2010. július 22., csütörtök

Egy makulátlan elme örök ragyogása


Mily boldog az, ki feddhetetlen. A világ is feledi, ki elfeledte már. Ez a makulátlan elme örök ragyogása! Az ima meghallgatásra lel, s a kívánság lemondásra.






Objektíven: Joel döbbenten fedezi fel, hogy barátnője, Clementine kitöröltette az emlékezetéből eseménydús kapcsolatuk minden emlékét. Kétségbeesésében ő is felveszi a kapcsolatot az eljárás feltalálójával, Dr. Howard Mierzwiakkal, hogy kitöröltesse a lányt a saját emlékezetéből. De ahogy Joel emlékei fokozatosan eltűnnek, úgy ébred rá újra a Clementine iránti szerelmére. Agya rejtett zugainak mélyéről olyan erők működnek, amelyek megpróbálják megakadályozni az eljárás sikerét. Ahogy Dr. Mierzwiak és munkatársai szinte űzik-hajtják Joel-t saját emlékeinek útvesztőjén át, világossá válik, hogy Joel egész egyszerűen nem tudja Clementine-t kiverni a fejéből.

Szubjektíven: Michel Gondry hiába remek rendező, ezt a filmet Charlie Kaufman forgatókönyve viszi el a vállán. Tulajdonképpen irodalom és az irodalom képi megjelenítésének párharcáról beszélhetünk Gondry filmjével kapcsolatban. Pedig nincs adaptálandó könyv, novella vagy cikk. "Csak" egy megvalósításra váró forgatókönyv, s végül ebben az esetben is - mint annyiszor már - a leírt szó győzedelmeskedik. Pedig nem sokon múlott a dolog. Nagyszerű színészek és valóban egyedülálló látványtervezői munka segítik a vizuális megvalósulást. A dramaturgiai vezérfonal feladja a leckét, ha a néző meg akarja fejteni, előbb össze kell raknia magában a szétdarabolt történetet. A film főhőse - Jim Carrey-nek igenis jól állnak a komolyabb szerepek is! - önnön tudata bugyraiban vergődik, és újra és újra felülírja magában az emlékeket, amelyeket párkapcsolatáról őriz. Az igen érdekes szerkezet ellenére a történet a hagyományos dramaturgiát követi, a script egymást követő feszültségpontokra épít, így a sztori végig fenntartja a néző figyelmét. Még a film közepe táján is, ahol igencsak összekuszálódik minden, és a szerelmi szál is sokat gyengül az egyre vadabb ötletek miatt. A lezárás azonban nemcsak kárpótol, hanem igazán bensőséges percekkel ajándékozza meg a nézőt. Olyanokkal, melyekért feltalálták a filmet és az irodalmat.

Kiknek ajánlom?
Halmozottan romantikus érzelműeknek. Olyanoknak, akik nem keresik mindenáron a valóságot a filmekben. Korosztályban leginkább fiataloknak, idősebbek nem hiszem, hogy élveznék.

Értékelésem: 80%

3 megjegyzés:

  1. Azt hiszem tavaly láttam, de csalódás volt... Egy ilyen mixhez én tényleg túl realista vagyok. VISZONT! A HEAT-ról nagyon várnék egy írást! Lécci, lécci :-)

    VálaszTörlés
  2. Uhh... Erről el is feledkeztem. Na, mindjárt pótoljuk!

    VálaszTörlés