2012. március 9., péntek

Ellenállók


Ha Edward Zwick rendez filmet, akkor hatásvadászat, komoly(nak szánt) gondolatok és sablonok. Sikerült már ezeket neki egész kiváló alkotássá összegyúrni, így kíváncsian vártuk az Ellenállókat is, mire jut most...





Objektíven: 1941-et írunk, a kelet-európai zsidók tömegeit hurcolják el és mészárolják le a náci betolakodók. Miután sikerrel megmenekülnek a biztos halálból, három fivér abban a sűrű erdőben keres menedéket, melyet gyerekkoruk óta úgy ismernek, mint a tenyerüket. Hamarosan elkeseredett harc veszi kezdetét, mely kezdetben pusztán a túlélésről szól, ám ahogy egyre többen és többen csatlakoznak hozzájuk rejtekhelyükön, a fivérek rádöbbennek, hogy ezrek életének megmentésével elhunyt szeretteikért állnak bosszút.

Szubjektíven: Ha Edward Zwick filmre ül be az ember, akkor nagyjából tudja, mire számíthat. Amerikai típusú mondanivaló, amerikaias stílusban prezentálva, nyíltan vállalt hatásvadászattal, helyenként giccsel körítve. És ez vagy működik, vagy nem. Az Ellenállók esetében meglehetősen felemás a végeredmény. Igaz történettel van dolgunk, legalábbis valami hasonló bizonyosan megtörtént korabeli dokumentumok alapján. A Bielski fivérek története megfilmesítésért kiált, hiszen 1200 főt mentett meg összefogásuk a legkeményebb üldöztetés idején. Ráadásul nem is akárhol küzdöttek az életben maradásért, a legvadabb erdőség jutott osztályrészül számukra. Már az első jelenettel modellezni lehetne a filmet és az is szembetűnő, hogy a rendkívül hosszú játékidő ellenére túl sok dolog nem történik. Ennek megfelelően - különösen az első órában - szinte kiütik a szemünket a drámainak szánt, ugyanakkor sokszor vérlázítóan hanyagul és tiszteletlenül megrendezett jelenetek. A hatáskeltés olyan szinten arcba mászó, hogy próbára teszi még a leginkább edzett mozibarátokat is. Szerencsénkre finomodik a rendezői stílus, ahogy haladunk előre az időben, Zwick egyre ügyesebben lavíroz a személyes és közösségi vonalak, drámai történések mezsgyéjén. Technikai hibák így is bőven akadnak, az érzelmi azonosulást számomra például többször nehezítette a meglehetősen trehány vágás. Csak annyit írok ide megint, hogy a kevesebb több! És ebből már mindenki tudhatja, mi az ábra a filmmel. Hiába a 2008-as év egyik legszebb zenei főtémája és az igen impozáns operatőri munka. Nem tudják menteni Edward Zwick rendezését. A színészek hozzák fel nézhető szintre. Daniel Craig vonala végig hiteles ás átélhető, Liev Schriebernek sem kell elbújnia mellette, hozza a tőle megszokott remek formát. Jamie Bell ugyancsak érett színésszé érett és ezt jó látni. Testvéri vonaluk és az általuk megmenteni kívánt közösség kérdései bőven adnának elég táptalajt egy nagyjából kétórás filmhez. Sajnálom, hogy most nem volt elég ennyi. Így csak egy feledhető mozi marad az Ellenállók. Vagy inkább úgy fogalmazok, aki egyszer képes volt egy Szenvedélyek viharában-t, vagy egy Utolsó szamuráj-t rendezni, attól ez kevés.

Kiknek ajánlom?
Még így is sokak számára kedves filmről van szó. Sorsdrámákat, második világháborús megmenekítős alkotásokat kedvelők benevezhetnek rá. A megtekintés következményeiért viszont nem vállalok felelősséget...

Értékelésem: 50%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése