2010. május 26., szerda

Fekete kefe


Vajon hány kilométeres óránkénti sebességgel sodródhat a Duna?







Objektíven: A történet, amely egyetlen nap alatt játszódik, négy fiatal pesti srác kényszerű, de ártalmatlan ámokfutását meséli el. Zoli teológus hallgató, Döfi festő, Anti amatőr költő és Papi, a csendes semmittevő arra kényszerülnek, hogy munkát vállaljanak, mivel valamiből élni kell. Zoli néhány hónapja Pejkernek a kéményseprő és kéménybélelő vállalkozónak dolgozik. Egyik reggel magával viszi három haverját. A munkában sok fantáziát nem találván, hőseink kipróbálnak egy újfajta tudatmódosító szert. Ki is ütik magukat rendesen, mire magukhoz térnek, beesteledett, és nyoma veszett a vállalkozótól kapott pénznek.

Szubjektíven: A rakpart legalsó köve a magyar kultúrkörben különös jelentőséggel bír. József Attila költőnk ül ott, és próbálja megérteni, hogy a fecsegő felszín alatt miért és miről hallgat a mély. Következtetéseiről verse tanúskodik. A költő születésének centenáriumán bemutatott film - ha nincs is komoly összefüggésben József Attilával - minimális mértékben reflektál rá. A film hősei is odakeverednek a rakpartra, és azon gondolkodnak, vajon hány kilométeres óránkénti sebességgel sodródhat a Duna. Ha jól emlékszem, háromban egyeznek meg. Mindez a film végén történik, miközben mi ugyanannyit tudunk róluk, mint az ötödik percben. És amivel közben szembesülünk: Bedrogozott kecske, lődörgés, sehova sem tartó történet, improvizációt idéző jelenetek, furcsán semmilyen párbeszédek. Mit kezdjünk hát Vranik Roland filmjével? Egy ifjú rendezőtől nehezen várható el, hogy ne akarjon újat mondani vagy mutatni. Ugyanakkor mire számítunk, amikor az egyetemen a feltörekvő rendezőgeneráció tagjait egyfolytában azzal szembesítik, hogy nincsenek nagy, elmesélhető történetek, nincsenek megkérdőjelezhetetlen igazságok. Vranik Roland valószínűleg ezért döntött úgy, hogy mutat egy óriási fityiszt a szakmának és a közönségnek. Filmje egy-két sablonon kívül nem mond semmit a világról. Mondanivalót meg pláne ne keressünk benne. Pohárnok Gergely operatőr pedig mindezt fekete-fehérben, valóban professzionális módon fényképezi. És lőn a szakmai siker: 2005-ben a Magyar Filmszemle fődíját kapta a Fekete kefe, és még két másik díjat is. Hogy ez inkább a mezőnyt minősíti, amiben ez a közepes kísérleti film nyerni tudott, arról most inkább mélyen hallgassunk...

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kíváncsiak a magyar filmgyártás egyik valóban érdekes kísérleti alkotására, és nem akadnak fenn egyfolytában azon, ha esetleg nem értenek semmit az egészből.

Értékelésem: 60%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...