2010. október 7., csütörtök

Péter és a farkas


Ékköve egy műfajnak, melyet már temetni kezdtünk.








Objektíven: Szergej Prokofjev klasszikus darabjának animációs feldolgozása egy kisfiúról, akinek szembe kell néznie az éhes farkassal.

Szubjektíven: Nemhiába a nemzetközi összefogás. Angol, lengyel, mexikói és norvég alkotók koprodukcióját dicséri ez az animációs film, melyet Suzie Templeton angol direktor rendezett. A CGI filmek fénykorában elkészült munka rávilágít arra a tényre, melyet sokan feledni akarnak. Nem elsősorban eredeti ötlet kell, hanem az ötletedet elő kell tudni adni. Itt klasszikus darabról van szó, Szergej Prokofjev Péter és a farkasáról. Suzie Templeton és csapata olyan technikához nyúlt, melyet többen megmosolyognak a XXI.század első évtizede után. Stop-motion, mely nemcsak nosztalgiázásra kiváló, bebizonyosodik, hogy ma is életképes technika. A 2006-ban készült alkotás annyi érzelmet, annyi hangulati elemet jelenít meg és ment át az eredeti történetből, hogy egy percre sem lankad a nézői figyelem, pedig nem gyors sodrású filmről van szó. Zene és bábanimáció szépen felelgetnek egymásra, párbeszédük építi fel Templeton filmjét. A hagyományos vonalvezetésű darab egyben fejlődéstörténet is, Péter kapcsolatrendszere pontosan fejlődik ki előttünk. A dramaturgiában akad ugyan egy-két döccenő, és a megvalósításban is fellelhető néhány karikaturisztikus túlzás, de ezek sem csökkentik a finálé visszafogott, éppen ezért katartikus erejét. Az Amerikai Filmakadémia sem tudott szemet hunyni a lelkes alkotó csapat munkája felett. Templeton filmjét a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjjal tüntették ki. Semmiképp sem érdemtelenül.

Kiknek ajánlom?
Ismét azokhoz szólok, akik kedvelik a klasszikus zene és az animáció összjátékát. Péter és a farkas-rajongóknak kötelező darab. 10 éves kor alatt talán félelmetes lehet.

Értékelésem: 85%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése