Django elszabadul

Megérte várni a Tarantinóval való újabb találkozásra.

Objektíven: Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász egy rabszolga segítségével nagy sikert ér el, és hálából felszabadítja Djangót. De a társak együtt maradnak, hogy megkeressék a fekete férfi feleségét, akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. A nyomok végül egy ültetvényre vezetik őket, melynek tulajdonosa rabszolgáit - trénere segítségével - egymás elleni gladiátorküzdelemre képezi ki. A fejvadászoknak sikerül bejutniuk a birtokra, de nem biztos, hogy ki is jutnak onnan: a földesúr hű szolgája gyanút fog, és a kalandorok csapdába esnek. Dönteniük kell, hogy az önfeláldozás vagy a túlélés-e a fontosabb számukra.

Szubjektíven: Az első találkozás a mozi fenegyerekével nem sikerült valami jól, így éveket vártam, mire elérkezettnek éreztem az időt, hogy újból összefussunk. Django már számomra is hozta a szintet. Nem ért csalódás, bár az még úgy tűnik odébb van, hogy Quentin igazán lenyűgözzön. Legújabb alkotásából  már visszaköszön a celluloidszalag, a nagybetűs Film szeretete. B kategóriás mozik, spagettiwesternek, bosszúfilmek elemeiből építkezik a Django elszabadul, képi megoldásaival hozza a polgárháború előtti vadnyugat hangulatát. A Tarantinóra jellemző betegesen abszurd és őrült ötletek most nem lepik el oly intenzitással a vásznat, mint egyébként, de ez most nem hátrány. Ilyen módon nagyobb súllyal esik a latba a western-hagyomány ápolása és a történetmesélés, melyekből jelesre vizsgázik a stáb. Csak befejezni nem sikerül időben. Semmi sem indokolja a két és félórás játékidőt, ráadásul úgy, hogy elkezdik nyújtani, mint a rétestésztát. Feleslegesen, mert csak ásítozni kezdek, nem tapsolni, mint K. Washington az utolsó jelenetben. Ha már a színészeknél tartunk, Jamie Foxx hozza a kötelezőt, de nem tud igazán emlékezetes lenni, a mellékszereplők maradandóbbat alkotnak. Christoph Waltz és Leonardo di Caprio is uralják a vásznat jelenlétükkel, Samuel L. Jackson pedig zsigerből hozza a férget. Waltz esélyes is egy aranyszoborra és én még inkább neki adnám, mint a helyenként túlírt forgatókönyvnek. De ez már az akadémiára tartozik. Én most jól szórakoztam és várakozással tekintek az újabb Tarantino-mozik elébe.

Kiknek ajánlom?

A spagettiwesternek és Tarantino feltétlen híveinek. Megfelelően erős gyomorral persze.

Értékelésem: 75%