2012. január 29., vasárnap

Tintin kalandjai


Egyáltalán nem csodálom, hogy HFPA és a filmszakma nagyobb része is ide szavazott a kritikuskedvenc Rango helyett. Spielberg elég rendesen odatette magát. Nagyszerű kalandmozi lett a Tintin!





Objektíven: Tintin és Haddock kapitány egy elsüllyedt hajó rejtette kincs keresésére indulnak, ám akad más is, akinek az Unikornis titkos rakományára fáj a foga.

Szubjektíven: Első körben természetesen Georges Remiről, művésznevén Hergéről illendő megemlékeznünk, aki 1929-től egészen haláláig szorgosan írta a jobbnál jobb történeteket. Hőse Tintin, aki számtalan kaland részese, számtalan rejtély feltárója, számtalan bűnöző leleplezője. Ki ne emlékezne az HBO-n vetített rajzfilmsorozatra vagy a képregények valamelyikére? Máris örömmel jelenthetem, hogy az eredeti kalandok hangulata köszön vissza a filmvászonról Peter Jackson és Steven Spielberg együttműködésének hála. Az epizód címe: Az unikornis titka, mely a Vörös Rackham kincse és Az aranyollós rák című kötetek kombinációjából született meg, igen ügyes forgatókönyvírói munkával. Azt sem hagynám szó nélkül, hogy Spielbergék teljes sikerrel használnak megvalósításként egy olyan technikát (motion capture), melynek eddig többnyire csak ellenzői akadtak. Hiába. Ennyivel jobb a Weta az ImageMovers Digitalnál. Lendületes, humoros, pergő kalandmozit hoztak létre, melyet öröm nézni. A nyolcvanas évek "nyomozós-kalandos Szpilbergje" érkezett vissza hozzánk, hogy a legprofibb látvánnyal nyűgözzön le. Egyedül azt rónám fel, hogy az alkotók valamiért bátortalanok voltak az akciójeleneteknél, és csak egyetlen esetben mertek igazán kreatívak lenni (hát persze, hogy a marokkói 2 és fél perces vágatlan üldözéses jelenetsor), egyébként behódolni éreztem őket napjaink trendi "rángatom a kamerát és így a néző nem tudja követni az eseményeket"-elvének. Ez különösen gyenge pont lehet, ha gyerekek a célközönség. Erre inkább nagyobbakat vinnék be. De őket mindenképp! Napjaink animációs csúcsteljesítményéről van szó, az ilyen filmek miatt találták fel a mozit!

Kiknek ajánlom?
Nagyobbacska gyerekeknek, 10 év alatt félelmetes lehet. De a kísérők sem fognak unatkozni! Egy ilyen moziban mindenki talál kedvére valót! Várjuk a második részt!

Értékelésem: 85%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...