig nincs más dolgod, mint ennek az új világnak aktív befogadójaként élvezni az eléd táruló gyönyörűséget. Egyik ötlet követi a másikat, még fel sem ocsúdtál az előző képkocka keltette ámulatból, máris egy még szebb tárul eléd. Ezen a ponton a néző nem tehet mást, mint leborul a nemzet nagysága előtt, ahogy ezt már megtettük (-tettem) Howl Vándorló palotájánál. Ponyo ugyan nem tör sem Chihiro, sem a Palota, sem Nauszikaa babérjaira, de a maga bájával, gyermekiességével és végtelen emberszeretetével rabul ejti a fogékony mozilátogatót. Azt pedig csak sajnálni tudom, hogy a hírek szerint Hayao Miyazaki utolsó filmalkotásáról van szó, mivel látása végletesen meggyengült, s emiatt nem vállal újabb produkciókat. Ezzel együtt úgy gondolom, életműve teljes. Animációs berkekben egyedül Walt Disneyhez merik hasonlítani (mármint jelentőségét tekintve, ő nem szereti, ha bárkihez is hasonlítgatják). A Ponyo a tengerparti sziklán gyönyörű és méltó lezárása alkotói pályafutásának. Belőlem, egyszerű halandóból pedig csupán ennyi tör felszínre: Köszönjük!

Kiknek ajánlom?
Ugyanaz érvényes Ponyora is, mint Miyazaki többi filmjére. Aki nincs kibékülve a keleti kultúrával, ne tekintsen bele! Egyébként én kisiskolás kortól bátran merem ajánlani, nagyobbacska óvodások is megnézhetik, szülői felügyelettel persze. Hayao Miyazaki rajongóknak pedig ... erősen ajánlott.

Értékelésem: 100%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése