2012. március 5., hétfő

Baaria



Remélem ez nem az életmű összefoglalása volt, mert ha igen...






Objektíven: Baaria egy szicíliai kisváros, generációk óta itt él a Torrenuova család. Peppino apja egyszerű kecskepásztor volt a múlt század harmincas éveiben, a fasizmus idején. A nagy szegénységben Ciccio számára az olvasás jelentette az egyetlen örömet. Az élet még keményebb a második világháború alatt, de a felfordulást kihasználva Peppinónak sikerül pénzt szereznie. A nyomor és az igazságtalanság láttán csatlakozik a kommunistákhoz, majd találkozik élete szerelmével. Mannina szülei azonban ellenzik kapcsolatukat. Peppino idővel megpróbálja átadni a tapasztalatait a fiának, Pietrónak, de rá kell jönnie, hogy az álmai szertefoszlottak.

Szubjektíven: Nem tudom leplezni csalódottságomat. Kedvenc filmem rendezőjétől többre számítottam, ez így csupán egy fáradt és teljesen feleslegesen vágtázó tempójú körkép egy család hosszú évtizedeiről. Hiába az ötös külalak és a nosztalgikus elemek sokasága, ha egyszer olyan üres és felszínes a film, hogy csak úgy üvölt. Tornatore elvész az apró részletekben, nem hagy azonosulási lehetőséget, nem hagy belépni a történetbe, ami így maximum az övé marad. A színészgárdától közepesre telik, nem is csoda ilyen széteső forgatókönyv mellett. (Monica Belluccit így szerepeltetni olyan övön aluli húzás volt, amit egy ilyen kaliberű rendező nem engedhetne meg magának) A végét is nyögvenyelősnek éreztem. Ha ezt a filmet Tornatore saját magának elkészíti, lelke rajta, azt mondom rendben. De így? A csodálatos képek elemi erővel bírnak, de nincs mélységük. Szépek a színészek, s gyönyörű a zene is, Ennio Morricone ismét képes a muzsika erejével kiemelni a látvány szépségét. Minden meseszép, de az egész nem válik az olasz történelem krónikájává. A Baaria egy félreértés, egy balul sikerült rendezői lépés, melyet jobb elfelejteni. A csillogó máz alól csak az üresség köszön vissza. Minden idők legdrágább olasz filmje? Készséggel elhiszem, minden egyes cent meglátszik a végeredményen. De kérdem én, minek? Akkor már inkább megnézem századszor is Az óceánjáró zongorista legendáját...

Kiknek ajánlom?
Az igényesen kivitelezett történelmi tablók kedvelőinek, és azoknak, akiket nem zavar, ha mindez csupán felszínességgel tud párosulni.

Értékelésem: 55%

2 megjegyzés:

  1. Bár évek óta megvan, még (szerencsére) nem néztem meg... :) Maradok az óceánjárónál (és a blognál:D)!

    VálaszTörlés
  2. ;)
    Én is! És pótolom Tornatore régebbi filmjeit!

    VálaszTörlés