2012. január 27., péntek

Rango


Nem gondoltam volna, hogy két talán legkedveltebb műfajom ilyen különös módon találkozik egymással. A 2011-es év legfurább filmje.






Objektíven: A történet hőse egy kaméleon, aki védett, egyhangú életét éli házi kedvencként, miközben komoly identitásválságban van. Végül is hogyan legyen valaki kiemelkedő, amikor az egész életének célja a beolvadás? Amikor Rango véletlenül egy törvényen kívüli, fura lényekkel benépesült sivatagi helységben, a zordon Por városában találja magát, ahol a pisztolyok könnyen elsülnek, a nem éppen bátor gyík azon veszi észre magát, hogy ki kell tűnnie a többiek közül, ha életben akar maradni.

Szubjektíven: A játékidő felénél komolyan elkezdtem azon gondolkodni, kik lehettek a film célközönsége? Családok? Aligha. A western-téma általában nem nyerő náluk. Gyerekek? Szintén kizárt. Néhány jelenet még számomra is gyomorforgató volt, pedig láttam már Rango előtt ezt-azt. Ráadásul a szcénák egyik része dögunalmas lesz számukra az újabb és újabb szellemesnek szánt dialógusok miatt, a másik részét pedig a trendi akciófilmes jelleg miatt nem tudják majd követni. Tulajdonképpen még akkor sem tudtam hova tenni Gore Verbinski filmjét, amikor már rég lepergett az utolsó képkocka is. Kezdjük ott, a sztori olyan sovány, hogy már-már rossz nézni. A karakterekből viszont jobb lett volna kevesebbre koncentrálni, akkor talán nem marad mindenki - Rangot kivéve - ennyire egydimenziós figura. A krimi szál "csúcsjeleneténél" döbbentem rá arra, hogy valószínűleg itt egyáltalán nem is volt cél az eredetiség a történet és a szereplők tekintetében. A készítők nem akartak világot váltani a forgatókönyvvel, inkább a biztos fogódzókhoz nyúltak és készítettek egy posztmodern vadnyugati mozit. Csak valami okból ez az egész véletlenül egy animációs filmben valósult meg, ezért sokan azt hitték gyereket lehet rá vinni. De nem. Mert a Rango egy tipikus kritikuskedvenc film, nem csoda, hogy utcahosszal nyerte a 2011-es díjszezont az ítészeknél. A "Nem eredeti történet kell, hanem elő kell tudni adni!"-elv minden képkockán tetten érhető. A Rango sikerrel eleveníti fel a legnagyobb vadnyugati klasszikusokat; hangulat, érzésvilág tekintetében (néhány jelenetben) alig marad el tőlük és ez nagy szó. Finom utalások, innováció és játékosság teszik ki a játékidő nagy részét. - Mondjuk az nem ártott volna, ha legalább kétszer el tudok mosolyodni, ez most sajnos elmaradt. - A film legnagyobb erénye kétségkívül a megvalósítás, a szemkápráztató animáció. A képkockák többsége akár festménynek is elmehetne, minden bizonnyal az utóbbi évek (egyik) legszebb munkája született meg, ezt bátran ki lehet jelenteni. Úgyhogy posztmodern vadnyugati filmként egész tisztességesen helyt áll Rango barátunk, de ebből még így is sokkal de sokkal többet illett volna kihozni. Főleg a karakterek és a sztori terén.

Kiknek ajánlom?
Gyerekeknek még véletlenül sem, fiatalok közül is csak nagyon kevesen fogják élvezni. Szeretni kell hozzá egyfajta humort. Azt mondanám, hogyha a nézőnek nem megy el a kedve Gore Verbinski filmjétől az első jelenet után, akkor érdemes végignézni.

Értékelésem: 65%

2 megjegyzés:

  1. en nagyon nem birtam vele mit kezdeni, szerintem eroltetett es atlagembernek nem valo. egy-ket izgalmasnak indulo epizod es meg azok is kifujnak. 30 szazaleknal tobbet nem adnek ra es ezt nyugodtan veheted fenyegetesnek! :)

    VálaszTörlés
  2. Teljesen érthető. Kicsit az a fajta film, amiben külön meg kell keresni, hogy mi jó van benne. Szerencsére nem egy, nem két dolgot találhatunk, de valóban nem értem, hogyan lehetett ez ekkora sikerű animációs film. Egy mezei néző szerintem csak szenvedni tud rajta, ha épp nem ezt a típusú humort kedveli. A "kritikus" viszont sok olyan dolgot észrevesz, ami értékelhető benne. És azért van.

    VálaszTörlés

OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...