2012. február 29., szerda

Éjféli cowboy


A mozi, ami úgy vonult be a történelemkönyvekbe, mint az egyetlen olyan filmalkotás, amely úgy nyerte el a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, hogy az amerikai korhatáros bizottságtól X besorolást kapott. - Pedig mennyivel többet érdemelne ennél.




Objektíven: Két szerencsevadász furcsa barátságának története ez a film: a rikító cowboy-szerelésben feszítő Joe Buck azért jött fel Texasból New Yorkba, hogy lányok futtatásával csinálja meg a szerencséjét. Ratzo Rizzo viszont régóta él az aszfaltdzsungelben, piti bűnözőnek is mondhatnánk, ha nem lenne hajléktalan; egész éjjel a Park Avenue környékén lófrál és megpróbál kis bulikat összehozni...

Szubjektíven: Kellemetlen film. De mi másra is számíthatna az ember a '60-as évek végéről? Elvágyódás, gyökértelen lét és az őszinte kapcsolatok keresése. Ezek szolgáltatták alapját a film történetét és kiindulópontját adó írásműnek, mely 1965-ben látott napvilágot James Leo Herlihy tollából. A kiváló alapanyagot jó érzékkel adaptálta filmre Waldo Salt, akinek ez volt az első igazán komoly sikere íróként. De nemcsak ő végzett kiemelkedő munkát. John Schlesinger rendezői, vagy Hugh A. Robertson vágói munkája szintén pazar. Remekül kapták el a kor hangulatát, már az első jelenettel beszippant a film és az utolsó másodpercig nem ereszt. Telitalálat a zene is, melyet az akkor friss Oscar-díjas (később legendává váló) John Barry szolgáltatott. Az igazi ütőkártya persze a két főszereplő. Jon Voight és Dustin Hoffman egyaránt szenzációsak. A jóképű, cowboyszerelésű fiatalember (Jon Voight) a tányérmosogatás helyett selyemfiúként akarja megcsinálni a szerencséjét. Ám kénytelen szembesülni a ténnyel: a csillogó felszín alatt romlott világ lapul. A szép remények helyett hazugságot és romlottságot talál. És egy halálos beteg barátot (Dustin Hoffman). A tüdőbajos csirkefogó a "menedzsere" lesz. Ratso arról álmodozik, hogy Floridában megkopasztja a gazdagokat. A mókuskerékből azonban nehéz szabadulni... Kőkemény, őszinte és aprólékos "társadalomfilm", igen keserű világtapasztalattal. Drogfilmek stílusa érhető tetten az extázisjeleneteknél és a visszaemlékezéseknél is. Kicsit keveset tudunk meg ezekből a visszaemlékezésekből, de nagyjából eleget ahhoz, hogy el tudjuk helyezni Voight figuráját. A cowboy nyitójelenete parádés és Hoffman vonala is végig drámai, erőteljes. Ami különösen értékelendő, az az, hogy miután erőszakon, mocskon, szexen, hallucinációkon, keserűségen, csalódottságon gázoltunk keresztül, az Éjféli cowboy nem fél válaszokat adni, mondanivalóval előállni. Igaz, eléggé dadog ez az emberiség nyomorúságára adott válasz, de legalább van. A végével válik igazán emberivé a film, egyúttal a cowboy sorsát sem zárja le. Bátor forgatókönyvíróra vall. Ahogy az egész stáb bátor volt ezzel a mozival. Bár a rekordok könyvébe a korhatáros besorolás miatt került be, ennél jóval többet érdemel John Schlesinger filmje. Az egyik vezető amerikai kritikus így fogalmazott: "Minden idők legbátrabb döntése az Amerikai Filmakadémiától az Éjféli cowboy legjobb film győzelme az Oscar-gálán." - azóta is igaza van.

Kiknek ajánlom?
Nem véletlen az a rendkívül szigorú besorolás - amelyen egyébként 1971-ben enyhítettek egy minimálisat. Lélekjelenlét, erős idegzet szükségeltetik. És ajánlom a Blu-ray kiadást! Igényes, szép darab, kiváló minőségű felvétellel.

Értékelésem: 85%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése