2012. december 14., péntek

500 nap (nyár)



"This is not a love story. This is a story about love."








Objektíven: A bájos Summer kiadja Tom útját. Ötszáz napot töltöttek együtt, a fiatalember azóta is képtelen felfogni, hogy a felhőtlen boldogságtól hogyan fajulhattak idáig a dolgok. A lány pedig nem érti, hogy a fiú mit nem ért ezen: ő nem vágyott sem házasságra, sem tartós kapcsolatra, számára pusztán csak egy hosszúra nyúlt kaland volt mindez. Tom megpróbálja végiggondolni a múltat, elemezni az együtt töltött időt, hátha megtalálja a szakítás okát, hol követett el hibát. Felidézi találkozásukat, amikor Summer belibbent az irodába, és ő első pillantásra fülig beleszeretett.

Szubjektíven: Egy fiú (Tom) és egy lány (Summer) ötszáz napja. Egy sztoriban, melyet mintha maga az élet vetett volna papírra, hogy aztán Marc Webb megrendezhesse. Kifejezetten jót tesz a romantikus filmek kelléktárának elhagyása, a megjelenő vizuális és nyelvi szellemesség és a hétköznapiság. Esetünkben egy fiú lesz halálosan szerelmes, és egy lány fog ragaszkodni függetlenségéhez. Persze ettől az állapottól a fiú pokolian szenved, a mi reszortunk nézőként pedig az, hogy vele szenvedjünk - vagy ne (nemünktől függően ez változhat). A film a srác szemszögéből közvetíti az eseményeket a boldog és boldogtalan időszakok között szabadon ugrándozva, aminek következtében az 500 nap (nyár) olyanná válik, mint egy ide-oda csapongó (néhol túlzottan is csapongó) emlékfolyam. Az emlékezést segítő zenei album kiötlőjének jár egy hatalmas piros pont, remekül megtámogatják a filmet a dalok. Zseniális pillanatok egész tárházát nyújtja az 500 nap (nyár), melynek megtekintését követően biztosan újabb és újabb szócsaták indulnak majd a szerelem természetéről, a sorsról, a hibázási lehetőségekről... A két főszereplő (Joseph Gordon-Levitt és Zooey Deschanel) parádésat játszanak. Nincs kölcsönös 'villámcsapás', sem lassan felengedő szív. A konfliktus mindössze annyi, hogy a fiú nagyon akarja a lányt, a lány viszont nem akarja eléggé a fiút. A miértre nincs válasz, csak nem és kész. Illetve mégis van, utolsó beszélgetésük ugyanis kiegyenesít néhány kérdőjelet, persze korán sem mindet. A legtöbbet a nézőre hagyja. És miért hívják a lányt Summernek? A film zárójelenetéből egyértelműen kiderül. A nézők bizonyára legalább annyira elégedettek lesznek a válasszal, mint hősünk. Köszönöm Marc Webb! Az 500 nap (nyár) a legjobb romantikus film nem is tudom mióta.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik voltak már szerelmesek az életben.

Értékelésem: 95%


5 megjegyzés:

  1. Tegnap este megnéztük a genlakkal, valóban remek film! És jó az értékelés is... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy végül emellett döntöttetek! Nekem nagy kedvencem az elmúlt pár évből...

      Törlés
  2. Nekem is nagyon bejött!
    Ágó, alapvetően különbözik az ízlésünk, de ez mindkettőnknél volt éves No.1 , ugye?

    G.G.

    VálaszTörlés
  3. Tegnap éjszaka szinte véletlenül akadt kezünkbe szobatársammal - többek közt - ez a film (is).

    Hetekkel ezelőtt olvastam itt a bejegyzésedet róla, és hát mit ne mondjak na, kíváncsiak voltunk (miután sikerült megkaparintanunk), hogy milyen az ilyen romantikus film, ami (még) a fiúknak is bejön, így hát mi is megnéztük a Szt. Anna 121-ben. (Mondjuk, mi - talán nemünkből kifolyólag,de - alapból szeretjük a romantikus filmeket...:-))

    Érdekes volt, hogy hozzánk képest a másik nem szemszögéből voltak megvilágítva a dolgok (kicsit olyan volt, mintha beleláthatnánk a fejükbe... :D - bár azt nem tudhatjuk, hogy a valóságban is így van-e...:-)), mert szerintem a legtöbb romantikus filmnél ez pont fordítva működik...nem? De különben ott mi is jobban tudunk azonosulni/együtt érezni a női főszereplővel, mint itt.
    És igen, akárhogy is próbáltunk, nemünknél fogva valahogy tényleg nem tudtunk a főszereplő sráccal együtt szenvedni, max. csak sajnáltuk, hogy szegény... és hogy hogy lehet vele ilyen a lány (bár az is igaz, hogy a csaj már az elején tisztázta a dolgokat...bár néhol úgy tűnt, mintha ő se lenne tisztában a saját érzéseivel, ennek ellenére makacsul ragaszkodik ahhoz, amit az elején mondott), vagy - szituációtól függően - csak mosolyogni tudtunk a fiún és a haverjain és a helyzeteken. :-)

    Egyébként tényleg nem volt rossz (bár hozzá kell tennem, hogy "rózsaszín lelkivilágunkat" először kissé meghökkentette a film szerintünk néhol nyers szövegezése - na meg kicsit tartottunk tőle, hogy a nővérek pl. nehogy a film közepén lévő, parkban való kiabálásra riadjanak fel álmukból, mert az kicsit ciki lett volna... :D - de aztán megszoktuk a stílust - ha lehet ilyet mondani...), sőt gondoltam rá, hogy egyszer valamikor újra meg kéne nézni. :-)


    Üdv,
    A.

    u.i.: Ja, hát a legvége az meg nagyon ütős volt! :D
    Összességében örülök, hogy megnéztük.

    VálaszTörlés