Táncoló talpak


A közhiedelemmel ellentétben nem a zöld-propagandával van itt a legnagyobb baj.







Objektíven: A császárpingvinek hazájában, az Antarktiszon senki vagy, ha nem tudsz énekelni. Ám mit tegyen a kis Topi, akinek semmi hangja? Szívhez szóló dal nélkül sosem élhet boldog szerelemben. Nem mentség számára, hogy a jégparkett ördöge, lévén a kis pingvin táncra született. Kiközösítik a pingvintársadalomból. Miután életében először távol kerül az otthonától, Topi találkozik egy csapat másfajta pingvinnel. Ramont és társait lenyűgözik a kis pingvin tánclépései, és meghívják, hogy bulizzon velük. Az új barátainak segítségével azután Topi végre megtalálja helyét a világban.

Szubjektíven: Az elmúlt évtized második felében rendkívül kelendőek voltak a sarki pingvinek. Nem egy, nem két alkotás foglalkozott velük, hétköznapjaikkal, vándorlásaikkal, családi életükkel. Hétköznapjaikkal, bizony! Hisz minden kis pingvin iskolába jár, énekelni tanul… Már akinek sikerül. Van, akinek ez nem jön össze, és inkább táncolásra adja a fejét, hogy aztán sok-sok kalandon és új baráton keresztül elfogadtassa magát a „társadalommal”. Azt, hogy a 2007-es díjátadón George Miller animációs alkotását tüntették ki Oscar-szobrocskával a Verdák helyett, azóta sem bocsátottam meg az Amerikai Filmakadémiának. De hát mire is számíthatunk? „Végre” egy animációs film, amely bátran szembe megy a hagyományos értékekkel, a családdal, mindenféle hierarchikus intézményrendszerrel... Érthető karikírozás, meg kell hagyni, csak sablonos és többnyire ötlettelen. „Végre” egy animációs film, melyben az alkotók nem bajlódtak a dalok feliratozásával, hadd okuljon a magyar kisgyermek a számára érthetetlen angol szövegből. És „végre” egy animációs film, melyben egyik mellékszereplő sem okoz különösebb meglepetést, a nagydumás, a végletekig gonosz, a pancser banda és a szimpatikus, önmagát kereső főhős egyaránt megtalálható benne. Kivétel talán az apuka-pingvin. Figurája és karaktere átélhetőre és hitelesre sikerült. Az akciók többségének konkrét szerepe nincs, csak a látvány és a történet továbblendítése végett kerültek a filmbe. A Táncoló talpak – mint arra címe is utal – akkor működik a legjobban, amikor éppen táncos betét következik, akkor igazán magával ragadó. Szerencsére ilyenben nem szűkölködünk a másfél órás játékidő alatt, így mégsem kell csalódottan elhagynunk a mozitermet. A keserű szájíz azért marad meg, mert egy kedves, humoros film ígérete van benne az első félórában, hogy aztán a színvonal egyre lejjebb kússzon. Kár érte. Második rész persze ebből is van...

Kiknek ajánlom?
Szerintem nem családi film, bármilyen sokan szeretik is. Én még nem ajánlottam jó szívvel senkinek. Egyszer nézhető kategória.

Értékelésem: 50%