A francia kapcsolat


Értem én, hogy klasszikus, csak...








Objektíven: Jimmy "Popeye" Doyle a legkeményebb öklű New York-i rendőr: előbb üt, azután kérdez. Ezúttal azonban kemény fába vágja a fejszéjét: az Amerikát kábítószerrel elárasztó "francia kapcsolatot" kellene partnerével felgöngyölítenie. Doyle egy bulldog szívósságával tapad a hálózat feltételezett vezetőjének a nyomába, s a törvény minden betűjére fittyet hányva csapdát állít neki...

Szubjektíven: Abszolút realisztikus, kimért tempójú (de nem lassú!), szokatlanul intelligens krimi, Gene Hackman és Roy Scheider nagyszerű játékával megtámogatva. William Friedkin rendezése igaz történetet vett alapul: Robin Moore hasonló című könyve méltán lett siker, nem marad el tőle a megfilmesítés sem. Don Ellis zenéje, Friedkin direktori ténykedése, Greenberg vágásai... mesteri munkák. Kevés krimi vállal fel valódi nyomozást. Kevés akciót, több lélekrajzot, kidolgozott karaktereket... kevesebb lövöldözést, több szociológiát, társadalmi kérdéseket... Bátorsága végig tetten érhető. A lassú alapozásnál éppúgy, mint a lehangoló finálénál. Akkor mégis mi a problémám? Pont azok a részek, amikor úgy éreztem, Friedkin nem marad hű ahhoz a realizmushoz és egyszerűséghez, melyet a film elején zászlajára tűzött. Hiába klasszikus az üldözéses jelenet, percenként tudtam volna belekötni valamibe, ami állandóan kizökkentett. Értem én, hogy menő dolog élesben felvenni az autós rohanást New York belvárosában, és hogy ez akkoriban biztosan friss dolognak számított, de ha leszámítjuk a spontaneitás újdonságát, nem nyújt maradandó élményt az autó-metró hajsza. Annál inkább a gyalogos üldözések, melyeket jobban átgondoltnak éreztem. Doyle megszállottságát pedig elhiszem a - szerintem - felesleges "lebilincselő" rész nélkül is. Nem könnyen indul be a film, de onnantól kezdve, hogy a felek szembekerülnek egymással, nincs megállás. Doyle és Alain Charnier drogbáró remekül működnek, mint ellenpólusok. A vége pedig ... belénk vésődik, az biztos. Apró hibái szerintem vannak, néha az az érzésem volt, az egész csak egy "vihar egy kanál vízben", ezért nálam sosem lesz klasszikus, ettől még persze egy nagyon jó film.

Kiknek ajánlom?
A '70-es évek krimijeit kedvelőknek mindenképp. Zsarufilmek szerelmesei, valódi nyomozós filmek rajongói szintén indulhatnak a kölcsönzőbe.

Értékelésem: 80%