2013. szeptember 1., vasárnap

Traffic




A műfajok keverésének egyik mestere igencsak elemében van.






ObjektívenJavier Rodriguez és Manolo Sanchez mexikói rendőrök és jó barátok, akik nap mint nap szembesülnek a hatalom és a pénz kísértésével, és bár ellenállnak, a korrupció mégis olyannyira behálózza őket, hogy végül kilátástalan helyzetbe kerülnek. Az Egyesült Államokban, Ohio Állam Legfelsőbb Bíróságának bírája, Robert Wakefield az Elnöktől fontos megbízatást kap: őt nevezi ki a drog elleni harc új főnökévé. A megalkuvásra képtelen, konzervatív Wakefield a kábítószer elleni küzdelem egész szervezetének felülvizsgálatára készül és a mexikói rendőrséggel való együttműködést tervezi. De otthon, ő is csak szülő - feleségével, Barbarával tinédzser lányuk, Caroline egyre jobban elhatalmasodó kábítószer-függőségével kell szembesülniük. San Diegóban Montel Gordon és Ray Castro DEA-ügynökök a hírhedt Obregon drogmaffia leleplezésén fáradoznak. Foglyuk, a középszintű kábítószer-kereskedő, Eduardo Ruiz hajlandó tanúskodni a gazdag drogbáró, Carlos Ayala ellen. Carlos letartóztatása döbbenetes hír mit sem sejtő feleségének, Helenának, aki gyermeket vár. Pillanatok alatt szörnyű kelepcébe kerül: az egyik oldalon férje cinkosai fenyegetik, míg a másikon a DEA-ügynökök tartják megfigyelés alatt.

Szubjektíven: Egy film, aminek a bemutatójával másfél évet késett a magyar forgalmazó. Sokáig a levegőben lógott, egyáltalán láthatjuk-e moziban vagy meg kell elégednünk a DVD forgalmazással. Végül úgy döntöttek, hogy egy négy Oscar-díjat nyert filmet csak nem lehet kapásból a boltok polcaira száműzni. A közönségsiker persze így is elmaradt, de ez véletlenül sem Steven Soderbergh-en és stábján múlott. Ők ugyanis beleadtak mindent. Kemény drogfilm a Traffic, melynek talán legnagyobb erénye pont az, hogy nem borítja rá az asztalt nézőjére, nem sokkol, hanem okosan építkezve lassan rázza fel a közönséget. A formai változatosság mögül ugyanis szépen lassan egy világos és érthető amerikai közönségfilm sejlik ki. Igen, az. Persze a dokumentarista stílusra hajazó operatőri munka, a színek és szűrők célirányos és pontos használata, a történetszálak egybefonása már-már szerzői filmként vezetik elénk Soderbergh moziját, de itt végső soron semmi ilyesmiről nincs szó, hacsak nem abban az értelemben, hogy Steven ismét remekül csinálja, amihez egyébként is remekül ért. A Traffic hol thriller, hol krimi, de nem marad adós a drámával sem, a megfelelő helyeken pedig humoros tud lenni; arányérzéke tehát most (sem) hagyta cserben a rendezőt. Csendben megjegyzem, rendkívül kevesen tudják ezt napjaink amerikai filmkészítői közül... Visszatérve az előző gondolatmenethez: a stílusos, változatos képi világ mögött Soderbergh beidegződésekkel és klisékkel operál, ezeket veszi elő és ezeket adja újra a szánkra, ezeket dolgozza be az agyunkba. Semmi új nincs benne tematikailag, mégis újszerűen hat, mivel a stáb képes bizonyítani azt az alapigazságot, hogy nem elsősorban hipereredeti ötletekre van szükség, hanem a történetedet elő kell tudni adni. Stephen Gaghan forgatókönyvíró persze nagyot markol, de becsületére legyen mondva, ugyanennyit fog is. A film párhuzamos történetvezetését akármelyik rendező megirigyelné, ahogy a briliáns színészi játékokat is. Benicio Del Toro még sosem volt ilyen jó, ahogy azt is öröm látni, hogy mellette hány és hány világsztár társult be ebbe az alapvetően függetlenfilmbe. Az extravagáns vágástechnika és Cliff Martinez zaklatott, mégis igen ambiciózus filmzenei anyaga is hozzátesznek az élményhez. A film vége nyitott, mégis érezhető a rendező vágya a drogprobléma megoldására. Valószínűleg ezt (is) értékelte az Amerikai Filmakadémia. És ha már itt tartunk, érdekességként hozzáteszem, hogy ez az egyetlen olyan film az Oscar történetében, amely vágói Oscar-díjjal, színészi Oscarral, forgatókönyvírói és rendezői aranyszoborral végül nem(!) nyerte meg a legjobb filmnek járó díjat. Azt egy némileg gyengébb, de rendkívül népszerű és egy halottnak hitt műfajt újraélesztő stúdiófilm nyerte 2001-ben...

Kiknek ajánlom?

Stílusos krimik, drogmaffiás filmek kedvelőinek, és olyanoknak, akik képesek megszokni a film igen sajátos kamerakezelési stílusát (az első 5-6 perc kifejezetten szédítő). 

Értékelésem: 85%



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése