2013. szeptember 2., hétfő

Z világháború



A 2013-as nyári moziszezon egyetlen valamirevaló sikere, ami nem folytatás volt.







Objektíven: Az ENSZ egyik alkalmazottja Gerry Lane, átszeli a világot az idővel versenyezve, hogy módot találjon egy olyan zombijárvány megállítására, ami kormányokat és hadseregeket kényszerített térdre, s magának az emberiségnek a megtizedelésével fenyeget.

Szubjektíven: Marc Forsternek volt mit bizonyítania. Az elmúlt öt évben korán sem úgy sikerültek filmjei, mint azt szerette volna. A Z világháborúval érkezett az új esély, s a fiatal svájci direktor élt is a lehetőséggel. Katasztrófafilm és thriller keveréke, pont annyi családi drámával, amennyit elbírunk. A hét perces extra változat persze jóval véresebb, a horror vonalra fekszik rá, így a hagyományosabb zombifilmek rajongói is elégedettek lehetnek. Plusz úgy általában mindenki. Szórakoztató filmecske lett Brad Pitt menekülése a zombihordák elől, nem váltja meg a világot, de olyan apró utalások, gegek, momentumok tarkítják, melyek mellett nem lehet jó szó nélkül elmenni. Az amerikai elnök ilyenfajta szerepeltetése, az izraeli hozzáállásról kialakított summás vélemény, a számtalan levegőben hagyott kérdés a vírus terjedéséről vagy pusztán az a tény, hogy egy laboratórium négy fala közé viszik a finálét egy gigantikus kaszabolás helyett, mind-mind szimpatikussá teszik a Z világháborút. A karakterek nagyobb szerepet kapnak, mint egy átlagos blockbusterben, de persze megmaradnak kétdimenziósnak, hadd kapjon helyet a katasztrófa. Helyenként abszolút logikátlan, helyenként kifejezetten érdekes zombiapokalipszis született, mely teljességgel méltó akár két-három megtekintésre is. Az pedig, hogy ez a film 2013-ban ekkora sikert tudott elérni világszinten és már a folytatásáról találgatnak mindenféle filmes fórumokon, a silány nyári moziszezont minősíti, mely bár rekordbevételt hozott Hollywoodnak, de csak két-három komoly sikerű folytatás miatt. Eredetiséggel régóta nem tud előrukkolni a 100 éve útnak indult álomgyár.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akiket nem tántorít el se a "zombi", se a "világháború" kifejezés. Magyarul, akik a cím olvasása után kedvet kapnak a filmhez.

Értékelésem: 65%

3 megjegyzés:

  1. Tetszett, hogy "realistább" irány felé terelték a sztorit, legutóbb ilyet a 28 nappal későbbnél tapasztaltam (bár annak a filmnek ez a cipőfűzőjét sem kötheti meg).
    SPOILER
    A nyálas lezárástól viszont rosszul voltam...

    G.G.

    VálaszTörlés
  2. SPOILER!
    Dehogy volt nyálas, egyszerűen életben hagyták az apát, aki hazament a családjához. Ne mondd, hogy nem volt várható a film alapján. Egyébként úgy tudom, a végén még lett volna egy nagyobb hentelés, de ezt végül kivágták, ahogy a Magyarországon felvett zombis részeket is. Realistább megközelítés igen, és ez jót is tesz neki. Arra azért kíváncsi vagyok, hogyan akarják folytatni, mert már a második részről beszélnek többen...

    VálaszTörlés
  3. SP
    Természetesen várható volt az első pillanattól kezdve, de gondoltam, hátha nem kell elszenvednem a nagytotálokat, a zenei csodákat, és a belső monológot. Bár ez blockbuster, mit is gondolok... :-)
    G.G.

    VálaszTörlés

OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...