2010. október 5., kedd

Apa - Egy hit naplója


Hosszabban egy filmről, mely megérdemli.








Objektíven: 1945-ben vagyunk, túl Budapest ostromán. Takó Bence igencsak kevés emléket őriz édesapjáról, Takó doktorról. Az élet nem könnyű, állandósulnak a nehézségek Apa hiányában. Bence féltő gonddal viseltetik azok iránt a tárgyak iránt, melyek egykor Takó doktor tulajdonát képezték. Egy szemüveg, egy kabát, egy óra, és nem utolsósorban három apró emlék elég lesz ahhoz, hogy Bence elképzeljen egy világot, melyben édesapja a főszereplő, legendás hős, partizán, főorvos. Az évek múlnak és múlnak. Takó Bence pedig lassan válaszút elé kerül. Annival való kapcsolata fantáziavilágának átértékelésére készteti, de sikerülhet-e kilépni Apa csodálatos, óvó, védelmező ereje alól?

Szubjektíven: Szabó István ’60-as, ’70-es években készült alkotásaiban többnyire saját generációjának meghatározó alapélményeit dolgozza fel, de már előkerülnek Közép-Európa múltjának és jelenének kérdései, politikai és morális problémái is. Több elemző egyetért abban, hogy Az Apa – Egy hit naplója az Álmodozások korával (1965) és a Szerelmesfilmmel (1970) önéletrajzi trilógiát alkot. Szabó István azonban ezt az értelmezést elutasítja. (Mancs: "Mondani kell valamit" – Papp Gábor Zsigmond beszélgetése Szabó Istvánnal) „Ő saját generációjáról készít filmet. Ez a generáció háborús gyerekként nőtt fel, gyakran apa nélkül, csonka családban. Nem sajátítaná ki ezt a sorsot, inkább egy generáció sorsának tekintené.” Ehhez a tételhez szól hozzá a film eleji József Attila idézet: "…nézek farkasszemet, emberarcú, a hiányoddal". A Bukj föl az árból című versből már tudjuk, hogy a költő a társadalom igazságtalanságaival néz szembe, miközben a hit kérdéseit feszegeti. Ismét párhuzam a vers és a film között. A költő szerint a világ nem ilyen lenne, ha felelősen lenne irányítva. A filmrendező szerint egy nemzedék nyögi elhibázott lépések sorozatát. A tragikus felhangot követően hamar felvesszük Szabó István mozijának vezérfonalát. Filmjének egyik legnagyobb erénye a tematikus és a stiláris szempont összehangolása. Az Apa tematikusan egy fejlődéstörténetként értelmezhető, melyben a főhős egyre inkább belátja, hogy belső vívódásait saját magának kell fel-, és megoldania. Takó Bence felnőtté érik, de valahol mégis megmarad egyfajta burokban. Édesapja, mint útitárs kíséri el mindenfelé, és sok dolgot meg is old fiának. Az apa-fiú kapcsolat bemutatása során Szabó István igazolja, miért tartották/tartják a magyar „új hullám” egyik jelentős képviselőjének. Sára Sándor operatőr kamerája ugyanúgy a képzelet szárnyán jár-kel, mint a kis Takó fantáziája: a rendező stiláris leleménye, hogy Bence néhány emlékből, különböző filmes műfajok stílusában rekonstruálja édesapja életét. Bár az akció és kaland szcénák némelyike igencsak megmosolyogtató, az ügyes vágói munka feszültséggel telíti ezeket a jeleneteket is. Az újabb és újabb tartalmi egységekben fontos szerephez jut a flashback-technika, és a film meghatározó formai eleme a montázs. Maga a történet is napló jellegű, amitől szintén nem idegen a montázs látásmódja. François Truffaut és Jean-Luc Godard hatása lépten-nyomon felfedezhető az Apában, elég a három apró emlékre gondolni, melyet Takó Bence édesapjáról őriz. A tyúk kergetése a seprűvel, a kórház folyosóján való szaladgálás, vagy az a jelenet, amikor idősebb Takó cigarettával a szájában lehajol a kamera nézőpontjában álló gyerekhez, felemeli, és még körbe is fordul vele. A visszaemlékezés-jelleg Takó egyetemista évei alatt döcög egy kicsit, a film itt mintha kapkodóbb lenne, az új hullámos formai megoldások felerősödnek a naplószerűség kárára. Persze így is akad néhány nagyon szép jelenet (séta a rakparton, Apa szülőfalujának megismerése) Az Annival való kapcsolat bemutatásához nincs elegendő jelenet, hiányzik a kapcsolat mélysége, így a Bencében meginduló változást is csak bizonyos mértékben érezzük indokoltnak. A fiatalkori naplóbejegyzések/narrációk ritkán és erőltetetten jelentkeznek, és nem készítik elő megfelelő mértékben a zárlatot. Így pedig elmarad a katarzis. Az utolsó jelenetnél Bence ismét édesapja sírja felett áll, jelezve, hogy leszámolt fantáziavilágával, immár a saját lábán kezd új életet. Ezt készséggel el is hisszük, bár nem haragudtunk volna, ha a 86 percnyi játékidő kinyúlik az utolsó rész meghosszabbodása miatt. Keserű szájíz így sem marad, kárpótol bennünket a színészek remek játéka, különösen Gábor Miklós magával ragadó a címszerepben. Sólyom Kati páratlan ügyességgel használja kiváló orgánumát, Halász Judit kiabálására pedig már akkor is öröm lehetett felébredni. Az Apa – Egy hit naplója bekerült a "Budapesti tizenkettő"-be 1968-ban. A Budapesti tizenkettő az 1948–1968 közötti évek legjobbnak tartott 12 magyar filmje, melyeket a magyar filmszakma titkos szavazással jelölt ki. Ez is arra mutat rá, hogy hazai filmművészetünknek egyik meghatározó és fontos darabjával állunk szemben. Szabó István filmje valóban egy hit naplója. Egy apa nélkül felnőtt nemzedék hitéé, mely kénytelen volt leszámolni az ábrándokkal és a fantáziával, hogy a saját erejéből építsen magának életet.

Kiknek ajánlom?
A magyar film és a francia új hullám kedvelőinek. Fiataloknak és időseknek egyaránt. Fontos film.

Értékelésem: 80%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése