2013. szeptember 15., vasárnap

Mi lesz még itt?

Tudom, egészen hihetetlen, de egyes fogadóirodáknál már lehet tippelni a következő év Oscar-díjat nyerő filmjeire. Ez egyet jelent azzal, hogy lassan megérkezünk a díjszezon kezdetéhez. Hétről hétre bemutatásra kerülnek azok a játékfilmek, melyek főszereplői lehetnek a november végétől következő év február végéig tartó időszaknak. Ezek a sorrendek még várhatóan borulni fognak, új nevek fognak bekerülni és biztosnak hitt nevek fognak kiesni, tehát korai még a találgatás, arra azonban jó lehet, hogy kicsit betekintést nyerjünk, mit érdemes megnézni az előttünk álló hónapokban. Sok-sok előzetes következik.

12 years a slave - A jelenlegi legnagyobb esélyes, hálás témával, kiváló színészekkel. Plusz eddig hasonló utat fut be, mint az Argo-akció, ami jó előjel lehet. Az előzetes alapján megnézős. (bemutató: október 18.)

American Hustle - Ugye elég annyit mondani, hogy David O. Russell? A nagyszerű színészvezető ezúttal is merész vállalkozásba fogott, meglátjuk, hogy ezt is ugyanúgy beveszi-e a nézők gyomra, mint eddigi alkotásait? Mindenesetre nem bízott semmit a véletlenre, ugyanazokkal a színészekkel dolgozik, mint eddig, zajos siker várható. (bemutató: december 13.)

Gravitáció - Amire James Cameron azt mondja, hogy minden idők legjobb űrben játszódó filmje, az tudhat valamit, még ha nem is hiszünk neki feltétlenül ebből a szempontból. A kritika imádja, a mozikba pedig kizárólag IMAX-be kerül, ami kockázatos vállalkozás, de bízzunk a nézők jó ítélőképességében. (bemutató: október 3.)

Inside Llewyn Davis - A Coen tesókat sokan szeretik és ha lehet hinni a Cannes-ból érkező visszhangoknak, ismét kirobbanó formában vannak. Artmozis élmény lesz belőle, nem szélesvászonra való film, de valami azt súgja, tetszeni fog. (bemutató: december 6.)

The Monuments Men - Rengeteg világsztár, világháborús sztori, amerikaiak, nácik, mentsük meg az értékeket... Micsoda eredetiség! Ennek dacára persze még lehet belőle jó film vagy legalább szórakoztató. (bemutató: december 18.)

A Wall Street farkasa - Ha Martin Scorsese rendez, azt minimum figyelembe kell venni. Pláne, ha Leonardo Di Caprio áll az oldalán. Most sincs ez másként. Kötelező néznivaló. (bemutató: november 15.)

Augusztus Oklahomában - A népszerű színpadi előadásból készült játékfilm, aminek még a statisztái is minimum Oscar-jelöltek. Ja, és még valami: Meryl Streep. Mondanám, hogy meglepő, hogy jelenleg neki adják a legjobb oddsokat az Oscarra, de annyira nem lenne igazam. (bemutató: december 25.)

Saving Mr. Banks - Ugye nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a várós listán igen előkelő helyen szerepel? Tom Hanks, mint Walt Disney? Mary Poppins eredettörténet? Betekintés a Disney Studio működésébe? Meg vagyok véve. Várom a decembert. (bemutató: december 20.)

Fruitvale Station - 2008 szilveszterén az egész világot sokkolta a Fruitvale megállónál történt eset, amikor egy rendőr tévedésből lelőtte Oscar Grantet, aki életét vesztette. Az esetből Ryan Coogler készített filmet, és ha lehet hinni a híreknek, muszáj lesz megnézni. (bemutató: 2014. január)

Blue Jasmine - Woody Allen a másik, akire mindenképp érdemes odafigyelni. Érdekes, az előzetes alapján úgy tűnik, most kevésbé a mellékszereplők viszik a prímet. Cate Blanchett alakítását látva pedig az a kérdés, ki viszi az Oscart? (bemutató: augusztus 29.)

A komornyik - Lassan már nem is számoljuk, hány idei filmben kerül elő a rasszizmus, igaz? Úgy látszik, most ez izgatja Amerikát. Visszafogott, mégis keménykezű dirigens kezébe adták a gyeplőt. Hamarosan megtudjuk, mire jutott vele. (bemutató: november 21.)

All is lost - A hálás téma meghozhatja az első színészi aranyszobrot Robert Redfordnak. (bemutató: október 25.)

Fogságban - Számomra talán a legjobban várt film. A bűnügyi krimik mindig is érdekeltek, főleg, ha alaposan belementek morális kérdésekbe is. (bemutató: október 10.)

NebraskaPhilomenaOut of the Furnace - futottak még, vagy előrébb juthatnak? Nagy kérdés.

Ez volt az első kör. Hamarosan jönnek a népszerű filmek és a blockbusterek (A hobbit, Éhezők Viadala, stb...)

Kellemes nézelődést! Nektek melyik tetszik, melyiket fogjátok biztosan megnézni?



1 megjegyzés:

  1. Hááát, hallod, egyikért sem taposom majd le az előttem állót a mozipénztárnál. Ami basic szinten érdekel, az a Gravitáció - bár ehhez fűzöm a legkisebb reményt - , All is lost, Out of furnace még befigyelhet. A Blue Jasmine-ban egy régi kedves ismerőst fedeztem fel :-)
    G.G.

    VálaszTörlés