2013. december 8., vasárnap

Az utolsó császár




Efféle koprodukcióból szívesen vennénk többet. Jó érzés ilyen nagyszerű filmet látni, s írni róla.






Objektíven1950-ben a kínai-szovjet határállomásra beragasztott ablakú szerelvény gördül be: háborús bűnösöket szállítanak haza. Közöttük van Pu Ji, az utolsó kínai császár, aki uralkodói pályáját a japán bábállam, Mandzsuko névleges uraként fejezte be. Mivel kevés jóra számíthat, a mosdóban fölvágja az ereit - de megmentik, és egy ideológiai átnevelőtáborba viszik. Ott kezd neki önéletrajzának, amelyből kalandos és vadregényes életút rajzolódik ki. 1908-ban vitték a Tiltott Városba a haldokló császárné parancsára, s hamarosan - még kisgyermekként - ő lesz az új uralkodó. Eunuchok serege neveli, s mivel nem léphet ki a palotából, semmit nem tud a világról - arra is csak évek elmúltával jön rá, hogy becsapták: minden pompa és alázat ellenére Kínában már köztársaság van. Ettől fogva erőt vesz rajta a vágy, és mindenáron ki akar törni aranykalitkájából. Mikor a japánok felajánlják neki a megszállt Mandzsúria trónját, nincs ereje visszautasítani, s ezzel végképp tönkreteszi életét.

Szubjektíven: A film, melynek kapcsán rögtön mindenki értetlenkedésbe kezd a plakátokra írt kilenc Oscar-díj (és még számos egyéb díj) miatt. A téma rövidre zárható. 1987 talán a leggyengébb filmes év volt az utóbbi pár évtizedben, az akadémia jelöltjeit nézve mindenképp. Számtalan nagy rendező próbálkozott, de messze alulmaradtak legjobbjukon. Én külön örülök annak, hogy egy nem amerikai, több nemzetet érintő koprodukció volt képes beelőzni Hollywood nagyjait. Alapmű, kétségtelen. Amit Bernardo Bertolucci és filmes stábja véghezvitt, arról jó érzéssel tudok nyilatkozni. Elsősorban persze a rendező és a látványtervekért felelős emberek munkája nyomán jár a pacsi. Tanítanivaló, ahogy a díszletek és a kosztümök révén egy egész kultúra rajzolódik ki előttünk. Véletlenül sem öncélúan, a legkisebb epizódot is pontosan megrendezve a Tiltott Városban, mely először adott otthont filmforgató stábnak. Iskolapéldáját látjuk annak, amikor egy rendkívül látványos filmben a látvány nem csupán, sőt, elsősorban nem önmagáért van, hanem a történetért, mely szintén megérdemli, hogy szóljunk róla. Mark Peploe és Bertolucci már-már emberfeletti munkával rakták össze Pu Ji császár sztoriját az igaz történet alapján. Egyetlen komoly hibája, hogy a cselekményszövésnek és a történelmi jelleget erősítő látványvilágnak áldozatul esik a drámai vonal, a tragikus sorsú vezető benső kálváriája. Ugyan nem teljesen esik kútba, de nem bántam volna többet a személyes lelki vonalból, mely minden bizonnyal rendkívül gazdag lehetett. Az első felét inkább a Tiltott Város atmoszférája uralja egy zseniális Peter O'Toole-lal (aki nyilván nem jött rosszul a film ismertté válásához) és 19000(!) statisztával. A második fele erősen a történelmi szálra megy rá, aláhúzva a mindenkori vezetők csöppet sem könnyű sorsát. Mindezt olyan képekben, hogy még Zeffrirelli is elismerően csettintene. A filmvilágban alighanem az ilyen alkotásokra mondják, hogy epikus. Ennek megfelelő a hossza is, nem kétórás matinéra kell számítani, annál jóval többre. Nem véletlen, hogy Magyarországon is két részletben játszották. Komoly film, komoly tartalommal, lélekemelő zenével. Az utolsó jelenet pedig valahányszor nézem, óriási hatású. A maga bámulatos egyszerűségében.

Kiknek ajánlom?
A történelem iránt érdeklődő filmbarátoknak.

Értékelésem: 80%

2 megjegyzés:

  1. Nagyon realista, de nagyon jó film! Még gimi alatt láttam először, és azóta is megnéztem párszor, felkavart mindig....

    VálaszTörlés
  2. Egyik komoly erénye, hogy jól egyensúlyoz a realizmus és a líraiság határán.
    Valóban felkavaró film. Számomra főleg a vége az.

    VálaszTörlés

OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...