2010. július 18., vasárnap

Párizs, szeretlek!


„ha most elengedi,(…) összetörik a szíve”








Objektíven: Huszonkét rendező, tizennyolc rövid történet, és egy egész estés szerelmi vallomás a fények és a szerelem városáról, Párizsról. Valamennyi történet a francia fővárosban játszódik, ahol a világ minden részéből érkezett rendezők és sztárok mesélnek a szeretetről és a szerelemről, amely hol elvarázsolja és ámulatba ejti az embert, vagy épp ellenkezőleg, szenvedést okoz neki. Az epizódokból megindító és felkavaró, különös és eleven nagyváros képe rajzolódik ki, ahol minden pillanatban kapcsolatok jönnek létre és érnek véget, kéz a kézben jár a szenvedés és a boldogság.

Szubjektíven: Mi a vége, ha rendezőóriások és színészgéniuszok találkoznak a fény és a szerelem fővárosában? Mesés barangolás Párizs utcáin és a lelkek rejtekén. A legkülönbözőbb figurák a legkülönbözőbb stílusban mutatkoznak meg előttünk – szeretni valóak és szeretetre vágyók, ezért is olyan könnyű azonosulnunk velük. Egy epizód 7-8 perc mindössze, mégis mindegyikből egy-egy kis világ bontakozik ki előttünk. Együtt szurkolunk a történelem szakos fiúnak, a vak srácnak, a bohóc párosnak, a vámpírokról nem is beszélve. A sok-sok történet között bárki kedvencre akadhat, a szórakozás garantált. Filmes szemmel nézve akadnak ugyan botlások, de ezt nem kell mindenkinek tudnia. Egy-két megjegyzés engedtessék meg azért. Öröm látni, hogy Isabel Coixet könnyebben emészthető témák felé közelít, hogy a Coen testvérek ezúttal is hozzák a szokásos bravúrost, hogy Alexander Payne most is kiváló narrátort alkalmaz, hogy Tom Tykwer nem akar mindenáron nagyot mondani, hogy Alfonso Cuaron most is mesterien vezet az orromnál fogva, stb… Nem örültem annak, hogy bár Wes Craven megint kiváló sztorit talált, azt nem tudta zsenijéhez méltó módon feldolgozni, annak, hogy Gus van Sant a téma erőszakolása miatt többször érdektelenségbe fullad, annak, hogy háromszori nekirugaszkodás után sem értem teljesen a japános részt, stb… De jóval több van az örömből. És ez nagyszerű. A film legvégén hallható dal pedig nem csupán méltó koronája az alkotásnak, hanem a 2006-os év egyik legjobb betétdala is. És ki tudja, Budapestről kik készítenek majd filmet? Addig itt van nekünk Párizs. Szerencsére…

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kedvelik a romantikus történeteket, szívesen barangolnak Párizs utcáin és értően állnak hozzá a pozitív értelemben vett "művészkedéshez" is. És nem csak huszonéveseknek!

Értékelésem: 80%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése