2010. december 6., hétfő

Titanic


1997-ben egy film magával ragadta az egész világot. Minden idők leghíresebb hajókatasztrófája egy romantikus történetben kel új életre a mozivásznon.






Objektíven: Egy kutatóhajó horgonyoz az Atlanti-óceán közepén. Fedélzetén óriási a sürgés-forgás. Brock Lovett, az expedíció vezetője a tenger mélyén dolgozó robot „szemén“ keresztül úgy látja, hogy több hónapos munkájának gyümölcse végre beérik. Alattuk egy igazi legenda, az 1912-ben tragikus körülmények között elsüllyedt Titanic roncsa fekszik, és a távirányítású robot most úgy tűnik, megtalálta azt, amiért „gazdái“ küldték: egy széfet, amely reményeik szerint felbecsülhetetlen kincseket rejt. A páncélszekrényben azonban - értéktelen, szétmállott papírbankókon kívül - nem találnak mást, csak egy mappát, benne egy gyönyörű fiatal nőről készült rajzzal. A „leletről“ a televízió is beszámol, és az egyik néző, a 101 éves Rose Calvert könnyező szemekkel fedezi fel a lányban saját fiatalkori énjét. Az idős hölgy a kutatóhajóra érkezik, és mesélni kezd. Egy történetet ad elő, amelynek főszereplője a határtalan és fékezhetetlen szenvedély, a szerelem, a halál és egy eget-földet megrengető katasztrófa, amely egyetlen pillanat alatt gyökeresen megváltoztatott több száz életutat.

Szubjektíven: Két ember a hajó orránál, repülés a szélben... Nem kell többet mondani, igaz? Különösen emlékezetünkbe vésődött ez a kép, Jack és Rose első csókjához a naplemente és az óceán szolgáltatnak tökéletes hátteret. Mindezt a korláton állva, hasonló mozdulattal, mint ami a régmúlt időkben a hajókat óvó faragott női alakokra volt jellemző, akik (szintén) az orr résznél védelmezték az utazókat, ugyanakkor szépségükkel eleganciát és erőt is sugároztak. Már ezért a rendezői húzásért járt volna az aranyszobor, az akadémia ráadásul ezen kívül még 10-et ítélt meg a stábnak, máig nem szűnő viták sokaságát generálva. Cameron sokat nem foglalkozott ezzel, inkább élvezte kicsit a dicsőséget, majd újabb munkái felé fordult. Az ugyanis többnyire egyáltalán nem a filmet minősíti, ha agyondíjazzák. Az legyen az aktuális kritikai, filmesztétikai vagy bármilyen más társaság baja, ők ítélik oda díjaikat. Felesleges egy filmre azért haragudni, mert bőven részesül elismerésben. De beszéljünk inkább James Cameron mozijáról, mert igencsak megérdemli a szót. A grandiózus látvány, a gigantikus költségvetés ellenére úgy gondolom, itt egy olyan eszme viszi a filmet, melyet ilyen elemi erővel kevés amerikai film tudott megragadni. A pillanat adta lehetőségek kihasználása, a pillanat szépsége, egyáltalán maga a pillanat, a most. "Minden perc számít!" "Az élet nagy ajándék, ezért nem áll szándékomban elpazarolni." - mondja Jack az első osztályon, miközben asztaltársasága méregeti a harmadosztályról érkezett jövevényt. Ő, aki előző nap még egy híd alatt aludt, most itt van a világ legnagyobb luxushajóján, a világ legbefolyásosabb embereinek társaságában iszik méregdrága pezsgőt. Mennyi minden múlik egy-egy pillanaton, egy-egy percen. Életek fordulnak meg, siklanak ki, jönnek egyenesbe. Jack meg akarja osztani életét; a kelepcében vergődő Rose azonban nehezen áll kötélnek, majd felismeri, pont a fiú a kulcs a hőn áhított szabadsághoz. Szerelmük végül kiteljesedhet, de a sors egy jéghegyet állít a hajó és a boldogság útjába. A többi pedig már történelem. Cameron ügyesen hidalta át a történelmi hűség kérdését, filmjében nagyjából fele-fele arányban vannak valóban létezett és fiktív szereplők. És ha már itt tartunk, a hajó piros pontot érdemel, tökéletes mása lett az eredetinek. Ilyen körülmények között csak csúcsteljesítmény születhetett. A Titanic rekordjai pedig nem is maradtak el. Néhány hónapja megdöntött párat valami Avatar nevezetű akciómozi - nem mellesleg szintén James Cameron munkája, de a gigászi hajó dicsősége immáron örök. A végére pedig ismét egy személyes adalék. Mozikedvelő embernek tartom magam, nagyon szeretek filmszínházba járni, pont azokért a percekért, melyekről a Titanic is szól. A számtalan ragyogó filmélmény ellenére egyetlen egy alkotás volt eddig csupán, mely másodszor is visszacsábított a sötét moziterembe, melyért másodszor is nyugodt szívvel fizettem ki a jegy árát. A Titanic volt az. És harmadszor is befizetnék rá.

Kiknek ajánlom?
Romantikus hajlamúaknak mindenképp, főleg hölgyek fogják élvezni, de mint látható, egynémely úr sem veti meg az ilyenfajta szórakozást.

Értékelésem: 100%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése