Olümposz elesett...
Objektíven: A megszégyenült egykori elnöki testőr, Mike Banning a Fehér Házban találja magát egy terroristaakció kellős közepén. Kiterjedt ismereteit használva, a nemzetbiztonságiakkal együttműködve igyekszik kiszabadítani a túszul ejtett elnököt.
Szubjektíven: Akár még egész korrekt akciómozi is lehetett volna ebből, mert nincs híján a pozitívumoknak. Igen biztatóan kezdődik, stílusa merész, nem akar mindenáron politikailag korrekt lenni, kőkemény, nem lacafacázik az ütközeteknél. Gerard Butler karaktere megidézi a '90-es éveinek akcióhőseit, laza, cinikus, és nem felejti el kitakarítani a söpredéket onnan, ahova az nem való. Ezen túl a a logika és az értelmes történetvezetés teljes hiánya tapasztalható. Mivel már az elején egyik túlzás a másikat éri a filmben, ezért hamar hozzászokunk, de nem igaz, hogy egy - realitásra érezhetően törekvő - akciófilmben ennyi butaságot hordjanak össze. A banda a Pentagonban a világ legbénább társaságának tűnik, de még nem is ez a legrosszabb; hanem amikor rádöbbensz, hogy valójában mi van a háttérben. Egy mesterségesen felpumpált sztori, ami ráadásul a végére ki is fullad, ami csak arra jó, hogy az utolsó jelenetben Amerika ismét nyakon öntse magát egy jó adag patriotizmussal és hazaszeretettel. Szinte mindegy is, ki mondja a nagymonológot a bajtársiasságról. Nem tudom hol csúszott félre, pontosabban tudom, megint a forgatókönyv a ludas, de lassan ezen már nem is akadunk fenn. Megyek, megnézem, mire jutott Roland Emmerich az ő verziójával. Csak az a baj, hogy szinte mindenki azt mondja, hogy ez a jobb a kettő közül. Már előre félek...
Kiknek ajánlom?
Ki vagyok rá bukva, de ettől még, aki szerette a '90-es évek akcióbombáit, az bepróbálkozhat. Megfelelő mennyiségű sör társaságában...
Értékelésem: 40%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése