2014. április 15., kedd

Doktor Zsivágó




A líra diadala!(?)







ObjektívenOroszország a huszadik század első évtizedeiben. Jurij Zsivágó, az érzékeny lelkületű orvos és tehetséges költő mit sem ért abból, ami körülötte történik, tehetetlen bábúként sodorják magukkal az események. A tizenhét éves Larát Moszkvában pillantja meg, majd hosszú évekig nem látja viszont. Jurij orvosként szolgál az első világháborúban. Egy frontkórházban találkozik újra Larával, akibe beleszeret. A régi hatalmat elsöpri az 1917-es forradalom. Az orvos és szerelme megtapasztalja mindazt a szörnyűséget és megpróbáltatást, melyet az új idők hoznak. 

Szubjektíven: Megfilmesíthető? Kérdezte mindenki a hatvanas évek elején Hollywoodban Boris Pasternak regényével kapcsolatban. Doktor Zsivágó története nem csupán történelmi tablóként vagy hiteles kelet-európai krónikaként vált világszerte ismertté, benne a szabadság igénye olyan elemi erővel mutatkozik meg a karaktereken keresztül, ami nem hagyhatott hidegen egyetlen műértőt sem. Pasternak gyakorlatilag rekordidő alatt kapott Nobel-díjat munkájáért. 1955-ben lett kész a regénnyel, két év múlva sikerült nyugati országok kiadóihoz eljuttatnia, újabb egy év múlva már birtokosa volt a legnagyobb irodalmi elismerésnek. Alkotása 26 hétig vezette a New York Times bestseller listáját. A megfilmesítés ötlete szép lassan Robert Bolthoz és David Leanhez került, akik örömmel láttak munkához. Nem volt kétséges, ha Lean rendezőként hozni tudja az Arábiai Lawrence színvonalát, (megint) jönni fog az Oscar-eső. És hogy végül sikerült-e a bravúr? Szerintem nem, de érdemes róla hosszabban is beszélni/írni. A szovjet szocialista forradalom, a két világháború közötti időszak mindennapjai és az uráli vidék grandiózussága elementáris erővel köszönnek vissza, jelennek meg a vásznon. David Lean nagyon ért a képekhez, és ezt a "sajátos képességét" itt bőven kamatoztatni tudta. A lenyűgöző enyhe kifejezés és szinte jelentéktelen jelző a Doktor Zsivágó képsorait látva. A legapróbb beállítás is halálpontos, a plánok pedig inkább hasonlatosak egy-egy szépen komponált festményhez, mintsem átlagos celluloid képkockához. A problémák akkor kezdődnek, amikor a karakterek kerülnek a középpontba. Robert Bolt (akit elképesztő módon tisztelek és kedvelek) forgatókönyve precízen és hűen követi a regény vonalát, több mondatot, dialógust szó szerint átemelve. Itt azonban nem erre lett volna szükség. Pasternak regénye attól élő, hogy az érzelmi vonalat levelek, versek, visszaemlékezések (is) hangsúlyozzák, amelyek filmen nyilván nem tudnak annyira élőek lenni, mint a könyv lapjain. És itt érkezünk meg a leggyengébb ponthoz. A színészeknek - bár sokat szerepelnek - igen nehéz dolguk van karakterépítés szempontjából. Többnyire szépen kell nézniük, szenvedniük vagy sírniuk premier plánban. Omar Sharif nagyjeleneteit szinte kivétel nélkül mind a szemei "adják el", melyeket külön jelölni kellett volna valami díjra. Nem áll rosszabbul a másik főszereplő Julie Christie sem, neki valamivel hálásabb a karaktere; angyali tekintetébe és kék szemeibe feledkezhetünk bele. Geraldine Chaplin dolga talán a legnehezebb, akinek már Pasternak is "unalmas" figurát írt, nem is sikerül kiemelkednie a szürkeségből, pedig kulcsfontosságú a szerepe. Alec Guinness, Rod Steiger és a színészi gárdából egyedül Oscar-jelölésig jutó Tom Courtenay viszik a prímet, tehát a mellékszereplők hada. A nagy érzelmek és a nagy szenvedélyek mozija ez, s mint ilyet, sokan szeretik vagy fogják megszeretni. Hozzám most kevésbé sikerült közel kerülnie, főleg azért, mert a forgatókönyv szolgai másolása figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy ami Zsivágó lírájában - egy könyv hasábjain - élő, az nem biztos, hogy ugyanúgy tud működni egy 197 perces monumentális filmeposzban. Mindig rosszul érzem magam, ha egy klasszikust lepontozok, de most nem tudok mit tenni. 

Kiknek ajánlom?
Azoknak mindenképp, akik szeretik a nagyszabású történelmi filmeket, melyeket romantika fűszerez. Nem hiszem, hogy csalódni fognak.

Értékelésem: 65%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése