2012. március 30., péntek

A kis gyufaáruslány



Az Oroszlánkirály társrendezője Andersen klasszikus meséjének nyomában.






Objektíven: Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb.

Szubjektíven: Ki ne tudná már két mondat alapján is, hogy klasszikus mesével, minden idők egyik legismertebb történetével van dolgunk? A léc tehát eleve magasan van, pláne ha hozzátesszük, hogy a Disney történelem legsikeresebb animációs filmjének direktora bábáskodott a produkció felett. Mindezekkel együtt be kell valljam, erősebb drámai hatásra számítottam, kicsit steril maradt a film, ugyanakkor a hangulatra, a kidolgozottságra és a képek szépségére nem lehet egy szavam sem. Rég láttam ennyire szép animációs filmet. A sok vitát kiváltó lezárást illetően pedig azon a véleményen vagyok, jó "megoldást" látunk, gyerekként én is így képzeltem a végét. A drámai vonalat számomra még az erősítette volna, ha több időt hagynak a történetre, és az eredeti Andersen mese kegyetlen külvilága is jobban megmutatkozik. De soha rosszabb feldolgozást! Jó film ez, csak benne maradt egy még jobb alkotás lehetősége.

Kiknek ajánlom?
Az Andersen rajongók vegyék figyelembe, hogy a feldolgozó "cég" ezúttal a Disney. Így kevésbé érheti őket bármilyen irányú csalódás. + A klasszikus mesék kedvelői mindenképp bepróbálkozhatnak Roger Allers filmjével.

Értékelésem: 75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése